Orvosi Hetilap, 1892. február (36. évfolyam, 6-9. szám)

1892-02-14 / 7. szám

Harminczhatodik évfolyam. 7. szám. Budapest, 1892. február 11­­. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBAVÁRLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐGYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény Korányi Frigyes Mr. tanácsos egyetemi tanár első belgyógyászati koro­dájáról. Weil-féle betegség egy esete. Terray Pál dr., kórodai első tanársegédtől. Weil 1886-ban­ egy addig le nem írt betegségre hívta fel az orvosok figyelmét; az általa — részben Friedreich-al közösen — észlelt 4 eset mindegyikében erőteljes egyének, kizárólag férfiakról van szó, a­kik különös prodrámák nélkül, hirtelen, fejfájás, szédülés és egyidejűleg fellépő láz kíséreté­ben betegedtek meg. Már a betegség első napjaiban feltűnő elesettség, kifejlődött agyi tünetek (nyugtalan álom, hajlam deliriumokra, álmosság), mérsékelt icterus a tülkhártyákon és bőrön, a máj és lép m­egduzzadása és fájdalmas volta, vala­mint fehérnyevizelés volt észlelhető. Az emésztési szervek részéről is nyilvánultak zavarok, bevont nyelv, étvágytalanság, hasmenés vagy székrekedés alakjában. Mindezen tünetek néhány napi fennállásuk után hevességükből csakhamar enged­tek, az 5—8-dik napon javulás állott be s a lázas hőmérsék, az icterus, máj- és lépdaganat, valamint a fehérnyevizelés megszűnése mellett, fokozatosan a rendesre szállott le. Betegei közül háromnál a láztalan időszak 1­7 napig való fennállása után recidiva állott be olyképen, hogy a hőmérsék újból és pedig két "esetében fokozatosan emelkedett, hogy rövid idő múlva ugyancsak ismét fokozatosan visszafejlődjék, a­nélkül hogy tulajdonképen is a tetőpont — fastigium — fennállott volna. Ezen recidiva tartama 5—6 nap volt, míg az első lázroham körülbelül 6—10 napon át tartott, a recidiva alatt nem észlel­tettek olyan magas (40—40'6°) hőmérsékek, mint az első láz­roham folyamán. Az érvelés mérsékelt szaporodást mutatott, 104—112 perczenként, két esetben nyilvánosan az icterus be­folyása alatt a 3 - 4-dik napon az ütérlökés ritkulása állott be. Az icterus nem volt nagyfokú, de jól kifejezett, a vizelet­ben nemcsak epefestenyek, de epesavak is kimutathatók vol­tak. A székü­rülések három esetben festenyzettek, egy esetben agyagszerűek voltak. Egy eset kivételével a vizelet zavaros volt, fehérnyét, hyalin- és epithelhengereket, fehér és vörös vérsejteket tartalmazott. Különösen kiemeli Weil a máj korai megnagyobbodását és fájdalmasságát. A bőrön betegei közül egynél roseola, másiknál foltos pír a nyakon és arczon jelent­kezett. Mind a 4 eset gyógyulásba ment át, feltűnő volt a nagyon hosszú üdülési időszak, a betegek a láz s a többi tünetek megszűnte után feltűnő gyengéknek érezték magukat, táplálkozásuk nagy mérvben csökkent, lassan jöttek maguk­hoz, úgy hogy a betegség egész tartama, a teljes helyreállásig 4—10 hetet tett ki. A leírt tünetcsoport természete és jelentő­ségét illetőleg Weil nem mond határozott véleményt, a kérdést — vájjon morbus sui generis-e vagy egy különös alakja a typhusnak ? — nyitva hagyja, e mellett egy sajátszerű, ismeret­len specifikus októl függő megbetegedés lehetőségét fenntart 1 Deutsch. Arch. f. kl. Med. Bd, 39. tandónak véli. A betegséget előidéző h­atány invasiójának helyéül a bélcsatornát tekinti, mert betegei közül 3 hasmenés­ben szenvedett. A ritka és főleg kóroktani szempontból telje­sen homályos betegség kapcsán hangsúlyozza Weil, hogy további idevágó észleletek és közlések történjenek. Azóta Gold­schmied,1 Aufrecht,2 Wagner,3 Roth,4 Haas,5 Fiedler, 6 Brodowski és Dunin,7 Fraenkel,8 Stirl,9 Werther,10 Wassilieff,11 nálunk Székely12 közlései folytán körülbelül 80 beteg kortörténete lett ismertetve, kiknél a kórisme Weil-féle betegségre tétetett. Megjegyzendő, hogy már Weil előtt lettek leírva Franczia­­országban hasonló kóresetek, így Landoury13 1883-ban typhus h­epatique név alatt két betegről szól, a­kik röviddel Páris le­vezető csatornáiban való foglalkozásuk után erős láz, fejfájás, elesettség által lepettek meg, a­mely tünetekhez csakhamar máj- és lépdaganat, fehérnyevizelés, székrekedés, később has­menés, icterus és orrvérzés csatlakozott. Landoury ezen eddig le nem írt bántalom okát a levezető csatornákban kifejlődött miasmák általi fertőzésben kereste. A Weil közlése óta megjelent leírások részint több irány­ban eltérést mutatnak a Weil által összeállított kórképtől, részint a kórkép jellemzésének kiegészítésére szolgálnak. A szerzők legnagyobb része oda hajlik, hogy felvegyen egy általá­nos megbetegedést, egy alakját a lázas fertőző icterusnak, mely részint szórványosan, részint kisebb járvány alakjában lép fel, különösen férfiakat lep meg s főleg nyár idején észlel­­tetik. Ezen bántalom gyakran lép­ és májdaganattal, fehérnye­­vizeléssel jár, többnyire gyógyulásba megy át, de vannak halálosan végződő esetei is. A bántalom hosszabb lappangási idő­szak előremenetele nélkül, hirtelen kezdődik többnyire a hő­mérsék gyors emelkedése közben, néha rázó hideg által meg­előzve. A 4—5. vagy az 5— 6. napon a hőmérséki görbe gyakran egy remissiót tüntet fel, de azután még egyszer felemelkedik, hogy a 8—10. napon lytb­e fokozatosan leessék. Néha 1 — 8 napi lázszünet után egy második lázroham­­— relapsus — áll be fokozatos kifejlődési és visszafejlődési szakaszszal fastigium nélkül. Mindjárt kezdettől fogva a betegek nagyon elesettek, az eszmélet néha nagy fokban zavart, álmosság mutatkozik. Sok esetben a betegek legfőbb panaszát heves ikraizomfájdalmak képezik, mire legelőször Fiedler hívta fel a figyelmet, Werther eseteinek 50%-ában észlelte. A kórkép kiegészítését is említtet­­nek továbbá kezdettől fennálló gyomor- és béltünetek : étvágy­talanság, bevont, száraz nyelv, hányás, székrekedés, esetleg hasmenés. A lép az eseteknek körülbelül 70°­0, a máj 50%-ában nagyobbodott, mindkettő igen korán lép fel. A máj duzzadása igen jelentékeny fájdalmassággal jár. Egyikét a legállandóbb tüneteknek képezi az icterus, mely néhány esetben már a meg­betegedés első napján ki volt fejlődve. Az icterus intensitása 1 2 8 Deut. Arch. f. ki. Med. Bd. 40. 4 Ibidem Bd. 41. 5 Prag. ined. Woch. Nr. 39—40. “ Deut. Arch. f. ki. Med. Bd. 42. 7 Ibidem Bd. 43. 8 Deut. med. Woch. 1889. Nr. 9. 9 Ibidem 1889. Nr. 39. Iu Ibidem 1889. Nr. 52. 11 Wiener Klinik 1889. Heft 8—9. 12 Orvosi Hetilap 1891. 41--42. 13 Gaz. des hop. 1883.

Next