Az Országos Középtanodai Tanáregylet Közlönye, 1877-1878 (11. évfolyam, 1-20. szám)
1877-78 / 19. szám
599 pekte, csak úgy görnyedt belé (belegörnyedt a teherbe). E példákon még elég világosan látszik, hogyan ment át az eredetileg helyi viszonyt jelölő belé az okhatározás kifejezésére. A »turul röpdös belé« ilyen analógiák alapján állhatott elé, s ezek szerint a. m. a turul belé röpdös a szellőbe. Csakhogy ebben a mondatban a helyi viszonynak már nincs is értelme, mert az oki viszony azt teljesen kiszorította onnan. Tehát a. m. a turul röpdös a szellő fugalma miatt. — Miből az is látszik, hogy e példának nincs helyea véghatározók közt. Nehézkes a sorban mindjárt következő magyarázat is: »Ha azt mondjuk, hogy valami pénzbe kerül, ez tulajdonképen annyit tesz, hogy bele megy a pénzbe, azaz, hogy neki megy a pénznek és megtámadja.« A példamondatok meghatározására is van egy pár megjegyzésem. »Hid volna bár, elülne az« (53. 1.) Simonyi a »hid volna bár«-t főmondatnak veszi ; pedig az így is világosan megengedő mellmondat. — A 129. sz. a) pontjában levő mondatok mind tárgyiak és nem megengedők. »Nem bánom, (mit ?) ha akármelyik jön is.« És így tovább. — A 133. pont három első példamondatában a mellékmond. módhatározó (hogyan?), a három utolsóban pedig jelzői (milg en ?), és nem következmények, mint ahogy nevezve van. Általában fölösleges a következményes m. mondatok fölvétele, minthogy ezek mind beoszthatók egyéb kategóriákba. — Épen ily zavar van a hasonlító mondatok (135. 136. 1З7. szám) példái közt is. »Hogy csak tudja, úgy kiáltja:« itt a m. mondat módhat., még pedig fokjelölő. »Volt a szegény embernek annyi gyermeke, (mennyi?) mint csillag az égen:« tehát jelzői a mellékmondat. A többi ide tartozó hibás példákat itt nem idézem, csak annyit mondok állításom igazolásául, hogy, valamint a mondatban levő jelző fejezhet ki hasonlóságot is (pl. arany haj, 1. e nyelvt. I. füz. 1996. pont.), épenúgy a mellékmondat is lehet ám jelzői, habár hasonlóságot fejez is ki. És így e felhozott mondatokat nemcsak a tanítás világosabb volta miatt kell jelzőieknek vennünk, hanem a tanítás egyöntetűsége kedvéért is. Épen ezen oknál fogva a 148. pont példamondatait is mind alanyiaknak kell neveznünk. Hisz ha ezen pont tanítását követnék, akkor a mondat mindazon tagját, melyek a jelzett elmaradása miatt főnevekké váltak, jelzőnek kellene vennünk, amely felvétel pedig ellenkezik az I. füzet 56. és 201. pontjában elmondott szabályokkal. Ennyit a példákról. Természetes, hogy amit itt a példákról elmondottam, azok ha helyesek, az illető szabályok másként formulázására utalnak. De a példáktól eltekintve is megjegyzést akarok tenni néhány szabályra. A 90. pontban az van, hogy: »ha az általános főnévi mellékmondatot (tehát a hoggyal kezdődő mellékmondatokat) ki lehet fejezni röviden a megfelelő mondatrészszel, ez mindig cselekvést jelentő főnév, mert hisz a mellékmondat mindig valami cselekvést fejez ki.« E szabály