Orvosi Hetilap, 1892. november (36. évfolyam, 45-48. szám)

1892-11-06 / 45. szám

1892. 45. re. ORVOSI HETILAP A crus superius vagy teljesen vagy részlegesen lehet ki­fejlődve. 500 általam megvizsgált fegyencz közül egyetlen egy­szer találtam teljesen hiányozva, kétoldalt hiányosan fejlődve fegyenczeknél csak 0­ 8%-ban találtam, holott elmebetegeknél és idiótáknál 5—6%-ra is felemelkedik számuk. Fegyencznők­­nél nem találtam e téren abnormitást. A helix az antehelix-el rendesen csak részlegesen nő össze; teljes összenövés ritka jelenség. Rendesen a crus sup. ante­­helicis és a helix harántága nő össze. Részlegesen összenőve fegyenczeknél csak 3’2%-ban találtam, fegyencznőknél egyet­len egy esetben ; ezzel szemben pedig teljesen összenőve fegyen­czeknél 2­ 3, fegyencznőknél 2%-ban találtam. Sokkal kevesebb számban tehát mint elmebetegeknél és idiótáknál, hol az el­változás 2—10% közt ingadozik. V. Fossa scaphoideán talált elváltozások szintén igen érdekesek. Anatómiai szempontból akkor mondjuk szabályos­nak ezt, ha lehúzódik a czimpáig s itt hirtelen megszakad ; akár hosszabb vagy rövidebb ez árok — szabálytalan; úgy­szintén szabálytalan akkor is, ha át van hidalva. Kétoldalt egész a czimpára lehúzódó fossa scaphoideát találtam normális egyéneknél 7'6, elmebetegeknél 11'5, idióták­nál 10‘3 és fegyenczeknél 10‘2%-ot; nőknél normális egyének­nél 8'8, idiótáknál 9'1, elmebetegeknél 8'8 és fegyencznőknél 9'6%-ot. Kétoldalt megrövidült vagy hiányosan fejlett fossa scaphoideát fegyenczeknél 10­ 5%-ban, fegyencznőknél 15­ 2%-ban találtam; elmebetegeknél és idiótáknál e szám jóval kisebb, daczára annak, hogy ez anomália létrejövetelét a helix és ante­­helix abnormis alakulása segíti elő. Ha a helix az antehelixel teljesen vagy részlegesen összeér, úgy a fossa scaphoideát áthidaltnak mondjuk. Megfigyeléseim szerint elmebetegeknél és idiótáknál 10—15%-át találjuk az ilyen anomáliának, tehát kétszer annyit, mint normális egyé­neknél ; ezzel szemben fegyenczeknél 9­5, fegyencznőknél csak 8'9%-ot találtam. VI. A tragus és antitragus csupán nagysági elváltozásaikban érdekesek. Némely szerző ugyan az alakot és elhelyezkedésének helyét is tekintetbe vette, de ennek nem lehet nagy fontosságot tulajdonítani. Kétségtelen az, hogy míg normális egyéneknél e két kiemelkedést alig találni 1 % -ban megnagyobbodva, addig ugyanezt fegyenczeknél 5'8%-ban, a kettőt együttesen pedig 2‘1%-ban, fegyencznőknél a tragust 2*7, az antitragust 7'1 és mindkettőt egyszerre 1'2%-ban találtam megnagyobbodva. Mindezen adatokat egybevetve határozottan constatálni véljük, hogy elmebetegeknél, idiótáknál és elítélteknél sokkal gyakoriabbak a kagyló morphológiai elváltozásai, hogy ez elté­rések közül is főleg a jelentékenyebbek vannak, nagyobb számban képviselve, s végül hogy az elmebetegeknél, idiótáknál és elítélteknél a férfiaknál sokkal nagyobb számban találjuk az eltéréseket, mint ugyanilyen osztályzatú nőknél. Végül számításokat tettem arra vonatkozólag, hogy a kétoldali vagy egyoldali anomáliák milyen számban fordulnak elő. Az összes anomáliák közül Az anomáliák tehát túlnyomó részt bilaterálisak; ha egyoldaliak, úgy gyakrabban a bal oldalon jönnek elő. Hogy az elváltozások milyen számban jönnek elő egy­­egy megvizsgálton, mutatja a következő táblázat: találtam férfiaknál 1—1 normális egyénre 1'8, elmebetegre 1 '5, idiótára 2'4, fegyenezre 14 elváltozást; nőknél 1—1 normá­lis egyénre 0'5, elmebetegre 2*1, idiótára 2'2, fegyeneznőre 1'2 elváltozást, mely számok ismét azt mutatják, hogy elme­betegeknél, idiótáknál és elítélteknél ugyanazon egyénen is átlag véve több az elváltozás mint a normális egyénen. férfiaknál normális elmebeteg idióta fegyenez kétoldali anomália 710 869 82-9 75-7 jobboldali 7-4 51 8-5 10­ 8 baloldali „ 8-1 60 64 13-5 kétoldali anomalia ... nőknél 751 69 0 88-0 89-8 1 °l 10 jobboldali „ ........... 2-8 31— 43 baloldali „ ... ... 14 0 130 55 58 549 A rendellenes koponyaalkat elmekórtani jelentőségéről. Konrád Jenő dr., a nagyszebeni orsz. tébolyda igazgató-főorvosától. . (Folytatás.) Annyi bizonyos, hogy e következtetések s ezek klinikai értékesítése eddigelé szűk határok közé van szorítva. Hogyha a koponyafejlődés általában visszamarad és előáll a mikro­­cephalia, akkor ez bizonyára oly kóros állapot, melyből teljes joggal következtetünk az agy visszamaradottságára s a tapasz­talat következtetésünket csak igazolni fogja. Ugyancsak joggal következtethetünk kóros agyfejlődésre, ha túl nagyra nő a koponya, kivált ha a macrocephalia kifejezetten hydrocephal formáival van dolgunk. De a nehézség ott kezdődik, a­hol a rendellenes forma mellett a koponyaüregnek nagyobb mérvű szűkültségét vagy tágultságát nem constatálhatjuk, illetőleg élő fejnél fel nem tételezhetj­ük. Mert a kórtani mérlegre téve azt a körülményt, hogy a koponya például a bal oldalon vala­hol le van lapulva, de a jobb oldalon annyival inkább ki van domborodva, vagy ha a compensatorius irányt valamely ferde átló szabja meg, nem igen képzelhetjük el, hogy ez mennyi­ben alterálhatná az agyfejlődést, hiszen a kellő compensatio megvan, van tehát tér az agynövés számára, és tudjuk azt, hogy az agy a növési irányváltozások ellenében bizonyos határig semlegesen viselkedik, így már az ethnographikus szem­lélet is meggyőzhet bennünket arról, hogy mily szélesre képes nőni az agy a brachycephaliánál 90-es indexekkel, a­milyenek a román hegyi lakók között nem tartoznak a ritkaságok közé, pedig nem lehet állítani, hogy ezek és a 7­)-es indexekkel bíró dolychocephalok között ép agyfejlődés dolgában valami különbség léteznék. Mindenesetre gyakorlati adatokra van szükségünk e tárgyban, hogy az ép és a beteg anyagnak összehasonlításából a helyesnek látszó következtetéseket levon­hassuk. Ha az elmebetegek koponyáiról vagy azok élő fejei­ről adatokat szerezünk be, s ezeket helyesen értékesíteni akarjuk, úgy mindenekelőtt szükséges, hogy azon népfajnak, a­melyből a betegek kikerülnek, szintén ismerjük koponya vagy fejalkati viszonyait, különösen áll ez a mensuratióra nézve, a­miről könnyen meggyőződhetünk, ha például a szász és román élő fejek méreteinek középértékeit összehasonlítjuk, így a kerületre nézve 55—56 centiméter a középszám a szászoknál, a románoknál ez csak 54—55 centiméter, s míg ezeknél 53 centiméteres kerület még nem excentrikus, addig a szászoknál ez a szám már szélsőséget jelent. De ez annyira termé­szetes, hogy csodálkozni lehet azon, ha akadnak olyan vizsgá­lók is, a­kik ezt a körülményt figyelmen kívül hagyják. Magam már évek óta foglalkozom ily adatok gyűjtésével. A vezetésem alatt álló tébolydában ápolt betegek különféle nemzetiségűek, nevezetesen szászok, románok, székelyek és magyarok, szükséges tehát, hogy e nemzetiségek ép elméjű egyéneinek koponyaalkatával megismerkedjem. Adatgyűjtései­met egyelőre csak a férfifejekre terjesztettem ki, mert ezek­nek méreteit könnyebben lehet beszerezni. Az adatok csak lassan gyűlnek, de már mégis annyira számottevőknek tekint­hetők, hogy az ép és a beteg egyének fejalkatainak össze­hasonlításából bizonyos útmutatást lehet nyerni. Nem volt eddig elé időm az összes beszerzett adatok, feldolgozására, és így a jelen alkalommal csak a román fejek adataival foglal­kozhatom. 135 épelméjű román férfi közül találtam 29 difformis fejet, deformitás alatt értve minden formai rendellenességet: scoliosist, boltozati assymetriát, rhachitikus és hydrocephal formákat. Megjegyzem, hogy az assymetriák csak inspectio és palpatio által határoztattak meg, tehát mindenesetre nagyobb fokú, feltűnő rendellenességeket képeztek. Egyébiránt a kis­fokú, csak különös methodusokkal meghatározható boltozati assymetriák minden koponyán megvannak, s tulajdonképen szabályt képeznek, ezen oknál fogva természetesen kórtanilag sem eshetnének latba. 90 elmebeteg román férfi közül 24-nél találtam fel deformitást, s ha most percentualiter szembe állítjuk a két adatot, akkor azt találjuk, hogy épeknél 21 ,­2, az elme­

Next