Orvosi Hetilap, 1864. szeptember (8. évfolyam, 36-39. szám)

1864-09-11 / 37. szám

Előfizetési ár: helyben égés/ évre 9 frt, félévre 4 frt. 50 Megjelen minden vasárnap. kr. vidéken egész évre 10 frt, félévre 5 frt. A közlemények­kel: r­endelh­ető minden cs. kir. postahivatalnál, a szerkesztő-és fizetések bi­rment­esitendők.­ségnél, ujtér 10. sz., és Kilián ffg. könyvkereskedésében, váczi­ Hirdet és ekért áronkint 14 ujkr. Mirza »*«rkfiieder-féle házban. ORVOSI HETILAP. Honi s külföldi gyógyászat és kórbuvárlat közlönye. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tr. 37. sz* Pest, 1864. September 11. HT^ol­BsuUK­ l’o ■ m -Tartalom: Balogh K. t­r.: A visszériesség és a ráknak egyidejű összeférése a heveny gümőképződéssel. — Vidor Zs. tr. : A glaucoma lényege és gyógymódja felismerésének utolsó 10 évi fejlődési története. Folyt. — Könyvismertetés: Untersuchungen über das Protoplasma und die Contractilität. Von Dr. W. Kühne. — Vom Bau des thierischen Körpers. Von Franz Ley­dig. — Lap­szemle : Maszlagos nadragulya a nehézkórnál. — A fül vagy az Eustach-féle kürt csapolásának új módja. — A méhfájdalmak gyógykezelése bőr alá fecskendős útján. — Apróbb szemelvények. Tárcza : Darwin elmélete vagyis a fajok eredésének bírálata , é e tanár után. — Vegyesek. — Beküldetett. — Pályázatok. A visszériesség és a ráknak egyidejű összeférése a heveny gümőképződéssel. Kórboncztani tanulmány. p a S­o­g­h Kálmán tanártól Kolozsvárott. Azon állítást, hogy a vér visszériessége a gü­mők kifejlődésének kevéssé vagy épen nem kedvező, igen nagy és tartós hitelben részesíthették, mint még mos­tan is elegen vannak, kik mestereik abbeli tanulmá­­nyai alól még ki nem szabadultak, s kiszabadulni tán nem is akartak; továbbá szintolyan kedvencz eszme a rák és a gü­mők összeférhetlenségének felvevése, mi annyira megy, hogy midőn rák mellett gümőt talál­nak , minden elegendő ok nélkül mondják, a gümős kórvegy hamarább volt jelen, s miután a helybeli bántalmat nemzette volna, kihalt, minek megtörtén­tével a rákos jött, ebből származván azon sajátságos izzadmány, mely a rákképződmény keletkezésének lényeges okozója volt. Nem akarok neveket idézni, nem akarom itt megírni, hogy kik voltak, s még jelen­ben is hogy hitják azokat, kik a fentebb előadott állí­tásokat és nézeteket a kórtudomány alaptörvényévé avatni iparkodtak. Eléggé ismeretes nevek azok, s úgy az oskolában, mint ezen túl a gyakorlati életben akárhányszor hallhatók. Megvallom, hogy azon állítások nekem mindig regeszerűen hangzottak, mert a mellettük felhozott érvek, melyekkel létezésük valóságát bebizonyítani, megerősíteni iparkodtak, a tárgyilagosság szabatos kellékeinek távolról sem feleltek meg, hanem csak azért mondották, minthogy sokszor úgy látták, a sok­szori pedig mindenkornak tekintették, feledvén, hogy ez másként van. Voltak azonban, kik ezen tévedést átlátták, valamint azon irány ferdeségéről is meg­győződtek, mely szerint úgy a kórtan mint a gyógy­­tan az oly állításokból következett vélemények értel­mében haladott. Küzdöttek, valamint küzdenek is, még pedig annyiban nem eredménytelenül, hogy híve­ket nyertek, kik számra nézve nem nagy jelentősé­gűek ugyan, hanem elég élénk buzgalomtól vannak áthatva, hogy a jó ügynek szolgáljanak. A nagy többség csupa kényelemből még mindig a régit tartja csalhatatlanul jónak, min egyébként cso­dálkoznunk nem kell, mert az oskolában némely kivé­tellel többek között arra is oktattak s oktatnak, meny­nyire szeressük azt, mit már megtanultunk, s világért se adjunk azon odább, mert a megtanulására fordított drága idő egyébként veszendőbe menne. Azután a világ így is, meg úgy is megél. Ha mostanig a régivel, s azelőtt még kevesebbel léteztünk, mire való a jelenben többre törekednünk. Más alkalommal a vázolt egykedvűségre vissza fogok térni, itten csak annyit jegyezvén meg, hogy mindannyian tőlünk telhetőleg törekedjünk az előt­tünk levő nehézségek daczára a helyes haladás útján tovamenni. A következő eset, melynek bonczolása a kolozs­vári közkórház boncttermében vezetésem alatt történt, sok tekintetben nevezetes, mint ez a leírásból mindjárt ki fog tűnni. Sübek János, 56 éves, nőszabó bullája 1864-iki tavaszuta 14-én délutáni 3 órakor, halál után 12 óra múltával bonczoltatott. A hullán a halál-meredtség erősen ki volt fejlődve, s az alsó végtagok igen nagy mértékben vizenyősek voltak, míg a has igen felpuffadva találtatott, csak a köldöktájon adván éles és dobos kopogatási hangot, mely egyébkol tompa volt, az előbbi előidézési helye azonban a hulla fekvésével változott, mindig felfelé irányzott tájon lővén elő, miből a hasürben levő sza­bad folyadék jelenlétére következtettünk, s ennek megfelelt a köldök alatt levő csapolási seb, melyen keresztül a kórházban nagy mennyiségű átlátszó, ke­véssé sárgás savó üríttetett ki, mire a beteg tetemesen könnyebbültnek érzé ugyan magát, de néhány nap múlva nagy mérvű nehézlégzés fejlődött ki, mely mindig súlyosbodván, a beteg annak tüneményei között a csapolás utáni 9-ik napon kimúlt. Midőn a koponyatakarókat leválasztottuk, a bal­oldali falcsont alsó részletében, közel a pikkelyes var­rathoz, körülbelül egy centiméter átmérőjű likát talál­tunk, mely egyenetlenül kerekded és éles szélű volt.

Next