Orvosi Hetilap, 1865. március (9. évfolyam, 10-13. szám)

1865-03-26 / 13. szám

alkotmányos bujakór maradványaival van sújtva; ide tartoznak végre azon korántsem ritka események, mi­dőn dajkák bujafenyves csecsemőik által közvetlenül minden helybeli fekély támadását kikerülve, az alkot­mányos bujakór áldozataivá lesznek; 3-szor, hogy gyógytani tekintetben bizonyos bu­jafekélyek gyógyulásnak indulnak a legsemlegesebb kezelés mellett, míg mások ismét erélyes sajátlagos eljárást követelnek, a­nélkül, hogy az mindenkor ele­gendőnek mutatkoznék a másodlagos tünemények tel­jes kiirtására. Az oltási kísér­letek­re áttérvén , azoknak eredményei bebizonyították azt, hogy az alkotmányos bujakórt közvetlenül egyik egyénről a másikra lehet átvinni, a­nélkül, hogy elsődleges fekély fejlődött volna ki, mi megsemmisítette azon tant örökre, mely szerint minden bujakóros bántalom csak egyetlen egy kiindu­lási ponttal bír. Legyen szabad számos oltási kísérleteim közül különösen egyet felemlítenem, mely véleményem sze­rint annyira tanulságos és oly döntő értékű, hogy sok hasonló kísérletek elősorolásától felmentethetem. Az egyén, kit ezen oltásom tárgyául választok, 28 éves hajadon volt. Kórházunkba, mint csendes bús­kórságban szenvedő elmebeteg volt felvéve. Az oltás előtt lététől talpig szigorúan vizsgáltatott meg buja­kóros tüneményekre, de sehol a legkisebb változást sem lehetett észrevenni, mely előrement bujakóros megfertőzésre utalhatott volna. Az oltó­anyagot pedig következő két egyénből vettem: a) Egy 17 éves leány, szeméremajkain 2 — 3 meg­keményedett hegh­ely; lágyékmirigyei mogyorónyi nagyságúak, keménydedek, fájdalmatlanok; alsó s felső ajkán széles fü­ggöly­képletek; mindkét hón­aljában dióalakú, élénk piros színű ned­ve­sed­ő szemölcsös felülettel ellátott, a széles függölyös képletek közé tartozó daganatok. Az utóbbiak nyákos véres váladékából, gerelylyel levakartam, azt az oltandó egyén jobb karjába, a delta-izom tájékán 3 oltási sebet ejtettem; b) a másik egyén, ki az oltási anyagot szolgál­tatta egy 33 éves asszony volt; külbőre egész felüle­tén a bujakóros pikkelysömör (psoriasis syphilitica) egyik minta­példánya volt látható. Néhány nagyobb és újabb kütegvirágcsából az eltávolitott kiszáradt pikkely alatt talált vércseppet gerelylyel felszedvén, azt a fönntebb emlitett elmekóros egyén bal karjába szúrt három oltással szivárogtattam át. Ezen oltások további történelme a következő volt. Az első 3 hét alatt a szúrpontok helyén semmi válto­zás. A 4-ik hét közepén a jobb karon — a függélyes oltás helyén — három kölesszerű, sötét vörös bibircse (papula) támadt, mely napról-napra emelkedettebbé s szélesebbé lett, a felhámtól megfosztott könnyen vérző felületet nyákos váladék fedé be, szóval az eredeti oltó­anyagot szolgáltató egyén hónaljában fészkelő széles függönyök valóságos hasonmását szemléltük. Az oltás után következő 5-ik és 6-ik hét folyamában nemcsak a jobb karon, hol a pikkelysömörös oltás megtör­tént, honnan a testfelület különböző helyein, a pik­kelysömör ismeretes kitegzését lehetett megfigyelni; nem sokkal később (8 — 10 hét) a torokban a megda­gadt mondolák felületén terjedelmes opálszerű homá­­lyodások , fekélyedések jelentkeztek, végre mindkét szemben a bujakóros rekeszláb jeleivel találkoztunk. Midőn a műlegesen előidézett bujasenyv ennyire fejlődött, az illető egyént higanybedörzsölési gyógy­módnak vetettük alá, mely úton sikerült nemcsak va­lamennyi bujakóros jeleket elenyésztetni, hanem még a búskomorság is annyira eltűnt (talán azért, mert a mélakóros leány kiválóbb figyelmünk tárgyát képez­vén, eszméi s érzelmei más irányt vettek) hogy 2 — 3 hóval később még az elmebajtól is menten bocsáth­at­­tuk el a kórházból. Ezen eset tehát kézzel foghatólag bizonyítja 1- szer azt, hogy az úgynevezett másodlagos buja­kór igen is fejlődhetik, a­nélkül, hogy elsődleges fekély jelen lett volna; 2- szor, hogy a bujafenyv terményeiből származó anyag nemcsak az összes vértömeget fertőztetheti meg, hanem ugyanazon eredeti alakokat is hozza létre, me­lyekből származott, s így esetünkben függölyökből hasonneműű képletek, a pikkelysömörből ismét pikke­lyes kütegzés keletkezett. Ha ezen oltás történelmével összehasonlítjuk a puha bujafekélyből tett oltásaim eredményeit, a két baj közötti különbség még szembeszökőbb. Egyszerű chancre-váladékkal való oltás minden­kor csak hasonnemű tüszőcskét és fekélyt vonz maga után, legyen az oltott egyén egészséges, vagy u. n. másodlagos bujakórtól megfertőzve; holott ha megke­ményedett bujakóros terményekből egészséges egyé­nekbe oltottunk, ezeknél 3 — 6 hét múlva a bujasenyv bizonyos jeleivel találkozunk, míg ellenben ha buja­senyves anyaggal oly egyénekbe oltunk, kik már­is bujasenyvben szenvednek, ezeknél az oltás semleges eredményre juttat. Legújabb időben (1864. nyár dere­kán) ezen utolsó majdnem valamennyi jó­ hitelű buja­­senyvész által elfogadtatott, mert valónak elismert tény ellen egy bizonyos Köhner s­­tr., Boroszlóban kelt ki, oly kísérleteket közölvén, melyek eredményei által azt akarja elhitetni velünk, hogy ha bujasenyves anyaggal bujasenyves egyénekbe oltatik, az oltás meg­­fogamzik, sőt még puha vagy közönséges chancre-fe­­kély is fejlődik. A nevezett szerző munkája, mely a réginél még nagyobb zűrzavart képes becsempészni a bujakórtanba, engem arra birt, hogy újabb oltásokat tegyek Köbner állításai bizonyítására. A múlt 1864. nov. havában az emlitett irányban tett többi oltási kisérleteim között volt egy eset, hol a szombredőben fészkelő széles evedző függölyök felü­letéből ugyanazon egyén két karjába oltottam, minden eredmény nélkül. Miután más ide tartozó kísérletek sem igazolták a Köbner tanát, kénytelen vagyok a bujasenyvesek önolthatlanságát (post autoinoculabili­­tät) továbbra is fenntartani. De nem csak a közvetlen oltások bujasenyves vérrel vagy ilyen képletekből vett anyaggal kénysze­­ r) Klinische u. experimentelle Mittheilungen etc. Erlangen. 1864.

Next