Orvosi Hetilap, 1868. október (12. évfolyam, 40-43. szám)

1868-10-18 / 42. szám

727 728 180-ra hágtak, mint pedig a körlevegő a szóban levő lég által nagy részben kihajtatott, a légvételek száma rohamo­san csökkent, olyannyira, hogy azok egészen kitágult láták mellett teljesen megszűntek, míg a szív gyéren és lassan még lüktetett. Az állatot ekkor a burából kivettük, midőn elég hamar magához tért, a légvételek ismét megjelentek, igen szaporák, majdnem olvashatlanok lettek, a láták pedig mindinkább szűkebbekké váltak. 12 óra 4 perc­kor 140 szívlökés és 125 légvétel számíttatott. Ekkor az állat a szénéregkéneggel egészen megtelt burába újból betétetett, s már 12 óra 6­0, a légvételek száma 68, míg a szívlökéseké 74-re szállott alá, a fülek véredényei pedig, mint ezt a többi kisérletek alkalmával is tapasztaltuk, igen vérdúsak és szer­felett pirosak lettek. Most a nyúl a burából kivétetett ugyan, de az már annyi szénéregkéreget szívott magába, hogy többé magához nem tért, hanem a szívlökések és légvételek gyérülése, valamint a lázák tágulása folytonosan tartott, míg végtére 12 óra 10 perc­kor az állat kimúlt. A boncz­­lelet itt is, mint előbbi alkalommal az agyban és tüdők­ben vérbőséget, a légutakban pedig megaludt vérömlenyt mutatott. Békákkal is tettünk kísérletet. Ezen czélra azokat háttal kicsiny és vékony deszkácskán kifeszítettük, a mellkast pe­dig akként lékeltem ki, hogy az átlátszó burkon keresztül a szív lüktetéseit tisztán szemlélni lehetett. A békák egyikénél, mely a többi közül például szolgálhat, 12 óra 89 perczkor, mindjárt a mellkas kilékeltetése után a szív 28-szor húzódott össze. Az állat a burába helyeztetett, még pedig lefelé for­dított fejjel akként, hogy orrlikai egészen azon hely közelé­ben legyenek, hol a szénéregkéneg beáramolt. A behelyezés 12 óra 40 perczkor történt, s 44 perczkor a szívösszehúzó­dások száma 32-re emelkedett, de ezen szaporaság csak m­úlé­­kony volt, mert már 45 perczkor csak 18 felületes és igen tökéletlen összehúzódás észleltetett, valamint a légvételek is gyérültek, s a has felfúvódott. 47 perczkor az állat többé nem lehelt, hanem felfúvódott hassal feküdt, míg az érlöké­sek száma 13-ra ment. 48 perczkor a burából kivett béka levegő után kapkodott, s a kötelék alól felszabadított lábait magához húzta, de csak gyengén, egyszersmind pedig a szívverések száma 20-ra felhágott. 53 perc­kor a légzés vég­képen megszűnt, míg a szívmozgások egy ideig még tar­tottak. Megkísértettem a békákat szénéregkéneggel telített vízben tartani, mely abból körülbelül egyenlő térfogatot vesz fel, az ilykép felszörbölt lég azonban nem elég tömény, hogy a vízben levő állatot gyorsan megölje, később állás közben pedig köpenykéneg (Schwefelwasserstoff) fejlődik ki, mi a kísérlet tisztaságát egészen megrontja. Egyébként az utóbbi lég képződése oly lassú, hogy időről-időre a vízből majdnem annyi könenykéneg illan el, mint mennyi a szénélegkénegből képződik. A tömény könenykéneg hatásával a szénélegkéneg ha­tását össze nem zavarhatni, mennyiben az előbbi az állat életének sokkal gyorsabban vet véget, mint az utóbbi; ezen­kívül pedig a tünetek csoportulása, mint ez a felhozott pél­dákból látható olyan, hogy az összetévesztés nem igen lehet­séges. Lehetne továbbá mondani, váljon a bekövetkező halál nem egyszerűen fulladás következménye-e, de a látatágulás oly jel, mely a fulladáskori látaszűküléstől lényegesen elüt, egyszersmind pedig a szénélegkéneg általi mérgezéskor ész­lelhető tüdőbeli vérömleny szinte megkülönböztetésül szol­gálhat. A szénélegkéneget izgató méregnek tekintem, mely mi­dőn a tüdők finom szövetével közvetlenül érintkezik, mint ez kísérleteim alkalmával történt, midőn az állatok által bele­­keltetett, az említett szervekben oly mérvű vérbőség jön lét­re, hogy ez a túlfeszített edények megrepedésével és a lég­­ultakba történő vérömlennyel végződik. Az agyban és ennek függelékeiben szinte vérbőség van, de csekélyebb, mert a szóban levő lég oda már nem egészen töményen, hanem csak a vérrel, felszörbölve jut, minélfogva hajlandó vagyok a halált a közvetlenül megtámadott tüdőknek bántalmazottságából származtatni, míg az agybeli izgatottságnak csak másod­rangú szerepet tulajdonítok. A légvételek szaporasága, midőn a szénéregkéneg ha­tása kezdetén van, vagy ez csak ritkáb­an hat, részben a légz­utak nyákhártyája, részben pedig a nyúltagy izgatásából ért­hető meg, míg azok későbbi gyérülésének okát a tüdőbeli vérömleny képződésében, s a testnek ezzel járó kimerülésé­ben kereshetjük. A szívverések lassabbodása végül a légvéte­lek gyérülésével, valamint a nyúlt agy izgatásával áll kapcso­latban. A m­éh­ bántalmairól. Seyfert prágai tanár e. i. augustus havi előadásai nyomán közli Puhát, Ferehcz. I. Seyfert tanár a húsvéti és nyári szünidők alatt 4—6 he­tes tanfolyamokat szokott adni a szülészetből és nőgyógyászatból, melyekre Német-, Angol-, Orosz-, Svéd-, Magyarország, Amerika és Svájczból a hallgatóság szép számmal (50 —70) gyűl össze, hogy korunk kitűnő tudósának igéit mint méhek magukba vegyék és széthordják. Hogy mily eltérők a nézetek a gyakorlati téren, s mily nehéz e chaosban az igazi gyöngyöt a hamistól megkülönböztetni mindenki tudja, s épen az,hogy Sey­fe­rt bírálata élével iparko­dik elkülönözni az Íróasztal mellett buján gyártott terményeket a természet éléről, a megfigyelés egyetlen biztos forrásából, a beteg­ágynál tett tapasztalatoktól, s évek hosszú során kipróbált szerelé­seinél az egyszerűséget minden újítási viszketeg nélkül úgy tárja a hallgató elé, hogy azon nem sok marad a körülmények szerint módosítandó , teszi Seyfert előadásait annyira és méltán közkedvességűekké jól esik tapasztalni a hallgatónak, mint osz­lik a gyakorlatában fel-felmerült homály mintegy varázsütésre Seyfert szavai után. A kiváló rövidség és tisztán gyakorlati irány miatt közlöm kivonatosan tanait, mennyiben azokat helyesen felfogni és hűn visszaadni képes vagyok. Hogy Seyfert nézetei sokban elütnek a jeles­ nőgyógyá­szok nézeteitől, s hogy ezek megczáfolása kölcsönzi előadásainak azon varázst, mely a figyelmet rögzíti, mindjárt első előadásából ki­tűnt , midőn mondá, hogy heveny méhláb nem létezik; a méh­ben a gyermekágyon kívül nem találunk izzadmányos folyamatra. A baj, melyet közönségesen méhláb névvel jelölni szoknak, nem méh, hanem méhköri lob, (perimetritis). Ki­wisch (Kimn. Vor. Prag. 1845) a méhláb három alakját állítá fel: 1) metritis a méh heveny vizenyőjével (vérszegény méhnél Oedem), 2) a szövet tö­­möttségéről nevezett heveny méhtömület (L. szerint hiányosan in­­volválódott méh­­( Scanzoni infarctus chron.), 3) vérzési méhláb (az annyira divatos metritis haemorrhagica nem egyéb mint méh­­hurut, vérzéssel párosulva). — Ezen kóralak egyike sem alapszik hyperaemián, a méh egy mint más esetben vérszegény (habár vérzik is — vérszegény helyeken az edények lazasága következté­ben áll be vérzés); tehát vérvételnek, nadályzásnak itt ép oly ke­véssé van helye, mint a rosszul visszafejlett, vagy a gyermekágy folyamatában lerakódott izzadmánytól duzzadt méhnél, s a zsongitó szerelés az, mi ez esetekben javulva van. Mint száz méhnél nem fordul elő izzadmányos folyamat.

Next