Orvosi Hetilap, 1880. május (24. évfolyam, 18-22. szám)
1880-05-30 / 22. szám
22. sz. /Vájus 30. BUDAPEST, 1880. Megrendelhető minden kir. postahivatalnál, a szerkesztőségnél nádor-utcza 13. szám és Kilián György könyvkereskedésében váczi-utcza Drasche-féle házban. ORVOSI HETILAP. MEGJELEN MINDEN VASARNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRhelyben és vidéken egész évre x6 frt., félévre 5 frt. A közlemények és fizetések bérmentesítendők. HIRDETÉSEKÉRT soronkint 15 új kr. ITONIS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBUVÁRLAT KÖZLÖNYE. HUSZONNEGYEDIK ÉVFOLYAM. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tanár. Tartatóm : Takács E. tr. Gerinczagyi görcsös büdös (paralysis spinalis spastica). — Elischer Gy. tr. A méh hüvelyes részének egy ritkább alakja. — Könyvismertetés. Lehrbuch der Ohrenheilkunde von Dr. Victor Urbantschitsch. — Lapszemle. A legenyélecs alkalmazásáról hosszantartó sebészi műtéteknél. Tárcza : Széchenyi István gr. szobrának leleplezése f. hó 23-kán. — A magyar tudományos akadémia III. osztályának ülése 1880. ápril 19-kén. Hegyes E. mr. czikkének folytatása. — Vegyesek. — Pályázatok. Melléklet : Közegészségügy és Törvényszéki orvostan 3. száma. A gerinczagyi görcsös büdös (paralysis spinalis spastica). Takács Endre m. tar-tól. Alig van bántalom általában, az idegkórok között pedig különösen, mely Charcot-nak a gerinczagy betegségeire új világot derített munkája óta monographiák, tudományos folyóiratok, szaklapok és tankönyvekben annyiszor dolgoztatott volna fel, s oly különböző felfogásnak szolgált volna alapul mint épen a czímmel jelzett gerinczagyi bántalom. E bántalom körül való lázas mozgalomnak oka egyrészről kétségkívül a Charcot-féle felfogás újdonsága, logicus észszerűsége és világosságában keresendő, mely számosaknak élénk ingerül szolgált újabb casuisticus esetek által világítani meg az új betegséget; másrészről a németeknek csaknem fennhéjázással határos „deutsche Wissenschaft" kitételben culmináló féltékenysége az eszme felállításának elsősége felett — bár ez esetben teljesen indokolatlanul — néha igen zajos tollharcznak képezte alapját. E tollharcz zajosságának daczára a német alaposság mellett meddő még sem lehetett, így történt, hogy a boncz- és kórboncztani alapos ismeret, majd felületesség, természetszerűen különböző értelmezést hozván felszínre, ennek kinyomataként szintén nem kevés munka látott napvilágot. Lényeg: A betegség lényegét Charcot-tól Erb-ig mindenki csak tünetében ismerte, s az ezen tüneteknek megfelelő gerinczagyi bántalom inkább találgatás, a gerinczagy boncz- és élettanának ismeretén alapuló feltevés által íratott körül, anélkül, hogy a kórboncztan bonczolt esetek hiányában a tőle várt megfejtést megadhatta volna. Csak lassan kint, elvétve jöttek a közlemények, melyek már kórbonczi leírásokat hozva, biztosabb alapokat nyújtottak a betegség helybelítése és lényegének megállapítására. Charcot éles észlelő tehetsége — úgyszólván — az utolsó pontig felfedte az általa „tabes dorsal spasmodique“ névvel jelzett betegség tüneteit, úgy hogy mindazok, kik utána e bántalmat leírták, alig tudtak valamely újabb tünetet a régihez adni. Charcot előtt Türck már 1855. évben „Beobachtungen über das Leitungsvermögen des menschlichen Rückenmarkes“ czímű, bizonyos irányban korszakot alkotó munkájában érinti e betegséget, s a végtagokon egyes esetekben fellépett izomzsugorokat a gerinczagy oldalkötegeinek bántalmával hozta viszonyba ; anélkül, hogy e megjegyzésének ő maga is nagyobb fontosságot tulajdonított volna. Így történt, hogy szava másoknál sem ébresztett figyelmet, s teljes 11 év kellett, míg Charcot — de már ekkor — kiképzett kórképpel állhatott elő. A Charcot által adott, később Eric által szintén leírt, vagy elfogadott kórkép a positív tünetekben oly körülírt, határozott egészet látszott képezni, hogy a negatív tünetek csak amazoknak mintegy megerősítéséül hozottak fel, s mégis ezek nélkül a kórkép nem teljes, nem befejezett. Az összes tünetek fő positív jellegét az képezi, hogy e tünetek egyedül a mozgási kör bántalmára mutatnak ; negatív jellege pedig az, hogy minden más (érzési, edénymozgató és táplálási) kör bántalmatlan, s hogy úgy az ideg mint az izomban elváltozási villamos eltérések hiányoznak. A mozgási kör bántalma mindenek előtt izomgyengeségben mutatkozik, mely gyors elfáradás és az illető végtag nehézsége által árulja el magát. E gyengeség lassan kint félhüdösnek majd hüdésnek ad helyet; anélkül azonban, hogy vizsgálatunk alkalmával megszokott laza, elernyedt, minden (úgy akaratos, mint akaratlan) mozgást nélkülöző izomcsoportot, illetőleg végtagot találnánk. Az izomgyengeséghez az izmoknak sajátos, a rendesnél erősebb zsongja társul, — mindjárt a betegség kezdetén — úgy hogy a betegek határozottan érzik, miszerint illető tagjuk meghajlításánál eddig nem ismert akadályt 22