Orvosi Hetilap, 1893. május (37. évfolyam, 19-22. szám)

1893-05-07 / 19. szám

225 HETILAP 1893. 19. sz. ORVOSI hogy ezen ma már mindenütt ismert kijelentést tehette, abban nem kis része volt az általa megfigyelt két veserák­­esetnek, melyeket kimerítően közöl, s melyekre majdnem mindazok, kik a veserák kérdésével eddig behatóbban foglal­koztak, számtalanszor hivatkoznak. N­agyon valószínű továbbá, hogy épen azért találkozunk ez időtől aránylag sokakkal Waldeyer tanítványai s mások közt is, kik a veserákot behatóbb tanulmány alá vették, mert Waldeyer az említett veserák-eseteket, mint histogenetikus nézeteknek legmeggyőzőbb bizonyítékait tüntette fel. Ábrákkal kisért fejtegetése kimutatja az említett esetekben a primaer carcinoma keletkezését a vese csavarodott húgycsövecskéinek hámjából s feltünteti az ép csőrészletek hámjának közvetlen átmenetelét ugyanazon cső folytatásában levő rákos hám­burjánzásba. W­aldeyer követői közül Sachsnál találunk először mikro­­skopbce helyesen és tájékozottan leírt veserák-esetet, melynek primaer voltához azonban sok kétség fér, bár másrészt nem érdektelen közleményének e része, mert a leírás után leg­nagyobb valószínűség szerint a veseráknak ritka ú. n. „scirrhus“ alakja forgott fenn.­dőbeli sorrendet követve, nem hagyhatjuk figyelmen kívül Jerzykowszkynak 1871-ben megjelent munkáját, mert azon ideig még mikroskopice le nem írt megjelenési alakját ismerteti a veseráknak, bár nagyon valószínű, hogy esete analog Robinnek 1855-ben (Memoires sur l’épithelioma du rein. Paris, 1855. pag. 13.) epithelioma néven leírt vese­tumorával, legalább is makroskopice s mikroskopice is annál nagyobb valószínűséggel, mert az epitheliális sejtek megjelenési alakjai is megegyezőknek látszanak s csak elrendezésükben mutatkozik némi eltérés. Histogenetikus szempontból pedig csatla­kozik tökéletesen Waldeyer nézetéhez, ki (Virchow Archívumá­nak 55-dik kötetében a 129. oldalon megjelent) újabb mun­kájában a carcinoma fejlődéséről, hivatkozik is az említett esetre. gen pontos megfigyelésről tanúskodik Perewerseffnek 1874-ben (Virchow Archívum 59. kötete) megjelent czikke primaer vese-carcinoma egy esetéről, melynek górcsős ábrákkal kisért tüzetes leírása a rákos burjánzás kiindulási helyét is kideríti. Nagy súlyt fektet leírásában arra, hogy a burjánzó helyeket a vesecsövek tunica propriája veszi körül, a­mi bizonyítéka annak, hogy a burjánzás nem kívülről, pl. a vér­edények mentén fejlődve tört be a csövecskékbe, hanem tényleg azokból magukból indul ki.­em annyira patho-histologikus, mint inkább nagy fárad­sággal összeállított casuistikai s így klinikai szempontból méltó említésre Bohrernek 1874-ben megjelent monographiája is, melyre az újabb idők szerzői mint jeles forrásmunkára méltán hivatkoznak. Főértéke e munkának, hogy a symptomatologiá­­ját a primaer veseráknak igen kimerítő tanulmány tárgyává teszi, úgy hogy későbbi idők megfigyelései sem voltak képesek sok újjal járulni e kórnak tünettanához. Ö­sszefoglalva Waldeyer, Sachs, Jerzykowszky és Pere­­werself kutatásait, mondhatjuk, hogy e szerzők a carcinoma fejlődését a vese kifejlődött mirigycsöveinek epitheliumából kimutatták. A tudomány fejlődésével párhuzamosan a górcső mind mélyebb betekintést engedvén a puszta szemnek hozzáférhetlen structurákba, eljutottunk oda, hogy nemcsak már meglevő­ képeket tudunk a jelen alakelemekből magyarázni, hanem az embryo­­logiai kutatások haladása folytán, miután ismerni tanultuk a természet építkezési módját s az építéshez szükséges alakeleme­ket, inductio útján megfejteni iparkodhatunk fontos pathologiai jelenségeket is. S miután megismertük először azon alapelemek rendes alakulási módját s azon szabályokat, melyek szerint azok a szövetek s szervek physiologiai alakját produkálni szokták, ismerni tanuljuk lassanként azon boncz-szövettani tényezőket is, melyek a szabályszerű szervezkedést megzavar­ják, s a mely zavarnak azután eredményei a különböző patho­­logikus termények. Folytatása következik.) Függő kérdések a szülészet- és a nőgyógyá­szatban. Ecker József dr.-tól, tanársegéd Kézmárszky tmr. egyet. I. szül. és nőgyógy. kórodáján. (Folytatás.) A mi a lobos bántalmakat illeti, ezeket a tárgy fontos­sága és érdekessége miatt külön fejezetben voltam bátor fel­dolgozni (1. Klinikai füzetek 1893. 1. sz.). Itt csupán az opera­tiv technikát illetőleg a Trendelenburg-féle elhelyezés óriási előnyeire óhajtanék reámutatni. Nagyon sok gynaekológussal és sebészszel érintkeztem, de csupán egy bécsi tanárra akad­tam, a­ki ez elhelyezést kifogásolta azzal az érveléssel, hogy nagyon megváltoztatja az anatomikus viszonyokat. Ő t. i. egy ily Adnexen-tumor exstirpálása mellett, kóros kötegnek nézve, körülöltötte s teljesen kiirtotta a rectumot. A­mint azonban több ízben láttam laparotomiát az említett sebésztől, megértet­tem a nagy tévedést, s azt hiszem, Trendelenburg-féle elhelyezés nélkül is fog még vele megesni ilyen tévedés, ha nem tér el attól a felfogásától, hogy óvakodva minden rongálástól, helyben végez minden lekötést és metszést, nehogy megzavarja a boncz­­tani viszonyokat. Ha tompán szétválasztja az adhaesiókat s kihozza a hasseb elé a tumort, úgy semmi esetre sem köti alá a rectumot.­rdekes az is, hogy daczára a Trendelenburg-féle el­helyezés sajátosságának, a narkosis rendesen kitűnő, a­mi csak úgy érthető meg, hogy a legerélyesebben hat a chloroform okozta agyanaemia ellen. s nem mulaszthatom még itt felemlíteni, hogy a lobos függelékek exszirpatiójánál láttam először a bacteriológia practikus alkalmazását a sebészetben. Kiindulva Wertheim docens vizsgálataiból, s azon tapasztalati tényből hogy a gono­­coccusok rendesen csupán localis peritonitist okoznak, s így az általuk termelt genynek a hasüregbe való jutása az életet nem veszélyezteti, holott a strepto- és a staphylococcusoknak ily körülmények között végzetes a hatása (szembetűnő ez az ovarialis abscessusok megoperálásánál). Schauta tanár ilyfajta műtéteinél mindig kéznél áll egy a bacteriologiában jártas segéd kiizzított platin-kacscsal s ha a műtét közben ily geny­­nyel telt tumor megtalál pattanni, azonnal vesz a genyből és górcső alatt megnézi, a­mi csak pár percz munkája. Ha gono­­coccusokat találnak, egyszerűen letörlik (esetleg 1:1000 sublimat­­oldatba mártott s utána jól kifacsart vattatamponnal) a peri­­toneumról a genyet s szokott módon zárják a hasat. Láttam több ily esetet, a gyógyulás mindig zavartalan volt. Hogyha azonban egyéb pathogen bacteriumok deríttetnek ki, a hasseb teljes bevarrása nélkül Mikulics szerinti tamponadeot, illetőleg a Douglas drainezését végezik. * * * A tapasztalatok, miket a méhen kívüli terhességet illetőleg gyűjteni alkalmam volt, korántsem támaszkodnak az észlelések oly nagy számára, hogy azokból végérvényes következtetések levonására feljogosítottnak érezném magamat, de azért egy és más tekintetben érdemesnek tartom a közlésüket. A­z első, a­mi megragadta a figyelmemet, az, hogy e kóros állapot egyáltalán nem látszik olyan ritkának, mint a­hogy ezt még a közelmúltban is hittük. Hatásom alatt az egyes kórodákon körülbelül 160 lapa­rotomiát láttam s ezek között 7 ízben távolíttatott el méhen kivüli pete. Ha hozzáveszem ehhez még azon 6 esetet, melyek exspectativ kezelését észleltem s melyeknél minden tünet szerint ugyanezen betegség állott fenn, azt a benyomást szereztem, hogy a betegség eléggé mindennapi, különösen ha meggondol­juk azt is, hogy hány eset marad még észrevétlenül, illetőleg fel nem ismerve a nagy gyakorlatban. A diagnosis megállapításánál, szerény tapasztalásaim szerint, a locális leletre nagy súly annál kevésbé fordítható, mert a legtöbb esetben oly stádiumban kapjuk megfigyelés alá, midőn szövődmények zavarják a tiszta képet. Rendkívül elősegíti a diagnosist, s tulajdonképen csak ez teszi bizonyossá, hogy ha az anamnesis pontos adatainak a tudomására jutunk. B

Next