Az OKT nyomtatványai 1917-1918 - Az Országos Közoktatási Tanács nyomtatványai (Budapest, 1918)

Az állandó bizottság javaslata a nyelviskolák felállításának és működésének szabályozása tárgyában

REV 71] Az Orsz. Közoktatási Tanács nyomtatványai. 1917. I. szám. Az állandó bizottság javaslata a nyelviskolák felállításának és működésének szabályozása tárgyában. 1. Előzmények: A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1916. febr. 10-én 1773. évi. sz. a. kelt rendeletében azt az elhatározást közölte az Orsz. Közoktatási Tanáccsal, hogy a nyelviskolák felállításának kérdését szabályozni óhajtja. Ennélfogva felkérte a Tanácsot, hogy e kérdésben elfoglalt álláspontjáról őt tájékoztassa, illetőleg közölje, hogy a nyelviskolák felállítását és működését a Tanács minő elvek szerint véli szabályozandónak ? Az állandó bizottság az ügyet 1916. március hó 30-án tartott ülésében tárgyalván tudomásul vette azt az intézkedésemet, hogy az előkészítés céljából dr. Hegedűs István előadó tanácsos elnöklete alatt szakbizottságot küldöttem ki, melynek tagjai: dr. Erődi Béla udv. tan. székesfővárosi tankerületi kir. főigazgató, Kemény Ferenc áll. főreáliskolai igazgató, Mosdóssy Imre kir. tan., székesfővárosi kir. tanfelügyelő és dr. Bozóky Endre kir. tan. áll. középiskolai igazgató, a tanács titkára, ez utóbbi egyben az ügynek előadója. A szakbizottság 1916. május 13-án és 31-én tartott üléseiben készítette el első jelentését, amely ugyanez év december 5-én került az állandó bizottság tárgysorára. Az állandó bizottság a szakbizottság javaslataihoz nem járulván mindenben hozzá, véleményével ellentétben azt az álláspontot foglalta el, hogy a nyelviskolák szabadoktatási intézményeknek tekintendők, s mint ilyenek az Orsz. Szabadoktatási Tanács ügykörébe és felügyelete alá helyezendők. Ennélfogva az ügyet azzal az utasítással adta vissza a szakbizottságnak, hogy ily értelemben rövid szabályzattervezetet dolgozzon ki. A szakbizottság ezt a megbízatást f. é. január 7-én tartott ülésében teljesítette. Újabb javaslatát az állandó bizottság f. é. január 30-án és március 6-án tartott üléseiben tárgyalta és beható tanács­kozások után a kívánt szabályzattervezet szövegét a következőkben állapította meg. 2. Szabályzattervezet, 1. §• A nyelviskolák szabadoktatási intézmények, s ennélfogva az Orsz. Szabadoktatási Tanács hatáskörébe és a vallás- és közoktatásügyi miniszter főfelügyelete alá tartoznak. A miniszter e főfelügyeleti jogát a szükség- 39021p//

Next