Ország-Világ, 1927 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1927-10-30 / 44-45. szám

20- ben szolgált. Közéleti szereplése csak ezután kezdődött. A világháború kitörésekor a magyar államvasútnál főellenőri rangban Pancsova állomáson mint állomásfőnök teljesített szol­gálatot. Ez az állomás Belgrádtól légvonalban hét kilométer távolságban feküdvén, a háború egész tartama alatt a legexponáltabb hely volt. Csapataink felvonulási vonala és átkelési helye, illetve előbb az osztrák-magyar, majd a német hadvezetőség hadtáposztálya lévén, éjjel-nappal hajóátrakodási forgalmat bonyo­lított le. Az állomás állandóan a szerbek ágyútüze alatt állott és kilenc esetben ágyúz­­tatott. Dacára annak, hogy a szerbek ágyúval állandóan csak az állomásra tüzeltek, mind­végig a helyén maradt és életveszélyes szol­gálatot végzett. Az átkelés és a visszavezetés háborús veszélyeinek és izgalmas napjainak átélése után a német hadseregnek Szerbiába való bevonulásakor óriási szolgálatot tett, amiért is Versecen vitézségéért és rendít­hetetlen hazafiságáért 1915. szeptember 22-én a hadidíszítményes Ferenc József-rend lovagke­resztjével tüntettetett ki. Hasonló nagy ér­demiért 1919. szeptember 18-án a másodosztályú német vaskeresztet is megkapta. Magas minisz­teri, katonai, vonatparancsnoksági és üzletveze­­tőségi elismeréseken és kitüntetéseken kívül a Pancsován székelő katonai kikötőparancsnok­ságtól „a világháborúban való kiváló együtt­működés emlékére" felirattal a hadvezetőség jelenlétében ezüst serleget kapott. Ez a múlt elismerése. Az 1919. év borzalmai elmúltával a Dunaparti közlekedés irányítását úgy gon­dolta a felsőbbség erős, biztos és nagytudású ember kezébe kell adni. Erre a szerepre Wolf Istvánt találták alkalmasnak. Az ő vezető és a célért való küzdelemben minden más szempontot elsöprő agilitása csodát is művelt. A Dunapart virágzik és él... A tősgyökeres átalakulás után erős kezekre volt továbbra is szükség. Egymásután kerültek napvilágra újabb akciói. A Kansz­ megválasztja a vasúti csoport elnökének, megalapítja Libwerth Károly intézővel a balatonfüredi gyönyörű tisztviselői üdülőtelepet strandfürdővel. Könyvtáregyesü­­letet létesít a személyzet részére. Munkatársaiban sem csalódunk. Helyettesé­ben dr. Oláh Imre titkár, főintézőben ugyan­csak hatalmas támaszára talált. A forgalom lebonyolításának nagy körültekintéssel járó és idegölő munkáját végzi sikerrel. A raktár­­főnök nehéz hivatalát Vargha Mór felügyelő látja el közmegelégedésre, míg Kunhegyi Gusztáv főintézőről, helyetteséről, széles kör­ben érezhető kereskedelmi tevékenységén kívül, példátlan humanizmusa is beszél. A pénztár­­főnök helyét Szau Kálmán, a fiumei keres­kedelmi életben közismert nagy látókörrel rendelkező szaktekintély foglalja el, a duna­­parti tranzitó gabonaforgalom és a különféle tranzakciók viszont Schubert főintézőt dicsérik elsősorban. Az a siker, amelyet Wolf István ért el az ő gárdájával, minden téren osztatlan elisme­réssel, kell hogy találkozzék. Mert az ő CSACSIFOGAT. írja ÁCS KLÁRA. Péterke kapta tizedik születésnapjára. Pál csak messziről bámulta. Ő nagyfiú volt már. Tizenkétesztendős, szegény szülők gyermeke és Péterke tanítója. Nézte a csacsifogatos, biborbélésű, fekete­­lakkos hintójával, puhán gördülő négy kereké­vel és az eléje fogott két szürke csacsikát. - Hogy milyen édesek, szelídek, kedvesek ! És elmondta megint újból sokszor egymásután.­­ Hogy milyen édesek, csendesek, engedel­­meskedők. Állt, állt sokáig ott a túloldalon, komolyan, nagyfiúsan, messze a csacsifogattól - kizárva az édenből. Péterke pedig fogta a gyeplőt és végigszá­­guldott a fényes napsugárban, boldogságtól pirultan. Győzedelmes, viruló élettel teli volt a két szeme. Fentről sziporkázó aranyeső pergett a bíbor­bélésre. Sárgán ömlött végig a két szürke csacsikán. Nézte Pál. ... Kicsinek lenni, csak tízesztendősnek, kényeztetett úrigyermeknek és végigszáguldani egyszer, úgy ... úgy... ! Befelé folyt minden hulldogáló keserves könnye. * * * Együtt mentek haza naponként közös hivata­lukból, Tar Péter és Téres Pál. A két esztendő, mely köztük volt, tizenötesztendős korkülönb­ségnek látszott. Péter karcsú volt, könnyed, elegáns, az élet elkényeztetett kis hercegúr fia. Pál ellenben nehézkesen mozgott, kissé eset­lenül is. Megszokta a maga kemény lépteit. Ó, tudta, jól kell fogódznia, mindig saját terhére támaszkodva, hogy előre léphessen. Péternek mindenben kedvezett a szerencse. Pál csak nagyot kapaszkodva ért el valamit. De jó egyetértésben éltek és jó barátok voltak. Pál mindenkor a Péter tanítója. A belvárosból hazafelé kifordultak a Duna­­sorra. Szép volt ilyenkor koratavasszal. Ott már zajlott az élet. Lehetett öt percekre belemerülni a sok színbe, illatba. — Látod ott? Péter mutatott és nézett Pál. Világos selymes hajfürtök villantak. Halvány gyöngyszínű, szelídkés leányarcból két buza­­virágkék szem mosolygott feléjük. — Látod Lidikét ? Hogyne látta volna. Csakis őt látta Pál, már nemcsak így előtte, de otthon is és a hivatalban. A sok apró számjegy búzavirágkék színűen nevetett feléje. Csillogtak a mosolygó kék sze­mek elérhetetlen messziségből. De még álmodni sem mert a dúsgazdag gyáros leányáról. Csak legmerészebb képzeleté­ben kísértett a gondolat, ha kineveznék cég­vezetőnek - hiszen elég régen dolgozik a vállalatnál hangya szorgalommal - akkor talán lehetne odaállni eleje a legközelebbi táncmulatság alkalmával - ilyen kisebb mulat­ságok valamelyikén ismerkedtek is meg vele - és felkérni, hogy egyszer vele is táncoljon, ne mindig csak Péterrel. De nem őt nevezték ki. Az elegáns, könnyed mozdulatu, sima modorú Péter lett cégvezető helyette. Lidikét is ő vitte táncba. És röviddel utána esküvőre is. Pál csak messziről bámulta. Nézte a puhabélésű, feketelakkos hintót, táncos négy kerekével s az eléje fogott két hófehér paripát. Péter pedig beszállt, boldogságtól pirult arccal, ifjú hitvesével a sok fehér virág közé. Fentről sziporkázó aranyeső ömlött rájuk. Sárga fény­­zuhatagban száguldottak tova. Állt Pál a szomorú túlsó oldalon s minden gondolattól kifosztott agyába belesajgott egy gyermekkori régi emlék. Szívét görcsösen markolta felújult kisfiú fájdalma, elhomályosuló nézését keményen egymásra csukott szájjal akarta tagadni. Befelé sóhajtotta olthatatlan égő vágyát. ... végigszáguldani egyszer úgy... úgy... ! VARGHA MÓR Máv. főfelügyelő, a dunaparti teherpályaudvar raktárfőnöke. KUNHEGYI GUSZTÁV főintéző, a dunaparti teherpályaudvar raktárfőnök­­helyettese. GRAU KÁLMÁN főintéző, a dunaparti teherpályaudvar pénztárfőnöke. OLÁH IMRE titkár, főintéző, a dunaparti teherpályaudvar forgalmi főnöke. WOLF ISTVÁN Máv. főfelügyelő, a dunaparti teherpályaudvar állomásfőnöke, a KANSz vasúti csoportjának elnöke. ORSZAG-VILAG sikerük nem egészen az övék, a magyar kereskedelmi élet sikere is. Fáradhatatlan munkásságuk és ügybuzgal­muk nyomot is hagy Dunapart életében. fcA ÉÉÉ ÉÉÉ és *** 1927. október 30. és november 6.

Next