Ország-Világ, 1935 (56. évfolyam, 1-38. szám)

1935-01-07 / 1. szám

56. évfolyam. I. szám­ára 16 fillér Budapest, 1935 január 7 TÁRSADALMI, MŰVÉSZETI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VÁROSPOLITIKAI LAP MEGJELENIK KÉTHETENKÉNT SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG ELNÖKE- SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Előfizetési dij egy évre 24 pengő 40 mm hirdetéssel, 80 mm SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG ELNÖKE. BUDAPEST, VIII. ,JÓZSEF UTCA 13 hirdetéssel együtt 40 P. Köztisztviselők számára egy évre 10 P. BOTFAI H­U V OS IV A. J­ TELEFON: 3­1­8­1­8. SZÁM Az Ország-Világ évi mérlege Rólunk, az »Ország-Világi«-ról lévén szó, minden kommentár nélkül, kronologikus sor­rendben soroljuk fel azokat a jelentősebb ese­ményeket, amelyekről lapunk hasábjain meg­emlékeztünk. Ezek az események mind a köz­élet homlokterében állottak. Vagy mi szállot­tunk síkra első ízben mellettük, vagy mi sür­gettük azok megvalósítását. Kezdeményezői, bátor, önzetlen harcosai voltunk sok olyan köz­érdeket szolgáló ügynek, amelyek, ha szavun­kat nem emeljük fel, elposványosodtak, eset­leg mellékvágányra terelődtek volna. Ezt mi nem akarjuk érdemnek feltüntetni, mert a kötelesség nem érdem. Mi pedig kötelessé­get teljesítettünk csupán! De beszéljenek az események maguk. Az »Ország-Világ úr 1933 november 5.-Hu számá­ban leszögeztük álláspontunkat a mellett, hogy a városházi párturalm­ rendszer a végéhez kö­zeledik. Ezt az álláspontunkat a bekövetke­zett események igazolták. A párturalmi rend­szer megdőlt és dr. Zsitvay Tibor, a nem­zeti egység fővárosi pártjának látható feje gondoskodni fog arról, hogy soha többé fel ne üsse a fejét. Lapunk november 20.-ik­i számában kime­rítően foglalkoztunk az angol parlamenti kép­viselők nagy horderejű mozgalmával, amelyet a magyar revízió sikere érdekében indítottak meg. Ugyancsak ebben a lapszámunkban mi voltunk az első szószólói annak, hogy a m. kir.­ Operaház ötven éves fennállása mellett nem lehet hallgatólagosan­­ elhaladni. Az öt­ven éves jubileum 1934 szeptember havában le is zajlott és felénk fordította a külföld figyelmét, érdeklődését és nem egy világhírű muzsikus hódolt fejlett zenei kultúránknak. Megírtuk november 20.-ki számunkban többek között még azt is, hogy dr. Spur Endre, zenekritikus, angol nyelvű előadásában ismer­tette a cigányzenét. A magyar rádiónak ezt az előadását a külföldi nagy rádióállomások mind átvették és ezzel a magyar dal propa­gálói lettek. 1933 december hó 3.-ik­i lapszámunkban foglalkoztunk Franklin Delano Roosevelt, az U. S. A. elnökének politikájával s amit akkor megírtunk róla, ma is érdemes, mint jellemző adatot, megismételni. Az U. S. A. elnöke gyer­mekkorában tengerész akart lenni, de szülei nem egyeztek bele, így elvégezte az egyete­met, ügyvéd lett és 1910-ben megválasztották szenátornak. Végül gyermekkori ábrándjai mégis megvalósultak, mert a háború alatt tengerészeti államtitkár lett. A háborús párt­hoz tartozott s mikor Amerika belépett a háborúba, nagy hadianyagrendeléseket eszkö­zölt és az európai nyugati hatalmakat teljes erejével támogatta, különösen a német ten­geralattjárók megsemmisítését célzó harcok­ban. Az amerik­ai hadianyaggyárak teljesítő­képességét fokozta és a »Waar labor board« munkafeltétel megállapító intézményét létesí­tette s ezzel azt a látszatot keltette, mintha egyedüli célja az lett volna, hogy a gyárak minél többet keressenek. És ma a Forddal har­col, mert a gyár teljesítőképességét csökken­teni szeretné. 1933 december 23.-iga lapszámunk sürgette a Stadion felépítését. Ebben az ügyben József Ferenc kir. herceg és Berzeviczy Albert szólaltak meg. Kifejtettük, hogy egyetlen fillér nélkül megkezdhető a Stadion építése az újlaki katlanban. Lapunkban 1934 január 1.-én síkra szál­lottunk az önhibájukon kívül eladósodott pénz­intézeti tisztviselők és magánalkalmazottak ér­dekei mellett és január 15.-iki lapszámunk felvetette a Kálvin- és Gellért-tér rendezé­­sét. Lapunk ugyanebben a számában szőnyegre hoztuk a földalatti és magas gyorsvasút kér­dését. Ez a lapszámunk jelezte, hogy az olasz­francia barátság komoly formát kezd ölteni és ime ma ott tartunk, hogy a komoly forma a megvalósulás stádiumába jut. Megírtuk lapunk február 12.-Hu számában, hogy a főváros vezetésében kereskedelmi szel­lem érvényesüljön és dr. Szendy Károly, az új polgármester, ezzel a programmal foglalta el helyét. Ugyancsak lapunak ez a száma kö­vetelte a közmunkák (útépítés, csatornázás, stb.) költségeinek szabályszer­ű kivetését. Március 16.-iki lapszámunk feltűnő cikkben fejtette ki álláspontját amellett, hogy a nagy­gyárak a magyar rádióipar fejlődésének útjá­ban állanak , és március 24.-én megírtuk, hogy az autóadó az automobilizmus halálát jelenti. Állásfoglalásunk eredménye abban mu­tatkozott meg, hogy azóta az autóadót jelen­tékenyen leszállították (de még nem eléggé). Ebben a lapszámunkban mozgalmat indítot­­­tuu­k a magyar zeneszerzők és szövegírók ér­dekében és szakszerű hozzászólásunkban rá­mutattunk a szövetkezet ügyvitelének hi­báira. Harcunkat ebben a kérdésben az új évben folytatni fogjuk. Május 17.-Ha lapszámunkban szakszerű hoz­záértéssel megírott cikkünk a villamosvágá­nyok középre való helyezése mellett érvelt és ugyanakkor kértük, hogy a nyerscukor fo­gyasztást alacsony fogyasztási adóval terhel­jék meg. — A közüzemi díjak leszállítását mi már június 4.-Ha számunkban követeltük és ezt a követelésünket a főváros, úgy lát­szik, honorálni is fogja. — Ugyancsak ebben a lapszámunkban jeleztük, hogy a rádiócső gyártás terén világkartel készül és ez a kartel azóta létre is jött. A budapesti uccák elneve­zése körül rendszert sürgettünk június 18.-Ha számunkban és július hó 2.-án lapunk fel­hívást intézett a magyar dalszerzőkhöz és szö­­vegírókhoz, hogy vegyenek részt műveikkel azon a pályázaton, amelyet lapunk hirdetett meg a magyar dal fejlesztése érdekében. Ennek a pályázatnak eredményét február hó 8.-án a Zeneművészeti Főiskola nagytermé­ben megtartandó magyar est keretében hir­detjük ki. — Ez a lapszámunk sürgette a Batthyány téri híd megépítését is. — Augusz­tus 22.-én lapunk állást foglalt amellett, hogy a HÉV-nél vezessék be a közúti forgalmú berendezést.­­ Ebben a lapszámunkban hírül adtuk, hogy a hypermodern zene alkonyá­hoz érkeztünk el, mert a római Opera Scala, mely a hypermodern zene szolgálatában in­dult meg, ebbeli törekvésével csődbe került és kénytelen volt irányt változtatni, amennyi­ben visszatért az örökbecsű muzsika forrá­sához: Beethovenhez, Mozarthoz, Wagnerhez, Verdihez. Szeptember 15.-én lapunk akciót kezdett a szerelő kisiparosok érdekében a Gázművek ellen és ez az akció ma olyan stádiumba jutott, hogy lapunk kiállását siker fogja ko­ronázni. — Budapest légi védelmét és a gáz- , támadások elleni védekezést ugyancsak ebben a lapszámunkban követeltük. — O­ctóber 4.-­ lapunk hadirokkant otthonok és új rendszerü toloncházak felállítását sürgette és a telepítés kérdésével is behatóan foglalkozott. — La­punk november 17.-Hu számában »Gereblye« és »Lámpa alatt« címmel két uji rovatot nyír­tettünk. Mindkét rovatunk rövid­ idő alatt nagy népszerűségre tett szert gazdag és vál­tozatos tartalma következtében. Az évi mérleg itt lezáródik — és amellett tesz tanúbizonyságot, hogy lapunk önzetlen, becsületes munkát végzett. Ha egyik-másik kérdésben nem is értünk el telj­es sikert, ez nem kedvetlenít el minket, mert számon tart­juk és figyelemmel kísérjük a dolgok folyá­sát. A legkisebb kínálkozó alkalmat nyom­ban megragadjuk, hogy érvényt szerezzünk a mi álláspontunknak. A kitűzött cél elérésé­hez kitartás és energia szükséges. Mind a kettővel rendelkezünk!!—n.— AZ ORSZÁG-VILÁG DALPÁLYÁZATA Február 8-án este fél nyolc órakor hangverseny a Zeneakadémián Az Ország-Világ dalpályázatára beérkezett magyar dalok közül azokat, amelyeket a bí­rálóbizottság érdemeseknek talált a kitünte­tésre, február hó 8-án este fél nyolc órakor a Zeneművészeti Főiskola nagytermében meg­tartandó hangverseny keretében mutatja be a közönségnek. Ugyanekkor kerülnek szétosz­tásra a pályadíjak és a hivatalosan felava­tandó Blaha Lujza-emlékérem is, mellyel a legjobb három pályaművet fogja a bizottság megjutalmazni. Az est keretében tartja meg Hűvös Iván szerzői estjét, akinek dalait, va­lamint a pályanyertes műveket elsőrangú mű­vészek fogják előadni. Dr. Spur Endre, ze­nekritikus, a cigányzenélésről tart előadást és példákkal fogja illusztrálni, mennyire úrrá tud lenni a cigány ösztönös művészete a legne­hezebb zenei figurációk felett. Hangverseny után az Ország-Világ szerkesz­tősége a közönség között egy Budapest— Bréma—Nordkap és vissza érvényes hajó­jegyet sorsol ki. A hajóutat a Norddeutscher Lloyd egyik luxushajóján teheti meg a nyer­tes. A hajójegy az utazáson kívül még teljes ellátásra is jogosít. A sorsolásban csak az ve­het részt, aki jegyét a pénztárnál, vagy a hangverseny irodákban megváltja. A nagyszabású hangverseny keretében közreműködnek: Dobay Lívia, Szűcs László, Hámory Imre, a m. kir. Operaház tagjai, Cselényi József, a kiváló dalénekes és Szép

Next