Orvosi Hetilap, 1891. december (35. évfolyam, 49-52. szám)

1891-12-06 / 49. szám

1891. 49. sz. ORVOSI HETILAP képességének, öregeknél senilis, cac­ectikusoknál más természetű szöveti elváltozásoknak tulajdoníthatjuk azt. Férfiak a nőkkel szemben hurutot okozó behatásoknak inkább vannak kitéve. El nem mulaszthatom megemlíteni, hogy a mennyiben hörg­hurutról, mint disponáló momentumról szólunk, az alatt csakis a heveny hörghurutot értjük s nem az idült hörghurutot, mely­nél egészen más minőségű elváltozások vannak s mely, mint a tapasztalat bizonyítja, pneumoniára különösen nem disponál Gyakrabban lehet a pneumoniának endemikus elterjedését, az eseteknek halmozódását látni. Sokan már ebből hajlandóak a pneumonia contagiosus voltára következtetni. Jü­rgensen a Flindt vizsgálatait említi fel, ki 120 eset 5 6/6 részében frisebb esetek­nek régibb esetekkel való összefüggését kimutatta. De azon összefüggés nagyon gyakran igen laza s nem tagadható, hogy a betegség halmozódását nem csak az egymással való érint­kezésnek lehet tulajdonítani, hanem más tényezőknek, melyek az emberek nagyobb csoportjánál csak mint alkalmi okok szerepelnek. A tényezők között, melyek endemia fejlődésére alkalmat adnak, első­sorban a meteorologikus viszonyokat kell említeni, így kétségtelen, hogy télen és tavaszszal a megbetegedés gyakoribb, mint nyáron vagy őszszel.­ A téli és tavaszi félévre a megbetegedések 3—3/4 része esik. A klinika 187 esete az egyes hónapok szerint következőkép oszlott el: áprilisra 87 meg­betegedés, márcziusra 33, januárra 29, februárra 21, októberre 18, novemberre 17, májusra 12, dec­emberre, szeptemberre 9—9, augusztusra 2, júniusra, júliusra 1—1. Az összeállításból különösen feltűnik, mennyivel több megbetegedés esik az év négy első hónapjára úgy együtt véve, mint külön az év többi hónapjai­hoz viszonyítva. Mások is azt találták, hogy a megbetegedés tavaszszal még több, mint télen, ellenben Angliában Wilhelm Ziemmsen1­2 szerint a viszony épen fordított. Hogy az időjárás miképen gyakorolja befolyását, nem tudjuk, mert az itt számba vehető körülményeket egyenként vizsgálva, azok befolyást gyakorolni nem látszanak. Legnagyobb fontosságot a csapadék mennyiségének tulajdonítottak ; az volt a tétel, hogy kisebb mennyiségű csapadék mellett a pneumonia gyakoribb. Ezt talál­ták Keller,3 Seitz,4 Purjesz.5 A magyarázat az, hogy kevesebb csapadék mellett, mikor a talajvíz is mélyebben áll, a talaj felsőbb rétegei kiszáradnak s onnan pathogen microorganismusok könnyebben kerülnek az atmosphaerába. De mások (Hirsch, Flindt) vizsgálatai ezen tételt nem erősítették meg, s helyesebb­nek látszik az időjárási tényezőket összeségü­kben figyelembe venni, mint azt Brunner­ tette. Ő az időjárás befolyását arra vezeti vissza, hogy az a tüdő physiolog­ működését növeli-e vagy nem. Olyan időjárási viszonyok, melyek a tüdő functió­­ját növelik, s melyek különféleképen csoportosulva fejthetik ki ezen hatást, a tüdőlob keletkezését előmozdítják. Alacsony hőmérsék­légnyomás, kevés vízgőz-tartalom s a relatív vízgőz­tartalom alacsony foka mellett a tü­dőbok leggyakoribb. Azon­ban azt, hogy ezen tényezők közvetlenül vagy csak közvetve az által, hogy hörghurutot okoznak, disponáló tényezők-e, el­dönteni nem lehet. Tekintve azt, hogy pneumonia mindenütt van s mégis a direkt infectio igen ritka, a pneumonia ubiquitaer micro organismusai miasmák vagy azt kell felvenni, hogy az ember száj-, orr- és melléküregeiben igen gyakori pneumococcusok bizonyos körülmények között pathogén tulajdonságokat nyernek. A Friedländer-féle bacillust Emmerich 7 8 a talajban oly helyen mutatta ki, hol pneumonia epidémia volt s ugyancsak a Fried­länder-féle bacillust Patvlowskys a levegőben olyankor találta, mikor a vizsgálat helyén többen pneumoniában betegedtek meg, ellenben a diplococcus, mely a pneumoniának sokkal gyakoribb okozója, a szervezeten kivü­l még kimutatva nem lett s így sokkal valószínűbb, hogy az ember saját maga pneumo­­coccusai nyernek bizonyos körülmények között pathogén tulajdon­ságokat. A jobb bronchus tágabb voltában keresik annak okát, hogy a jobb tüdő gyakrabban betegedik meg, ámbár ezt álta­lános igazság gyanánt elfogadni nem lehet, sőt a klinikai esetek azt látszanak bizonyítani, hogy a láb a bal alsó tüdő­lebenyben gyakoribb. Az észlelt esetek közül a bal alsó tüdő­lebenyben 63-szor, a jobb alsó tüdőlebenyben 55 szer, a jobb felső tü­dőlebenyben 13 szer, a bal felső tüdőlebenyben 10-szer, a jobb alsó és felső lebenyben egyszerre 12 szer, s mindkét alsó tüdőlebenyben egyszerre 7-szer volt pneumonia, 6-szor a lobos folyamat centrális volt. E statistikai adatokból nem mernék más következtetést vonni, mint hogy a tüdő alsó lebe­nyeinek pneumoniája gyakoribb, mint a felső lebenyeknek pneumoniája, minek okát eddig nem ismerjük. Az iszákosság nem annyira a megbetegedést segíti elő, mint a lefolyásra gyakorol befolyást. A 187 eset közül 8 volt iszákos. (Folytatása következik.) 1 Ziemmsen’s Handb. clcr spec. Path. u. Ther. V. Bd. 1. Th. 29. old. 2 Deutsche Klinik 1857. 3 JUrgensen, croup. Pneum. 9. old. 4 Bayer, ärztl. Intelligenzbl. 1874. 5 Deutsch. Arch. f. klin. Med. XXXV. Bd. 6 Deutsch. Arch. f. klin. Med. 1891. 7 Fortschr. d. Med. Bd. II. p. 153. 8 Berl. klin Wochensclir. 1885. Nr. 22. 606 Közlemény a budapesti magy. kir. tud. egye­tem gyógyszertani intézetéből. Kísérleti adatok az acut phosphormérgezés kezeléséhez. Antal Jánostól. (Vége.) Ezek előadása után áttérek phosphorral tett mérgezési kísérleteimre, melyeknél a kali hypermanganicum híg oldatait vittem a gyomorba mint chemikus ellenmérget, kiindulva az előzőkben kifejtettekből. Kezdetben nyulakon kísérleteztem. Ezek azonban ily czélokra alkalmatlan állatok. Gyomruk még akkor is telve van ételpéppel, ha előzőleg 1 napig éhezteti az ember őket és a beadott kali hypermanganicum ezen péppel érintkezve előbb reducálódik, mintsem már előbb bevitt phosphor­­ral találkozhatnék. Sok kali hypermanganat beadásával meg­menthetők ugyan ez állatok, ennek azonban gyakran ellen­szegül a gyomornak telt volta, s így a hely szűk, mely csak mérsékes mennyiségű folyadék befogadását engedi meg. Körül­belül azon tapasztalatot tehettem nyulaknál, hogy a gyomorba bevitt phosphor mennyiségéhez k­épest 20-szoros mennyiség hali hypermanganicumot kellett az állattal bekebeleztetnem­ */10—*/6 — 1/a—1 %-os oldatok alakjában, hogy ők­et megmenthessem. Nyulaim 2-—10 egm, phosphort kaptak pl. sesamiban oldva, s erre körül­belül 15 percz múlva az ellenszert több porzióban. Azonban még akkor is, midőn az ellenszer az életet megmenteni nem tudta, világosan látszott annak hatásossága: a kezelt nyulak hosszabb ideig éltek, mint a nem kezeltek, s a szervek el­­zsírosodása amazoknál korántsem volt oly feltűnő mint emezeknél. Sokkal meggyőzőbbek a kutyákon tett kísérleteim, mely állatok közelebb is esvén az emberhez, ily ezélú vizsgálatokra alkalmasabbak, gyomruk sincs úgy megtelve mint a nyulaké, s ebben is hasonlóbbak a viszonyok az emberi viszonyokhoz. Hogy minél inkább utánozzam a mindennapi életet, nem tiszta phosphort, hanem phosphoros gyufaoldatokat használtam. Az oldatokat úgy készítettem, hogy egy liter forralt tejben 1000 gyufafejet 24 órán át áztattam és a jól összerázott oldatot használtam fel mérgezésre. Kísérleteim a következők: I. csoport, 1891. április 10. Két, körülbelül 25 kgm., tehát egyenlő súlyú kutya 180 kcm.-t kapott kü­lön-külön a leírt módon készült gyufa-oldatból a gyomrába. Az egyik (control) kutyának gyomrát azonnal a méreg beadása után langyos vízzel kimostam mindaddig, míg a gyomorból kijövő víz egészen tiszta nem volt. Az állat a méreg beadása után többé nem evett, foly­ton feküdt, s április 15-dikétől kezdve véreset hányt, 15-dikén somno­­lentiába esett és 16-dikán reggel, tehát a megmérgezés utáni hatodik napon halva találtam ketreczében. Bonczolatnál a máj, szív, vesék nagy­fokú elzsírosodása állapíttatott meg. A másik kutyának gyomrát nem mostam ki, hanem a phosphor adagolása után néhány percz múlva 2 liter 'Zs'/o-os kali hypermang­­­oldatot öntöttem gyomrába a gyomorcső segélyével Az állat még az

Next