Ország-Világ, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1895-12-08 / 49. szám
770 - dalra gratuláltak... talán még irigyem sem volt. Jó volt, minden jó volt. Csak az én bensőmben volt egy hang, egy félő érzés, melynek hullámzásai a csöndes éj homályában meg-megdöbbentették lelkemet és elfeledették még a legsikerültebb császárfürdői bál emlékeit is, midőn lelki szemeim előtt megpillantottam a nagy kérdőjelet, hogy hát most ? ? . . . Mi lesz most ? ? . . . Hogyan fogok megfelelni azon várakozásnak, melyet egy ilyen eklatáns siker maga után von... A félelem és úgyszólván a bizalmatlanság egy neme vegyült örömeimbe és mondhatom, nem kevéssé megzavarta azt . . . Éppen mikor visszakészültem Düsseldorfba, hogy átköltözzem Párisba, kiütött a németfranczia háború, melynek lezajlását Düsseldorfban vártam be. De midőn a kommune utolsó ágyúi elhallgattak, siettem Párisba, hol azóta tartózkodom. Valóban meg voltam lepetve, hogy ne mondjam megijedve azon érdeklődéstől, melylyel a francziák, művészek és műértők irántam viseltettek s midőn azt hittem, hogy a lefolyt világrendítő dráma mindent elfeledtetett a francziákkal — a legélénkebb mozgalmat tapasztaltam minden iránt, a mi művészet, vagy bármily neme a szellemi életnek. Ami pedig saját csekélységemet illeti — nevemre bár kevesen emlékeztek, vagy legalább kevesen tudták azt kimondani, — de a Siralomház szerzőjét (l’hauteur du dernier jour d’un condamné) mindenki ismerte és ki-ki temperamentuma szerint elragadtatással beszélt róla és érdeklődéssel kérdezte : mit csinálok most ? . . . Ekkor már határozottan megijedtem és félve gondoltam rá, hogy csakugyan mit fogok most csinálni, hogy azon a polcon, ahova akkor a közvélemény helyezett, megállhassak, mert hisz tudtam, hogy most még sokkal többet kellene adnom, hogy eleget adjak — és erre nem éreztem magamat képesnek. Mindazonáltal bizalommal és lelkesülten fogtam munkához, midőn atelierem be lett rendezve. Meglepett, hogy mennyien látogatnak. Elsősorban Goupil, ki már Düsseldorfban fölkért, hogy amit csinálok, arra adjam neki az elsőbbséget. Ezt megígértem és ígéretem szerint megmutattam neki vázlataimat, melyeket kivinni akarok. Ez pedig a következő két genre-kép volt: Az éjjeli csavargók és egy Családi jelenet. Goupil ez utóbbit megrendelte. Az éjjeli csavargókról, mint nagyobb kompozíczióról, nem szólt, de ez nem gátolt abban, hogy a másikkal egyidejűleg hozzáfogjak. Nagy kedvvel és lázas munkavágygyal fogtam dologhoz. Minden a legkedvezőbb és legbiztatóbb alakban mutatkozott. Goupil a megrendelt képre előlegezett és tömte volna a zsebemet pénzzel, de előleget a képre csak azon arányban fogadtam el, amint a kép haladt. És haladt is gyorsan. ... De egyszerre csak a kétely hidrája ütötte fel fejét bennem. Úgy tetszett, hogy tévúton vagyok . . A látogatók bár nagy érdekkel kisérték munkáim előmenetelét, de a Siralomházról mindig oly elragadtatással szóltak, hogy az még bizalmatlanabbá tett mostani munkáim iránt és gyakran elégedetlenül semmisítettem meg este, amit egész nap csináltam. Goupil folyton fizetett és mire a kép végre elkészült, annak árát havonkinti részletekben már fel is vettem volt s mintegy a kételyektől gyötörve jelentettem Goupilnak, hogy a kép készen van, elviheti. El is jött másnap megnézni és átvenni. Egy kis megjegyzést tett a színre nézve : ha nem-e talán egy kicsit sötét ? — de nem azért, hogy átdolgozzam, mert másnap, reggel emberei megjelentek, hogy elvigyék. De ezen megjegyzés, összevágva az én benső kételyeimmel, tökéletesen megzavart. Irtóztam a gondolattól, hogy ez most nála, hol egész Páris művészei és műértői megfordulnak, ki legyen állítva ! Mert tudtam, mily kíváncsian várják a Siralomház szerzőjének egy új képét és Szinte hallottam a csalódás kitöréseit és az első siker erkölcsi felelőssége valódi teherként kezdett lelkemre nehezedni. Leverten ültem képemmel szemben s mintegy ösztönszerűleg nyúltam ecseteimhez s öt percz múlva nem volt előttem csak egy bemázolt vászondarab ... Megkönnyebbülten lélekzettem fel, mintha egy halálos ellenségemmel bántam volna el . . . Ámde a következő pillanatban eszembe jutott, hogy hisz ennek a képnek az árát én már fölvettem , hogy nagy része el is fogyott ... és hogy holnap reggel jönnek a képért . . . Mit adok nekik? Ez egy kissé gondolkodóba ejtett, mert még nem oly régen ment jól dolgom, hogy már kapitálisom lehetett volna és most ahelyett, hogy 20.000 frankot kerestem volna, annyival tartoztam. -Izgatott éjjelem volt, de a gondolat, hogy vereségem el van legalább napolva, megnyugtatott s a megkezdett Éjjeli csavargókba helyeztem minden reményemet, hogy az majd megment. Elaludtam s másnap reggel, mintegy új életre ébredve keltem föl. Ott volt a telieremben egyik felől a bekent vászon, mint illúzióimnak szomorú sírköve, másfelől az Éjjeli csavargók megkezdett kompozícziója és abban ez illúzióim és reményeim újjáébredése. Másnap reggel csakugyan jöttek Goupil emberei a képért s miután nem volt nekik mit adni, magam mentem Goupilhez elmondani, hogy mi történt. Ő túlzottnak tartotta skrupulusaimat, de megértve annak okait, belenyugodott, hogy újra kezdjem. Munkácsy Mihály Blaha Lujza Gyarmathy Zsigáné Vadnay Károly Felekiné Munkácsy Flóra Lendvayné Fáncsy Ilka OrSZÁG-VILÁG 1895