Ország-Világ, 1900 (21. évfolyam, 1-25. szám)
1900-03-25 / 13. szám
1900 "Vágytam aj ős^i napsugárra, JIMor a fajon fis^fa fény lebeg, $ nem s^állnak le a láffíatárra ^értelmes, fiíkos, komor jellegek. §5 bo^oít a 6$ bukó falómból, És elvitt annyi, annyi álmot; De friss virágot nem fakas^t... Jífy, visszahívom a favas^t! Boss? órában, vív JJ gyümölcstermő őszre vágytam; Édes szárnyakbal megjött oly korán; JÉ ábrándok, valóra vállán, nem bántanak az élei alkonyán, a szív édes reménye, Tudás, józanság jött h elvébe, amely nem nyujtfiai sóba vigasz!... visszavágyom a lovászi isj/vU v!- írta Béri Gyula. (Gyümölcsszedésre nem szükettem; Éh» odaadnék íincselmet, tudást, Én éreznék még a szivemben sejtelmet, álmot, vágyat, fakadást. És újra járnék zöld" mezőben É merengenék a távol őson, É mely szivemből dali jabaszí... " visszahívom a lovászt! Miramare egyik kis szobájában függ a legszebb Erzsébet királyné kép. A magyarok szent királynéját a maga ifjúkori szépségében, boldog mosolyával az ajkán örökítette meg ihletett perczeiben a művész. Szebb ez a kép, mint a müncheni, bécsi, budapesti, gödöllői királyi paloták hasonló ékességei, amelyek hol a királynét, hol a császárnét, hol a boldog anyát ábrázolják. A miramarei képen csak a boldog, fiatal leánykát látjuk, ki örök hűséget készül esküdni szíve választottjának, Európa egyik leghatalmasabb uralkodójának. Abból a szobából, melynek egyedüli dísze e boldog leánykát ábrázoló kép, indult második esküvőjére Stefánia özvegy trónörökös-asszony, kinek egyszer két koronát ígért a sors és adott neki helyébe egy töviskoronát, amit tizenkét esztendeig viselt ezer szenvedés, ezer önmegtagadás közepette. Most eldobta ezt is, vele együtt rangját, méltóságát, hogy azé lehessen, kit szeret, így lett Stefánia főherczegasszonyból Lónyay Elemér grófné. Oly boldogan indult másodszor is az oltár elé, mint az a mosolygó fiatal leány, ki utóbb vele együtt végigszenvedte egy emberi élet minden boldogtalanságát. Hiszen ha most élne a jóságos királyné, bizonyára szerető szívvel venne búcsút menyétől. Azt mondaná neki: Leányom, légy oly boldog egész életeden át, mint én egykor voltam, és ne érjen soha többé sorscsapás, nehogy oly boldogtalan légy, mint amilyen most én vagyok... * * * Miramareban volt az esküvő, az Adria e bűbájos pontján, melynek keletkezéséről a következőket beszélik: Bóra dühöngött az Adrián. A világjáró útjáról hazatérő Novara gőzös ott vesződött a hullámok között az isztriai öböl közepén. Fedélzetén ott állott Ferdinánd Miksa főherczeg, Ferencz József király testvéröcscse. Akkor, 1854-ben, huszonkétéves volt és az osztrák haditengerészet főparancsnoka. A hajó menekült a vihar elől. Trieszttől egy óra járásnyira, a Punta di Grignano tengerbe szökellő sziklaszirtje mellett talált védelmet. Horgonyt vetettek. Hajnalra a bóra elült. Csillogó nap sugárzott föl a sziklás karszt mögül. Teljes szin ragyogásában hullámzott a tövénél a tengerek legszebbike, a kék Adria. A főherczeg elragadtatással kiáltott föl: — Si mira il mare! — csodálatos a tenger. ■ A miramarei nász. — Képeinkhez. — A főherczeg elhatározta, hogy a santelmoi varázskastélyt és csodakertet átülteti magának ide, a karszt tövébe, ahol a tenger olyan csodálatos. És Miramaret még ebben az évben építeni kezdte Junker Károly, a Habsburgok építője. Két év múlva, 1856-ban, kívül készen állott az épület. 1860-ban beköltözött Miksa főherczeg ifjú, csodaszép nejével, Sarolta belga főherczegnővel, aki nővére Lipót királynak és nagynénje Stefánia főherczegnőnek. Boldog volt ez a házasság, a szerelem és a természetimádás jól érezte magát a szűk fészekben. Mert a kastély nem volt még egészen lakható, csak a földszintje volt berendezve. Az emeletek felszerelése, díszítése még soká tartott. Junker időközben elhunyt s munkáját Hauser épitész folytatta. De maga a főherczeg is folyton együtt dolgozott a tervezővel s világlátott, fejlett műszlését bőven értékesítette e munkánál, melynek a befejezését ő sem érte meg. 1863. nyarán Mexikóból küldöttség jött és császári trónra hívta. Egy év múlva Miksa császár partraszállott Veracruzban. Még háromévi örökös háborúság a pártos alattvalókkal és a hűtlen Bazaine tábornokkal, aztán a szelíd, kékszemű, szép férfiút a porba döntötte Queretarában Juarez katonáinak golyója. A kivégzés napján, 1867. július 19-ikén Sarolta császárné, aki hiába könyörgött III. Napóleonnál segítségért, a fájdalomtól elborult elmével járt fel-alá Brüsszel mellett a laekeni palota parkjában. És sétál azóta mindennap, máig is, immár hosszú harminczhárom esztendeje. Miramaret pedig berendezték fejedelmi fénynyel és időnkint a Habsburg-ház valamelyik tagja beköltözött oda rövid időre. De hosszasan senki sem maradt ott a csodálatos tenger partján művészettel épült palotában, ahova egy szétzúzott király-idillnek bús emléke fűződik. * * * A menyasszonyt, a belga királyleányt minden magyar ismeri. Arczképét őrzik kegyelettel. A legújabbat leánya, Erzsébet főherczeg-kisasszonynyal együtt mi is bemutatjuk. Hogy lett Lónyay grófévá, arról is tud a legenda, így beszéli el: Egy alkalommal Stefánia özvegy trónörökösné így szólt Lónyay Elemér grófhoz: — Maradjon még itt. — Nem lehet, nincs szabadságom. — Pedig csak egy szavába kerülne s mindig itt maradhatna. — Császári fönség, ezt a szót nem szabad kimondanom. — Akkor kimondom én. S most már kimondta a holtomiglant. A vőlegény, gróf Lónyay Elemér, egyik legrégibb magyar család ivadéka. Családjának a históriában ismert őse a vitéz Gurg de Lona volt, kiről azt mondja a IV. Béla király idejéből származó okirat, hogy »a magyar királyságot magának erőszakoló Péter miatt Lengyelországban tartózkodó Béla oda követte s egész időn által mellette maradván, magát Béla királyt úgy az említett részeken, mint minden más részeken hűséges szolgálattal követte«. Itthonhagyott birtokaiba egyik utódát, Lónyay Lászlót IV. Béla király helyezte vissza, miután bebizonyosodott, hogy e birtokok örökségképen szállottak Gury de Lonára, akit vitéznek is, hűségesnek is mond az okirat. Ma is a Lónyay-család birtokában van e birtok egy része, mely a Tiszaháton fekszik. A családfa szerint a Lónyay-nemzetség 939 esztendős. Gróf Lónyay Elemér mindenütt nagy szerepet játszott a főúri körökben. Különösen ritka elegancziájával tűnt ki, mely nemcsak öltözködési módját, de egész lényét jellemzi. Külsejére közepesnél Gróf Lónyay Elemér: ORSZÁG-VIlÁG 251