Ország-Világ, 1930 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1930-06-01 / 21-22. szám
A MAGYAR KÖZÉLET Dr. Bárány Gerő h. államtitkár jubileuma. A magyar tisztviselői karnak egyik rokonszenves és népszerű tagja, a tudományos működéséért is nagyrabecsült dr. Bárány Gerő, a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak helyettes államtitkári címmel és jelleggel felruházott miniszteri tanácsosa, e napokban töltötte be szolgálatának 30. évét és meleg ünneplésben részesült jubileuma alkalmából. Dr. Bárány Gerő született Désen 1878 január hó 9-én. A középiskola elvégzése után a kolozsvári, budapesti és lipcsei egyetemen végzett jogi és filozófiai tanulmányokat. A kolozsvári tudományegyetemen jogi és államtudori oklevelet szerzett. 1900 óta a vallás- és közoktatásügyi minisztérium fogalmazói karában foglal helyet, hol a helyettes államtitkári rangot érte el. Jelenleg az elnöki osztály főnöke, a budapesti egyetemi közgazdasági karon a filozófia előadója. Munkái: „Az ember és világa", „Kant Immánuel", Carmen miserabile", „Jogbölcselkedés", „Bűn és bűnhődés", „A kultúra értékéről", „A determinizmusról", „Philosophiai essayk", „Etnikai előadások", „Az etnikai világrend útjelzői", „Útközben", „Filozófiai mozaik", „Tatvamasi", „Etnikai világrend", „Élet s halál". Kitüntetett ügyvédek. A budapesti ügyvédi kar két kitűnő és rokonszenves tagját a kormányzó a közelmúlt napokban kormányfőtanácsossá nevezte ki. Az egyik dr. Wenczel Árpád, a másik dr. Győző Dezső. Régen ismert és becsült név mind a kettő. Dr. Wenczel Árpád 1873-ban Pesten született, 1898-ban ügyvédi irodát nyitott. Az ügyvédi kamara kebelében mint választmányi tag működik, tagja még az egyesített bírói és ügyvédi vizsgáló bizottságnak. 18 éven át királyi ügyészi megbízott volt. Egyik alapítója lett a Bűnügyi Védők Egyesületének is, melynek 3 éve ügyvezető alelnöke. Tevékeny részt vesz a katolikus intézmények működésének irányításában és a katolikus mozgalmakban. Kitüntetései a Sebesülési érem, Károly csapatkereszt, tovvábbá Pro Ecclesia et Pontifice pápai kamarási kinevezése. Dr. Győző Dezső ügyvéd, kit a kormányzó érdemei elismeréséül kormányfőtanácsossá nevezett ki. Mindszenten 1875 aug. 17-én született. Középiskoláit Szegeden, jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. 1903-ban ügyvédi vizsgát tett és Budapesten irodát nyitott. Részt vett a Polónyi-Lengyel-féle politikai, a Wohl Ármin-féle hagyatéki és a Landau-féle gyilkossági perben. A jogi irodalom és hírlapírói téren is emlékezetes működést fejtett ki. A „Budapest" közlekedési és vasút rovatát vezette. A Magyar Turista Kör társelnöke, a Budapesti Turista Egyesület elnöke. Az ő vezetésével és anyagi támogatásával épült a Csúcshegyen a BTE. 52 ágygyal felszerelt Dr. Győző Dezső menedékháza. Jótékonysági akciók, társadalmi egyesületek vezető tagja, a magyar vasutasok érdekeinek szószólója. 25 év óta ügyésze a Vasutasok Orsz. Jótékonysági Egyesületének. Lindenmeyer Antónia leánylíceumi tanárnak, a Magyar Cserkész Leányszövetség országos elnökének a kormányzó elismerését fejezte ki a Magyar Cserkész Leányszövetség megalapítása és fejlesztése körül kifejtett buzgó munkásságáért. — A hivatalos lap néhány sorához örömmel fűzzük, hogy a kitüntetés méltán érte Lindenmeyer Antónia tanárnőt és éppen ezért regisztráljuk az ő tevékenykedésének kimagaslóbb állomásait. 1919—1920. években kezdte meg a szervezést, majd az 1924-ben megtartott angolországi első cserkészkonferencián, 1926- ban pedig az amerikai világkonferencián vesz részt. A 9-es bizottság elnöki tanácsi tagjává, majd a Cserkész Leányszövetség országos elnöknőjévé választják, melynek Anna kir. főhercegnő védnökségét és József Ferenc főherceg tiszteletbeli védnökségét vállalták. 1927—1928 Németország—Svájc, 1929-ben Hollandiában és Angliában tesz tanulmányutakat, hogy lelkes és folyton lobogó ambícióját mindjobban kitermelhesse, a serdülő leányok jellemnevelését, gyakorlati életnevelését és testedzését mindjobban tökéletesítse munkájával, szeretetteljes igyekezetével és tudásával. ORSZÁG-VILÁG Hadiözvegy, Irta POPOVITS GYÖRGY, Budapest. Utánnyomás fenntartva. III. — Nézetem szerint Ön mint vezetője és a személyzet oktatója, ellenőrzője teljesen meg fog felelni erre az állásra, — szólt a miniszteri titkár. — Fizetésén kívül a konyha közelében kétszobás lakást kap. — És mikor foglaljam el az állást? — ...Holnapután reggel. Igen?... — Kérem. Egy napon Rájményi Hona is segített a kiszolgálásnál, midőn egyszerre a konyha felől hangos és izgatott hangok hallatszottak és az ajtónál a legfiatalabb kiszolgálónőt sírni látta. — Mi történt? — kérdezte azt. — Egy úr durván rámtámadt, mert a helye el volt foglalva. — Ki az?... A másik éthordónő megmutatta neki az illetőt és Rájményi Ilona odament hozzá. — Kérem, ne tessék a leányt sértegetni. — mondta neki udvarias, de erélyes hangon. — Ha valami panasza van, azért vagyok itt, tessék hozzám fordulni. Több közelben ülő vendég igazat adott neki fejbólintva, az illető sértő pedig hallgatott. E napon még egy esete volt Rájményi Ilonának, mely sorsdöntő lett ránézve. A fővárosi mérnök, ki a kiszolgálónőnek róla nyilatkozott, havi bérlő volt és elkésve jött ebédelni. Tévedés folytán nem volt már ebéd és Rájményi Ilona a maga ebédjét küldte neki, melyet jó étvággyal megevett. — Nagyon jó volt! — jegyezte meg az éthordónőnek, ki elmondta neki, hogy a főnöknő ebédjét kapta. — Igazán?...— kérdezte a mérnök meglepetve. — Igen, — intett az — mert külömben ön nem kapott volna már ebédet. — Ezért köszönetet kell mondanom — felkelt és kiment a konyhába. — A nagyságos asszony épen elment — mondta a konyhaleány. A fővárosi mérnököt ez nagyon nyugtalanította. Egy virágüzletbe ment, egy nagy rózsacsokrot vett s azt a lakására küldte. Rájményi Ilona szobájában ült és Hollandiába levelet írt, mikor a hordára virágcsokrot hozta. Rájményi Ilona nézte a csokrot, szagolgatta és e közben észrevett egy névjegyet s azt kihúzta. — Köszönetem jeléül egy csendes imádójától! — olvasta és a névjegyet megfordíttta. — Longin Maron fővárosi mérnök. Vannak nagy és vannak kis regények. A nagyokat írják a költők, a kisebbeket élik az emberek. És ilyen kis regény indult meg, Rájményi Ilona és Longin Maron fővárosi mérnök közt akkor, mikor ebédjét átengedte. Jó barátok lettek, vasárnap délután együtt mentek a budai hegyekbe sétálni és elfáradva, leültek egy üres padra Jövő hónapban már nem leszek egyedül, — mondta a mérnöki — a kis Mancikám visszajön Hollandiából. Nekem is van egy kis fiam Hollandiában és én is várom visszatértét a jövő hónapban. — Kivett a kézitáskájából egy fényképet és megmutatta neki. — Szegény, az édes atyját szintén nem ismerte, mert az általános mozgósításkor be kellett vonulnia és a fiú csak röviddel utána született. — Az apa már nem él? — Nem. — mondta Rujményi Ilona szomorúan, lesütve könnyes szemeit. — Ő a bukovinai fronton elesett. — Látom, hogy mindketten hasonló sorscsapástól lettünk sújtva, — jegyezte meg a mérnök — nem akarna gyermekemnek anyja lenni? Én is jó atyja lennék a maga fiának. Némán és mosolyogva emelte reá könynyes szemeit. A mérnök megértette tekintetét, karjaiba zárta és ajkaik hosszú csókban egymásra tapadtak. Az eljegyzést néhány nap múlva csendben megtartották és Rájményi Ilona felmondta állását. Kilépése után szűk körben megtartották esküvőjüket, mire Ilona a férfi lakásába költözködött és azt rendbe hozta. És mikor a gyermekvonat érkezésének napja megjött, mint boldog szülők mentek a vasútra a gyermekeket megvárni. Vége: Kellner Albert könyvnyomdája, Budapest, VI., Hajós u. 27. — Telefon : Aut 189—96. 1930 június 1 MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI, IPARI ÉS MEZŐGAZDASÁGI CÍMTÁRA HARMADIK TELJESEN ÁTDOLGOZOTT KIADÁS A könyv ára: 20 pengő megrendeléskor fizetendő. Megjelenés után 30 P Hirdetési díjak: A címjegyzék és szakmajegyzékben Telefon v. sürgönyeim....................................................... 2 P Dúlt pótsor (30 betű)....................................................... 3 P Kövér pótsor (28 betű)....................................................... 5 P Rekesz 20 x 40 mm................................................................20 P Dupla rekesz 40x49 mm.....................................................35 P Egész hasáb .... 100 P fél hasáb ....................60 P negyed hasáb ... 40 P nyolcad hasáb .... 23 P Az Ipari és Kereskedelmi Útmutatóban Egész oldal 60 P Fél oldal 35 P Előre fizetett hirdetéseknél 20 P,engedmény Kiadja és megrendeléseket felvesz: RUDOLF MOSSE RT. Budapest, IV., Váci utca 18 (Rudolf Mosse-Ház) Telefon : Aut. 835-83 és Aut. 835-85 72 éves vagyok, 52 -nek látszom 32-nek érzem magam, miután érelmeszesedésem ellen Cigelka ,,Lajos" forrás jód-dús vizét iszom. — Megrendelhető a vezérképviseletnél Budapest, V. Saluca 29. Telefon: 120—20.