Ország-Világ, 1899 (20. évfolyam, 27-52. szám)
1899-07-02 / 27. szám
XX. évfolyam. Budapest, 1899. julius 2. 27. szám. ORSZÁG-VILÁG SZÉPIRODALMI ÉS ISMERETTERJESZTŐ KÉPES HETILAP Hirdetések helyben fölvétetnek a kiadóhivatalban (Hold-utcza 7) és bármelyik hirdetési irodában. * Felelős szerkesztő Dr. VÁRADI ANTAL Francziaországból, Angolországból, Belgiumból és Hollandiából hirdetéseket John F. Jones & Cie (Páris) irodájából fogadunk el. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, VIII. kerület, Kerepesi út 1. szám hová a lapnak szánt közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: Budapest, V. kerület, Hold-utcza 7. szám. Egész évre. Fél évre .. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK : — 8 frt. I Negyed évre ............... 2 frt. 4 frt. I Egy hóra............... 70 kr. Egyes szám ára 20 kr. Az előfizetési pénzek csakis az ORSZÁGOS IRODALMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁGHOZ az ORSZÁG-VILÁG kiadóhivatalának Budapest, V. kerület, Hold-utcza 7. szám küldendők. Bolonszkiék szégyenkeznek. ** Bolonszki úr és neje reggelihez ült. Nem várták be a gyermekeket, kik a nevelőnő-vei, Szergejevna Anna kisasszonynyal, a Sándor-kertbe mentek. Ivanovics Miklós ballábbal kelt föl az ágyból s elégedetlenségét nem is titkolta a felesége előtt. Gyermekeknek rendes időben kell enni, mert különben megbetegszenek. Aki rendetlenül étkezik, megszokja a rendetlen életet. Mindezt meg kell értetni Szergejevna Annával. Nem volna szabad megkésnie. Mire való az órája, melyet újév napján kapott a gyermekektől ? Anna nevének említésére Dmitrijevna Katalin asszony jelentős pillantást vetett férjére. Nekigömbölyödött, halvány arcza, fejlődő kettős tokája nem igen volt ugyan alkalmas arra, hogy érzelmeinek gyöngéd kifejezője legyen, de Ivanovics Miklós tudott olvasni a felesége arczából s rögtön azt kérdezte: — Nos, mit akarsz mondani ?. . . — Semmi különöset, — felelt Dmitrijevna Katalin, mintha Annának az volna a szándéka. — Micsoda? — Csak gyanítom. Sejtetem csak... — Lásd ! A mit beszélsz, ráolvall teljesen , érthetetlen czélzást teszel s aztán titokzatos homályba burkolódzol, — dörmögött Ivanovics Miklós. — Éppenséggel nem! — válaszolt Katalin asszony. — Sőt arra kérlek, légy szives jól meggondolni a dolgot, azt hiszem. . . — Nos ? — Hogy Szergejevna Anna itt akar hagyni bennünket. — De ha azt hiszed, add valami okát is hitednek. Azt gyanítom, hogy főleg nagynénje beszélt rá a távozásra. Háromszor volt itt nála a héten s e mellé két levelet is küldött neki... Sohasem érdeklődött még húga iránt ennyire... S ma újra jött tőle levél! — Azt hiszed, hogy távozása bizonyos ? — Azt hiszem ! Észrevettem, hogy megváltozott. A gyermekekkel nem bánik oly gyöngéden, mint azelőtt. Szórakozott és általán véve... általán véve, valami . . . — De, hisz ez esztelenség volna! A gyermekek nagyon ragaszkodnak hozzá s jól tudod, mily bajos olyasvalakit találni, a ki megbízható és rendes. És Anna használható, derék leány. Ha visszagondolok, mennyi hercze-hurcza volt itt, mielőtt hozzánk jött! — Bizony kellemetlen a dolog nagyon ! — Több mint kellemetlen!... Hol az a levél ? Az az ott a kandallón ? . . . Igen, nagynénje írta... Igen! Mind a kettőjük agyában egyszerre ugyanaz a gondolat villant fel: jó volna a levelet elolvasni!. .. De hogy lehetne felbontani úgy, hogy észre ne vegyék ? Mivel ez a gondolat nagyon illetlen volt, egy pillanatig sem mertek egymásra tekinteni. Katalin asszony a kávéfőző lángja körül buzgólkodott, Miklós úr pedig szokása ellenére a legnagyobb gonddal szivarja végét metszette le. Egyszerre csak megcsendült az előszoba csengője s rá mindjárt hallatszott a gyermekek ujjongása. Nyolczéves fiú és hatéves kislány lépett be Szergejevna Annával. Mind a hármuk arcza belepirosodott a csípős hidegbe. Az ebédlő megelevenedett. A gyermekek levetették bundájukat, asztalhoz ültek s nem sokat törődve a nevelőnő barátságos figyelmeztetésével, farkasétvágygyal estek neki az ennivalónak. Szergejevna Anna nevetve beszélt a friss hidegről, a gyermekek kedves játékáról. Távozási szándékának nyoma sem volt arczában, vagy hangjában. — Levele van — szakította félbe Katalin asszony a nevelőnő élénk csevegését. — Nekem ? — kérdezte Szergejevna Anna kissé megzavarodva. Bolonszkiék tudták ugyan, hogy Annát megzavarta minden apróság, ami személyére vonatkozott, de most elfelejtették ezt s jelentős pillantásokat váltottak egymással. Szergejevna Anna átvette a levelet és igy szólt: — Ó, nagynéném irta. Most erősen levelezünk. Letette felnyitatlanul maga mellé az asztalra, azután tovább evett és fecsegett. Bolonszkiék azt hitték, hogy »nem meri« a levelet felbontani s újra egymásra pillantottak. Bolonszki komoly, munkás férfi volt. Fiatal korában — most ötvenesztendős volt — szeretett mulatni, de mióta a kerület oszlopainak sorába lépett, elevensége, vidámsága nyomtalanul eltűnt. Mintha kicserélték volna. Belátta, mily kötelességeket ró rá hivatala; komoly, szorgalmas ember lett. Iparkodott mindennek a mélyére hatolni s jelentéktelen dolgokra nem volt többé ideje. Azóta növesztett pofaszakállat is és azóta borotváltatta oly kínos gonddal állát és felső ajkát. A komoly Ivanovics Miklóshoz nem illett érdeklődni oly semmiség iránt, aminő Katalin asszony indokolatlan sejtelme volt. Ezt különben ki is jelentette a reggeli alatt. De azért érdeklődött a dolog iránt nemcsak az asztalnál, hanem legnagyobb csodálkozására még azután is, mikor dolgozószobájába ment és szivarra gyújtott. A gondolat, hogy a nevelőnő távozni akar, szüntelenül ott motoszkált fejében. Tulajdonképen miért is tette félre a levelet s miért nem kért engedelmet arra, hogy az asztalnál felbonthassa ? Hisz ez oly természetes dolog lett volna. Nyilvánvalóan attól tartott, hogy vagy egy kis szócskát akaratlanul más is elolvashatott volna, s ez az egyetlen kis szó elárulhatta volna titkát, hogy fel akar mondani. Igen, a levél, a levél mindent felvilágosítana, csak átfuthatná az ember. De erre természetesen gondolni sem szabad, mert . . . mert hiszen másnak a levelét elolvasni — micsoda illetlenség volna! A gyermekszobában nem volt senki s Ivanovics Miklós érdeklődött (puszta érdeklődés volt csupán), vájjon hová tehette a levelet Anna. Ivanovics nem igen szokott a gyermekszobában járni, de annyit tudott, hogy a szobában három ágy, egy asztal s egy mozaikbetétes rózsafa-szekrény van fiókokkal. Majdnem bizonyos, hogy Anna ebbe a szekrénybe tette a levelet. Eszébe jutott, hogy felesége említette egyszer előtte, hogy a legfelső fiókba irományokat raknak. De ez a fiók bizonyára zárva volt. Természetes, hogy Szergejevna Anna elzárta Szetina József.