Ország-Világ, 1892 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1892-10-01 / 40. szám
(548 Én hideg nyugalommal feleltem : — Nevem Mummery Róbert. Szállásom az Európa hotelben van. Rendelkezésére állok. Ő a helyett, hogy megnevezte volna magát, ennyit kérdezett : — Vendég vagy csizmatisztító ? — Vendég vagyok. — Akkor bocsánatot kérek, — szólt alázatos hangon — mert én meg csizmatisztító vagyok a Bikában. A nevem különben Pombó. — Derék Pombó, — szóltam leereszkedőleg, — én megfizetem önnek a hallgatást. — Alásan köszönöm, nagyságos úr. Hiszen ha előbb tudtam volna... Dehát tetszik tudni, egyebem sincs mint a hangom. — Nagyon szegény ember. — A kollégáim pedig azt mondják, hogy már régen az operában kellene énekelnem. Rá akar talán gyújtani nagyságod egy szivarra. — Az csakugyan jó lesz. De miért kérdi ezt? — Mert nekem nincs szivarom, hogy megkínálhassam nagyságodat. Értettem mire céloz. Elővettem a zsebemből két szivart. Az egyiket neki adtam, a másikat a saját számba dugtam. A csizmatisztító kabátján egy gyufaszál cseszszent végig. A gyújtó lángot vetett. Koromfekete, villogó szemű, gyapjas fejű szerecsennel állottam szemben. Odatartotta a lángot a szivaromhoz és maga is rágyújtott. A következő pillanatban újra a mélység éjjelében állottunk. Egymásból nem láttunk semmit. Csak a szivarjaink égő vége piroslott ki a sötétségből. — Ön afrikai ? — kérdeztem tőle. — Az vagyok uram. — Hogy került ide ? — Hoztak uram. — Erőszakkal ? — Kötélen uram. — Hát még most is fogdossák önöket? — Fájdalom, bizony fogdosnak. Csakhogy Amerikába szállítják a rabszolgákat olyan ültetvényekre, amely messze esik a törvénytől. — Ön is ott volt ? — Ott uram, de megszöktem. Haza akartam menni. A hajó ide hozott. Otthon jó, uram. Az szép föld ! Álmomban sokszor otthon vagyok. Látom az anyámat, aki kukoricát tör a gunyhó árnyékában. Meg az apámat is látom, amint a fehér ökröt hajtja. De szép fehér ökör az uram. Olyan szemei vannak, mint a legszebb szűznek, akit én nem ismerek. — No az bájos ökör lehet. — Egy vén banánfa alatt van a mi kunyhónk. Az erdőből jön a jószagú szél és rákapaszkodik a fára. Hintázza a házakat. Meg aztán a madarak ... Tyu ! micsoda madarak vannak ott ! — úgy látom, szereted a hazádat ? — Ne fakaszszon sírva uram, mert elalszik a szivarom. Ezt mondva, nagyot sóhajtott. Azután így folytatta: — Ott jó. Ott nem kell csizmában járni. Nincsenek emeletes kőházak, sem utczai csatornák, amiknek a rostélyát nyitva feledik. — Czélszerű ország lehet. — Hej, ha madár volnék. Csakhogy nem vagyok madár uram. Ekkor támadt az a gondolatom, hogy egy embert boldoggá teszek. — Pombó, — szóltam komolyan, — én elviszlek a hazádba. — Tréfál uram. — Nem. Mihelyt kiszabadulunk, az első hajóval útra kelünk. — üssön meg uram, hadd tudjam, hogy nem álmodom. — Melyik részen van a hazád ? — A jó isten tudja. Valahol Afrika közepén. — A közepén ? — Azt hiszem. — Járt már arra fehér ember ? — Soha. Hiszen én is úgy kerültem idegen kézbe, hogy elszöktem hazulról és messze elkóboroltam. Ekkor az a gondolatom támadt, hogy fölfedező leszek. Ez nagy gondolat volt. Életemnek minden gondolatai között a legnagyobb. Lelki szemeim előtt jövendőm délibábja jelent meg. Láttam az óriás nagy titkot, a fölfedezetlen világrészt, s annak közepén a tündöklő érczszobrot, amelylyel a jövendő század kétségkívül megtisztel. (Folytatása következik.) A HÉTRŐL. Nem csoda, ha Magyarországon minden második kapatos ember képviselőségre utazik. A mandátum drága ugyan, a fizetés kevés, de akiben van egy csöpp élelmesség, uzsorakamatokat szedhet a mandátumba fektetett tőkéje után. Csak egy elenyésző kisebbség dolgozik, a nagy többség üzleteket közvetít, mások ügyes-bajos dolgát kijárja a minisztériumokban s közben mindent elkövet, hogy a mandátum lejárta előtt egy jó zsíros hivatalhoz jusson. Még azoknak is, kik lelkiismeretesen veszik a haza dolgát, aránylag kényelmes az életük. Az esztendő jó része vakáczió, melynek csak az az egy árnyoldala van, hogy vakáczió alatt nem jár ki a fizetés. De mert egy havi fizetés jár oly hónapokban is, mikor csak egy ülés van, még eddig minden miniszterelnök kedveskedett azzal a képviselőknek, hogy az ülésszak bezárását a hónap elejére, a megnyitását pedig a hónap végére csinálta s ez a figyelem még a legdühösebb ellenzékit is jóindulatra hangolja a miniszterelnök iránt, ha egy-két napra is. Három havi vakáczió után is megnyílt ismét az országgyűlés, mégpedig az ősi szokáshoz híven a hónap végén. Egy pár napot üléseznek mindössze, aztán lesz ismét egy hónapos vakáczió, mely idő alatt csak 40 képviselőnek akad dolga, azoknak, kik tagjai a delegácziónak. Ez idén Budapesten ülnek össze osztrák és magyar delegátusok, Budapesten szavazzák meg a hadügyminiszternek ama bizonyos milliókat, melyek minden esztendőben szaporodnak, mert hát minden esztendőben «jön a muszka». A muszka t. i. csodálatos módon mindig akkor fenyeget, mikor a delegáczió összeül. A valóság pedig az, hogy a muszka örül, ha őt nem bántják, ellenben a milliók nagy részére azért van szükség, mert mindig el kell takargatni több rendbéli baklövéseket, amilyen legújabban a füsttelen lőpor is. A nagy füstöt vert füsttelen lőporról nemcsak az sült ki, hogy nem tartós és hogy a fegyvereket át kell alakítani a puskaporhoz, de éppen most arra is rájöttek, hogy a bakák köpenyegét is ki kell cserélni, mert lövés után nem támadván füst, az ellenség a rikító köpenyegeket könnyen czélba veheti. Tehát valami láttatlan színű köpenyeget kell most kieszelni. Mindezekről azonban nem is érdemes, mert hiábavaló, beszélni. Az meg éppen kész nevetség volna fölpanaszolni ezerszer, hogy míg sárba dobnak annyi sok milliót, tisztviselők, tanítók silány fizetésen nyomorkodnak, s hogy nagy a nyomorúság általában széles ez országban. Minket e rég elcsépelt dolgoknál kétségtelenül jobban érdekel, hogy van már főkapitányunk Sélley Sándor személyében, akire éppenséggel nem gondolt senki. Az újságok csakugyan megjárták a rendőrkapitányi kombinácziókkal. Zichy József gróftól kezdve le Havranekig, a székesfehérvári polgármesterig, kombináltak ez állásra legalább tíz embert, kombinálták még Gajárit is, s csináltak is rá rossz vicczeket, hogy hogyan kiséri be majd magát, ha párbajozik — sem egy szép napon arra virradunk, hogy gróf Szapáry Sélley rendőrtanácsost szemelte ki, a kire éppenséggel nem gondolt senki. A független sajtó az újabb időből is sok baklövését jegyzi föl Sélleynek, de ez csak egygyel több ok, hogy Szapáry kinevezze: Similis simili gaudet. Az, aki oly sok baklövést követett el életében, csak önmagához marad következetes, ha a legfontosabb állásokra bakklövésekben gazdag férfiakat nevez ki. , Nem ide tartozik, hogy a mi rendőri állapotainkat bemutassam a maguk valóságában. Nyilván tudja az új főkapitány is, amit minden ember tud, hogy a székes főváros utczáin tisztességes nőknek a lehető legkínosabb járni, az esteli órákban. A legsötétebb Thaisz Elek korszakban nem hullámzottak az utczákon oly óriási tömegekben a nagyon is nem kétes existencziák s ez a hullámzás alkonyattól reggelig tart, a rendőrök szeme láttára. Arról nem is beszélek, hogy a kocsik ma ismét oly őrült gyorsasággal robognak az utczasarkokon, hogy gyermekekkel alig lehet kimozdulni s hogy rendőreink megállítják és megbüntetik a czammogó omnibuszokat, ellenben alázatosan szalutálnak a gavallér uraknak, s nyilván még hálásak is, hogy őket, a rend őreit le nem gázolják. Szóval minden tekintetben ott vagyunk, ahol voltunk, sőt még odább s valóban igen kellemesen lepne meg az új főkapitány, ha tetteivel meghazudtolná a sajtót. Az bizonyos, hogy Sélley oly időben lép a rendőrség élére, mikor a rendőrfőkapitánynak nem sok, ha száz keze és száz szeme van. A kolera kezd már felbukkanni Budapesten, a barakk-kórházba sűrűn szállítják a gyanús betegeket s ez nekünk több aggodalmat okoz, mint azok a gyanús alakok, akiknek a rendőrség bottal szokta ütni a nyomát. Igen, a kolera, úgy látszik, nem kerül el. Még addig sem vár, amíg hozzá fognak a budapesti végleges vízművek kiépítéséhez. Pedig tavasszal hozzá fognak, ha — igaz. Ami különben egyre megy, akár most kezdik, akár tavaszszal; most már a szentelt víz sem segít rajtunk, nemhogy a a szűrt víz, ha csakugyan itt a kolera. S ha itt van, még mindig elég korán érkezett, mert bár a kalendárium szerint itt az ősz, nyár van, még mindig meleg nyár. Ez természetesen nem akadályozza meg a fővárosi élet fölpezsdülését. A lóversenyek nem szabják magukat az időjáráshoz s az időjárás nem az őszi lóversenyekhez, hanem a kalendáriumhoz igazodnak. Ugyanígy tesznek a színházak is. A nemzeti színház pláne négy kézre dolgozik most, a tagok egy része Bécsben, a másik része meg itthon játszik, sőt a jó Mihályfi fölváltva Bécsben és Budapesten. Roppant fáradságos ez, de a színész-ember, akiben ambíczió van, szívesen teszi. Addig boldogok ők, míg sokat játszatják, mert nincs keservesebb a mellőztetésnél. A budai színkör épp e héten csukódott be ugyan de itt van még helyette a városligeti, hol Feld úr megint kitűnő fogást csinált az angol bohós társasággal. Ide özönlik tont Budapest, éppen mint tavasszal, mikor a Duse-járvány dühöngött. ORSZÁG-VILÁG 1892