Orvosi Hetilap, 1858. március (2. évfolyam, 9-12. szám)
1858-03-28 / 12. szám
12. Pest, 1858. sz. Előfizetési ára : helyben félév 4 fr. egész év 8 fr. idéken félév 4 fr 30 kr. egész év 9 fr.pp. A lapot illető közlemények és fizetvények bérmentesen küldendők. Honi és külföldi gyógyászat és kórbivárlat közlönye. Dr. Markusovszky L. Müller Emil, Tulajdonos és felelős szerkesztő, kiadó-könyvnyomdász. IYVI .:• ■■■ . Megjelenik minden Vasárnap. Megrendelhetni minden cs. kir. postahivatalnál, a szerkesztőnél ujfér 10-dik szám . és a kiadónál Dorottyautca 12-dik szám. ORVOSI HETILAP, Tartalom : Az elmekórnak a törvényszék előtti megítéléséről. Dr. Schwartzer F. — A himlő alakú másodlagos bujakór. Dr. Patrubány G. — Gőgvizeny. Piha tanár értekezése nyomán közli Dr. Károlyi S. cége. — Ujabbkori tapasztalatok az emberben élődő állatokról II. Közli Chyzer K. — Festsav függölyök ellen. — Pest város ig. főorvosa 1858. Február havimét, és egész,ügyi jelentése. — Gyógyszertani közlemények. — Vegyesek. — Pályázatok. AZ ELMEKORNAK A TÖRVÉNYSZÉK ELŐTTI MEGÍTÉLÉSÉRŐL. Adalék a törvényszéki lélektanhoz. Dr. Schwartzer Ferenc, őrüldei igazgató Budán. Az orvos, mint községi vagy törvényszéki orvos, gyakran jön azon helyzetbe, hogy embertársai kétes lelki állapotáról kénytelen bírálatot, véleményt adni, melyre a bíró ítéletét építhesse. Tagadhatlan, hogy az ily orvosi feladat nehézségeit még nagyon is félreismerik, s úgy az orvosok, mint a jogtudósok közt találkoznak, kik állítják, hogy a józan ész és élettani ismeretek mindenkit képesílnek mások lelki állapotáról ítéletet hozni. Megengedem azt is , hogy a szakadatlan lármázás és öszhangzástalan fecsegéssel járó tébolyodottságnak (Verrücktheit, Paranoia), vagy a dühöngő mindent szétromboló dühének, vagy az őrült természetellenes kifejezésnek megismerésére, és arra, hogy az ily beteget elmekórosnak nyilvánítsuk, nem kívántatnak különös ismeretek; de a csak enynyi lélektani ismeretekkel bíróktól szeretnék fölvilágosítást kérni más lelki állapotok felől is, melyeket minden kézzel fogható jelek hiányában csak az elmekórgyógyászok (Psychiatriker) ítélhetnek meg; ilyenek a rejtett őrültség (mania occulta), az őrjöngés nélküli őrültség (mania sine delirio), a tettetett, titkolt lélekháborodások, melyek léte nem tagadható, s melyek élethalálról szóló esetekben törvényszéki gyilkosságra is szolgáltathatnak alkalmat. A legjelebb elmekózgyógyászok is megegyeztek abban , hogy az elmebetegségek megismerése vajmi nehézséggel jár , s hogy maguk is nem egyszer tartották őrültnek az épelműt, és viszont az őrültet épelműnek, míg csak a tudomány szabályain alapuló vizsgálatot nem tevének. — Itt a nagy büntető törvénytudós Henke helyes észrevételét hozhatom föl, ki mondja, hogy az orvosok, kik rendszerüket befejezték, vagy vaktában valamely könyv után indulnak, s az elmebetegséget nem tartják és nem ismerik el semmi egyébnek, mint tébolyodottságnak , (Verrücktheit), dühöngésnek (Maria) és butaságnak (Blödsinn), melyek kézzel fogható tüneményekben nyilatkoznak; az ily orvosok, úgymond, csak hamar kimondják ítéletöket, de legelőbb is csalatkoznak, a tudományt lealacsonyítják , s a törvényszéket tévútra vezetik. A dühöngő egészen kifejlett rohamát mindenki, még a nem elmekózgyógyász is megismerheti; de váljon megismeri-e azt a tiszta időközben, midőn a kitört rohamról mit sem tud, vagy látott? — ez már más kérdés. — Szóval hogy az elmebetegségek egyes alakjait, sajátságos jellemükben , nyílt és rejtett állapotukban megismerhessük, szükséges, hogy erre magunkat orvosilag kiképezzük , s gyakorlatot szerezzünk. Kant állit, hogy ha valaki egészséges test mellett félrebeszél e felett ítélni a bölcsészeti, de ha a test is beteg, az orvosi kar körébe tartozik. Ha e nagy bölcsész a lélekbetegségek lényegébe hatott volna, ily tévedést soha nem fogott volna elkövetni, mert meggyőződött volna arról, hogy a lelki betegség egyútt a testi rendetlenség is, mely az elme egy vagy több működésének eltérése által nyilatkozik. A lélektanilag kiképzett bírót a kétes lelki állapotok megítélésére némelyek ép oly alkalmasnak tartották, mint az orvost, s arra hogy a jelenlegi elmekőzgyógyászok élére állhassanak további képeztetésüket nem látok szükségesnek. Hogy ezt elfogadhassam, félre kell vetnem előbb azon tényt, hogy az elmebetegségek alapja a testi eltérésekben rejlik, noha örömest hinném, miszerint a lélektani s gyakorlati képzettségű bíró lelki állapotok megítélésére tízszer inkább hivatva van, mint a bölcsész; mivel amaz pályáján emberekkel, érintkezése által a lélektant tapasztalataival gazdagítja , miket az eszméne nem is gyanít; de ha a biró egyúttal orvos is, akkor az orvosi véleményadás természetesen elmarad. A bonctan — élettan — is kórtanban kiképzett orvos, ha még lélektani tapasztalatokkal is bír,egyedüli bíró ily esetekben, mire nem csak tudománya, de jogtudori hivatása is jogosítja. A rómaiak ilynemű kétes esetekben az orvos tanácsát kérték meg, mielőtt ítéltek volna, s ugyan ezt a történet legújabb ideig bizonyítja és kimutatja. S mivel az elmekór alakjainak lényege bölcsészetileg össze nem állítható, joggal csodálkozhatunk a felett, hogy mint lehet a végítéletet jogtudósokra bízni ott, hol a kérdésben levő elmekór fölött a szakértő orvosok nem értenek egyet; és oly különös, mintha a jogtudósok közti vélemény eltérésnél, az eldöntést orvosokra bíznák. Az első esetben az eldöntés az orvosi kart illeti, mint ez az osztrák birodalomban tényleg fen áll. Legújabban némely jogtudósok úgy vélekedtek , hogy a törvényszéki orvosok a vádlottakra nézve igaztalanul kedvezőleg nyilatkoznak. E szemrehányást tevők nem fontolák meg azt, hogy kétes esetekben az orvos köteles az ember szellemi épségét illetőleg érvényessé tenni mindazon érveket, melyek a beteg beszámítási képessége felett kétkedést engednek. Az orvos kötelessége az ember életét megmenteni,nem szorítkozik egyedül az ágyban fekvő betegre, hanem kiterjed mindazon szerencsétlenekre, kik elmezavarodásukban vetemültek valamely törvénytelen tettre, mely őket a többi bűnössel egy sorba helyezi. Csak a képzett orvos ismeri és képes méltányolni a lélek és test közti összeköttetést, s még az orvosokat is azon szemrehányás illeti, hogy a tapasztalásnak csak szomorú tények által tört ösvényén jutotttak azon meggyőződésre , hogy embernél a lélek állapota a testétől függ , s alá van vetve sok megmagyarázhatóak a lélek épségét többé kevésbbé csonkító, rendelleniségnek. Az orvos ily kétes állapotoknál emberbaráti hivatásának elveihez híven kénytelen eljárni, s a bíró kétkedéseit, lelkiismeretes s szakértő vizsgálat által , lélek és kórtani felvilágosításokkal eloszlatni. Ha az orvos téved, mint