Ország-Világ, 1927 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1927-10-30 / 44-45. szám
20- ben szolgált. Közéleti szereplése csak ezután kezdődött. A világháború kitörésekor a magyar államvasútnál főellenőri rangban Pancsova állomáson mint állomásfőnök teljesített szolgálatot. Ez az állomás Belgrádtól légvonalban hét kilométer távolságban feküdvén, a háború egész tartama alatt a legexponáltabb hely volt. Csapataink felvonulási vonala és átkelési helye, illetve előbb az osztrák-magyar, majd a német hadvezetőség hadtáposztálya lévén, éjjel-nappal hajóátrakodási forgalmat bonyolított le. Az állomás állandóan a szerbek ágyútüze alatt állott és kilenc esetben ágyúztatott. Dacára annak, hogy a szerbek ágyúval állandóan csak az állomásra tüzeltek, mindvégig a helyén maradt és életveszélyes szolgálatot végzett. Az átkelés és a visszavezetés háborús veszélyeinek és izgalmas napjainak átélése után a német hadseregnek Szerbiába való bevonulásakor óriási szolgálatot tett, amiért is Versecen vitézségéért és rendíthetetlen hazafiságáért 1915. szeptember 22-én a hadidíszítményes Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntettetett ki. Hasonló nagy érdemiért 1919. szeptember 18-án a másodosztályú német vaskeresztet is megkapta. Magas miniszteri, katonai, vonatparancsnoksági és üzletvezetőségi elismeréseken és kitüntetéseken kívül a Pancsován székelő katonai kikötőparancsnokságtól „a világháborúban való kiváló együttműködés emlékére" felirattal a hadvezetőség jelenlétében ezüst serleget kapott. Ez a múlt elismerése. Az 1919. év borzalmai elmúltával a Dunaparti közlekedés irányítását úgy gondolta a felsőbbség erős, biztos és nagytudású ember kezébe kell adni. Erre a szerepre Wolf Istvánt találták alkalmasnak. Az ő vezető és a célért való küzdelemben minden más szempontot elsöprő agilitása csodát is művelt. A Dunapart virágzik és él... A tősgyökeres átalakulás után erős kezekre volt továbbra is szükség. Egymásután kerültek napvilágra újabb akciói. A Kansz megválasztja a vasúti csoport elnökének, megalapítja Libwerth Károly intézővel a balatonfüredi gyönyörű tisztviselői üdülőtelepet strandfürdővel. Könyvtáregyesületet létesít a személyzet részére. Munkatársaiban sem csalódunk. Helyettesében dr. Oláh Imre titkár, főintézőben ugyancsak hatalmas támaszára talált. A forgalom lebonyolításának nagy körültekintéssel járó és idegölő munkáját végzi sikerrel. A raktárfőnök nehéz hivatalát Vargha Mór felügyelő látja el közmegelégedésre, míg Kunhegyi Gusztáv főintézőről, helyetteséről, széles körben érezhető kereskedelmi tevékenységén kívül, példátlan humanizmusa is beszél. A pénztárfőnök helyét Szau Kálmán, a fiumei kereskedelmi életben közismert nagy látókörrel rendelkező szaktekintély foglalja el, a dunaparti tranzitó gabonaforgalom és a különféle tranzakciók viszont Schubert főintézőt dicsérik elsősorban. Az a siker, amelyet Wolf István ért el az ő gárdájával, minden téren osztatlan elismeréssel, kell hogy találkozzék. Mert az ő CSACSIFOGAT. írja ÁCS KLÁRA. Péterke kapta tizedik születésnapjára. Pál csak messziről bámulta. Ő nagyfiú volt már. Tizenkétesztendős, szegény szülők gyermeke és Péterke tanítója. Nézte a csacsifogatos, biborbélésű, feketelakkos hintójával, puhán gördülő négy kerekével és az eléje fogott két szürke csacsikát. - Hogy milyen édesek, szelídek, kedvesek ! És elmondta megint újból sokszor egymásután. Hogy milyen édesek, csendesek, engedelmeskedők. Állt, állt sokáig ott a túloldalon, komolyan, nagyfiúsan, messze a csacsifogattól - kizárva az édenből. Péterke pedig fogta a gyeplőt és végigszáguldott a fényes napsugárban, boldogságtól pirultan. Győzedelmes, viruló élettel teli volt a két szeme. Fentről sziporkázó aranyeső pergett a bíborbélésre. Sárgán ömlött végig a két szürke csacsikán. Nézte Pál. ... Kicsinek lenni, csak tízesztendősnek, kényeztetett úrigyermeknek és végigszáguldani egyszer, úgy ... úgy... ! Befelé folyt minden hulldogáló keserves könnye. * * * Együtt mentek haza naponként közös hivatalukból, Tar Péter és Téres Pál. A két esztendő, mely köztük volt, tizenötesztendős korkülönbségnek látszott. Péter karcsú volt, könnyed, elegáns, az élet elkényeztetett kis hercegúr fia. Pál ellenben nehézkesen mozgott, kissé esetlenül is. Megszokta a maga kemény lépteit. Ó, tudta, jól kell fogódznia, mindig saját terhére támaszkodva, hogy előre léphessen. Péternek mindenben kedvezett a szerencse. Pál csak nagyot kapaszkodva ért el valamit. De jó egyetértésben éltek és jó barátok voltak. Pál mindenkor a Péter tanítója. A belvárosból hazafelé kifordultak a Dunasorra. Szép volt ilyenkor koratavasszal. Ott már zajlott az élet. Lehetett öt percekre belemerülni a sok színbe, illatba. — Látod ott? Péter mutatott és nézett Pál. Világos selymes hajfürtök villantak. Halvány gyöngyszínű, szelídkés leányarcból két buzavirágkék szem mosolygott feléjük. — Látod Lidikét ? Hogyne látta volna. Csakis őt látta Pál, már nemcsak így előtte, de otthon is és a hivatalban. A sok apró számjegy búzavirágkék színűen nevetett feléje. Csillogtak a mosolygó kék szemek elérhetetlen messziségből. De még álmodni sem mert a dúsgazdag gyáros leányáról. Csak legmerészebb képzeletében kísértett a gondolat, ha kineveznék cégvezetőnek - hiszen elég régen dolgozik a vállalatnál hangya szorgalommal - akkor talán lehetne odaállni eleje a legközelebbi táncmulatság alkalmával - ilyen kisebb mulatságok valamelyikén ismerkedtek is meg vele - és felkérni, hogy egyszer vele is táncoljon, ne mindig csak Péterrel. De nem őt nevezték ki. Az elegáns, könnyed mozdulatu, sima modorú Péter lett cégvezető helyette. Lidikét is ő vitte táncba. És röviddel utána esküvőre is. Pál csak messziről bámulta. Nézte a puhabélésű, feketelakkos hintót, táncos négy kerekével s az eléje fogott két hófehér paripát. Péter pedig beszállt, boldogságtól pirult arccal, ifjú hitvesével a sok fehér virág közé. Fentről sziporkázó aranyeső ömlött rájuk. Sárga fényzuhatagban száguldottak tova. Állt Pál a szomorú túlsó oldalon s minden gondolattól kifosztott agyába belesajgott egy gyermekkori régi emlék. Szívét görcsösen markolta felújult kisfiú fájdalma, elhomályosuló nézését keményen egymásra csukott szájjal akarta tagadni. Befelé sóhajtotta olthatatlan égő vágyát. ... végigszáguldani egyszer úgy... úgy... ! VARGHA MÓR Máv. főfelügyelő, a dunaparti teherpályaudvar raktárfőnöke. KUNHEGYI GUSZTÁV főintéző, a dunaparti teherpályaudvar raktárfőnökhelyettese. GRAU KÁLMÁN főintéző, a dunaparti teherpályaudvar pénztárfőnöke. OLÁH IMRE titkár, főintéző, a dunaparti teherpályaudvar forgalmi főnöke. WOLF ISTVÁN Máv. főfelügyelő, a dunaparti teherpályaudvar állomásfőnöke, a KANSz vasúti csoportjának elnöke. ORSZAG-VILAG sikerük nem egészen az övék, a magyar kereskedelmi élet sikere is. Fáradhatatlan munkásságuk és ügybuzgalmuk nyomot is hagy Dunapart életében. fcA ÉÉÉ ÉÉÉ és *** 1927. október 30. és november 6.