Orvosi Hetilap, 1867. október (11. évfolyam, 40-43. szám)
1867-10-20 / 42. szám
sebnyilás rendesen a lehető legkisebbre, 4 — 5 hüvelyknyire, készíttetik ; a haszsigereknek előtolulása szorgosan távol tartatik; a megnyitott tömlő kennekének, vagy vérnek a hasürbe való beömlése meggátoltatik; a lezárult kocsánynak üszkösödő része a sebcsőnek kifelé közlekedő felébe illesztetik; ott, hol odanövések vannak, telhető kímélettel történik azoknak leválasztása és a sebcső a kocsány terén kívül szabatosan összeillesztetik. Azonban oly esetekben, hol a tömlő fala nagyobb tömegű húsdagos járulékkal van ellátva, s ennek kibocsátására 4—5 hüvelyknyi sebcső nem elég, nagyobb kiterjedésben (6 — 10 hüvelyk) kell a hasfalat felhasitni, ami kétségen kivül tetézi a műtét által okozott veszélyt. S ott, hol régi szilárd összenövések vannak jelen, melyeket az ujjaknak közbefutása és gyöngéd széjfelvonás által nem lehet kettéválasztani, a legtetemesebb veszélyre adatik alkalom a miatt, hogy metszéseket kell tennünk, melyek nemcsak a hashártya nagy sérelmével vannak egybekötve, hanem félelmes hasűri vérzéseket is eszközölnek. — Végre a kocsánynak szerfelett rövid volta azon oknál fogva veszélyt hozó körülmény, mert a rendkívüli feszülés folytán kimerítő idegtünetek lépnek fel. Pedig mindegyike ezen kellemetlen eseményeknek oly nemű, hogy azt előre meghatározni nem igen lehet, s hogy azokra és következményeikre a műtőnek a petefészek tömlőinek kiirtásánál elkészülve kell lennie. Keresetünk, a fennebbi körülményeket tekintve, egyike volt a legkedvezőbbeknek, a mennyiben tisztán savós tömlővel volt dolgunk, melynek kiirtásához és kivételéhez 4 hüvelyknyi sebnyílás elégséges volt; amennyiben továbbá csak egy helyütt volt a cseplethez odanőve, mit könnyű szerrel sikerült eltávolitanunk; s a mennyiben ennélfogva a műtétet sikerült úgy végeznünk, hogy sem a tömlő kernékének, sem a vérnek legparányibb része sem jutott a hasürbe és hogy a beleket, úgy szólva, nem is láttuk. Csupán a kocsánynak rövid volta korlátolta némileg a kedvező jóslatot. Az angol orvosok a hashártyalob irányában melegen tartják műtötteiket. Arra, hogy a pesti sebészi kórodának magasabb hőfokú tanterméből betegünk a számára berendezett külön szobába ne vitessék át úgy, hogy az utóbbinak hőmérséklete a tanteremétől igen eltérő lett légyen, mi is gondoskodtunk, e czélra eleve kissé besüttetvén a kórszobát, és az első órákban, míg a hashártyálobnak semminemű jelei nem mutatkoztak, mi is szorgosan betakargattuk a beteget. Amint azonban a hasa kissé feszes és fájdalmas kezdett lenni, czélszerűbbnek láttuk eltérni az angol gyógykezelési modortól, hideget alkalmaztatván a műtött hasára. Ha a hideg kizárt sérv műtéte után jót tesz, amiről számtalanszor volt alkalmunk meggyőződni, nehezen fogható fel, miért legyen az az ovariotomiából származó hashártyalobnál, mint szinte sebészinél, ellenjavaiva. A kórfolyam igazolta is nézetünket, amennyiben a hidegnek alkalmazása után a fennemlített hashártyalobi kórjelek nem csak nem nőttek, hanem szemlátomást csökkentek, annyira, hogy betegünk, mint feljebb említők, minden rohamos kórtünet nélkül átesett a gyógyulási folyamaton. Lássuk az esetet. * * * Urban Verona, 32 éves, Pánó veszprém megyei születésű hajadon, 1. évi május hó 26-kán majd háromszorra megnagyobbodott altesttel kereste fel a sebészi kórodét. Ezen bajának eredetére nézve következő adatokat közölt: Mintegy öt év előtt altestében, minden előrement ok nélkül erős fájdalmak által lepetett meg, melyek a fanív feletti tájon, de főkép a bal oldali lágyéktájon erős fokúak voltak; ez időben egyúttal tapasztalta a beteg, hogy alteste terméjében növekedett és hogy a lágyéktájaknak megfelelő heves fájdalmak a combokra és a kereszttájakra is kiterjedtek. Vizelése és székürülése ezen bántalmazottság főfokán fájdalmakkal voltak összekötve, melyek három heti tartam után enyhültek s végre teljesen megszűntek. Maga az altest folytonos terimenagyobbodása azonban megmaradt, mely mellett még tapasztalta, hogy hasbeli dagja helyváltoztatáskor mindig a test mozdulatait követi. E kettős körülmény betegnek feltűnvén, orvoshoz folyamodott tanácsért, ki őt teherben lenni állította, s mit sem rendelt. Orvosának ezen állításában beteg megnyugodva, békével viselte hasában a folyton növekedő daganatot, míg végre, miután több éven keresztül hiában várta terhességétől való megszabadultát, a Rókus-kórház nőgyógyosztályához fordult segélyért, honnét műtevés végett a sebészi kórodóra utasíttatott. A beteg, előzményeit illetőleg állítja, hogy 23 éves koráig teljesen ép és egészséges volt, s noha 32-dik évét éli, havadzása eddig nem volt. Huszonhárom éves korában hosszan tartó bujafekélyekben szenvedett, két évvel később pedig, öt éven keresztül, minden évben megjelenő mondolatobjai voltak; majd ismét három évvel később szemérem bal ajkának belfajzatán dió-mekkoraságú dag lépett fel, mely felfakadván, sárgás folyadékot választa ki. Megemlíti végre, hogy egy ízben váltóláza is volt, mely orvosilag kezeltetett. Fejér folyása 9 év óta van, kezdetben ugyan csekély, de adag keletkezése és növekedése óta valamivel több kiömléssel. Szülei és 4 testvére előtte ismeretlen bajban haltak el. Egy nőtestvére él és egészséges. A külvizsgálatnál úgy találták, hogy a beteg altestének térfogata háromszor akkorára növekedett, úgy azonban, hogy annak külleme nem egyenletesen domború, hanem a jobb és bal rászttájon felfelé domborún végződő és mindkét helytől be- és lefelé a fanegyesülés irányában nagyobb emelkedés tűnik elő, mely emelkedések a köldöktájon egymásba összeolvadva, mézeskalácsból készült szívhez hasonló alakot kölcsönöznek a hasdagnak, mely alak hanyatt fekvésnél kevésbé, de fennállásnál határozottabban mutatkozik, míg oldalfekvéskor a has terméje említett alakjától annyiban tér el, hogy a fekvő oldalon nagyobb kidomborodást mutat. Az egész has felülete feszes összeállású, a leirt alakban kissé tömöttebb, érmészesen ellenálló, kopogtatásra mindenütt tompa hangot ad, míg a környi részekben, úgymint a köldök fölötti tájakon, a jobb és bal raszt- és mindkét oldali lágyéktájon, valamint a fanív fölött puha, engedékeny tapintatú és dobos kopogtatásé. A tompa kopogtatási hangot külölő kidomborodó rész nemcsak a beteg helyzetének változtatásával változtatja helyzetét, de azt még kezünk nyomása által is képesek vagyunk kieszközölni, a midőn ujjaink a hasfalak mögött síma felületű dagot éreznek, melyet nem csak mellűiről, hanem hátulról is körülövezhetni. Belvizsgálatnál a hüvely bemenetét rendes alakúnak, magát a hüvelyt kellő mértékűnek s irányúnak találtuk; a hüvely felső részletében a méh hüvelyes része rendesnél valamivel magasabban és mell felé irányulva van. Tapintásra valamivel dazadtabb és tömörebb, a keskeny méhszájba vezetett kutasz alig halad fél hüvelyknyire, hol feszes ellentállásra talál. Tükörrel való vizsgálatnál a hollótoll vastagságú méhszájból üvegszerű nyúlós váladék tűnik elő. A méh hüvelyes része szabadon mozgathatóan él-