Ország-Világ, 1906 (27. évfolyam, 27-53. szám)

1906-12-23 / 52. szám

1046 G­R5ZRG-U1LRG IRODfILOm. »Zichy fHidolly életéről és művé­­szetéről.« Irta Badányi Ödön. Sok olyan, a nagy művész belső, lelki életére vonatkozó adatot tartal­maz, amelyek eddig még nem jutottak nyilvánosságra. A szerző, aki előtt a nagy művész ritka bizalommal nyilat­koztatta meg lelkét, Zichy Mihályt mint embert és mint művészt valódi nagyságában és nemességében kívánja bemutatni. Zichy Mihály műveinek ismertetése részben a művész saját szavaival e könyvben részletes és min­denre kiterjedő. A könyv dr. Wlassits Gyula v. b. t. tanácsosnak van ajánlva, akinek le­gnagyobb érdeme van abban, hogy Zichy Mihály legszebb művei a képzőművészeti múzeum számára meg lettek szerezve. A könyv Kilian Fr. utóda bizománya. Ara 2 kor. íme egy kis mutatvány az érdekes könyvből, melyben Zichy Mihály a szerzőhöz inté­zett levelében »A pusztulás géniuszá­nak diadala« című festményéről nyi­latkozik : Nizza, 1898. április 29. Ezen kép tárgyát és méreteit azért vá­lasztottam, mert tudtam, milyen és miféle képek lesznek az 1878-iki párisi világtárlat magyar osztályában kiállítva. Hogy csak a feltűnőbbeket említsem : Munkácsy »Mil­ton«-­ a, Benczúr »Szent István kereszte­lése­­, Horovitz »Két arcképe«, a Székely, Than Mór, Mészöly tájképei stb. stb. Úgy láttam, hogy csakis olyan Doré-féle modorú kép hiányzik, mely nem hogy emelné, hanem kiegészítené a magyar művészeti kiállítást Alig maradt hat havi időm e nagyméretű kép kivitelére. Nagy erőmeg­feszítéssel mégis ezen rövid idő alatt a képet alia prima megfestettem. Jutalomra nem számítottam, de még kevésbé az ilyen tárgyú kép eladására. Quod est demon­strandum ! Sem a kontra, sem a pro ítéletek — jóllehet megközelítették — de teljesen nem értették eszmémet. A leghumánusabb, legnagyobb eszmék csakis az azokért kiontott vérben, romlás­ban vernek gyökeret, hogy ezután az emberiséget boldogítsák. A pillanatnyi diadal a pusztítás diadala. Ezt láttam a római katholikus vallásban, melyért Krisz­tus meggyőződésben élő tanítványai és későbbi követői vérüket öntötték,­­ de később teljesen más irányt követve, a hármas koronával díszített tiara hatalmával az eltérők vérét ontották. Jelenleg is a vak fanatizmus, türelmetlenség torzképe ül a koponyák felett. A nép még csókolja a pápa papucsát, de az elfelejtett feszület szent jellegét elveszítve, ott hever a koponyák felett. A bíbornok-államtitkár észreveszi a háttérből előtörő világosságot és mintha mérsékeltségre intené a csalha­­tatlanságában megvakult főpapot. A kép baloldalán II. Sándor cárt ábrázoltam, aki az ó-vallású néprokonok felszabadítására, seregei élén magasra emeli az orthodox hitvallás keresztjét. Megint új öldöklés az üdvözítő Krisztus nevében. A polgári életben, a jelen század leg­nagyobb eszméje a német fajok egyesülése és a német császárság megalapítása, de milyen tömérdek pusztítás és emberi élet feláldozásába került ezen eszme kivitele. Ott feküsznek keverve a saját és idegen vérű sebesültek. Ezen hekatombák felett áll Vilmos, az egyhangúlag, ha nem is egyszevűleg megválasztott német császár, fején az új császári koronával, körülötte térdelve hódolnak a német fejedelmek. Vilmos lábával rálép III. Napóleon tete­mére, akit pallosa hegyével legyőzött. Vilmossal szemközt áll a republique rouge tehetetlen alakja, mellette a »Commune« gyújtogató fáklyával kezében. A családi életben, előre megmondották az evangélisták, hogy jőni fog a gonosz asszony, mely az embereket megzavarja. Eljött az már jó ideje és uralkodik a hű­ségre képtelen férfiak felett. A polgári társaságot összetartó házassági, családi kötelékek elveszítették szentségüket. Esze­veszetten tiporja lábai alá a férj nejét és gyermekét és rohan a csábító asszony után. A polgári és családi élet nagy mozgal­mainak egyedüli érzékenyen sújtott áldo­zatai : a harcban leölt férj özvegye, gyer­mekével, valamint az elhagyott nő gyer­mekével. Ezeket az alakokat én képem közepén közel egymáshoz helyeztem el. A csoportok felett lebegnek a pusztítás géniuszának alakjai, a csábító nő és a vad arckifejezéssel diadalmaskodó vészes géniusz alakja, de a háttérben előtörő világosság ezeket a sötét füstös felhőkkel együtt már tovább hajtja. Első eszmém szerint én ebbe a világos háttérbe a repub­lique blanche alakját, körülötte egymást testvérileg ölelő népekkel tüntettem fel. De ettől a franciák, (közöttük a jóbará­taimat értve) nem lévén még hozzászokva és meggyőződve köztársasági szervezetük maradandóságáról, elijedtek. Keveset vál­toztatva alapeszmémen, én e csoportozat helyébe Krisztus alakját festettem. Ez volt az egyedüli változtatás képe­men. Jobb testülése, Isten adja ! a jövendő világosságnak nem is lehet, mint az, hogy az Üdvözítő igéje teljes magasztosságában megértessék és polgári, társadalmi viszo­nyainkban alkalmaztassák. Akkor a gonosz géniuszok hozzájárulása nélkül is az embe­riséget boldogító eszmék rögtön diadalt fognak ünnepelni. Zichy Mihály párisi tartózkodása alatt szalonját a legelőkelőbb francia művészek és írók látogatták, akik Zichy Mihálynak csakúgy, mint Munkácsy Mihálynak művé­szete, valamint egyénisége iránt érzett benső tiszteletüknek sokszorosan kifejezést adtak. Őket rokonszenvükbe fogadták és a legjelesebbek a két nagy magyar művész­szel bizalmas baráti viszonyban állottak. Zichy Mihály a »Pusztítás diadala« című képét az 1878-ik év tavaszán rövid hat hét alatt festette meg és április végén helyezte el a világkiállításon. Mikor a kép készü­lőben volt, a francia írók és művészek már nagy figyelemmel kisérték. El voltak ragadtatva a köztársaságot dicsőítő kép tárgyának nagyszerűsége, valamint a gon­dolat mélysége által. A hírlapokban hosszú hasábok ismertették és a kiállítás legjelen­tősebb művészi eseményének, »dlou«-jának jelezték. 1878. április 21-én, husvétvasárnapján jelent meg XIII. Leónak, az új pápának első enciklikája. Ebben mint legfőbb tanító, felsorolta a társadalom bajait; láttatja a még nagyobbakat, melyek a jövőben fe­nyegetik ; a bajoknak egyszersmind kimu­tatja forrását: »A világ magán és közélete szomorú látványt nyújt. Az ész nem tűr semmi féket. Olthatatlan szomj nyilvánul érzéki javak után, amely szomj az embert az állatig sülyeszti. Polgári és családi egyenetlenség uralkodik; fejetlenség a közkormányzásban, fecsérlése a közjavak­nak. A kormányon ülők minél jobban el­nyomják a népeket, annál inkább igény- I 1906 S mŰVÉSZET. Huszka Nelli. Az idei hang­versenyek műsorain feltűnően sokat szerepel egy bájos fiatal leány : Huszka Nelli kisasszony, aki máris operaéne­kesnő. A művésznő Ábrányinétól tanult s már több ízben szerepelt a fővárosi színpadokon s a napi sajtó mindig­ a legnagyobb elismeréssel fogadta. Külö­nösen nagy sikert aratott a nyáron Krecsányiéknál, ahol a »Diavolo « ope­rában lépett fel s közvetlen énekével és kedves, temperamentumos játékával meghódította magának a közönséget. A kisasszonynak, akinek igen szép jövőt jósolunk, bemutatjuk arcképét olvasóinknak. Soó Jos: Magyar művész sikere Pá­risban. Márffy Ödön nagytehetségű fiatal magyar festőművészt Párisban a Salon d'Automneban elért sikereiért, az ott ki­állított magyar művészek közül a Rodin Ágost elnöklete alatt álló »Union Interna­tionale des Beaux-Arts et des Lettres« tagjává választotta. Ennek az egyesületnek tagjai a modern irányú festőművészet képviselői, így Rodin, Césanne, Monet, Renoir és mások. Márffy Ödön kitüntetése ennek folytán kiváló jelentőségűvé emel­kedik, miután ez az egyesület tagjainak megválasztásánál nagyon is exclusiv irányt követ és a külföldi tagok fölvéte­lére évenként numerus clausust állapít meg. A kitüntetett művész — mint érte­sülünk — tavaszszal kollektív kiállítást rendez képeiből az Uránia műkereskedés termeiben. Magyar művésznő a román királyi udvarnál. Tessényi Margit, aki dec. 12-én ismételten a brassói filharmoniku­sokkal hangversenyzett, most a román udvarnál játszott. Erzsébet királyné, aki hosszasan elbeszélgetett a művésznővel, elragadtatással nyilatkozik játékáról. Tes­sényi Margitot a bukaresti filharmóniai társaság meghívta, hogy közreműködjék a 8-ik hangversenyén, mely egy Beethoven­­ünnepély lesz. Postások hangversenye. Tíz éves fennállását ünnepelte dec. 10-én a posta- és táviró-tisztviselők zene­egyesülete. A jubiláns alkalomból nagy­szabású hangversenyt rendeztek a vigadó termében, amely csaknem egé­szen megtelt érdeklődő közönséggel. Az ügyesen összeállított műsort Zöldi Elza nyitotta meg. A művésznő a Népszínházban szereplő húga helyett hirtelen vette át Koroda Pál beköszön­tőjét. Az ének- és zenekar Bátor Szidor vezetésével igen szépen játszotta el Lavotta, Palmgren, Bihari és Beetho­ven egy-egy művét. Nagyon tetszett Föl­­desy Arnold művészies gordonka-játéka Fligl József zongorakiséreté­vel és szűnni nem akaró tapssal ismételtette meg a közönség Hubay Jenőnek vegyes karra és zenekarra írt hatalmas Rákóczi-him­­nuszát. A hangverseny előtt Demény Dezső szívből fakadó szavakkal üdvö­zölte Bátor Szidor karnagyot, aki egy évtized alatt művészi hírnevet szerzett a postások műkedvelőkből álló zene­egyesületének. Az est emlékére hatalmas babérkoszorút nyújtottak át a jeles kar­nagynak. Stefániai Imre, a kitűnő fiatal magyar zongoraművész a közel­múltban mutatkozott be önálló hang­versenyen a főváros közönségének s nyomban meg is hódította magának és azóta több nagyobb vidéki városban koncertezett, ahol szintén mindenütt a legnagyobb lelkesedéssel és szeretettel ünnepelték. Neve a zenekedvelők körében már évek óta ismert. Tanul­mányait mint Tomka tanár növendéke kezdette a Nemzeti Zenedében, amely­nek nyilvános hangversenyein még egész gyermekkorában feltűnt játéká­nak brilliáns technikájával és komoly művészi fölfogásával. Innen két év előtt Berlinbe került s Busumnak, a világ­hírű mesternek kedvence lett, akitől rengeteget tanult. Majd Dohnányihoz került a zenei főiskolára, ahol az idei Mendelssohn-versenyen a bírálók egy­hangú elismeréssel illették. Sikere nyomán úgy a berlini filharmonikusok­tól, valamint a müncheni Kaim-zene­kartól meghívást kapott hangverseny­zésre s mindkét helyütt még ezidén fog játszani. A művésznek, aki fiatalon is annyi babért szerzett nemcsak önmagá­nak, hanem a magyar zenének is — jelen számunkban mutatjuk be arc­képét. Szó Jos: HUSZER HELLI operaének­esnő. STEFF­HIRI INDRE zongoraművész.

Next