Ország-Világ, 1899 (20. évfolyam, 27-52. szám)

1899-07-02 / 27. szám

XX. évfolyam. Budapest, 1899. julius 2. 27. szám. ORSZÁG-VILÁG SZÉPIRODALMI ÉS ISMERETTERJESZTŐ KÉPES HETILAP Hirdetések helyben fölvétetnek a kiadóhivatalban (Hold-utcza 7) és bármelyik hirdetési irodában. * Felelős szerkesztő Dr. VÁRADI ANTAL Francziaországból, Angolországból, Belgiumból és Hollandiából hirdetéseket John F. Jones & Cie (Páris) irodájából fogadunk el. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, VIII. kerület, Kerepesi­ út 1. szám hová a lapnak szánt közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: Budapest, V. kerület, Hold-utcza 7. szám. Egész évre. Fél évre .. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK :­­ — 8 frt. I Negyed évre ............... 2 frt. 4 frt. I Egy hóra............... 70 kr. Egyes szám ára 20 kr. Az előfizetési pénzek csakis az ORSZÁGOS IRODALMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁGHOZ az ORSZÁG-VILÁG kiadóhivatalának Budapest, V. kerület, Hold-utcza 7. szám küldendők. Bolonszkiék szégyenkeznek. **­ Bolonszki úr és neje reggelihez ült. Nem vár­ták be a gyermekeket, kik a nevelőnő-­­­vei, Szergejevna Anna kisasszonynyal, a Sándor-kertbe mentek. Ivanovics Miklós ballábbal kelt föl az ágyból s elégedetlenségét nem is titkolta a felesége előtt. Gyermekeknek rendes időben kell enni, mert külön­ben megbetegszenek. A­ki rendetlenül étkezik, meg­szokja a rendetlen életet. Mindezt meg kell értetni Szergejevna Annával. Nem volna szabad megkésnie. Mire való az órája, melyet újév napján kapott a gyermekektől ? Anna nevének említésére Dmitrijevna Katalin asszony jelentős pillantást vetett férjére. Neki­­gömbölyödött, halvány arcza, fejlődő kettős tokája nem igen volt ugyan alkalmas arra, hogy érzelmeinek gyöngéd kifejezője legyen, de Ivanovics Miklós tudott olvasni a felesége arczából s rögtön azt kérdezte: — Nos, mit akarsz mondani ?. . . — Semmi különöset, — felelt Dmitrijevna Katalin, mintha Annának az volna a szán­déka. — Micsoda? — Csak gyanítom. Sejtetem csak... — Lásd ! A mit beszélsz, ráolvall teljesen , érthetetlen czélzást teszel s aztán titokzatos homályba burkolódzol, — dörmögött Ivano­vics Miklós. — Éppenséggel nem! — válaszolt Katalin asszony. — Sőt arra kérlek, légy szives jól meggondolni a dolgot, azt hiszem. . . — Nos ? — Hogy Szergejevna Anna itt akar hagyni bennünket. — De ha azt hiszed, add valami okát is hitednek. Azt gyanítom, hogy főleg nagynénje beszélt rá a távozásra. Háromszor volt itt nála a héten s e mellé két levelet is küldött neki... Soha­sem érdeklődött még húga iránt ennyire... S ma újra jött tőle levél! — Azt hiszed, hogy távozása bizonyos ? — Azt hiszem ! Észrevettem, hogy megváltozott. A gyermekekkel nem bánik oly gyöngéden, mint azelőtt. Szórakozott és általán véve... általán véve, valami . . . — De, hisz ez esztelenség volna! A gyermekek nagyon ragaszkodnak hozzá s jól tudod, mily bajos olyasvalakit találni, a ki megbízható és rendes. És Anna használható, derék leány. Ha visszagondolok, mennyi hercze-hurcza volt itt, mielőtt hozzánk jött! — Bizony kellemetlen a dolog nagyon ! — Több mint kellemetlen!... Hol­ az a le­vél ? Az az ott a kandallón ? . . . Igen, nagynénje írta... Igen! Mind a kettőjük agyában egyszerre ugyanaz a gondolat villant fel: jó volna a levelet elolvasni!. .. De hogy lehetne felbontani úgy, hogy észre ne vegyék ? Mivel ez a gondolat nagyon illetlen volt, egy pillanatig sem mertek egymásra tekinteni. Katalin asszony a kávéfőző lángja körül buzgól­­kodott, Miklós úr pedig szokása ellenére a leg­nagyobb gonddal szivarja végét metszette le. Egyszerre csak megcsendült az előszoba csen­gője s rá mindjárt hallatszott a gyermekek ujjon­­gása. Nyolczéves fiú és hatéves kis­lány lépett be Szergejevna Annával. Mind a hármuk arcza bele­pirosodott a csípős hidegbe. Az ebédlő megeleve­nedett. A gyermekek levetették bundájukat, asztalhoz ültek s nem sokat törődve a nevelőnő barátságos figyelmeztetésével, farkasétvágygyal estek neki az ennivalónak. Szergejevna Anna nevetve beszélt a friss hideg­ről, a gyermekek kedves játékáról. Távozási szán­dékának nyoma sem volt arczában, vagy hangjában. — Levele van — szakította félbe Katalin asszony a nevelőnő élénk csevegését. — Nekem ? — kérdezte Szergejevna Anna kissé megzavarodva. Bolonszkiék tudták ugyan, hogy Annát meg­zavarta minden apróság, a­mi személyére vonat­kozott, de most elfelejtették ezt s jelentős pillan­tásokat váltottak egymással. Szergejevna Anna átvette a levelet és igy szólt: — Ó, nagynéném irta. Most erősen levelezünk. Letette felnyitatlanul maga mellé az asztalra, azután tovább evett és fecsegett. Bolonszkiék azt hitték, hogy »nem meri« a levelet felbontani s újra egymásra pillantottak. Bolonszki komoly, munkás férfi volt. Fiatal korá­ban — most ötvenesztendős volt — szeretett mulatni, de mióta a kerület oszlopainak sorába lépett, elevensége, vidámsága nyomtalanul eltűnt. Mintha kicserélték volna. Belátta, mily kötelességeket ró rá hivatala; komoly, szor­galmas ember lett. Iparkodott mindennek a mélyére hatolni s jelentéktelen dolgokra nem volt többé ideje. Azóta növesztett pofaszakál­lat is és azóta borotváltatta oly kínos gond­dal állát és felső ajkát. A komoly Ivanovics Miklóshoz nem illett érdeklődni oly semmiség iránt, a­minő Katalin asszony indokolatlan sejtelme volt. Ezt külön­ben ki is jelentette a reggeli alatt. De azért érdeklődött a dolog iránt nemcsak az asztal­nál, hanem legnagyobb csodálkozására még azután is, mikor dolgozószobájába ment és szivarra gyújtott. A gondolat, hogy a nevelőnő távozni akar, szüntelenül ott motoszkált fejében. Tulajdon­képen miért is tette félre a levelet s miért nem kért engedelmet arra, hogy az asztalnál felbonthassa ? Hisz ez oly természetes dolog lett volna. Nyilvánvalóan attól tartott, hogy vagy egy kis szócskát akaratlanul más is elolvashatott volna, s ez az egyetlen kis szó elárulhatta volna titkát, hogy fel akar mon­dani. Igen, a levél, a levél­ mindent felvilá­gosítana, csak átfuthatná az ember. De erre ter­mészetesen gondolni sem szabad, mert . . . mert hiszen másnak a levelét elolvasni — micsoda illet­lenség volna! A gyermekszobában nem volt senki s Ivanovics Miklós érdeklődött (puszta érdeklődés volt csupán), vájjon hová tehette a levelet Anna. Ivanovics nem igen szokott a gyermekszobában járni, de annyit tudott, hogy a szobában három ágy, egy asztal s egy mozaikbetétes rózsafa-szekrény van fiókok­kal. Majdnem bizonyos, hogy Anna ebbe a szek­rénybe tette a levelet. Eszébe jutott, hogy felesége említette egyszer előtte, hogy a legfelső fiókba iro­mányokat raknak. De ez a fiók bizonyára zárva volt. Természetes, hogy Szergejevna Anna elzárta Szetina József.

Next