Országos Filharmónia Műsorfüzet, 1978. július-december (27-46. szám)

1978-12-11 / 45. szám

előre közölt, meghatározott képzetek. A remekműsorozat egyes darabjai mintha egy századfordulós képcsarnokból emelkednének ki — nemcsak Debussy, de a francia századforduló jellegzetes zenei inspirációit is pél­dázzák. Majd valamennyi képet átszövi a természet — az éjszaka, a ten­ger, a tavasz, a holdsugár mágikus szálaival. Debussy a természetet úgy fogadja magába, mint a fény, szín, vonal, illat, zene, mozgás — a szabad levegő párás, de szikrázó, lebegő káprázatát. A tenger hűvös leheletét érezzük a 2. Prélude, a Vitorlák „nedves”, „vizes”, „lebegő-kék”, távol­ságot és mélységet nyitó hangzataiban, opálos fénytöréseiben. Debussyt a tengerhez örök, áhítatos vonzalom fűzi. Számára az a határtalanságot, a függetlenséget, a végtelen szabadságot is jelképezi. A 6. Prélude-ben (Anacapri dómjai) a Földközi-tenger verőfénye, a hetedikben (Mit lá­tott a nyugati szél?). Debussy „forradalmi” Prélude-jében a tengertől ér­kező szél baljós, morajló zúgása, süvöltése kel életre. A hajdani breton monda nyomán született „Az elsüllyedt katedrális” c. Prélude — és vá­rosának a tenger mélyére süllyedt temploma s onnan zúgó harangszava — a Pelléas tengerének ködös, misztikus világát idézi. Benne a tenger és a harangszó, látási és hallási, tehát — a századfordulóra jellemzően — különböző érzékterületek benyomásaiból összeálló árnyalt világ bon­takozik ki. Hasonlóképpen a 4. Prélude-ben: ott éjszakai hangok és illa­tok járják táncukat. A légkör mozgása, érzékenyen remegő illat- és szín­tömegei, a titokzatos hangok és zsongó visszhangok, a távolban konduló harangszó (a századvégi, a századforduló — Baudelaire — és Debussy — kedvelt és jellegzetes hangeffektusa) mintha csak indító élmény lenne, közvetlen inspiráció, amely kiváltja és felidézi­ az ember és természet kapcsolatából fakadó érzésláncolatot. A Prélude-ök egy érdekes rétegét alkotják a régi, 1890-es évek fel­bukkanó emlékei. A 4. Prélude is — több, mint 20 évvel ezelőtt már megzenésített Baudelaire-sor: „Les sons et les parfums tournent dans l’air du soir”. Az őt megelőző surrogó, suhanó kép: „A szél a síkságon elakasztja lélegzetét.” A Favart-vers­e töredéke mottóként állt az Anet­tes oubliées első dala előtt. Egy pasztell-tónusú kép bukkan fel a múlt­ból. A lenhajú leány poétikus, törékeny, Mélisande alakját idéző port­réja. „La fille aux cheveux de lin” — De Lisle versére emlékezik. Hang­vétele annyira­ személyes, bensőséges, hogy szerzője úgy vélte: csak „négyszemközt” szabad megszólaltatni. Akárcsak a Léptek a hóban c. Prélude-öt. E miniatúra „megrázó és elbűvölő botorkálásá”-ban Debussy az érzésekkel telített, az „elvarázsolt” csend légkörét, a szinte érzékfe­lettien észrevehetetlent keresi. A századforduló francia művészetét hatalmába keríti a távoli tájak, világok, népek és korok varázslata. Debussy vágyakozva fordul például a rokokó balkonjai, ünnepélyei, Pierrot-i, holdfényes éjszakai szerenádjai felé (9.: A félbeszakított szerenád, 11.: Puck tánca), vágyakozva fordul az antik világ, különösen a hellenizmus felé (1.: Delphi táncosnők). A sorozat záródarabja, a Minstrels bájos, ironikus humora a zeneszerző 1980-as angliai élményei nyomán, a mind divatosabb music-hall-ok lég­körét idézi. A Children’s corner hangvételével rokon mű. 61

Next