Orvosi Hetilap, 1862. január (6. évfolyam, 1-4. szám)
1862-01-26 / 4. szám
59 60 dedeknél 50—80-ra emelkedik. Ezen légzési sebesség nehézség érzetével s fuldoklással van összekötve. A különösen akadályozott belégzés hangos, s a légvételt segítő izmok megfeszítésével eszközöltetik. A betegség növekedésénél a légzés csak ülve történhet; ekkor a beteg éjjel-nappal előre hajolva s kezeire támaszkodva nagy erőszakkal igyekszik a levegőt a szűkült hörgöcsökön át a tüdősejtekbe juttatni. A köhögés eleintén száraz, később vizenyős, aztán tapadás, átlátszó, vérrel csíkolt, míg később sárgás kiköpéssel van összekötve. — Kis gyermekek többnyire nem képesek a hörgők váladékát kiüríteni. — A beteg ily körülmények közt röviden s akadozva beszél. Az arcz eleintén vöröses duzzadt, később halványodik, az ajkak kékülnek , a szemek kidudorodnak, szorulás kifacsarta veríték borítja az arczot, melynek kifejezése a legnagyobb aggodalomra mutat. A test többi részei is bőven izzadnak; a külbőr, noha a hőmérő nem csekély melegfokozatot jelöl, a tapintó kéznek nem mutat nagyszerű meleget. A kopogatás és hallgatódzás a hörgöcs-láb fölismerését inkább más mellbetegségek kizárása, mintsem jellemző tünetek által segítik elő. Igaz ugyan, hogy a mellkas hátsó s alsó részén elterjedt szörcsegés a hörgöcs-láb jelenlétét sejteti; ezen tünet azonban egyrészt hiányozhatik, másrészt a tüdőláb előjele lehet, s végre többször nem is észlelhető, mert az erőszakos légzés által a tüdő hátsó felső részeiben mutatkozó sípolások vagy szörcsölések oly hangosak lehetnek, hogy minden szörcsögést (crepitatio) lepleznek s elfednek. Ha a betegség egyre nő, akkor az érülés 120 — 140-re emelkedik, rendetlen lesz, s alig tapintható; az arcz halványsága, az ajkak kékülése szintén növekszik, a rettegést mutató szemek merevek (oculi torvi), a fuldoklás nagy, s a beteg, hogy képes legyen lélegzeni arczára fekszik, vagy fejét az ágyból kis lefelé lógatja, e mellett erősen hörög. Végre, ha a kór még ekkor sem vesz jobb fordulatot, a köhögés megszűnik, a hörgés nagyobbodik, s az álomkóros vagy őrjöngő beteg hanyatt fekszik; ajkai, nyelves inyhúsa barnás s száraz pörkkel (crusta) födeznek, öntudatlanul székel és vizel, szóval a vérélenyitésének hiánya következtében az úgynézett ideges vagyis hagymázos tünetek beállván, meghal. Ezen ideges tünetek azonban nem csak hosszabb lefolyás után mutatkoznak, mert vannak egyének, nevezetesen a gyermeki s aggastyán korban, kik már 24 óra lefolyta alatt, a hörgöcs-láb által kimerülve, az érintett tüneteket kidőlik; az ily esetek okozták, hogy több orvos a hörgöcs-láb ezen alakját Bronchitis asthenicának nevezte el. Ha a kór ezen itt leírt nagyobb fokozatra nem emelkedik, vagy ha a súlyos baj javulásnak indul, mindenekelőtt a légzés könnyebb lesz s nyugodtabb is, úgy hogy egy perczben csak 28 — 30-szor ismétlődik. E mellett a hörgés megszűnik, s a beteg a fuldoklás által ülő helyzetre nem kényszerítve, nyugodtan fekhet s alhatik el. Az érülés gyorsasága hasonlóképen csökken és 120-ról egész 90—80-ra gyérül, de egyszersmind rendes s erősebb is lesz. A légzés sérülés ezen javulásával a hőmérséklet enged és 39 — 40-ről 38-ig leszáll. A kiköpés szintén változik, a véres csíkokat s összefolyó alakját elvesztvén. A hörgöcs-láb többnyire sebesen foly le; a halál az 5—ik, egész 10-ik, a javulás néha a 8-ik, nem ritkán a 14-ik s a 21—ik nap után áll be. A jóslatot illetőleg a hörgöcslob csecsemőknél s kisebb gyermekeknél nagy veszélyt idéz elő, mert ezek a belégzés akadályai legyőzésében könnyen kimerülnek, s más oldalról, nem lévén képesek a hörgi váladékot kiüríteni, megfulnak. — Hogy az aggkorban a hörgöcslob szintén nagyobb veszélylyel jár, mint a középéletkorban, könnyen érthető, minekutána az aggastyánok csökkent ereje hasonlóképen gyorsan kimerül. Ehhez járul még azon körülmény, hogy az agykóros tüdeje s hörget, akkor midőn ez hörgöcslob által lepetik meg, többnyire már különben is idült beteges állapotban, p. o. tüdőlégdagban vagy idült hörghurutban szenvednek. Azonban a tapasztalat bizonyítja, hogy a hörgöcslob a középéletkorban is veszélyes lehet; hogy pedig a karélycsás tüdőlobbal bonyolódott hörgöcslob veszélyesebb mint az egyszerű, az önkényt értetik. A kórjelek jóslati bírálatát illetőleg: ha meglett korúnál az érülés egy perczben 120, ha ez puha s ha a légzés 40 — 60, ha a beteg csak előre hajolva s fuldokolva képes légezni, ha többször hörög, ha ajkai kékülnek, akkor nagyobb fokozatú, tehát veszélyes hörgöcsléb van jelen. Ha pedig az érülés 120 —140, azonkívül kicsiny, gyönge s egyenetlen, a nyelv, inghús, az ajkak szárazak s barnás pörkökkel födeznek, ha a köhögés szűnik, ha a mámorba merült vagy őrjöngő beteg hörögve hanyatt fekszik, akkor már a halál környezi őt. Kórisme. Ha a kopogatás s hallgatódzás által a mellűr szerveinek többi betegségei kizárvák, akkor erős köhögés, se ima, vagy savós, habos, véresen csíkolt, vagy tapadós kiköpés, nehéz, fölötte sebes, fuldokló légzés, sebes, puha érvelés, a hőmérséklet felmagasulása, az ajkak kékülése s elterjedt szörcsegés vagy szörtyögés a hörgöcslobot jellegzik. Ezen jellegzetes kórtünetek daczára sokszor nehéz a hörgöcslobot némely betegségtől megkülönböztetni. E részben a következő betegségek jönnek leginkább tekintetbe: 1. A nagyobb hörgők lobja, ennél a láz (ha nem influenza) sokkal csekélyebb szokott lenni, a légzés alig nehézkes s nem oly szapora, mint a hörgöcslobnál, kékülés nem mutatkozik. 2. Tüdőlob. A kopogatási hang tompulása, a hörgi légzés, a sáfrányszint, később enyves fehéres kiköpés a tüdőlobot jellegzik. Vannak azonban esetek, melyekben hörgöcslob tüdőlobbal párosul, midőn t. i. a még ép tüdő hörgöcsei szintén gyuladvak; az ily hörgöcslobokat felismerni alig lehet, s épen ezen hörgöcslobi szövemény által lesz a tüdőlob különösen veszélyes. 3. A hevenyen s félhevenyen fellépő gümőkórt sokszor épen nem lehet a hörgöcslábtól megkülönböz