Az Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlönye, 1931-1932 (65. évfolyam, 1-10. szám)

1932-01-01 / 5. szám

155 KÖNYVSZEMLE. J. Hankiss et (í. Juhász: Panorama de la littérature hongroise contem­­poraine. Edition Kra, Paris, 1930. 340 1. Két magyar tanár összefoglaló munkát írt a magyar irodalomról. Franciáknak szánták, de — tegyük hozzá — munkájuk még szélesebb hódítást tehet, ha arra gondolunk, hogy világnyelven szólaltak meg. A mű első részét a realizmus (1367—1900) irodalmának szentelik. Ebben a fejezetben kivált Tolnai Lajos, Justh Zsigmond, Ambrus Zoltán és Mikszáth Kálmán jellemzését kell kiemelnünk. Melegen s megértéssel méltatják Gárdonyi Géza és Herczeg Ferenc alkotásait is. A másodikat nagy korszaknak nevezik (1900—1919). Kiélezik benne Ady Endre mindent átlelkesítő erejét, izzó fajszeretetét ; szim­bolizmusában lelkének maradéktalan kifejezését érzik. Nem kisebb vonzódással foglalkoznak Móricz Zsigmonddal. Szeretik regényei tősgyökeres magyarjait. Rávilágítanak Prohászka Ottokár éles logi­kájára, hitére, nem egyszer túláradó urasságára. Sik­e Sándor helyét a diadalmas spiritualizmus legfinomabb költői között látják. Kosztolányi Dezső irányát szembeszegzik Ady expresszionizmusával. Regényeiben kivált a sors kérlelhetetlenségének a mozzanatát emelik ki. Tóth Árpád költészetének tájképei varázsos melegséggel ragadják meg őket. Szépen méltatják Juhász Gyulát és Oláh Gábort is. Jól látják Tormay Cecil, Kaffka Margit, Krúdy Gyula, Csathó Kálmán, Surányi Miklós regényeinek jellemző sajátságait. Nem kevésbbé találó mindaz, amit Molnár Ferenc, Lengyel Menyhért, Kisbán Miklós és Zilahy Lajos drámáiról írnak. Majd az újjáépítés irodalmáról (1919—1930) szólnak. Kiemelik, hogy Babits Mihály a vers zeneiségét eddig nem ismert fokra emelte ; rendkívüli szabatosságú képeket fest ; olyan mélyen merül el a görög szellemben, mint Kölcsey (Laodameia) ; mélyszántású kritikus (kivált Vörösmarty-tanulmányaiban) ; Dante-fordítása pedig a költői tol­mácsolás remeklése. Szabó Dezsőt a kor legsajátosabb egyéniségének tekintik, Az elsodort falu­t hatalmas szintézisnek. Foglalkoznak a megszállott területek magyar irodalmával is, Reményik Sándor, Áprily Lajos s Mécs László költészetével. Külön fejezetben számolnak be a kritikai irodalom vezéregyéni­ségeiről , éles tömöttséggel méltatják Gyulai Pál, Beöthy Zsolt, Péterfy Jenő, Riedl Frigyes, Voinovich Géza, Pintér Jenő, Schöpflin Aladár, Horváth János érdemeit. Figyelik a legújabb irodalmat is. Megállapítják, hogy Kodolányi János regényeit széles távlat, tragikai mélység, erkölcsi erő s aprólékos gondra valló nyelv teszik becsesekké. Úgy látják, hogy Gulácsy Irén nagy regényének, A fekete vőlegények­nek az alakjai és epizódjai a keretet majdnem szétrepesztik. Külön fejezetet szentelnek a legújabb lírának. Levonják következtetéseiket is : ezer árnyalatban is a magyar irodalom a faj életét fejezi ki, irányítója a poéte-mage. Kiderül, hogy nagy anyagot dolgoztak fel. A legtöbbször tárgyi­lagosságra törekszenek. Hasznukra válik, hogy magukon az írókon kívül tekintélyes kritikai irodalom áll rendelkezésükre. De, sajnos, a méltatottak tiszteletreméltó társasága mögött húzódik a salon des refusés-be száműzöttek csoportja. Valóban feltűnő, hogy az idősebb és ifjabb nemzedék egy-két kiváló költőjével kurtán-furcsán bántak el, s nem egy kitűnő írót meg műfordí­

Next