Ország-Világ, 1900 (21. évfolyam, 26-53. szám)

1900-10-28 / 44. szám

868 írta Junossa Kelemen. Egyetemi tanulmányaim bevégeztével a büntető törvény­széknél gyakornokoskodtam. Nagyravágyásomban európai hírnévről álmodoztam, melyet mint kriminalista szándé­koztam elérni. Lecocq volt az eszményképem . . . Gon­dolatban megrendítő, szörnyű és mesésen bonyolított rémtetteket láttam, a mint legtehetségesebb vizsgálóbirák hiába igyekeztek felfedezni az ügyesen eltüntetett nyomo­kat. Csak én tudtam megcsípni a gonosztevőt és pedig minden előkészület nélkül, tisztára csak éles elmémre s a tények logikájára bizva magamat. Minden bűntényt megsejtek s midőn valami gazság nyomairól van szó, látnoki, hogy ne mondjam prófétai szellem száll meg! Ennek következtében szeretem a gyilkosokat, hogy elfogjam őket és bűntényeken lelkesülök, a mint a festő a színektől, a zenész a hangoktól lerészegszik. Többször felvetettem magamban a kérdést, miért van az, hogy az ember, daczára annak, hogy egyetlen egy eszméért hevül, még­sem marad hű ahhoz s miért talál­kozik még szivében hely más szenvedélynek, újabb érzel­ vizsgálóbb­é reézeshetel­­ meknek ? Különös, hogy ilyesmi lehetséges! De sajnos, igy van. Az ember mégis mindig ember marad. A végzet elvette lelkemnek juridikus egyensúlyát. Meg­ismertem Máriát, bejáratos lettem anyja házánál, szerel­met vallottam s nem hiába és igy értem támolyogva az oltár lépcsőjéhez. Esküvőnket 18 . . május 22-én a templomban meg­hívott tanuk jelenlétében tartották meg, a miről a meg­felelő okiratot kiállították s a plébániahivatalban letétbe helyezték. (Házasságok könyve, 77. ív. 114. szám.) * * * Két héttel az esküvő előtt tanácskoztunk menyasszo­nyom anyjával, mitevők legyünk az esküvő után. Ez a kérdés, legalább nekem, mindenesetre fölöslegesnek lát­szott, mert úgy hiszem, hogy — legalább a mi csekély­ségemet illeti — nem volt szükséges, bárminemű infor­­mácziókkal szolgálni. Azonban udvariasságból engedtem. Anyósom megragadta a szót: — No, mit fogtok kezdeni, gyermekeim ? —■ Szeretni fogjuk egymást, — mondta Mária. — Jó, jó, kedves lánykám, de hol ? Ahá! — gondoltam — locus regit actum, polgári ügy,, számomra tehát kevésbbé érdekes anyag. — Én mindig, mint a paradicsomban leszek — véle­kedett Mária. — A tisztesség parancsolta mormognom,, hogy én szintén . . . Anyósom szemeit törülgette. — Mily megható — kiáltotta. — Igazatok van, drága, gyermekeim, egymás szerelme paradicsom, de hova utaz­tok az esküvő után ? — Én . . . nyomozásra — feleltem. — Ugyan, szégyeld magad, szabadságot szerzek neked.. — Igen, mamuskám, szabadságot, szabadságot, — kiál­tott Mária — százéves szabadságot. Közbevetettem, hogy csak négyheti szabadságot fognak, adni . . . Mária sírni kezdett s szólt : —­ Csak négy hétig fogok hát élni ? Ez a felkiáltás bizonytalan gyanút ébresztett föl bennem,, de sikerült azt legott leküzdenem. Anyósom ezalatt folytatta: — Drága gyermekeim, szeressétek csak egymást, de én majd gondoskodom rólatok. Nem a külföldre akarlak utaztatni, mert az már kiment a divatból. A városban sem akarlak visszatartani benneteket, mert nektek jó hát­tér kell, valami gyönyörű vidék, ugy­s ? ORSZÁG-VIIIÁG Ufa őket, kik nekünk e fölcsön Él fegdrágáfifiak, édesem, Sfüitsük map a fiotcrog réufit, & küzdő feggyept lefessem. Ufa ránk ragadt a föld porásiól, tépázzuk, fia még nyoma vait; f efszáffunk, mint egy könnyű sófiai, &gy szeSS virágfia Soldo­gan. Ufa fán a küzdelem fienéfien ©M fiennem pepeznyi gyülöfef, ©foszlik mind a semmiségfie; Színem majd mindig csak szepes. Ui'is fiázunk lesz, kicsiny falunkfian,­­Csinos, lakályos, egyszenű; ©mlék egy fiszfáfifi régi kopfióf, ©Kosolygó, nyilt tekintetű. ©Tyá­jas, széles fopnácza less majd, ©1 keptfsen sok nádpózsa-ág, §­iffolya, ntályva, szegfű, liliont; ©e semmi, semmi dísznipág. S nagyon jók leszünk, l­ogy a fecskék ©f majd fopnáczunkra szálljanak; 8 kis fészküket off összerakják Él zsindelyes epesz alatt. ©ff élünk szépen, csendesen, fiisz Úgy álmodtuk, emlekszel-e ? Ufinek maradtunk álmainkhoz; ez egy ne teljesülne fie ? Ufiú nágy, csillogás e földön ©Cent Bántott minket sofiasent; Híidom, e Boldog négnyugalmat ©fie gadja nekünk ©Istenem. § igyekszünk mindig, fiogy miként mi, ©ly fioldog legyett a világ ; Ufogy egy-egy köttyet lesöpitfjiit­k, Ufogy mindenütt nyíljék uipág, fes mindig csupa széppé, jópa gondolunk, ugye-e, édesem ? Itegföfifiszép mégis kedvesiiikpe, Ufisz­éptök küzdjünk szüntelen. ©Tém könefelü­nk péssi színekkel, Ufövessék saját út­jukat, Kínt a mit adnak önmaguktól, Észért viszont adunk sokat. őfi fia színünk sok-sok szepefejtel ©fiCegfefi, — egy őszi alkonyon, ©fűikop a fecskék útra kelnek , szél súg a kopáp anapon: ©fűti, a topnáczon ülne együtt, Unt’, kés a kézfien, Boldogan, ©sak halljuk, fiogy egy dal a légett ©füni könnyű szellő ássufian. ©/alanti édes, pégi dallant, Élyepntekkopfiós emlék falán; ©fián mintha sokszop zengte no fit Él szepelem, a csalogány ... fiúk , s mindig jofifian áthat ©talanti édes sejtelem ... § a végső ismeretlen úfpa ©fCeginduf lelkünk csendesen ... Béri Gyula. 1900 Fordította KÚTHY TÓDOR.

Next