Ország-Világ, 1929 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1929-02-17 / 7-8. szám

36 A KOKAIN. Oroszországban Trockij és Stalin harca, a franciáknál az összeférhetetlenségi törvény, Romá­niában tiszta választás és nálunk Erdélyi Béla és a kokain — a legújabb szenzációk. Csodálatosan fájdalmas látni, hogy közvéleményünket már csak narkotikum érdekli s hogy például egyik keresz­tény lapunk, a­helyett hogy egyszerűen gyilkosság vádját emelné egy szadista bűnbarlang ellen, émelyítően közönséges riportot hoz egy kiváló katonánk fiának utolsó éjtszakájáról. A beteg és bűnös mai társadalomnak két komoly gyógyszere van: a munka és az erkölcs, amelyek­nek banális szólamaival azonban semmit sem használhatunk. Az államszocializmus s a ches­­tertoni kereszténység segíthet itt csak, az egész­séges családi élet boldogságának teljes biztosítása. A mai ifjúság beteg, mert nem gondoltak vele a szülők. Igen, mert mindenért ők a felelősek. Jaques Pericard világhíres könyvét, a Szent István Társulat kiadásában magyarul „Egy apa regénye" címén most elénk került finom, kedves és tisztaszívű művét ajánljuk a mai szülőknek, akik meg akarják menteni magukat és gyermekeiket a romlás örvényéből. A chestertoni kereszténység, a szellem, a gondolat, a teremtő és hívő lélek stílusban és cselekvésben egyedül termő nemes kereszténysége fogadta ezt a könyvet is, melyben a szülők minden öröme és tevékenysége: a gyer­mek, a család. Az anyáé, akinek egyetlen munka­­területe és hivatása az otthon. Az apa is egy egész nap nehéz munkája után hazamenekül a szórakozásért, a gyermekei mosolyáért. Narkotikumok. Kártya, színházi díszletek, újság­szenzációk, detektívregények, kokainszeánszok. Szellemi életünk sokkal betegebb, mint anyagi válságaink. Hol vannak a múlt életének ijesztően beállított rémei: Wilde és Arcubasev, akik mégis csak stílus, kultúra és a gondolat és az igazság féktelenségei voltak, míg ma egy Wallace a maga ízléstelen butaságával keresztény regénymelléklet­­képen vadít. A lélek hiányzik ma már közönsé­günkből, amely csak újságot olvas. S az újság pedig lélektelenebb, mint Goethe idejében, aki már akkor könyveket küldött Werthernek, hogy valamikép napilapot ne vegyen a kezébe. Az állam feladata a munka megbecsülése. Tehetségek és hivatottak kellenek végre az élre és politikai szeánszok és örökös lakomák helyett egységes, organikus alkotó munka és nincsen olyan választójogban megszűkített ma­gyar társadalom, amely ezt ne tudná egészséges lélekkel akarni. S az egyház és a felekezetek erkölcsi ereje legyen az első, amely ezt termő chestertoni kereszténységgel követelje. Lássuk itt is a tehetséget a fronton, az elmélyedő és gazdag prédikációkat, a jó újságot, a kedves, színes csa­ládi folyóiratokat, a mély és gazdag útmutatást a társadalmi és politikai harctereken. Szóval az ötletes, az alkotó, az áldozatra kész kereszténység Chestertonjait, vagy mondjuk Prohászkáit, Sík Sándorait, Griegereit, de sokat és eleget belő­lük, amíg nem késő... Mert ebben a kokainos és beteg mai társadalom­ban a családi élet elhanyagolása a legnagyobb bűn. Az apák kényelme s az anyák festett képe és a nagyanyák rövid szoknyája a gyermekek szeren­csétlensége. Az állam vezetőinek feladata, hogy minden dolgozó apa nyugodtan örülhessen otthon, a kereszténység szervezeteinek hivatása, hogy lel­ket adjon a nőnek és gyereknek. És mindenkinek, aki kritizál és fontoskodik, a cselekvésen járjon az esze, szólamok helyett teremtést, nagyképűség helyett újra és újra energiát áldozzon, mert a szólamok és a közhelyek unalma gúnyt és ciniz­must, szenzációs riportot, Színházi Életet vált ki csupán és a lelket megöli lassan a kokain. A nar­kotikum... Mát­dy Gyula. MISS HUNGÁRIA. Simon Böske, Európa legszebb leánya. Vanek rajza az Ország-Világ számára. RÁKOSI JENŐ-ről, az elhunyt újságíró-fejedelemről Vanek egyik legutolsó karikatúrája. MARTINOVICS. Színmű egy előjátékkal és három fel­vonással. Irta Kisbán (gróf Bánffy) Miklós. A történelem újabb feltárása lépten­­nyomon kellemetlen igazságokat hoz tu­domásunkra. Magasztalt és körülrajon­gott hőseink nem jól festenek éles meg­világításban. Ők is emberek, hibákkal, gyengeségekkel és mi évtizedeken át úgy néztünk föl rájuk, mint felsőbbrendű, külön lelki erővel bíró teremtményekre. Martinovics Ignác József több mint száz éve nemzeti hős volt a szemünk­ben, ki vértanúhalált halt a szabadgon­dolkozásért és szabadmozgás elérheté­séért. És most az utóbbi években meg­állapították hibáját! Két vasat tartott a tűzben, aminek ő adta meg az árát és elégette önmagát. Valahogy nem jó a hősöket emberekként meglátni és talán ez Bánffy darabjának legnagyobb hibája, hogy Martinovicsot, az embert mutatja be. 1790—1792-ig Martinovics kegyeltje volt a bécsi császári udvarnak. József császár és Lipót császár sok kényes fel­adat megoldásával bízták meg, így az ő érdeme volt Frankfurt bevétele is. Marti­novics Ignác rác eredetű család sarjaként született Pesten 1755-ben. Papi pályára lépett és már 1778-ban Baján tagja volt a Ferences-rendnek. Sokat tanult, sokat írt, főleg filozófia és matematika kötik le és egyetemi tanárrá lesz. Az udvar érdemei elismeréséül kinevezi szászvárosi címzetes apátnak 1792. szeptemberében. Mintha ez határjelző lenne Martinovics eddigi működésében. Lipót császár utóda, Ferenc nem veszi igénybe szolgálatait és éppúgy mellőzi, mint báró Riedelt, aki tizenöt éven át nevelője volt. Ketten tehát szövetkeznek a császár ellen és a francia jakobinusokkal egyetértően meg­szervezik a reformátorok egyesülését arisz­tokrata tagokkal és a szabadság és egyen­lőség szövetkezését polgári elemekből. Melléjük állnak gróf Sigray Jakab, Szent­­marjay, Laczkovics és Hajnóczy. A propa­ganda túl hangos és így még alig hetven tag beszervezése után a sokágú kémszer­vezet feltárja a szándékukat. Martinovics hivatkozik császári menlevelére, amelyet elfogatásakor felolvas társai jelenlétében. Evvel elveszti bizalmukat, mert abban az iratban, amely még 1791-ből való, a császár kémszolgálattal bízza meg. Az összeesküvés idején, 1794-ben Marti­novics már a magyar függetlenség rajongó híve volt. Ez a levél még Verdianát, Martinovics barátnéját is megingatja, de csak pillanatnyilag. Szemrehányást tesz Martinovicsnak kétszínűségéért, aki avval védekezik, hogy neki nem fontosak az eszközök, amikor az ő érvényesüléséről van szó. Martinovicsot társaival börtönre vetik. Vallatásuk hosszú hónapokat vesz igénybe, de végül 1795., május 20-án mégis fejüket veszik a Generalwiesen, a mai Vérmezőn. A darab a lefejezéssel végződik, ami eléggé borzalmas és kellemetlen. Verdiana hoz ugyan kegyelmet magával Martino­vicsnak de ő ezt nem veszi igénybe, mert — amint ő mondja — nem volt válogatós az eszközökben, nem járt hatá­rozott, egyenes, őszinte úton, tehát nem lehetett nagyot elérnie. Nem hagyja tár­sait, megy ő is a halálba, amelyet ő érde­melt meg legjobban. A Nemzeti Színház stílusos rendezés­ben hozta színre a darabot. A szereplők kitűnőek voltak. Odry Árpád, mint Martinovics és Váradi Aranka, mint Verdiana, Fáy Szeréna, mint Prena, Martinovics hűséges házi szolgálója, Csor­­tos Gyula, Mihályfi, Tímár, Lehotay, Forgács, Palágyi, Fehér, Abonyi, Kürty József egytől-egyig magas művészettel játszottak. A február 8-án tartott be­mutatón Horthy Miklós kormányzó fele­ségével és udvari kíséretével és társadal­munk igen sok kitűnősége jelent meg. A darabot melegen fogadták és gróf Bánffy Miklóst a szereplőkkel igen sok­szor kitapsolták. Dr. Fáik Zsigmond: HAZUDJ ÉDES ! Andai Ernő háromfelvonásos szín­műve. Bemutatta a Belvárosi Színház február 9-én. Végre új magyar író a színlapon. Andai Ernő eddig epikai munkáival vonta magára a figyelmet. Most kiállt a szín­padra. Darabja nem lehet minden irány­ban kielégítő, de e kezdet igen biztató folytatást ígér. Az író elveszi a színész­nőt, mert szereti és mert­­ ihletet vár tőle. De a színésznő becsületes, közvetlen, egyszerű és őszinte. Ez csalódást kelt az íróban, úgy érzi, ez a nő gátolja az alkotásban és ezért szívének hallgatást parancsolva, nejét rábízza egyik barát­jára. Ez komoly szándékkal útra indul a színésznővel. Csakis tiszta szándékkal udvarol és néhány hónap múlva elveszi majd feleségül, öt hónap után visszatér­nek és a Svábhegyen egy színésznő esté­lyén újra találkozik az író a feleségével. Nem tud már hallgatást parancsolni a szívének és a házastársak újra együtt maradnak. Ez a rövid meséje Andai Ernő darabjának, amely címét az író óhajából kapta. — Hazudj, édes! — mondja a feleségének. Nem szeretik a férfiak, ha asszonyaik mindig igazat beszélnek. A Belvárosi Színház kerek előadásban hozta színre a darabot. Titkos Ilona, mint színésznő és Delly Ferenc, mint író hatásosan vitték a cslelkményt. Szé­kely Gizi, aki a hirtelen megbetegedett Tassy Mária szerepét egy nappal a be­mutató előtt vette át, igen ügyesen oldotta meg feladatát. Jávor Pál, Gőzön Gyula, Szilágyi Marcsa szerencsésen illeszked­tek az együttesbe. Andai Ernő első színpadi munkájával szép sikert ért el a közönségnél, amely további próbálkozását most már kíván­csian várja. Ők, mint a köztársaság területén működő többi magyar színtársulatoké. Ez évben az ungvári színházi szezon igen rossz volt, a publikum teljesen közönyösen vi­selkedett a színházzal szemben. A közön­ség kedvét a rossz műsor, a lehetetlen sze­reposztás, a népszerűtlen primadonna, a gyenge bonvivant és Polgár személye teljesen elvette a színházbajárástól. A színészek emberfeletti küzdelmet folytattak és hogy a helyzetet megmentsék, konzorcionális alap létesítésére határoz­ták el magukat, amibe Polgár színigazgató örömest beleegyezett s ezen tervüket meg­bízottjuk által a Beregszászon megtartott országos színpártoló egyesület közgyűlé­sén be is jelentették. Az országos szín­pártoló egyesület közgyűlése, amelyen a kerületi egyesületek kivétel nélkül kép­viseltették magukat, a színészek tervét egyhangú helyesléssel fogadta és kimondta, hogy a konzorciumot, amelyben Polgár továbbra is bentmaradt, támogatni fogja. Polgár neve lekerült a színlapról és a közönség a konzorcium törekvését való­ban méltányolni kezdte s kezdettől fogva támogatja a színházat. Ha a jövedelem a látogatottság dacára minimális is, mégis a színészek ott tartanak, hogy az ungvári hitelezőknél zálogba hagyott legszüksége­sebb ruhaneműiket kiválthatták és ma már legalább nem kell éhesen játszaniok, ha­nem bizakodással és a munkácsi közönség iránti hálával a legjobbat nyújtják. Minden simán is menne, ha Polgár­nak nem fájna, hogy a konzorcium, nem­csak hogy nem szűnik meg, de él, ke­nyeret ad a színészeknek. Tisztán hiúság­ból minden oldalon erős intrikát kezdett saját színházának konzorciuma ellen. Pedig a színtársulat konzorciuma igazán jó dol­got biztosított Polgár számára, aki a be­vételből 33­200, a tiszta haszonból 7­1 százalékot kap, ami átlagosan heti 1,200 koronát tesz ki, amíg egy kórista 200, egy jobb színész pedig 3—400 koronát kap ugyanannyi időre. Minden valószínűség szerint Polgár intrikájának a következménye, hogy a munkácsi színpártoló egyesület megye- ORSZAG-VILAG 1929. február 17. és 24. A RUSZINSZKÓI MAGYAR SZÍNHÁZ VÁLSÁGA. A ruszinszkói magyar színház válsága köztudomás szerint még keservesebb.

Next