Orvosi Hetilap, 1892. február (36. évfolyam, 6-9. szám)
1892-02-14 / 7. szám
Harminczhatodik évfolyam. 7. szám. Budapest, 1892. február 11. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBAVÁRLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐGYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény Korányi Frigyes Mr. tanácsos egyetemi tanár első belgyógyászati korodájáról. Weil-féle betegség egy esete. Terray Pál dr., kórodai első tanársegédtől. Weil 1886-ban egy addig le nem írt betegségre hívta fel az orvosok figyelmét; az általa — részben Friedreich-al közösen — észlelt 4 eset mindegyikében erőteljes egyének, kizárólag férfiakról van szó, akik különös prodrámák nélkül, hirtelen, fejfájás, szédülés és egyidejűleg fellépő láz kíséretében betegedtek meg. Már a betegség első napjaiban feltűnő elesettség, kifejlődött agyi tünetek (nyugtalan álom, hajlam deliriumokra, álmosság), mérsékelt icterus a tülkhártyákon és bőrön, a máj és lép megduzzadása és fájdalmas volta, valamint fehérnyevizelés volt észlelhető. Az emésztési szervek részéről is nyilvánultak zavarok, bevont nyelv, étvágytalanság, hasmenés vagy székrekedés alakjában. Mindezen tünetek néhány napi fennállásuk után hevességükből csakhamar engedtek, az 5—8-dik napon javulás állott be s a lázas hőmérsék, az icterus, máj- és lépdaganat, valamint a fehérnyevizelés megszűnése mellett, fokozatosan a rendesre szállott le. Betegei közül háromnál a láztalan időszak 17 napig való fennállása után recidiva állott be olyképen, hogy a hőmérsék újból és pedig két "esetében fokozatosan emelkedett, hogy rövid idő múlva ugyancsak ismét fokozatosan visszafejlődjék, anélkül hogy tulajdonképen is a tetőpont — fastigium — fennállott volna. Ezen recidiva tartama 5—6 nap volt, míg az első lázroham körülbelül 6—10 napon át tartott, a recidiva alatt nem észleltettek olyan magas (40—40'6°) hőmérsékek, mint az első lázroham folyamán. Az érvelés mérsékelt szaporodást mutatott, 104—112 perczenként, két esetben nyilvánosan az icterus befolyása alatt a 3 - 4-dik napon az ütérlökés ritkulása állott be. Az icterus nem volt nagyfokú, de jól kifejezett, a vizeletben nemcsak epefestenyek, de epesavak is kimutathatók voltak. A székürülések három esetben festenyzettek, egy esetben agyagszerűek voltak. Egy eset kivételével a vizelet zavaros volt, fehérnyét, hyalin- és epithelhengereket, fehér és vörös vérsejteket tartalmazott. Különösen kiemeli Weil a máj korai megnagyobbodását és fájdalmasságát. A bőrön betegei közül egynél roseola, másiknál foltos pír a nyakon és arczon jelentkezett. Mind a 4 eset gyógyulásba ment át, feltűnő volt a nagyon hosszú üdülési időszak, a betegek a láz s a többi tünetek megszűnte után feltűnő gyengéknek érezték magukat, táplálkozásuk nagy mérvben csökkent, lassan jöttek magukhoz, úgy hogy a betegség egész tartama, a teljes helyreállásig 4—10 hetet tett ki. A leírt tünetcsoport természete és jelentőségét illetőleg Weil nem mond határozott véleményt, a kérdést — vájjon morbus sui generis-e vagy egy különös alakja a typhusnak ? — nyitva hagyja, e mellett egy sajátszerű, ismeretlen specifikus októl függő megbetegedés lehetőségét fenntart 1 Deutsch. Arch. f. kl. Med. Bd, 39. tandónak véli. A betegséget előidéző hatány invasiójának helyéül a bélcsatornát tekinti, mert betegei közül 3 hasmenésben szenvedett. A ritka és főleg kóroktani szempontból teljesen homályos betegség kapcsán hangsúlyozza Weil, hogy további idevágó észleletek és közlések történjenek. Azóta Goldschmied,1 Aufrecht,2 Wagner,3 Roth,4 Haas,5 Fiedler, 6 Brodowski és Dunin,7 Fraenkel,8 Stirl,9 Werther,10 Wassilieff,11 nálunk Székely12 közlései folytán körülbelül 80 beteg kortörténete lett ismertetve, kiknél a kórisme Weil-féle betegségre tétetett. Megjegyzendő, hogy már Weil előtt lettek leírva Francziaországban hasonló kóresetek, így Landoury13 1883-ban typhus hepatique név alatt két betegről szól, akik röviddel Páris levezető csatornáiban való foglalkozásuk után erős láz, fejfájás, elesettség által lepettek meg, amely tünetekhez csakhamar máj- és lépdaganat, fehérnyevizelés, székrekedés, később hasmenés, icterus és orrvérzés csatlakozott. Landoury ezen eddig le nem írt bántalom okát a levezető csatornákban kifejlődött miasmák általi fertőzésben kereste. A Weil közlése óta megjelent leírások részint több irányban eltérést mutatnak a Weil által összeállított kórképtől, részint a kórkép jellemzésének kiegészítésére szolgálnak. A szerzők legnagyobb része oda hajlik, hogy felvegyen egy általános megbetegedést, egy alakját a lázas fertőző icterusnak, mely részint szórványosan, részint kisebb járvány alakjában lép fel, különösen férfiakat lep meg s főleg nyár idején észleltetik. Ezen bántalom gyakran lép és májdaganattal, fehérnyevizeléssel jár, többnyire gyógyulásba megy át, de vannak halálosan végződő esetei is. A bántalom hosszabb lappangási időszak előremenetele nélkül, hirtelen kezdődik többnyire a hőmérsék gyors emelkedése közben, néha rázó hideg által megelőzve. A 4—5. vagy az 5— 6. napon a hőmérséki görbe gyakran egy remissiót tüntet fel, de azután még egyszer felemelkedik, hogy a 8—10. napon lytbe fokozatosan leessék. Néha 1 — 8 napi lázszünet után egy második lázroham— relapsus — áll be fokozatos kifejlődési és visszafejlődési szakaszszal fastigium nélkül. Mindjárt kezdettől fogva a betegek nagyon elesettek, az eszmélet néha nagy fokban zavart, álmosság mutatkozik. Sok esetben a betegek legfőbb panaszát heves ikraizomfájdalmak képezik, mire legelőször Fiedler hívta fel a figyelmet, Werther eseteinek 50%-ában észlelte. A kórkép kiegészítését is említtetnek továbbá kezdettől fennálló gyomor- és béltünetek : étvágytalanság, bevont, száraz nyelv, hányás, székrekedés, esetleg hasmenés. A lép az eseteknek körülbelül 70°0, a máj 50%-ában nagyobbodott, mindkettő igen korán lép fel. A máj duzzadása igen jelentékeny fájdalmassággal jár. Egyikét a legállandóbb tüneteknek képezi az icterus, mely néhány esetben már a megbetegedés első napján ki volt fejlődve. Az icterus intensitása 1 2 8 Deut. Arch. f. ki. Med. Bd. 40. 4 Ibidem Bd. 41. 5 Prag. ined. Woch. Nr. 39—40. “ Deut. Arch. f. ki. Med. Bd. 42. 7 Ibidem Bd. 43. 8 Deut. med. Woch. 1889. Nr. 9. 9 Ibidem 1889. Nr. 39. Iu Ibidem 1889. Nr. 52. 11 Wiener Klinik 1889. Heft 8—9. 12 Orvosi Hetilap 1891. 41--42. 13 Gaz. des hop. 1883.