Országépítés - Világnézettudományi Szemle, 1939 (1. évfolyam, 3. szám)
Beszámoló
Beszámoló: A FALUKÉRDÉS AZ IRODALOMBAN. Irodalmunk legrégibb és legégetőbb kérdése a falu, közelebbről a falu népének élete. A múlt század közepéig íróink a parasztot csak mellékalakként mutatták be s legföljebb egy-egy derűsebb „esetével“ csaltak ki jóízű nevetést olvasóik ajkáról. Az első magyar író, aki meglátta a magyar paraszt különleges helyzetét és kiváló nemzetépítő értékeit: Justh Zsigmond. A századvég ízig-vérig franciás műveltségű, arisztokratikus hajlamú és széplelkű dilettánsa lelki fogékonyságával megérezte a magyar föld egyszerű népének életében a fejlődési lehetőségeket. Őszinte népi rajongása működésének két irányában érvényesült. Békés megyében, pusztaszenttornyai birtokán paraszt színházat létesített, melyben az általa betanított gazdasági cselédekkel Aristophanes és Shakespeare darabokat adatott elő. Ezeken kívül Gányó Julcsa című regényét átdolgozta színműve s ezt is előadatta „színészeivel.“ Míg ezzel, a saját korában nyilván megmosolygott kezdeményezésével a nép kultúráiig színvonalát akarta emelni addig műveiben átvitte a parasztság ábrázolásának lehetőségét. Azonban A puszta könyve rajzgyűjteményén csak úgy megérzik mesterének, Bourgetnek lélekelemző módszere, mint A kiválás genezisén, Zola Rougon-Macquart regényciklusának mintájára készült „tanulmányán,“ melyben Gányó Julcsának, a paraszti „lánynak“ lelkivilágát próbálta megrajzolni. Mondanom se kell, hogy ez még közel se az igazi parasztrajz, de már közeledés Mikszáth és Gárdonyi ábrázolása felé, akik azonban szintén még mindig nagymértékben stilizálják és idealizálják alakjaikat. Bizonyos szempontból közelebb állnak a valóságábrázoláshoz, mint Justh, így Mikszáth egy-egy sikerült rajzában és Gárdonyi Az én falumban. Mikszáthra szegedi újságíró ikodása alatt aszegedvidéki nép tett rendkívül erős és jótékony hatást. Ebből a környezetből emelkedett ki az új népi realizmus első klaszikusa, Tömörkény István, aki a reális ábrázolást már teljesen megközelíti a „cégszerű szegény emberekéről írt rajzaiban. Tömörkény művét folytatta több színszerűséggel, de kevesebb átéltséggel Móra Ferenc, aki az Ének a búzamezőkről címmel aszegedkörnyéki tanyák világát festegeti apró mozaikokra eső „regényében.“ A faluk és tanyák népének változott társadalmi helyzete és rétegeződése hozta magával újszempontú ábrázolásukat. Ezt aáltozást elsősorban Móricz Zsigmond és Szabó Dezső regényei jelentik. Móricz újnépiessége a Sáraranyban, első feltűnéskeltő regényében jutott kifejezésre. Túri Dani robusztus alakjában már az igazi falusi világ szólalt meg néhol a maga kendőzetlenül nyers naturalizmusával. Túri Dani vívódásaiban, nemi kilengéseiben nemcsak a fölszabaduló magyar paraszttípus megszemélyesítőjét látták, hanem magának az írónak féktelenségre hajló művészi nyugtalanságát is. Móricz kitűnő megfigyelő, azonban túl sötét társadalom-kritikus. Eredetisége az ábrázolt anyag természetében rejlik s a hangsúly sohasem azon van amit, hanem amint, bemutatja a falut és annak alakjait. Szabó Dezső romantikusabb vérmérséklet. Két nagy regényében : Az elsodort faluban és a Csodálatos életben jeleníti meg a háború előtti székely falu „csodálatos“ kivirágzását és katasztrófális bűneit. Böjthe János és Szabó Pista a magyar faj jellegzetes képviselői, az egészség és a szépség forradalmárjai, de lelkesedésüket megtöri a korabeli falusi társadalom fertője. Szabó Dezső művét belső értékei mellett nagymértékben megőrzi a maradandóság számára nyelvteremtő gazdasága és