Orvosi Hetilap, 1863. március (7. évfolyam, 9-13. szám)
1863-03-01 / 9. szám
tetik, lecsiszoltatik. Oly kiváló keménységű képletben, mint a zománcz, ez természetesen nem történhetik valami szembeszökő sebességgel, sem kiváló nagy mértékben, már annyiból sem, mivelhogy a nagyobb számú fogtisztító szerekben mi van is a savakból, az a szelídebb természetűekhez tartozik, s mennyiségileg csak annyi van bennök, hogy a nagy versenyben, a hiúság inkább nekik adja az elsőbbséget a kevésbé fehérítők felett. Így történik ez napról-napra, s „gutta cavat lapidem“, a zománcz folyton fogy, míg nem egészen elenyészik, itt-ott csak romjai maradván vagy azok sem. Másként áll a dolog oly egyéneknél, kik lelketlen vagy értelmetlen nyeglészek kezei közé kerültek, vagy önmaguknak bárgyuságból ártottak; továbbá, kik különféle ínysenyveik miatt erős szájvizeket kaptak, vagy végre fogfájdalmaik miatt a legerősb égető szerekben kerestek enyhületet. Mindezen esetekben a mennyiség- és minőségileg kártékonyabb savak ártalmukat ugyanazon módon fejtik ki, csakhogy a cosmetikák lassan, azok rohamosan pusztítva; az edző szerek pedig p. a kreosot azon különbséget mutatják, hogy inkább a zománcz porczanyagát ölik meg. Abban azonban mind a ketten megegyeznek, hogy a hol és a mennyire érintkezésbe jöttek, ott mindent egyszerre és végkép elpusztítanak. Ekképen hatnak a savak a zománczon, annak elemeihez való nagyobb vegyi rokonságuknál fogva, de mint fentebb láttuk, hogy a fogcsont porczányban sokkal gazdagabb, itt vegyi hatásuk oly gyors folyamatot nem követ, pusztulnak ugyan folyton, de valamivel enyhébben, mert a tömöttebb porczváz miatt nem férnek annyi ásványrészecshez; elvégre azonban csak azon szomorú végeredmény következik be, mert mit a savak meg nem tesznek, kipótolják azt a többi összetételi részek. Az erőművi ártalommal ható szerek a zománczot lassabban viselik meg, sőt némely esetben kitűnő jóságú fogakon koptatásuk az elkopásig hosszú időt igényel; de ha az elhallás végre beköszöntött, s elérte a lazább szövetű, s így gyarlóbb ellentállású csontját a fognak, pusztító hatalmukat is kétszeresen éreztetik, főleg ha a savak is segítségökre járulnak. A zománcz elhallásának első jelei a fogakon előtünedező sárgás foltok, felhöcskék, később ezen felhöcskék nagyobbodása, míg végre előtűnik a kivilről egészen lemeztelenedett fogcsont sárgán, mint a minő az ő alapszine; ezt már fehériteni bőséges porczanya miatt nem igen lehet, s épen ezen körülménynek tulajdonitandó gyors pusztulása; a zománcznál ugyanis lazább lévén, könnyebben koptatható, előtűnt mocskos sárgasága pedig az illetőket még erélyesb tevékenységre ingerli; de mind hasztalan, fehérség helyett viszszás buzgalmuk csak rovátkákat, árkokat s kagylószerű kivájulásokat eszközöl, melyek főleg ott és azon az oldalon, hol a tisztázó kéz erősebben működik, mindinkább mélyebbekké lesznek, míg nem egészen az idegcsatornáig terjednek. Még mielőtt az elkallódás ily nagy fokot ért volna, kezdetben már jelentkeznek a zavarok úgy a fogban mint az ínyben, s pedig előbb, ha langyos víz, s igen éles kefe vétettek igénybe, midőn a fog kényessé kezd válni a hőmérséklet változásaira, az édes, savanyú, s édessavanyús iránt mondhatlan érzékenységet tanúsít, egyes helyein, főleg a fog nyaka külfelületi táján semmi érintést nem tűr; kezdődik egyszersmind az íny izgatottsága torlódással és kellemetlen bizsergéssel. Ki mindezeken nem okul, s mint érintők fogait egész a központi csatornáig lecsiszolta, annál előáll a szemölcs és körzet bántalmainak egész csoportja, a. m. az ideg izgatottsága, lobja, elhalása, gátolt működéssel a fogban, s fájdalom, hőség, duzzadtság és genyedéssel a körzetben; vagy pedig kedvezőbb esetben, a természet jóvá akarván tenni a szenvedett erőszakot, a szemölcs borítékhártyáján fogcsont-anyagot izzaszt ki, melynek védelme alatt a szemölcs részben visszahúzódik, részben elsorvad. Kiknél ezen eset adja elő magát, s szereik használatát még szokás szerint folytatják , azok fogaik koronáját annyira lecsiszolják, vagy egyes helyeken oly mélyen kikoptatják, hogy a legcsekélyebb erőszakra elpattognak, vagy gyenge összefüggésekből letörvén, helyeiken idomtalan csonkok maradnak; az első ártalom tehát elkopás és elhalással, a második szinte elkopással, de a gyökök életbenmaradásával, s még némi romjaival a koronáknak végződik.*) Mind a két állapottal együtt jár a gyökkéregnek, ennek hártyáinak és az ínynek bántalma; a már említett bizsergése és hősége a körzetnek az ellenséges szerek folytonos izgató behatása alatt lappangó lobbá fajai, mely idült természetű előhaladásában nagy fájdalmat ugyan nem okoz, de azért egy mélyebben rejlő helybeli bántalomnak minden jellegeit magán hordja. All pedig ez 1-ször a folytonosság felbomlásában; a fog nyaka körül ugyanis, de leginkább mellül az íny széle legszorosb összeköttetéséből felválik még ott is, hol az azt előidézni szokott fogköböl egyetlen részecske sem található. 2-szor genyedésből, mint a lappangó láb terményéből, s a gyökérei és hártyái mellső falainak — mint a láb székének — elpusztulásából. 3-szor az íny elfajulásából, mely színében és szövetében többé-kevésbé kórosan elváltozik. Vannak egyébiránt oly esetek is, hol az íny tűrhető kisleme az alatta rejlő kórfolyam magas fokát nem is gyanittatná, ha csak a reá intézett nyomás által kiáradó geny fel nem ismertetné. A genyedés mennyisége jóslatunknak kiindulópontja, a sejtek és hártyáinak anyagvesztesége pedig összevetve a többi kórjelekkel eldöntő mozzanata. Önként értetődik, hogy a fentebbi kórkép összes jeleivel ritkán fordul elő egy egyénnél, olykor csak a csiszolt, tükörsima és fényes zománcz minden komolyabb baj nélkül. — ez a kezdet, ha sikerül még ekkor megtérítenünk az illetőt, a bekövetkezendett bajoknak is be lesz vágva ütjük. Második fok: ha az előbbi állapothoz a lappangó láb már hozzá szegődött; jóslatunk még mindig kedvező. Harmadik: ha a zománcz és a fogcsont nagyobb veszteségével, vagy ha e veszteség nem is épen tetemes, a körzetnek erős gengedése állott be; jóslatunk kétes. Negyedik: ha a z Össze nem tévesztendő az előhaladottabb korban észlelhető elhasználódásával a fogaknak — usura dentium. B.