Ország-Világ, 1899 (20. évfolyam, 1-26. szám)

1899-01-22 / 4. szám

1899 A történetírásnak van irodalmunkban leggazdagabb múltja. A nemzeti hagyományaink iránt való kegyelet gyújtotta föl szivünkben történeti múltúnk tiszteletét és ez késztette Kézay Simon krónikás mestertől máig, történet­íróinkat arra, hogy megírják »mik miként történtének«. Az oknyomozó történet ama munkásai között, a­kik­nek munkássága maradandó nyomokat vág történetírá­sunkban, dr. Baróti Lajos a legkiválóbbak közül való.­­S mikor ma, nagy munkája befejeztekor arczképét mu­tatjuk be olvasóinknak, a tudóst tiszteljük meg vele, a­ki nemzetünk történetét híven, a ránk szállott hagyomány szellemében örökítette meg. Ő ugyan keveset akar be­tudni a maga munkájából, mikor Szalay József neve Dr. Baróti Lajos. Bizonyára méltóztatnak tudni, hogy szokatlan előttem az a tér, melyen ma e rövid előadással kísérletet teszek. Sem a feltűnés vágya, sem semmiféle más tekintet nem volt irányadó, mikor a háziipari szakosztály felkérésére e mai előadásra vállalkoztam, hanem kizárólag az a meg­győződés, hogy talán nekem is sikerülni fog egy csekély­séggel hozzájárulni a magyar háziipar készítményeinek népszerűsítéséhez és terjesztéséhez és ez­által a nép keresetképességének némi emelkedéséhez. A társadalom nagyon szívesen foglalkozik nálunk, de másutt is a nép jólétének előmozdításával s majdnem általános lesz a jelszó, hogy a népet a közelszegénye­déstől megóvjuk. Ebben közreműködni mindenkinek hazafiúi vagy honleányi kötelessége. Természetes, hogy az orvoslás eszközei nemcsak a műveltebb és vagyonosabb osztályok kezeiben, hanem magának a népnek kezében is van. Ezért kell tehát első­sorban a figyelmet a nép munkaerejének és tehetségének értékesítésére fordítani, így részesült a háziipar különös gondozásban, mert ez, ha nem is egyedüli, de egyik főeszköz arra, hogy általa a nép jövedelmi forrásait gyarapitsuk, megélhetését biz­tosítsuk, állandó foglalkoztatás által erkölcseit is nemes­­­ítsük s igy anyagi és erkölcsi jólétének alapjait bizto­sítani segítsünk. Igen üdvös tehát e szakosztálynak törekvése, mely rendes és állandó keresetforrássá kívánja nevelni a házi­ipart, hogy ez az ország minden vidékén eszköz legyen a tisztességes megélhetésre, esetleg vagyonszerzésre, külön A torontálmegyei háziipar. Az Országos Iparegyesületben felolvasta báró Dániel Ernő­né, nősen pedig a közelszegényedés megszüntetésére és részben a tömeges kivándorlás elkerülésére. Hazánknak legtöbb vidékén van a háziiparnak fontos hivatása. Erdélyben mindkét nembeli munkaerő — nem lelvén megfelelő foglalkozást — kelet felé vándorol; a felvidéken a természet mostohasága utalja a népet hasznos mellékfoglalkozásra s mert ilyen nem akad, sokan Amerikában keresik és találják meg az itthon hiányzó munkát. Végül az alföldön a köznépet azért kell házi­iparra szorítani, hogy az ne csak az év egy részében dolgozzon és termeljen. Oda kellene törekedni, hogy a földmívesnépnek télen is legyen hasznos foglalkozása, s hogy megértessük vele, mikép becsületes munkával nemcsak a családját kell fentartania, hanem esetleg — egy pár forint félretételével — a jövőről is gon­doskodnia. Ez alkalommal a tisztelt háziipari szakosztály fölhívására csakis a torontálmegyei háziiparral kivánok foglalkozni s miután e megye készítményei kerülnek ma bemutatásra, hogy ezeket érdem szerint méltányolhassuk, a követ­kezőket kívánom előrebocsátani: A torontáli nép rendkívül szereti a házi- és népipart. A nők napestig türelmesen görnyednek a hímzőkeret vagy a szövőszék mellett. S ha munkájuk sikerül, ők gyönyör­ködnek benne a legjobban. A nép mohón keresi a munkát. Kézi ügyessége bámulatos. Öregek és ifjak gyorsan tanulják meg a komplikáltabb dolgokat is s kedvvel, ügyességgel végzik munkájukat. Ősi foglalkozása a szövés és hímzés. Megfonja a gyapjút éppen úgy, mint a kendert. A gyapjúból szövi a tyilimeket, nemkülönben a férfi ruházatához szükséges kelmét. A kender szálai igen durvák, s így az abból készült vásznat csakis a háztartásban előforduló egyszerűbb eszközökre használja. A szerbvászon név alatt ismeretes kelme már jóval finomabb és a fehérnemű készítésénél számításba vehető. Hímeznek aranynyal, selyemmel és pamuttal egyaránt. Jelenleg ez a legelterjedtebb iparág náluk." A keresetképesség ma aránylag még igen csekély, mert a megye határán túl csak annyit tud a közönség, hogy Torontálban szép szőnyegeket szőnek, de a­melyek ma még drágák és mert a vevőközönség a nép, s általában minden vidék háziiparát csak fényűzési czikknek tekinti, a­melyből jórészt csak mutatónak tartogat egy-egy tárgyat. Pedig könnyű volna a közönséget fölvilágosítani, hogy a torontáli szőnyegek, tekintve szépségüket és tartós­ságukat, korántsem drágák. Hiszen ma holnap már műipari jelentősége is lesz a torontáli szőnyegeknek, melyet a nép azelőtt csak házi használatra készített. Kissé rendszeresebb figyelemben csak mintegy 17 év óta részesülnek a torontáli szőnyegek, a­mikor — köz­vetlenül az 1881-iki nőiparkiállítás után — Kovalszky Sarolta fölkarolta a szőnyegszövés rendszeresítését és fejlesztését, s kiaknázni kezdte a nép parlagon heverő képességeit. Akkortájt Nagy-Becskereken is létesítettek szőnyegszövőiskolát, majd szőnyeggyárat, mely azonban nem tudott sikereket elérni. Az eleméri házi szőnyeg­ ORSZÁG-VIL­ÁG Nemzeti történet. — Dr. Baróti Lajosról és munkájáról. — mellé a magáét mint átdolgozóét teszi. Mert értsük meg jól. Szalay József Magyar Nemzet Története, melyet 1884-ben az Akadémia a Szilágyi-féle nagy jutalommal tüntetett ki, töredékesen, befejezetlenül maradt ránk. Pedig ama munkák közül való volt, melyek a hazai történet tanulmányozására és a nemzeti érzület ápolására kiválóan alkalmasak. Ezt a bevégzetlen munkát két teljes kötettel megbővítve egészen újra írta Baróti, az első egységes nemzeti történetünket nyújtván benne. Baróti Lajos eddigi munkásságával is rászolgált a tudo­mány elismerésére. A javakorában élő tudóst — 1856-ban született a torontálmegyei Perjámoson —­ történet­kritikai tanulmányaiért legjobb történetíróink közt tiszteljük. Mun­kássága, a történethez való nagy szeretete már az ifjú­korból kiséri. Mint egy szegény falusi tanító gyermeke kerül a szegedi piarista gimnáziumhoz, a­hol csakhamar első tanulóvá küzdi ki magát és az Andrássy-fiúk, Gyula és Tivadar, nevelőjének, a derék Bolgár Mihálynak, nem­különben az ódaköltő Budaváry Józsefnek kedvelt tanulója lesz. Az előbb jogi pályára készülő ifjúval Salamon Ferencz és Kerékgyártó Árpád megkedveltetik a históriát, melyet Greguss és Gyulai eszthetikai ízléssel simítanak benne tudássá. Az egyetemről kikerülő fiatal s immár kész tudós a fővároshoz kerül mint egyik polgári iskolának tanára, majd a VIII. kerületi főreáliskolánál biztos révbe jut hajója, mikor rendes tanárrá teszik. 1888-ban meg­írta szülővárosa történetét, 1893-ban önálló levéltári kuta­tások alapján A bánsági legújabb német telepítés törté­netét. A nyolc­vanas évektől fogva behatón foglalkozik Petőfi-tanulmányokkal és készülő Petőfi-életrajzához a már a Kisfaludy-Társaság kiadta Újabb Petőfi-religuiákon kívül tömérdek új adat járul, melyek a költőt élete teljes képében fogják elénk állítani. Közben kisebb-nagyobb történeti tanulmányokat irt és egy iskolák számára irt történetet, mely a legjobb enemű tankönyvünk. Mikor a Lampel-Wodianer czég 1893-ban megbízta Szalay József munkájának befejezésével, nagy lelkesedéssel és buzgalom­mal fogott hozzá tökéletessé tételéhez. Ő írta meg tel­jesen önállóan az első kötetet, Magyarország az Árpádok kihaltáig és hazánk újkori történetét. Készen van a nagy munka, mely az újabb történeti kutatások eredményei­nek teljes fölhasználásával első egységes képe ezeréves múltúnknak. Olyan könyv az övé, melyből a művelt nagyközönség fölemelő tanulsággal ismerheti meg nem­zetünk történetét. Elismerés a tudósnak, a­ki oly derék munkát végzett. Ez alkalommal bemutatjuk a mű kiadóját, vásárhelyi Wodianer Arthurt is. A magyar könyvkiadás utolsó tizedbeli nagy föllendülésében neki kiváló része van. Ezért tüntette ki csak nemrég is a királyi kegy magyar nemességgel. Vásárhelyi Wodianer Arthur. 61

Next