Ország-Világ, 1894 (15. évfolyam, 27-53. szám)

1894-10-28 / 44. szám

1894 ORSZÁG-VILIÁG Pusztaszenttornyai vendégeimről és a szabadszenttornyai népről«« Irta: JUSTH ZSIGM­­OND i^­lpCsán azzal kéne kezdenem, hogy hogyan jutott ide családom Szent-Tornyára. Elég fenfii, különös az, hogy felvidéki családból szár­mazván (bár Szent-Tornyán születtem), mind atyai, mind anyai oldalról Békésmegye legrégibb birtokos­családjának ivadéka vagyok. Miut tán tudják is Zsilinszky Mihály kitűnő munkáiból, a Justh-csa­­lád és vele osztályos atyafiságban álló iktári Bethlenek a megye vagy húsz községét bírták a XV. század elején, a mely birtokokat aztán a két család a török uralom ideje alatt veszítette el, így aztán nem is atyai jusson jutottak Szent-Tornyára. Szent- Tornya puszta a történelemben nagy szerepet játszó s a kihalt paksi Pinty-család tulajdona volt a melynek még anyám leszármazottja. A Paxy­­családé volt Békésmegye egy harmadrésze (a má­sik kétharmadrésze tudvalevőleg Harruckern báró­nak jutott Mária Terézia kegye folytán). A Paxyak utódai bírták Puszta-Szent-Tornyát, Csabacsűdöt, Szent-Andrást, Tót-Komlóst s más birtokokat. Mint Paxy­­örökösök lesznek békés­megyei birtokosok a szent­­györgyi Horváthok, a Rostyak (így Trefort és Eötvös báró) a báró Rudnyánszkyak (s az ezek utódai az Ueberacker grófok), a Bajzáthok, a pecha Mondbachok (s mint ezek ivadékai mi és a Pongrátzok). A Paxy-család majd három századon keresztül bírta e birtokokat. Ma az összes Paxy-utódok közül csak még az Eötvösök, Ueberackerek s mi bírunk Békésmegyében földet. Pedig ez az­ istenáldta föld még mindenféle más kötelékkel is fűzi magához azt, ki ózondús áterján ne­velkedett. Jó itt, szép itt minálunk. Sehol nincs olyan búza, mint a milyen a hajdú­völgy partján hullámzik, sehol olyan nép nincs, mint az orosházi, szentornyai ta­nyákban. Sehol ilyen szép nóták nem teremnek, mint itt a kondorosi csárda kör­nyékén, sehol nemesebb szi­vek, mint a szabadszenttor­­nyai nazarénusok gyülekezeti háza körül. Bárhol járjak, lelkem visszavágyik a békés­megyei puszták világába. Szeretem Békés vármegye földjét, szeretem népét. El­mondom i­­t, mint már sok­szor elmondtam, hogy a nép­től, nemzetünk hatalmas ha­­musától várom én a jövő Magya­r­­országo­t. Eddig, sajnos, jóformán csak ii nép szellemének hu­­morisztikus, a mulatságos, a zsánerszerű oldalával foglal­koztak. Pedig, pedig­ józan filozófiájából többet tanul­hattunk volna, mint mindazon idegen áramlatokból, a­melyekkel a budapesti, bizony jórészt korcs­­kultúra, teleszítja magát. A múltkoriban egy franczia festő járt itt nálam, ez ittléte harmadik­ napján szinte mámorosan a kapott benyomásoktól, így kiáltott fel­ :»De édes barátom, hisz önöknél, minden művészet,, ön még­ azon riik a modern halandók közé tartozik, a­kik magát a művészetet élik!« És — igaza volt. Az alföldi tájkép a maga­­nemes egyszerű széles vonalaival, bámulatos finomságú színtónusaival, a nép gyönyörű plasztikája, elragadó szép dalai, zenéje, minden, de minden itt művészet anyaga, de nem, minden, de minden művészet. Nem hiszik, milyen őserő van ebben a népben. Eddig azt a hibát követték el azok, kikre vezetése volt bízva, hogy egész értelmét a politikával kö­tötték le. Hiábavaló nagy szavakon rágódtak, mert más szellemi táplálékhoz nem is juthattak. És senki sem gondolt arra, hogy ezt a hatalmas, óriási intellektust más irányba terelje. Elfelejtették, hogy Arany Jánost, Petőfit,­Jászai Marit a nép adta a nemzetnek és nem gondoltak arra, hogy a jó Isten tudja, hány ilyen nagy tehetség kallódik el az ekeszarva­s a­­ vezérczikkek olvasgatása mellett. Engemet, ki a politikával édeskeveset foglalkozom, ez rendkívül, meglepett. Hogy aztán közeledni kezdtem hozzájuk, egyen­­kint bukkantak fel, olyanok, kiket más is érdekelt, mint­ a kormány viselt dolgai. Egyenkint jöttek , egyik népdalokat költött, azt mutatta be nékem, másik muzsikát csinált hozzá, egyik modell állt s a festészetről akart egyet-mást megtudni, másik könyvet kért tőlem kölcsön. Én meg lassan-lassan !- összehoztam őket a hozzám a nyár folyamán el-ellátogató művészek­kel, írókkal. Strohl Alajos egy Toldi-tanulmányt csinált­­itt egy szabadszenttornyai gazda után, Feszty Árpád a körkép vagy tizenkét főalakját idevaló min­ták után festette meg. Czóbel István nagy szépészeti mun­kájának végét (a mely a jövendő magyar kultúráról szól) szenttornyai impresz­­sziók hatása alatt írta meg; húga, Czóbel Minka meg vagy húsz legszebb költeményét az itteniekről s itt költi, így az Esteli ima a csabacsűdi páratlan szépségű puszta le­írása. Az éj homálya lassan elterül — Lenn pusztaság, a csillagok felül. A tiszta átlátszó, kékes sötétbe, Behalt a színek árnyalatja, fénye. Csak a nyugati távol láthatáron, Mint egy szétfoszló, elmerülő álom, A rég letűnt nap egy sárgás sugárja, Sötétkék égen résznyit halvány sávja. Egy perezre csend,majd ismét ébred— Titokteljes varázs, földi élet. Itt elsuhan egy elkésett madár, Fészkén váró tollas párjához száll. Mind életteliebb lesz a tücsök dala, Ezernyi hangban , a széles mezőn Rezgése átfut, halkan, érthetőn, Gyöngéd a hang, hullámzik fel s alá, Mintha selymes fátyol borítaná S az esti jég sötétes távolát Az anyaföld illatja lengi át. És száll a hang és száll az illat véle A harmathulló, csillagfényes égre----­Az Örök életben meg Szabad-Szent-Tornyát festi. Ugyancsak Szent-Tornyán írta mélységes mély Ultima ratioját s új kötetének pár legszebb versét. Szabolcska Mihály pedig egy nótát írt a kopogtaknak, a Szenttornyai kertek alatt kezdetűt, a mely azóta már el is terjedt és hét határban dalolják. Szamosy László Csaba­­csűdön festette azon pár szép képet, melyek a múlt ______----rgppii j .'-A;r -A'-:v • ''' ■' 1 A.-v;-';I m Halottak napján Gerhardt Alajosné eredeti rajza az Ország-Világ számára 721

Next