Orvosi Hetilap, 1864. szeptember (8. évfolyam, 36-39. szám)
1864-09-11 / 37. szám
Előfizetési ár: helyben égés/ évre 9 frt, félévre 4 frt. 50 Megjelen minden vasárnap. kr. vidéken egész évre 10 frt, félévre 5 frt. A közleményekkel: rendelhető minden cs. kir. postahivatalnál, a szerkesztő-és fizetések birmentesitendők.ségnél, ujtér 10. sz., és Kilián ffg. könyvkereskedésében, váczi Hirdet és ekért áronkint 14 ujkr. Mirza »*«rkfiieder-féle házban. ORVOSI HETILAP. Honi s külföldi gyógyászat és kórbuvárlat közlönye. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tr. 37. sz* Pest, 1864. September 11. HT^olBsuUK l’o ■ m -Tartalom: Balogh K. tr.: A visszériesség és a ráknak egyidejű összeférése a heveny gümőképződéssel. — Vidor Zs. tr. : A glaucoma lényege és gyógymódja felismerésének utolsó 10 évi fejlődési története. Folyt. — Könyvismertetés: Untersuchungen über das Protoplasma und die Contractilität. Von Dr. W. Kühne. — Vom Bau des thierischen Körpers. Von Franz Leydig. — Lapszemle : Maszlagos nadragulya a nehézkórnál. — A fül vagy az Eustach-féle kürt csapolásának új módja. — A méhfájdalmak gyógykezelése bőr alá fecskendős útján. — Apróbb szemelvények. Tárcza : Darwin elmélete vagyis a fajok eredésének bírálata , é e tanár után. — Vegyesek. — Beküldetett. — Pályázatok. A visszériesség és a ráknak egyidejű összeférése a heveny gümőképződéssel. Kórboncztani tanulmány. p a Sogh Kálmán tanártól Kolozsvárott. Azon állítást, hogy a vér visszériessége a gümők kifejlődésének kevéssé vagy épen nem kedvező, igen nagy és tartós hitelben részesíthették, mint még mostan is elegen vannak, kik mestereik abbeli tanulmányai alól még ki nem szabadultak, s kiszabadulni tán nem is akartak; továbbá szintolyan kedvencz eszme a rák és a gümők összeférhetlenségének felvevése, mi annyira megy, hogy midőn rák mellett gümőt találnak , minden elegendő ok nélkül mondják, a gümős kórvegy hamarább volt jelen, s miután a helybeli bántalmat nemzette volna, kihalt, minek megtörténtével a rákos jött, ebből származván azon sajátságos izzadmány, mely a rákképződmény keletkezésének lényeges okozója volt. Nem akarok neveket idézni, nem akarom itt megírni, hogy kik voltak, s még jelenben is hogy hitják azokat, kik a fentebb előadott állításokat és nézeteket a kórtudomány alaptörvényévé avatni iparkodtak. Eléggé ismeretes nevek azok, s úgy az oskolában, mint ezen túl a gyakorlati életben akárhányszor hallhatók. Megvallom, hogy azon állítások nekem mindig regeszerűen hangzottak, mert a mellettük felhozott érvek, melyekkel létezésük valóságát bebizonyítani, megerősíteni iparkodtak, a tárgyilagosság szabatos kellékeinek távolról sem feleltek meg, hanem csak azért mondották, minthogy sokszor úgy látták, a sokszori pedig mindenkornak tekintették, feledvén, hogy ez másként van. Voltak azonban, kik ezen tévedést átlátták, valamint azon irány ferdeségéről is meggyőződtek, mely szerint úgy a kórtan mint a gyógytan az oly állításokból következett vélemények értelmében haladott. Küzdöttek, valamint küzdenek is, még pedig annyiban nem eredménytelenül, hogy híveket nyertek, kik számra nézve nem nagy jelentőségűek ugyan, hanem elég élénk buzgalomtól vannak áthatva, hogy a jó ügynek szolgáljanak. A nagy többség csupa kényelemből még mindig a régit tartja csalhatatlanul jónak, min egyébként csodálkoznunk nem kell, mert az oskolában némely kivétellel többek között arra is oktattak s oktatnak, menynyire szeressük azt, mit már megtanultunk, s világért se adjunk azon odább, mert a megtanulására fordított drága idő egyébként veszendőbe menne. Azután a világ így is, meg úgy is megél. Ha mostanig a régivel, s azelőtt még kevesebbel léteztünk, mire való a jelenben többre törekednünk. Más alkalommal a vázolt egykedvűségre vissza fogok térni, itten csak annyit jegyezvén meg, hogy mindannyian tőlünk telhetőleg törekedjünk az előttünk levő nehézségek daczára a helyes haladás útján tovamenni. A következő eset, melynek bonczolása a kolozsvári közkórház boncttermében vezetésem alatt történt, sok tekintetben nevezetes, mint ez a leírásból mindjárt ki fog tűnni. Sübek János, 56 éves, nőszabó bullája 1864-iki tavaszuta 14-én délutáni 3 órakor, halál után 12 óra múltával bonczoltatott. A hullán a halál-meredtség erősen ki volt fejlődve, s az alsó végtagok igen nagy mértékben vizenyősek voltak, míg a has igen felpuffadva találtatott, csak a köldöktájon adván éles és dobos kopogatási hangot, mely egyébkol tompa volt, az előbbi előidézési helye azonban a hulla fekvésével változott, mindig felfelé irányzott tájon lővén elő, miből a hasürben levő szabad folyadék jelenlétére következtettünk, s ennek megfelelt a köldök alatt levő csapolási seb, melyen keresztül a kórházban nagy mennyiségű átlátszó, kevéssé sárgás savó üríttetett ki, mire a beteg tetemesen könnyebbültnek érzé ugyan magát, de néhány nap múlva nagy mérvű nehézlégzés fejlődött ki, mely mindig súlyosbodván, a beteg annak tüneményei között a csapolás utáni 9-ik napon kimúlt. Midőn a koponyatakarókat leválasztottuk, a baloldali falcsont alsó részletében, közel a pikkelyes varrathoz, körülbelül egy centiméter átmérőjű likát találtunk, mely egyenetlenül kerekded és éles szélű volt.