Ország-Világ, 1906 (27. évfolyam, 27-53. szám)

1906-11-25 / 48. szám

966 elkábította a bécsi levegő. Andris diák kuruc dalai, édes­anyjának hívó levele végre észre térítik és felvonás végén már indul együtt a magyarokkal. Ez a felvonás a magyar színpadi iroda­lom remeke. Ennél szebbet és magasz­­tosabbat még nem írtak. Öt negyed­órán át folyton-folyvást fokozódik a hatás és a végén oly brilliáns befeje­zéshez jut, hogy magával ragad minden­kit, még a legunottabb színházi hali­­tűeket is. Pedig nem primadonna­ünneplés, hanem egy impozáns, hatal­masan megnyilatkozó drámai hatás, amely alól nem vonhatja ki magát senki sem. A második felvonásban Rákóczi dia­dalait aratja. Megjelenik Lipót császár követe, hogy békét csikarjon ki Rákóczi­tól. Ez azonban nem sikerül, sőt a magával­ hozott Rendheim Magda, aki Rákóczit immár 15 éve szereti, szin­tén elpártol a császáriaktól és oda áll a fejedelem mellé. A harmadik felvonás a magyar sza­badság elbukása, amelynek áldozatául esik Rendheim Magda is, aki előbb megvallja szerelmét Rákóczinak és tőle megkapja homlokára azt a csókot, amelyre 15 éve epedve várt. A negyedik felvonásban Rákóczi búcsút vesz az országtól. A tárogatót eltemeti, de az megszólal minden oldal­ról. Nincs veszve a magyar szabadság, csak az elérkezésére kell várnunk. Ehhez a fenségesen szép szöveghez dr. Kacsák Pongrác megható, magával­­ragadó és igazán remekbe való zenét irt. Nincs magyar zeneszerző, aki szebbet, jobbat és ami a legfőbb, magyarosabbat írhatna. Végig hallgatva a »Rákóczi« mélyen járó zenéjét, ön­kéntelenül arra a gondolatra jutunk, hogy Kacsóh Pongrác lesz a magyar opera megteremtője és szinte fájlaljuk, hogy nem szánta rá magát már most és nem csinált a »Rákóczi«-ból operát. A fejedelem fenséges alakja csak alig-alig szorítható az operett könnyed keretébe. Kacsóh Pongrác zenei mú­zsája szemlátomást any­­nyira izmosodik, hogy rö­videsen nem is fog neki az operett megfelelni; kénytelen lesz az opera széles mederrel bíró és nagy erőkifejtésre alkal­mas területére lépni. Amit a »Rákóczi«-ban produkál, az mesésen szép, művészi élvezetet adó és gyönyörű­séget szerző zene, amely melodikus gazdagságával és magyaros feldolgozásá­val megkapja a laikust és a szakzenészt egyaránt. A Király-színház pazarul állította ki a darabot. Szem­kápráztató színgazdagság­ban vonulnak fel előttünk a megbűvölő, szebbnél­­szebb kosztümök és egy­­egy felvonásban többször változik a kép, de vala­hány új alakulás, annyi új festmény. Mérei Adolf a rendezést szakértelemmel végezte. Az ő munkája nagyban fokozta a hatást és a sikert. Vittcze Zsigmond, a jeles karnagy ambiciózus zenekará­val igazán művészi színvonalon álló produkciót végzett. A szereplők pedig megtettek minden lehetőt, hogy a jó darab az ő kezükben még jobb legyen. Első helyen kell említenünk Környei Bélát, aki Rákóczi személyében minta­szerű volt és csodás szépen énekelt. Hozzáfogható operett-tenorista nincs az egész országban. Küry Klára, mint Rendheim Magda, poétikus volt min­den izében és bájosan énekelt. Sziklai Kornél, Kucsuk Balázs személyesítője helyesen képviselte a komikus elemet. Papp Miska, Szentgyörgyi Lenke, Harmath Ilona (Amália hercegnő), Vágó Béla, Csiszár, Thorma mind­mind tudásuk legjavát adták. A darab nagy és általános sikert aratott és már most is bizonyos, hogy sok jubileumot fog megélni. Dr. Faik Zsigm­ond. A Vígszínház november 17-én mutatta be Csergő Hugó eredeti háromfelvonásos vígjátékát: »A lovag úr «-at. A darab alapeszméje nem új, mert a »Niobe« című angol darabban már megtalálhatjuk, amikor Niobe kis­asszony a görög világ szokásait keresi a mai modern társadalomban. A darab végén aztán kisül, hogy az egész csak álom volt, hogy Niobe szobra nem mozdult meg és így mindaz, ami tör­tént, nem volt komoly dolog. Csergő Hugó ezt az eszmét más formába öl­tözteti. Az ő beállítása egészen saját­ságos, azt mondhatnám szabályellenes, de mivel jól sikerült, tehát az igazság mellette szól. Az idő és hely egységét félrelökve, Csergő Hugó két lovagot szerepeltet itt a főváros területén. Az egyik lovag, a régi nemesi felkelések idejéből való, amikor karddal és pus­kával szerezték az érdemeket, a másik lovag a mi napjaink gyermeke, aki pénzzel és folytonos utánjárással sze­rezte meg ezt a szép címet. Az első és a harmadik felvonás abban a lovag­várban történik, amely Budapest köze­lében van ugyan, de a fővárossal semmi összefüggésben sincsen. Elszi­getelve élnek lakói a Kázmér lovag ősi várában és szigorú tilalom elszi­geteli őket a vétkes nagyvárosi tüle­kedéstől. A második felvonás pedig Hort Ede lovag bankházában játszó­dik, ahol a fiatal György, Kázmér uno­kája lovagi öltözetben praktikáns szol­gálatokat végez, apródja lesz Hort lovag szép leányának, Alisznek, akit végül a harmadik felvonásban, a lovagi várban Kázmér nagyapja hozzájárulá­sával feleségül is vehet. Az irodalmi tréfa — mert vígjátéknak nem mond­ható »A lovag úr« — pompásan van megcsinálva és mivel az est folyamán sokat kell nevetnünk, hát szívesen állunk a szerző pártjára. A szellemes irónia, sok helyütt a szarkasztikus gúny Csergő Hugó tollának sajátos­sága. Tárgyát szeretettel és ambícióval dolgozta fel és humora egészséges, mindenkor kellemesen ható, sohasem erőszakolt. Az előadók derekas igye­kezettel játszottak. Tanay Frigyes a főszerepben mint György lovag reme­kül szavalt és játékával elfogadhatóvá tette szinte képtelennek látszó szere­pét. Hegedűs és Varsányi, mint Hort lovag és leánya és Tapolczai, mint Vidor Béla prokurista sokat megkacag­tatták a közönséget. »A lovag úr« frenetikus hatást ért el, a taps egész este nem szünetelt és evvel a Víg­színház az idei szezon biztos kassza­darabjához jutott. A darab kiállítása és rendezése mintaszerű, ami a Víg­színháznál már annyira megszokott, hogy meg se kellene külön említeni. Küry Klára, a Király-színház művésznője. Harmath Ilona, a Király-színház művésznője. Csergő Hugó, „A lovag úr“ szerzője. 0 R5ZR6-UILR6 1906 r1 ir¡^nn^nn=^j~i FI hadsereg köréből. A vezérkar új főnöke. Ő felsége a király a hadsereg vezérkari fő­­nökévé, a nyugalomba vonult gróf Beck Frigyes táborszernagy helyébe, hötzendorfi Konrad Ferenc altábornagyot nevezte ki. Tekintettel arra a roppant felelősséggel járó feladatra, mely úgy békében, mint főleg háború esetén a vezérkari főnök vállaira nehezedik, a legfőbb hadúrnak alapos mérlegeléssel és megfontoltsággal kellett erre az igen fontos állásra had­seregünk tábornoki karából a legrátermet­tebbet kiszemelni. A király bölcsesége ezúttal is megtalálta azt, aki legméltóbb arra, hogy hadseregünk vezérkarának élére álljon. Konrad altábornagy kiválasztása igen szerencsésnek mondható, mert tehet­sége, kiváló buzgalma és nagy tudása egyaránt biztosítják sikeres működését. Konradban nagy mértékben megvan a képesség, hogy az ellenséges haderőkről alapos véleményt alkosson. A teret, ahol előreláthatólag valamely összeütközés le­folyhat, talán senki sem tudja annyira méltányolni, mint ő, akit a térszínismeret dolgában mesternek ismernek. Nincs a hadseregben tábornok, aki a tábornoki és vezérkar instruktív utazásait és gyakor­latait olyan szakavatottsággal és körül­tekintéssel vezethetné, mint a vezérkar új feje, akit eddigi gyakorlati szereplésében a váltakozó helyzetek soha sem ejtettek tévedésbe. Pályafutásában a becsületes, kitartó munka sikerei vannak följegyezve..

Next