Ország-Világ, 1898 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1898-04-10 / 15. szám

1898 új hirdetési mód pazar jövedelmezőségét jövendölték meg. Az újvilág érdemes kereskedői, midőn a czég ügynökei négyszemközt megtették nekik ajánlatai­kat, minden hosszasabb rábeszéltetés nélkül kitöl­tötték a hirdetés, azaz a betörés megrendelő­lapját. Elvégre a czég jó hírneve elég garanczia volt nekik arra, hogy elrablóit portékáikat hiánytalanul visszakapják. S különösen ama kereskedők kaptak ezen az alkalmon, a­kik igazán vagy hamisan csődöt akartak mondani és jelentékeny haszonnal kecsegtette őket, ha üzleteikből portékáikat az éj diszkrét leple alatt hozzáértő kezek eltávolítják. Az Egyesült­ Államok területén tehát, Wiscontitól Mexikóig, olyan sűrűen ismétlődtek a lopások, betörések, rablások, hogy a lapok már kivételes állapotokat, a törvények és a gonosztevők azonnal való felfüggesztését kezdték sürgetni. A rendőrség azonban, mint mr. Whitehal próféta­ lelke azt előre látta, egyetlen esetben sem tudta a tetteseket kézrekeríteni, s a pompásan felvirágzott hirdetési iroda főnöke és c­égtársa nem kis kárörömmel zsebelték be dús nyereségeiket és már-már azzal a tervvel foglalkoztak, hogy üzletük jótéteményei­ben az óc­eánontúli kereskedővilágot is részesíteni fogják. Sajnos azonban, hogy az angol nyelv nem ismeri azt­ a közmondást, mikép addig jár a korsó a kútra, míg a külerőszak folytán anyagának kohéziója felbomlik. A két üzlettárs is addig ingerelte a jó szerencsét, a­mely Polikratesz óta még senkire ily tartósan nem mosolygott, a­míg az váratlan sze­széllyel ellenök nem fordult. A hirdetési iroda éppen a Beaksbull és társa newyorki ékszerész-c­ég betörési megrendelését vette föl és eszközölte a legnagyobb üzleti pontossággal, a­midőn a végzetes éjszakára virradó reggelen Harold urat vésztjósló ábrázattal verte föl a prokuristája rózsás selyem­párnái közül. — Nagy baj van, uram — lihegte a fiú. — William Shopkins urat az éjjel elfogták. Harold rémülten ugrott ki ágyából. — A rendőrség tetten érte, — suttogott tovább a Hreb-posta. — Lánczra verték és azóta már a börtön fenekén kuksol. A reklám­királyt egyhamar nem érhette volna lesújtóbb mennykőcsapás. Ha a banda, azaz az üzleti alkalmazottak bármelyik tagját juttatja a vak véletlen a rendőrség kezébe, még hagyján! De éppen őt fogták el, barátját, jobbkezét, üzlete lelkét! Természetes dolog, hogy mindent elkövetett a kiszabadítására, de a rendőrség a legszorgosabb gonddal őrizte a nagynehezen kézre kaparitott becses zsákmányt. A bíróság soronkívül intézte el az ügyet és oly gyorsan megérlelte a végtárgyalásra, akár a trópusok napja a Kánaánt. Elképzelhetjük, hogy az Igazság temploma milyen zsúfolásig megtelt, a­midőn a híres vádlottat bírái elé vezették. Hiszen talán ez alkalommal az igazság istenasszonya is kíváncsian libbentette föl szeméről a kendőt, hogy a tárgyalóterem ritka nevezetes­ségét megtekinthesse. Whitehal és Beaksbull urak maguk is ott szorongtak az első sorban s talán izgatottabbak voltak, mint maga a vádlott. Elvégre is, kellemetlen dolog lesz, ha a ficzkó a kereszt­kérdések tüze alatt elkezd vallani és az egész üzletet kegyetlenül leleplezi, a­mely esetben az elnök őket rögtön közelebb fogja szólítani innen a hallgatóság közül . . . A vádlottat bevezették. Mr. Whitehal egy könyet törült ki szeméből: szegény barátja irgalmatlanul meg volt lánczolva. A híres zsivány elégülten pillantott körül a hallgatóságon, mely tiszteletére ily szép számmal jelent ... ^ tekintete találkozott szepegő üzlettársának és a nem'k ev­ésbbé szepegő kereskedőnek szemével és azt látszott nekik mon­dani : »Mit féltek, kicsinyhitűek ?« — Ön, — kezdte az elnök — vádoltatik azzal, hogy a Beaksbull-czég üzletébe betörést követett el. Shopkins meghajolt az elnök előtt, majd kezét bűnbánóan mellére szorítva, mondá : — Töredelmes vallomást akarok tenni, nagyságos elnök úr, tekintetes törvényszék. — Azt jól tenné, mert azzal csak enyhít a sorsán, a büntetés kiszabásánál. Harold Whitehal és Jaques Beaksbull urak az ájuláshoz voltak közel. A gazember elárul mindent! — Igenis, én törtem be a Beaksbull és társa c­ég ékszerkereskedésébe, Edison-street 456-ik szám alatt . . . Tudtam, hogy ott pompás zsákmányra teszek szert, erről kezeskedett nekem e régóta fennálló, elsőrangú czég kitűnő hírneve .. . Beaksbull úr arcza kezdett földerülni. Ez a val­lomás nem is oly rosszul kezdődik. — Várakozásomban nem is csalódtam, — foly­tatta a töredelmes vallomást a vádlott. — A­mint a vasajtót tolvaj kulcs és feszítő vas segítségével felnyitottam, a­mint az üzletbe léptem, kápráztató látvány tárult szemem elé. Egy leggazdagabban fölszerelt raktár a legfinomabb ezüst- és arany­­neműekből, a legdrágább ékszerekből, a legdúsab­b választékban. Valóban, megtalálhatta ott a maga szerény fülönfüggőjét a varróleány és a maga gyémántos collierját a vasútkirály felesége. Látszott, hogy az üzlettulajdonosok jelszava : Nagy forgalom és csekély haszon ! A hirdetésiroda főnöke és a hirdető kereskedő a lelkesedés extázisával néztek össze. Ez aztán a következetesség, ez aztán a jellem ! Még itt, a tárgyaló­teremben, a bírák sas­szemei előtt, feje fölött az igazság pallosával sem felejti el elvállalt kötelezettségét. Reklámot csinál a megrendelő­­c­égnek, a­melyet holnap a gyorsírói jegyzések alapján közölni fognak a lapok! És Shopkins, a vádlott, a reklám vértanúja, tör­hetetlen lélekkel folytatta: — Szemem a fénytől elhomályosult. Nem tud­tam, hová nyúljak hamarább ? Az arany remontoár­­órák közé, a­melyekért a c­ég tízévi jótállást vállal; a drágaköves gyűrűk közé, a­melyek a közelgő karácsonyra és újévre ünnepi ajándékul oly kiválóan alkalmasak; forgott velem az egész kincses bolt, a­melynek tulajdonosai valóban képesek arra, hogy vidéki megrendeléseket is a legolcsóbban és leg­pontosabban teljesíthessenek. Beaksbull és Whitehal urak már itt alig bírtak uralkodni magukon. Közel voltak ahhoz, hogy lerohanjanak és csókokkal borítsák el a vádlottnak, a hősnek kezét, rabruháját, csörgő lánczait. Shopkins pedig ismét fölkereste őket a tekintetével és büsz­kén, diadalmasan nézett le rájuk: »Most már tud­játok, hogy én ki vagyok!« A két jóbarát zokogva hallgatta az ítéletet, a­melyet az elnök nemsokára kihirdetett. A szegény Shopkinst, tekintettel töredelmes beismerésére,három évi fegyházra ítélték, a­mi helyzetében még elég kedvező eredmény volt. Ítélethirdetés után c­égtársa kieszközölte, hogy szerencsétlen barátjával talál­­kozhassék és forró hálálkodások közepette borul­hasson a nemesszívű férfiú kebelére. — Csak semmi szentimentalizmus, — törülte le Shopkins üzlettársa könyeit. — Ön nagyon jól tudja, hogy ezt az eshetőséget is belevettük az üzleti számításainkba. Ha a három év letelik, a rám eső nyereségből veszek magamnak egy falusi birto­kot, csinos kis nyaralóval és boldog nyugalomban fogom tölteni munkás életem alkonyát . . . A hirdetés-iroda főnöke és az ékszerkereskedő lelkük mélyéig meghatva távoztak a törvényszéki épületből. S Harold mély meggyőződéssel mondta mr. Beaksbullnak: — Úgy viselte magát, mint egy antik római! S még azt mondják, hogy manap már kihaltak a klasszikus erkölcsök . . . Önnek azonban, kedves uram, leszek bátor még ma elküldeni a mai tár­gyalási reklám számláját . . . S­ míg a porbetepte utczán izél nélkül járok és kelek, Ubolyaittassal­­egyeznek t­íz enyhe tavaszi szelek. Brzem, falucskám erdejéből ezá a szét az illatot,­­ látom, az apró, kék ibolyák Sokasok ezrével nyitnak olt, abba!ifa illa­t. FF­ r­­ it mindegy ! Jfe jól esik szivemnek S nem hagy el addig a remény, mig az ibolyák id­atárját tavasz fényében érzem én. a majd tavaszkor már nem érzek ellde ibotyaittaíoí, t akkor az ifjúságnak vége, S akkor a szív hatott, halott. Feleki Sándor, ki vagy nem is ibolyaittat, mi talán csak annak képzetem, talán gyermekéveim emléke Hzi játékit én vetem 9 italán csak egy-egy édes emlék, ami gyermekkorból megmaradt, és ezt varázsolják szivembe Bajzán tavaszi sugarak9 ORSZÁG«ViliflG 231

Next