Ország-Világ, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)
1908-04-12 / 15. szám
1908 Fi russiandi hercegnő. Shanon J. festménye. Húga és gyermeke. Kaulbach festménye. LacyDarrorieDanners. Shanon J. festménye. 5ZIHHRZ. Két szinházi est. »A félisten.« (Színmű 3 felvonásban, irta : Gozsdu Elek. Színre került először a budapesti Nemzeti Színházban 1908. évi április 3-án.) A középkori renaisance ragyogó korszaka, a Cinquecento »aurea aetas«-a lopódzott be a Nemzeti Színház deszkáira, fanatikus rajongók vitatkoztak hevesen a szerelem, művészet, a szépség és a természet felett. Boldog kor, melyben így tudtak lelkesedni eszmékért, ideálokért! A középkor híres, nagy festői: Giorgione Barbarelli, Tizian Vecelli, Lorenzo Lotto, Piombo élnek itt le Velencében egy romantikus milient. És Giorgióról, a castelfrancói Madonna halhatatlan mesteréről szól a Gozsdu éneke. Kedvesével Cecíliával boldogan él együtt, aki nemcsak modellje, hanem a remek alkotások megihletője is. Giorgio tagadja ugyan, a természet magában — úgymond — nem szép, valóban széppé a művészet teszi, a művész ecsetje vetkőzteti ki a dolgokat valódiságukból és formálja fenségesekké. Cecilia az ő forró, az ő nagy szerelmének, az ő boldog inspirációinak tulajdonítja a Giorgió gyönyörűen megalkotott festményeit. A Vitatkozó civódás mindjobban kiélesedvén, Cecilia elhagyja Giorgiót, szemébe vágja, hogy többé nem tud festeni, mert ő, a művészi lelkének másik fele, ott hagyja és egy éretlen tacskónak ígéri szerelmét. Giorgio mester meg is fest egy nagy freskóképet a »Fondaco dei Tedeschi«épületében, amelyet a német kalmárok nála, a »híres« nagyművésznél megrendeltek. De most nem az ő színgazdag lelkének boldog forrongását veszi ecsetje alá, hanem háborgó indulatát, gyűlöletes elkeseredését. Érzéki, buja vágyakkal rajzolja a hűtlen kedvest, amint csókolja paráznán Leviathant. A kép nem tetszik a velencei népnek és kigúnyolják érte, műtermébe törnek, ott tüntetnek s kövekkel dobálják meg Giorgiót. Közben pusztít a városban szerteszét a berontott pestis, Cecíliát sem kíméli meg, vörös foltok lepik el testét, jelezve a küszöbön álló fekete halál érkezését. Kedveséhez rohan, megvallja, hogy tisztán jött vissza, még ajkát sem érintette meg az éretlen fiú, megtörve kéri Giorgiót, szánja meg és vegye vissza. Ez pedig belátja, hogy éltető szelleme, művésztársa volt Cecilia a remekek alkotásában. Mialatt kinn fáklyás gondolák viszik a vizen az irtózatos halállal elpusztultakat, benn kialudnak egyenként a gyertyák és kialszik két szerelmes egybeolvadó lelke is. Ekkép rakódik össze az újdonságul szolgált „Félisten” mozaikszerű szimbólumokból; semmi belső emóció nem sarjadzik a cselekmény folyásában. De kedves a nézőnek minden : a romantikus történeti korkép csodaszép plasztikája, a zengzetes nyelv, amelylyel a szerző gyönyörű, magasan szárnyaló gondolatait megszólaltatja és a stílusos előadás, mely az értékes darab litterális sikerére méltónak bizonyult. Márkus Emilia újra ragyogtatta fényes tehetségének összes kellékeit, egész lelkével, tüzes ambícióval fejezte ki szerepében nyugvó izzó érzéseit. Odry Árpád volt a partnere, aki oly melegséggel, őszinte átérzéssel játszotta a festő félistent, hogy örömünk telt gyönyörködni e kitűnő színészművészünk hatalmas talentumában. A többiek is tudásuk javát vetették latba a kihozott sikerért. * * * »Az attasé apja«. (Vígjáték 3 felv. Irta Dálnoki Nagy Lajos: A Magyar Színház újdonsága.) Annyi balszerencse közt . . . mégis szinre került, vasárnap, április 5-én a Magyar Színházban Dálnoki Nagy Lajosnak, az ismert színműírónak ez a legújabb, elsőizben prózai színpadi munkája. A premier két ízben zajlott le. A tulajdonképeni bemutató estén ugyanis csak az első felvonást adták, mert a második kezdetekor, a vasfüggöny éppen felszállóban volt, amikor másfél méter magasságból hatalmas dörejjel leszakadt, alaposan bezúzva a színpad elől levő alapzatát. Istennek hála, különösebb baj nem történt. Denique, az előadást nem lehetett folytatni és Beöthy László igazgató elnézést kérve a publikumtól, meginvitálta másnapra, amikor minden incidens nélkül játszódott le a vígjáték. Témája nem tör valami nagyon mélyebb gondolkozásra, egyszerű és igénytelen, de kedvesen vidám. A vidéki nép életét, a tiszta, derűs levegőt mutatja be a szerző. A jó, magyar földesúr egyenes szíve, nyílt kedélye, józan gondolkozása mellett jóleső epizódok a nagyvilági magyar bárónő könnyelmű kalandokban bővelkedő alakja, a kedvesen konfidens és talpraesett hazudozásokban elmés lakáj, az egyszerű, jólelkű tiszttartó, a bájos, fiatal Boriska leányasszony mind azt mutatják, hogy a szerző jó meglátással figyeli meg a népies, vidéki életet, érdeklődik mindezek lélektani megnyilvánulása iránt, szellemesen cseveg majdnem triviális dolgokról és ami nem kevésbbé fontos a siker teljes kiaknázásában, ismeri a színpadtechnikai hatásokat. Az előadás elsőrangú, a rendezés mintaszerű volt. T. Halmi Margit első színpadrendezési munkája volt az »Attasé apja«, és őszintén gratulálhatunk neki ez újabb tehetségével elért sikeréért. Az egyik női főszerepet is, ámbár meglehetősen passzív munkája volt, ugyanő kreálta,a másikat Polgár Ilona, aki nem először adta tanújelét határozott tehetségének. A férfiak közül Somlai Arthurt kell elsősorban említenünk, ki művészi tökéletességet, természetes játszást produkált, mellette Garas Márton tűnt ki mindjobban erősödő művészi képességével. A kisebb szerepek is a színház legjobb erői által érvényesültek a vígjáték összevágó, gördülékeny előadásában, M. Somló Sári műtermében. 0RSZRGYILÓ5 295