Ország-Világ, 1894 (15. évfolyam, 27-53. szám)
1894-10-28 / 44. szám
1894 úgy memorizál, mint senki. Egy hét alatt tanulta be a Képzelt beteg Toinettejét és a Makranczos hölgy bősz hatája csak pár napja van kezei között s már könyv nélkül mondja a próbákon szerepét. Épp oly bámulatos a Zilahiak emlékező tehetsége. Ez Rajki Pista nevű tizennyolcz éves fiú, ki Petruchiot s a képzelt beteget játsza. A könyv soha sincs nála, csak a próbákon tanul (mert mesterségére nézve a kertészbojtár az istenadta), de azért tökéletesen tudja szerepét s ha tán valamelyik társa megakad, még azt is kisegíti a bajból. Drámai szendém három van, az egyik Puskás Lidi, egy hódmezővásárhelyi lány, meleg, közvetlen ficelle nélküli játékkal, a másik Suppkégl Flóra, a szabadszenttornyai tanítónak a leánya, a harmadik, ki épp oly egyszerűen játszik, mint ezek, csak kissé erősebb vonásokat használ: Béniám Vicza — Kopog-országból. Hősszerelmesünk Kulcsár Pál, ki jövő télen Párisba jő velem s ott közelről megláthatja a színpad nagymestereit s tán olyiknak még meg is mutathatja (ha másban tán nagyon mögöttük is marad), hogy kell mesterkéltség nélkül igazán játszani. Szerelmesünk még egy van — Györgyi Jóskai gányó legény az Eötvös-majorból. Felvonásközökben meg Madarász György, egy őseredeti turáni typus szokta a legújabb nótákat eldalolni. Ezt a gazdát leginkább azért szeretem, mert daczára, hogy kupeczkedéssel szedte meg magát, hogy tudja a kétszer-kettőt úgy, mint a szentirást, a mellett, hogy nem veti meg a szőlőnedvét sem s a legjobb nótás hét határban, azért a legjobb férj s leggyengédebb családapa maradt. Olyan egyensúlyozott ember, milyet keveset láttam. A józan idealizmus megtestesülve. Egyik büszkeségem az én György komám. A színészek közül felemlítendő egy makra legény: Csurgai András (fejős gulyás foglalkozására nézve). Ezeken kívül van még három kitűnő komikusom: Bálint Péter, Béniám Anti, meg Czombos Jani. Súgónk s érdemdús rendezőnk: Henczély Károly szenttornyai tanító. Az egész banda pedig huszonnégy személyből áll. De velünk teremt mind s tudom, hogy ma már mindegyik el tudná a másik szerepét is játszani. Mind rendező és súgó, mind benne él abban, a mit játszik s velük már az egész környék, lehet mondani: Orosházától Bánfalváig ! — Én meg úgy érzem magamat, midőn ezzel a néppel vagyok szemközt, mintha az antik Görögországban lennék, mert hisz itt még élet és játék, valóság és művészet összesimul. Van valami a népem világnézetében a régi görögök szelleméből, amely élni szeretett, mert elmulasztással szemben, mert természetesnek találta mindazt, a mi létezik s igy a lét jelensége. És ha kijövet az egyszerű kis színházból, elterül a puszta síkja előttem s felgyúladnak körültem az anyaföld csillagai, a pásztortüzek, aztán meghallom messziről azt a népdalt, a mely ennek a népnek lelkéből fakad s tudom, hogy ez a nép, mely a mai éjszakát fáradhatatlanul és a mellett oly józanul vigadta át, holnap kora hajnaltól késő estig az aratással lesz elfoglalva, önkénytelenül feltekintek a nagy égboltra, amely olyan fényes és végtelen csillagkoszorúval övezi e földet és hálát adok annak, aki az életet és halált dobta a mindenségbe, hogy itt születtem, hogy itt élhetek, hol oly szép, szép az élet s hol ha a nép filozófiája szerint élünk, oly természetes és könynyű a halál! Lángolva, izzón ölel át szerelmed S én hideg gúnynyal kaczaglal? Ki, lásd! Nem csalogatva, inkább eltaszítva ,mondom fe neked el e vallomást. Te bálványom, a kit imádva szánok, Te oltárképem, a kit kaczagok, Te édes vágyam, a kit elriasztok, Te életczélem, a kitől futok, Te akarsz lenni társa életemnek ? !Meggázolt siron viruló remény, amely addig suttog a feltámadásrul, 3stig maga is elhervad és aláhull — Ha ezt akarod, akkor légy enyém! S mig engemet királyi palotákba Ragad a tündérszárnyú képzelet. Valamelyest csakugyan érintette is Zátonyi Andort a tanító lelkesedése. Főleg megbizseregtette önérzetét annak a látása, hogy az öreg előtt a Zátonyi-családot még mindig a régi dicsőség ragyogó nimbusza környezi és hogy abban tiszteli ezen dicsőség fénysugaras képviselőjét. Szinte akarata ellen, annak a tudata ellen, hogy önmaga előtt nevetségessé válik, komolyabban vette önmagát. Az a megfoghatatlan érzés veregette szelével a lelkét, mintha csakugyan tartoznék valamivel a nevének, az ősei emlékének; mintha kötelessége lenne, szíve egész hevével gyönyörködni azokban a képekben, melyek ragyogó színekben varázsolják fel magas üstökű, marezóna alakjaikat ... De aztán megint elmosolyodott. Káprázat, humbug az egész ! Nagy ivók, nagy falók, nagy veszekedők voltak, semmi egyebek! Hisz szép, szép ez is! De némileg ezekhez az erényekhez az frz utolsó dézsma [Folytatás] utódok is értenek , mégsem tartanak igényt semmiféle nagy elismerésre, tiszteltetésre. Maradjanak a vén bácsik nyugodtan a sírjukban! A mai Zátonyi a saját korának gyermeke és a saját korát éli. Bolond, ha nem azt cselekszi! Itt van például a kis Ilonka a rejtélyes szemekkel. Hát nem sokkal érdemesebb ezekkel foglalkozni ? Varrogat, kötöget és csak föl se igen veti őket, akármennyit mesél Andor a nagyváros életéről, akármennyit kérdezget a falu világáról. És ha fölveti, mindig csak az a bágyadtan csillogó komoly tekintet! Pedig csakugyan nem gyermek már. Megtudta Zátonyi, hogy sokkal idősebb, mint a minőnek látszik, tizenhét éves. Ez az a pikantéria, mely csiklandozza a mai Zátonyi ínyét! Nem volna lehetséges, ezekben a lanyha szemekben meggyújtani az indulat lobogó lángját ?Ezeket a gyermektagokat megremegtetni a szerelem villanyos csapásai alatt ? . . . Ilyen problémák foglalkoztatják az életrevaló fiatalságot, nem pedig a múmiák, meg a csontvázak! . . . No hát hamar beleúnt Zátonyi Andor ebbe a problémába is. Pár nap alatt arra a meggyőződésre volt kénytelen jutni, hogy az Ilon rejtélyének a megfejtését megtalálta. Nagyon prózai megfejtés volt az. A szemekben az a bágyadt komolyság nem jelent mást, mint a szív lomhaságát, annak teljes szenvtelenségét. Nem ellentéte ennek, de kiegészítője az a fejlődésében elmaradt, nyiszlett termet — semmi más! . . . Szerencse, hogy végére jár a szüret és hogy megkezdhették a préselést. Szerencse az is, hogy a Pétery-fiúk sem találták meg azt, amit kerestek : az egyik a kis franczia leánynál, a másik az erőteljes jegyzőnénél. Legalább könnyebben vannak idehaza a szőlős házban. Az egyheti szerelmes ORSZÁG «VilÁG VALLOMÁS *+ Az álomban koldus királya mellett, 3 tépett nyomort, mondsza, viseled? S ha engem vérig zaklatott az ostor S keresztem már csüggedten levetem, le tudod tépni testedről — a rongyot, h hogy bekötözzed sok, nehéz sebem? S ha fölviharzik lelkem vad haraggal S az égre lázadnak hullámai, lesz-e mosolyod, nyájasan derengő, a vészes tengert elcsitítani ? A vad, gonosz káromlás közepette 3már rebegni tudsz-e csöndesen, amely győztesen küzdjön meg átkaimmal S kiengesztelje értük istenem, Hogy villám helyett, köny hulljon szeméből --------------------------------S megszánja a mi elhagyott tanyánk, Szerelmedből s az Isten irgalmából Tonódjék fényes szivárvány miránk . . . ? Akarsz-e egész hosszú életedben Forrasztani egy nehéz beteget, az örök hervadás tanúja lenni , mi az én lelkemben lepereg ? Temetni folyton, hitet és bizalmat, okultat, jövendőt enyhülés nékül, És nem találni vigaszt semmi másban, Csak önmagunkban egyedül . . . Zokogni ölelkezve végtelen — — — Nos, akkor jöjj és üdvözülj velem! Saóck Irta : GYŐRKÖNYI-ARNHOLD KÁROLY 723