Orvosi Hetilap, 1863. szeptember (7. évfolyam, 36-39. szám)
1863-09-20 / 38. szám
767 Ideghivás. A magyar orvosi könyvkiadó társulat intézői, f. hó 18-án tartott tanácskozmányukban arról értesülvén a bizottság által, hogy a tagok száma a százat jóval meghaladja és még folyton szaporodik, az alapszabályok 4. §. erejénél fogva megalakultnak tekintik a társulatot, s a t. ez. tagokat a múzeumban i hó 25-én délutáni 5 órakor tartandó gyűlésre tisztelettel hívják meg. A bizottság nevében Markusovszky tr. 768 Vegyesek. — Figyelmeztetés. A budapesti k. orvosegylet évi nagy gyűlése oct. hó 14-én fog megtartatni. Figyelmeztetjük azon ügyfeleket, kik a társulatba lépni kivánnak, hogy magukat valamely tag által mielébb ajánltassák , miszerint neveik kellő időben a tagok tudomására jussanak. A magyar orvosok és természetvizsgálók gyűlését előkészítő bizottmány f. hó 17-én tartott értekezletéből közlendőnek véljük egyelőre is, hogy a vendégfogadók tulajdonosai a gyűlés tagjainak fele áron készek szolgálni lakszobákkal, a Császárfürdőben 50 kvért lesznek kaphatók,Heinrich Jr. pedig Ráczfürdői vendégszobáit ingyen szíveskedik átengedni. Továbbá figyelmeztetjük azon vidéki ügyfeleinket, kik a múzeumot látni óhajtják, hogy ezt a beiratás napjai alatt legczélszerűbben tehetik, miszerint később a gyűlésekben részt vehessenek s a délutáni, később meghatározandó órákban azon előadásokon jelen lehessenek, melyek az egyetem nagy termében felállított érdekes természetvegytani sat. eszközök, továbbá műszerek s egyéb érdekes tárgyak felett fognak tartatni. A gyűlés alatt napilap fog kiadatni, mely a történteket vázolni és a legközelebb teendők iránt értesítést fog hozni. Az első, a megnyitó gyűlést megelőző szám különösen fogja hozni a gyűlések általános szabályait és a mostani IX-ik gyűlés előrajzát. A magyar orvosi könyvkiadó társulat tagjai sorába folytatólag léptek, mint alapitó tagok 200 o. é. írt tőke kötelezésével: Pollák Henrik tr. Pesten, Hegedűs János tr. Budán, Novák Sándor tr. Pakson és Hamary Dániel tr. Tatán ; — mint rendes tag 10 frt évi fizetéssel Ocsváry Ede orvos-szülész N.Mihályon ; — ugyanannak gyüjtőívén 8 frtnyi díjjal mint r. tagok a szabályszerű névre.'Forrmajer J Vándor zemplén megyei főorvos,'Baksay Károly j. orvos Tibán, Ungh m., Vidder Ignácz gy. orvos, Orgon János és Hrivnyák János gyógyszerészek N.Mihályon ; — továbbá Katona Géza (gyűjtő), Csillag János és Kovásznay Gábor trók Hadházon; Lengyel Endre tr. Sárospatakon ; Török János tr. Tornallyán ; Szép György (gyűjtő), Müller Jakab, Stojkovics Péter, Kovács Antal és Milkó Lipót trok Szabadkán ; Szendefy József (gyű.) és Sáy József trok, Hellensteiner Károly és Eder József orvossebészek Sz.-Fehérvárt; Bogdán Tivadar (gyűjtő) és Felsenburg Ferencz trok Losonczon ; Pap Sándor tr. (gyűjtő), Herbály Samu orvossebész és Bogsch Ágoston gyógyszerész N.-Kún-Madarason; ezenkívül a Nagy-Kúnságban Kátay Gábor tr. és lelkes felszólitása folytán : Hizly Károly orvossebész , Lenk Gusztáv szig. orvos, Ambro tr., Bolemann István gyógyszerész és Fekete Lajos tr. Kisújszálláson, Sebestyén Károly tr. és Berkenyi K. s. orvos Túrkeviben , Fray József tr. és Bárány Antal gyógyszerész Kún-Sz.Mártonban Gerenday László, Biszterszky Róbert és Simonyi Imre trok Ivánhegyesen , meg Vásárhelyi Imre a párisi kórházak internetje; azután Novák S. tr. írén Nagy Miklós tr és Malatinszky Sándor gyógyszerész Pakson; Fehér Nándor (gyű.) Pólyák Mór, Glück Ignácz, Dulácska Géza és Havasy Béla trok és közkórházi másodorvosok; végre Patrubány Antal, Bolemann Gyula trok és Jármay Gusztáv gyógyszerész Pesten. — Eddigi összes szám 151.— az évi járulékot a felnevezett urak közül előleg beküldték : Ocsváry Ede 10 frt, Bogdán Tiv. 8 frt, Felsenburg F. 8 frt , Lengyel E. 8 frt, Török János 8 frt és Ambro tr. szintén 8 frt. + A pesti m. k. egyetemi szülkórodán a bábászati tanfolyam , valamint az újszülöttek s csecsemők [ápolásróli előadások October hó 1-én kezdődnek. A tannyelv magyar és német. -j- Előfizetési fölhívás „Nyitramegye helyirása“ czímű munkára. Irta Nagy József, magyar akadémiai levelező tag. E munka 4 füzetben fog megjelenni. Tartalma : I. füzet. Nyitramegye fekvése, határai, kiterjedése. Földalakzata : hegyei, völgyei, rónái, folyó és álló vizei. Földtani viszonyai. Éghajlata. Történelmi vázlatok. Melléklet : egy földtani ábra. , II. füzet. Természeti adományai az ásványországból. Erczvizei és fürdőhelyei. Növényzete. Faunája. E két utóbbi czikkben mezei gazdászati, erdészeti, borászati, kertészeti, állattenyésztési viszonyai is lesznek leírva. III. füzet. Népe. Életmódja. Keresete. Ipara Szellemi míveltsége. Szokásai. Melléklet. Népviseleti ábrák. IV. füzet. Népének közegészségi állapota. Népesedési, halálozási viszonyai. Hasznos házi állatok egészségi viszonyai. Jelenleg csak az első füzetre nyitom meg az előfizetést 3 frt 50 krral osztv. ért. Munkám 22 évi fürkészetim és tanulmányozásim eredményeit, mint is e megye régibb és legújabb kori helyirói munkálatiból merített iratokat foglaland magában, s mennyire csekély tehetségeim engedték, igyekeztem nehéz feladatomnak a tárgy méltóságával összehangzólag megfelelni; bátorkodom ennélfogva munkámat a t. ez. közönség, de különösen megyebeli honfitársaim pártolásába ajánlani. — Nyitrán, 1863. jun. 25. Nagy József, magy. akad. lev. tag. Előfizethetni a szerzőnél bérmentes levélben, az ívtartó uraknál, Szigler Antal komáromi és Szigler Mihály nyitrai könyvkereskedésében. Előfizetési határnap 1863. nov. hó 1-ső napja. — Szerkesztőségünk szinte elfogad előfizetéseket. -l- Reybard , Lyonban , kísérletek tétele végett Párisba hivatván, működése közben magát megszúrta, s kifejlődött genyver következtében néhány nap alatt meghalt. 500 francot az orvosi társulat, 1000-ret pedig az amenny-i kórháznak hagyományozott. Heti kimutatás a pestvárosi közkórházban 1863. September 11-től egész 1863. September 17-ig ápolt betegekről. A létszám e héten szaporodott ; leggyakoriabbak a légző, és emésztő szervek hurutos bántalmai ; a halottak száma kisebb. Felvétel.Elbocsát. Meghalt Visszamaradt beteg tugyógyult! fee beteg bC beteg •OMD a© bC be 1863. férfi % N X o férfi •c H ! NDQ M3o férfi ■Ca N in ino férfi ■O d *o S3in © a ”© ►Nino sept. 11. 139227 7 14 ___i 1235 344 I2l|lS:|22!635 „ i2-3 7 106 6121 — 1 222 354 IÍ22Í13 22633 „ 13.4 3 7 107 17— — — 216 350 |19P13 21619 n 14.8 7 15 102123 3 6 211 353 17 Í12 21614 T) 15. 209 29 13 10 232 — 2 217 352 16 11 20616 „ 16. 14 13 278 4 121 — 1 222 36116 11 20630 „ 17. 13 10 235 7122 — 2 228 36416,11 10 ií i| 1639 Pályázatok. Zemplén megye s.a.-újhelyi kórházban megürült főorvosi 400 o. é. frt évenkénti fizetéssel ellátott állomás betöltésére pályázat nyittatván, a folyamodó okleveles orvos és egyszersmind sebész tudorok saját kezökkel írott koruk, erkölcsi viseletük, az orvosi pályán és tudomány összes ágaiban szerzett kiképezettségük és eddigi alkalmazásukról, bizonyítványokkal támogatott folyamodványukat a kórházi igazgatóság elnökéhez fötisztelendő Bessenyey Pál prépost és s.a.újhelyi plébános úrhoz f. évi October 1-je napjáig beküldeni felhivatnak. Bács-Bodroghmegyében kebelezett Ó-Becse mezővárosában a községi orvosi állomás, melyhez 500 frt. évi fizetés van kötve, megüresedett. Ezen állomás betöltésére a pályázat azon érintéssel hirdettetik ki, hogy mindazon a magyar és szerb nyelvet értő és beszélő orvostudor úr, ki ezen állomást elnyerni akarja, kellően fölszerelt folyamodványát bérmentve legfeljebb 1863 évi oct. 15. napjáig a nevezett mezőváros községe elöjáróságához beküldje, későbben érkezendő folyamodványok tekintetbe nem fognak vétetni. Kelt-Becsén, 1863. aug. 29-én. —..»»»—