Ország-Világ, 1898 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1898-04-10 / 15. szám
1898 új hirdetési mód pazar jövedelmezőségét jövendölték meg. Az újvilág érdemes kereskedői, midőn a czég ügynökei négyszemközt megtették nekik ajánlataikat, minden hosszasabb rábeszéltetés nélkül kitöltötték a hirdetés, azaz a betörés megrendelőlapját. Elvégre a czég jó hírneve elég garanczia volt nekik arra, hogy elrablóit portékáikat hiánytalanul visszakapják. S különösen ama kereskedők kaptak ezen az alkalmon, akik igazán vagy hamisan csődöt akartak mondani és jelentékeny haszonnal kecsegtette őket, ha üzleteikből portékáikat az éj diszkrét leple alatt hozzáértő kezek eltávolítják. Az Egyesült Államok területén tehát, Wiscontitól Mexikóig, olyan sűrűen ismétlődtek a lopások, betörések, rablások, hogy a lapok már kivételes állapotokat, a törvények és a gonosztevők azonnal való felfüggesztését kezdték sürgetni. A rendőrség azonban, mint mr. Whitehal próféta lelke azt előre látta, egyetlen esetben sem tudta a tetteseket kézrekeríteni, s a pompásan felvirágzott hirdetési iroda főnöke és cégtársa nem kis kárörömmel zsebelték be dús nyereségeiket és már-már azzal a tervvel foglalkoztak, hogy üzletük jótéteményeiben az óceánontúli kereskedővilágot is részesíteni fogják. Sajnos azonban, hogy az angol nyelv nem ismeri azt a közmondást, mikép addig jár a korsó a kútra, míg a külerőszak folytán anyagának kohéziója felbomlik. A két üzlettárs is addig ingerelte a jó szerencsét, amely Polikratesz óta még senkire ily tartósan nem mosolygott, amíg az váratlan szeszéllyel ellenök nem fordult. A hirdetési iroda éppen a Beaksbull és társa newyorki ékszerész-cég betörési megrendelését vette föl és eszközölte a legnagyobb üzleti pontossággal, amidőn a végzetes éjszakára virradó reggelen Harold urat vésztjósló ábrázattal verte föl a prokuristája rózsás selyempárnái közül. — Nagy baj van, uram — lihegte a fiú. — William Shopkins urat az éjjel elfogták. Harold rémülten ugrott ki ágyából. — A rendőrség tetten érte, — suttogott tovább a Hreb-posta. — Lánczra verték és azóta már a börtön fenekén kuksol. A reklámkirályt egyhamar nem érhette volna lesújtóbb mennykőcsapás. Ha a banda, azaz az üzleti alkalmazottak bármelyik tagját juttatja a vak véletlen a rendőrség kezébe, még hagyján! De éppen őt fogták el, barátját, jobbkezét, üzlete lelkét! Természetes dolog, hogy mindent elkövetett a kiszabadítására, de a rendőrség a legszorgosabb gonddal őrizte a nagynehezen kézre kaparitott becses zsákmányt. A bíróság soronkívül intézte el az ügyet és oly gyorsan megérlelte a végtárgyalásra, akár a trópusok napja a Kánaánt. Elképzelhetjük, hogy az Igazság temploma milyen zsúfolásig megtelt, amidőn a híres vádlottat bírái elé vezették. Hiszen talán ez alkalommal az igazság istenasszonya is kíváncsian libbentette föl szeméről a kendőt, hogy a tárgyalóterem ritka nevezetességét megtekinthesse. Whitehal és Beaksbull urak maguk is ott szorongtak az első sorban s talán izgatottabbak voltak, mint maga a vádlott. Elvégre is, kellemetlen dolog lesz, ha a ficzkó a keresztkérdések tüze alatt elkezd vallani és az egész üzletet kegyetlenül leleplezi, amely esetben az elnök őket rögtön közelebb fogja szólítani innen a hallgatóság közül . . . A vádlottat bevezették. Mr. Whitehal egy könyet törült ki szeméből: szegény barátja irgalmatlanul meg volt lánczolva. A híres zsivány elégülten pillantott körül a hallgatóságon, mely tiszteletére ily szép számmal jelent ... ^ tekintete találkozott szepegő üzlettársának és a nem'k evésbbé szepegő kereskedőnek szemével és azt látszott nekik mondani : »Mit féltek, kicsinyhitűek ?« — Ön, — kezdte az elnök — vádoltatik azzal, hogy a Beaksbull-czég üzletébe betörést követett el. Shopkins meghajolt az elnök előtt, majd kezét bűnbánóan mellére szorítva, mondá : — Töredelmes vallomást akarok tenni, nagyságos elnök úr, tekintetes törvényszék. — Azt jól tenné, mert azzal csak enyhít a sorsán, a büntetés kiszabásánál. Harold Whitehal és Jaques Beaksbull urak az ájuláshoz voltak közel. A gazember elárul mindent! — Igenis, én törtem be a Beaksbull és társa cég ékszerkereskedésébe, Edison-street 456-ik szám alatt . . . Tudtam, hogy ott pompás zsákmányra teszek szert, erről kezeskedett nekem e régóta fennálló, elsőrangú czég kitűnő hírneve .. . Beaksbull úr arcza kezdett földerülni. Ez a vallomás nem is oly rosszul kezdődik. — Várakozásomban nem is csalódtam, — folytatta a töredelmes vallomást a vádlott. — Amint a vasajtót tolvaj kulcs és feszítő vas segítségével felnyitottam, amint az üzletbe léptem, kápráztató látvány tárult szemem elé. Egy leggazdagabban fölszerelt raktár a legfinomabb ezüst- és aranyneműekből, a legdrágább ékszerekből, a legdúsabb választékban. Valóban, megtalálhatta ott a maga szerény fülönfüggőjét a varróleány és a maga gyémántos collierját a vasútkirály felesége. Látszott, hogy az üzlettulajdonosok jelszava : Nagy forgalom és csekély haszon ! A hirdetésiroda főnöke és a hirdető kereskedő a lelkesedés extázisával néztek össze. Ez aztán a következetesség, ez aztán a jellem ! Még itt, a tárgyalóteremben, a bírák sasszemei előtt, feje fölött az igazság pallosával sem felejti el elvállalt kötelezettségét. Reklámot csinál a megrendelőcégnek, amelyet holnap a gyorsírói jegyzések alapján közölni fognak a lapok! És Shopkins, a vádlott, a reklám vértanúja, törhetetlen lélekkel folytatta: — Szemem a fénytől elhomályosult. Nem tudtam, hová nyúljak hamarább ? Az arany remontoárórák közé, amelyekért a cég tízévi jótállást vállal; a drágaköves gyűrűk közé, amelyek a közelgő karácsonyra és újévre ünnepi ajándékul oly kiválóan alkalmasak; forgott velem az egész kincses bolt, amelynek tulajdonosai valóban képesek arra, hogy vidéki megrendeléseket is a legolcsóbban és legpontosabban teljesíthessenek. Beaksbull és Whitehal urak már itt alig bírtak uralkodni magukon. Közel voltak ahhoz, hogy lerohanjanak és csókokkal borítsák el a vádlottnak, a hősnek kezét, rabruháját, csörgő lánczait. Shopkins pedig ismét fölkereste őket a tekintetével és büszkén, diadalmasan nézett le rájuk: »Most már tudjátok, hogy én ki vagyok!« A két jóbarát zokogva hallgatta az ítéletet, amelyet az elnök nemsokára kihirdetett. A szegény Shopkinst, tekintettel töredelmes beismerésére,három évi fegyházra ítélték, ami helyzetében még elég kedvező eredmény volt. Ítélethirdetés után cégtársa kieszközölte, hogy szerencsétlen barátjával találkozhassék és forró hálálkodások közepette borulhasson a nemesszívű férfiú kebelére. — Csak semmi szentimentalizmus, — törülte le Shopkins üzlettársa könyeit. — Ön nagyon jól tudja, hogy ezt az eshetőséget is belevettük az üzleti számításainkba. Ha a három év letelik, a rám eső nyereségből veszek magamnak egy falusi birtokot, csinos kis nyaralóval és boldog nyugalomban fogom tölteni munkás életem alkonyát . . . A hirdetés-iroda főnöke és az ékszerkereskedő lelkük mélyéig meghatva távoztak a törvényszéki épületből. S Harold mély meggyőződéssel mondta mr. Beaksbullnak: — Úgy viselte magát, mint egy antik római! S még azt mondják, hogy manap már kihaltak a klasszikus erkölcsök . . . Önnek azonban, kedves uram, leszek bátor még ma elküldeni a mai tárgyalási reklám számláját . . . S míg a porbetepte utczán izél nélkül járok és kelek, Ubolyaittassalegyeznek tíz enyhe tavaszi szelek. Brzem, falucskám erdejéből ezá a szét az illatot, látom, az apró, kék ibolyák Sokasok ezrével nyitnak olt, abba!ifa illat. FF r it mindegy ! Jfe jól esik szivemnek S nem hagy el addig a remény, mig az ibolyák idatárját tavasz fényében érzem én. a majd tavaszkor már nem érzek ellde ibotyaittaíoí, t akkor az ifjúságnak vége, S akkor a szív hatott, halott. Feleki Sándor, ki vagy nem is ibolyaittat, mi talán csak annak képzetem, talán gyermekéveim emléke Hzi játékit én vetem 9 italán csak egy-egy édes emlék, ami gyermekkorból megmaradt, és ezt varázsolják szivembe Bajzán tavaszi sugarak9 ORSZÁG«ViliflG 231