Orvosi Hetilap, 1874. október (18. évfolyam, 40-43. szám)

1874-10-18 / 42. szám

inkább alább-alább. Az egységül vett 500 köbctin. levegő átszellőzésére a légvételek szaporasága daczára mindig több­több idő lett szükségessé. Ennek megfelelőig azután a közép légvételi képesség is hova­tovább csökkent, a légző­felület másodperc­enkénti szellőzésének értéke is folytonosan alább-alább szállott, míg végre a fuladási jelenségekkel meszűnt minden rythmus a légzés­­ külső mozzanataiban. Midőn azután a pleura-ürből a tüdőt összenyomó folyadékból 25 köbd­m.-nyit kiszivattyúztam, a légző felület rendará­nyos szellőzése habár lassan, ismét megindult. Ha a légző­felület összenyomását a fuladásig fokozzuk, a vérben ugyanazon változások lépnek fel, mint azon eset­ben, midőn a légcső elzárása által idézzük elő a fuladást. Ha a füladás teljes beállta után felnyitva a szívburkot, megvizs­gáljuk a bal szívpitvart, látni fogjuk, hogy abban ez eset­ben szintén úgy­steresítetlen vér folyik, mint akkor, midőn légcső elzárás miatt fuladt meg az állat. E számok mutatják továbbá azt is, hogy a légző felület fokonkénti csökkenésével a légző felület szellőzése is párhu­zamosan csökken, s hogy a légzési zavar e fajánál is úgy mint a szellőzési, zavaroknál, a szervezet megzavart légzési gépezetével a kiegyenlítésnek csak egy bizonyos fokáig ké­pes a vért a kellő mennyiségű eleny birtokába juttatni; azon­túl pedig nem, annak daczára, hogy minden rendelkezésére álló légzési erőt egymásután igénybe vesz. Hí Hí Hí Megismertük ilyeténképen a tüdői légzés három főté­nyezője zavarainak befolyását, úgy magára a légzésre, mint az összes szervezetre. Láttuk, hogy mihelyt e három tényező egyike vagy másika zavarva van, a tüdői légzés nem elegendő többé a szervezet élenyszükségletét beszerezni; a fennálló zavarokhoz képest kisebb vagy nagyobb fokú élenyhiány jön létre a vérben, minek következtében azután azon tünemé­nyek keletkeznek, melyeket több változataiban ismerni ta­nultunk, s melyeket idült légvételi elégtelenség név alatt foghatunk össze, szemben az elenynek tökéletes elzárása esetén fellépő légzési zavarokkal, melyeket fuladás névvel szoktunk jelölni. Az emberi tüdős légzésnek a betegágynál észlelt zava­rait is, e három alaptényező egyikének vagy másikának megváltozott közreműködésére vezethetjük vissza, sőt az eseink többségében azt tapasztaljuk, hogy ez alaptényezők zavarai combinálva fordulnak elő. I. A tüdős légzés szellőzési zavaraival találkozunk: 1) A légző felülethez vezető utak szűkülése vagy elzá­ródása folytán: a) a légcsőnek és a nagyobb hörgőknek szű­kületeinél vagy elzáródásainál (tracheal et bronchial steno­sis), akár magának a légcső és hörgfalnak szövetszerkezeti változása folytán jött létre e szűkület, akár külső erőszakos (pl. daganatok általi) összenyomás miatt, akár pedig azáltal, hogy belvilágukat nyakhártyájuk dt­oupos vagy hyphtheriticus lábterményei teszik kisebbé. A hangrés vizenyő (oedema glottidis), hangrés görcs (spasmus glottidis), a légcső teljes elzárása, rögtön megakadályozhatják a szellőzést. Hasonlót idézhetnek elő a hangrést eltömeszelő álképletek vagy daga­natok; b) a finomabb légutak szűkülésénél, melylyel a fino­mabb hörgők hurutjánál (catarrhus bronchialis) találkozunk partialis vagy totalis szellőzési zavarok támadhatnak. 2) A tüdő ruganyosságának csökkenése folytán, a légző üregek a légürese menetek tágulásainál (alveolarektasis) szövetszerkezeti változások nélkül (egyszerű tüdőpuffadás­nál) vagy szövetszerkezeti változásokkal (emphysema pul­monum). 3) A mellkasfal szerkezeti változásai folytán, melyek miatt a könyed és szabatos tágulás nem lehetséges, mint ez előfordul elferdüléseknél a bordákban vagy a gerinczoszlop­­ban, képződési hibáknál, a bordaporczok elcsontosodásánál, borda töréseknél. 4) A légző izmok működésének csökkenése folytán, ki­fáradásnál (pl. a fuladás alatt) vagy elzsírosodásnál (typhus abdominalis-ban stb.). 5) Beidegzési zavarok folytéii a) a hörgők izomzatá­­nak rendellenes beidegzésénél (?) (asthma bronchialis), b) a rekesz-görcsnél, c) a légző izmok dermése alkalmával. Vagy daganatok nyomják a bolyg- vagy rekeszideget. Avagy a zavarok a légző központokban a nyúltagyban, vagy a nyúlt­­agyi légző központokat befolyásoló magasabb ideg­közpon­tokban léteznek. Végre szellőzési zavarokkal találkozunk . 6) A légző gépezeten kívül eső akadályok folytán, me­lyek nem engedik a légző gépezet szabályos működését, mint találjuk ezt a mellür-szívburokbeli és hassíri izzadmányoknál és gyülemeknél vagy daganatoknál. Mindezen esetekben a fennálló mechanikai zavaroknak végeredménye az, hogy nem jut elég előny a vérbe; a vér­ben felhalmozódnak ama könyen eléghető anyagok, melyek azután folytonos izgalomban tartják és fokozott működésre gerjesztik a központokat. E fokozódott működés az adott viszonyokhoz való alkalmazkodásnál nem egyéb. A szellőző gépezet ép részei nagyobb mértékben működnek, hogy pó­tolják a kóros rész csökkent működése okozta szellőzési hiányt. E kiegyenlítő törekvések a fennálló szükségletekhez képest más-más jellem­űek, a szerint, mint a légzési műve­letnek vagy be- vagy kilégzési, vagy mind a két mozzanata van igény­be véve a fennálló hiányok helyre pótlására. A klinikusok már régóta veszik észre azt, hogy né­mely légző szervi bajoknál kiválólag egyik vagy másik, a be- vagy a kilégzés van nehezítve, míg másoknál egyenlően mind a kettő. A légző felülethez vezető utak szűkülése folytán keletkező szellőzési zavaroknál a belégzési légáramnak a légző felülethez bejutása van kiválókép akadályozva , ezért különösen a belég­zések nehezek. A tüdő ruganyossága csök­kenésénél a belégzés alatt felvett levegőnek a légző felület­ről kihajtása van nehezítve, e­miatt különösen a kilégzések történnek erőltetve. Ha az ilyen betegeknél a be- és kilégzés szívó, illetőleg fújtató erejét pneumatométerrel megmérjük, azt fogjuk találni, hogy míg rendes viszonyok között - mint ismeretes - a kilégzés fújtató ereje 1­s-hal múlja felül a belégzést szívó erőt, itten jóval kisebb a kilégzésihez arányítva, mint rendesen. A légürese tágulatatoknál (emphysema) pedig a kilégzést fújtató erő száll alább, mint a belégzést szívó erő. A szerint, mint a be- vagy a kilégzés van inkább akadá­lyozva, a fennálló zavarok kiegyenlítésére más más légző izom csoportok nyernek kiváló működést; e miatt a mellkas alakjának, mozgásai körvonalának is változást kell szen­vedni, így találta Riegel*), hogy az ő kettős mellkasmérője (Doppelstethometer) más görbe vonalakat ír le azon légzési bajoknál, melyeknél tisztán csak a belégzés van nehezítve. *) Die Athembewegungen. Eine physiologisch-pathologische Studie yon Dr. Franz Riegel, Docent an der Universität Wiirzburg. 1873.

Next