Orvosi Hetilap, 1893. május (37. évfolyam, 19-22. szám)
1893-05-07 / 19. szám
225 HETILAP 1893. 19. sz. ORVOSI hogy ezen ma már mindenütt ismert kijelentést tehette, abban nem kis része volt az általa megfigyelt két veserákesetnek, melyeket kimerítően közöl, s melyekre majdnem mindazok, kik a veserák kérdésével eddig behatóbban foglalkoztak, számtalanszor hivatkoznak. Nagyon valószínű továbbá, hogy épen azért találkozunk ez időtől aránylag sokakkal Waldeyer tanítványai s mások közt is, kik a veserákot behatóbb tanulmány alá vették, mert Waldeyer az említett veserák-eseteket, mint histogenetikus nézeteknek legmeggyőzőbb bizonyítékait tüntette fel. Ábrákkal kisért fejtegetése kimutatja az említett esetekben a primaer carcinoma keletkezését a vese csavarodott húgycsövecskéinek hámjából s feltünteti az ép csőrészletek hámjának közvetlen átmenetelét ugyanazon cső folytatásában levő rákos hámburjánzásba. Waldeyer követői közül Sachsnál találunk először mikroskopbce helyesen és tájékozottan leírt veserák-esetet, melynek primaer voltához azonban sok kétség fér, bár másrészt nem érdektelen közleményének e része, mert a leírás után legnagyobb valószínűség szerint a veseráknak ritka ú. n. „scirrhus“ alakja forgott fenn.dőbeli sorrendet követve, nem hagyhatjuk figyelmen kívül Jerzykowszkynak 1871-ben megjelent munkáját, mert azon ideig még mikroskopice le nem írt megjelenési alakját ismerteti a veseráknak, bár nagyon valószínű, hogy esete analog Robinnek 1855-ben (Memoires sur l’épithelioma du rein. Paris, 1855. pag. 13.) epithelioma néven leírt vesetumorával, legalább is makroskopice s mikroskopice is annál nagyobb valószínűséggel, mert az epitheliális sejtek megjelenési alakjai is megegyezőknek látszanak s csak elrendezésükben mutatkozik némi eltérés. Histogenetikus szempontból pedig csatlakozik tökéletesen Waldeyer nézetéhez, ki (Virchow Archívumának 55-dik kötetében a 129. oldalon megjelent) újabb munkájában a carcinoma fejlődéséről, hivatkozik is az említett esetre. gen pontos megfigyelésről tanúskodik Perewerseffnek 1874-ben (Virchow Archívum 59. kötete) megjelent czikke primaer vese-carcinoma egy esetéről, melynek górcsős ábrákkal kisért tüzetes leírása a rákos burjánzás kiindulási helyét is kideríti. Nagy súlyt fektet leírásában arra, hogy a burjánzó helyeket a vesecsövek tunica propriája veszi körül, ami bizonyítéka annak, hogy a burjánzás nem kívülről, pl. a véredények mentén fejlődve tört be a csövecskékbe, hanem tényleg azokból magukból indul ki.em annyira patho-histologikus, mint inkább nagy fáradsággal összeállított casuistikai s így klinikai szempontból méltó említésre Bohrernek 1874-ben megjelent monographiája is, melyre az újabb idők szerzői mint jeles forrásmunkára méltán hivatkoznak. Főértéke e munkának, hogy a symptomatologiáját a primaer veseráknak igen kimerítő tanulmány tárgyává teszi, úgy hogy későbbi idők megfigyelései sem voltak képesek sok újjal járulni e kórnak tünettanához. Összefoglalva Waldeyer, Sachs, Jerzykowszky és Perewerself kutatásait, mondhatjuk, hogy e szerzők a carcinoma fejlődését a vese kifejlődött mirigycsöveinek epitheliumából kimutatták. A tudomány fejlődésével párhuzamosan a górcső mind mélyebb betekintést engedvén a puszta szemnek hozzáférhetlen structurákba, eljutottunk oda, hogy nemcsak már meglevő képeket tudunk a jelen alakelemekből magyarázni, hanem az embryologiai kutatások haladása folytán, miután ismerni tanultuk a természet építkezési módját s az építéshez szükséges alakelemeket, inductio útján megfejteni iparkodhatunk fontos pathologiai jelenségeket is. S miután megismertük először azon alapelemek rendes alakulási módját s azon szabályokat, melyek szerint azok a szövetek s szervek physiologiai alakját produkálni szokták, ismerni tanuljuk lassanként azon boncz-szövettani tényezőket is, melyek a szabályszerű szervezkedést megzavarják, s a mely zavarnak azután eredményei a különböző pathologikus termények. Folytatása következik.) Függő kérdések a szülészet- és a nőgyógyászatban. Ecker József dr.-tól, tanársegéd Kézmárszky tmr. egyet. I. szül. és nőgyógy. kórodáján. (Folytatás.) A mi a lobos bántalmakat illeti, ezeket a tárgy fontossága és érdekessége miatt külön fejezetben voltam bátor feldolgozni (1. Klinikai füzetek 1893. 1. sz.). Itt csupán az operativ technikát illetőleg a Trendelenburg-féle elhelyezés óriási előnyeire óhajtanék reámutatni. Nagyon sok gynaekológussal és sebészszel érintkeztem, de csupán egy bécsi tanárra akadtam, aki ez elhelyezést kifogásolta azzal az érveléssel, hogy nagyon megváltoztatja az anatomikus viszonyokat. Ő t. i. egy ily Adnexen-tumor exstirpálása mellett, kóros kötegnek nézve, körülöltötte s teljesen kiirtotta a rectumot. Amint azonban több ízben láttam laparotomiát az említett sebésztől, megértettem a nagy tévedést, s azt hiszem, Trendelenburg-féle elhelyezés nélkül is fog még vele megesni ilyen tévedés, ha nem tér el attól a felfogásától, hogy óvakodva minden rongálástól, helyben végez minden lekötést és metszést, nehogy megzavarja a boncztani viszonyokat. Ha tompán szétválasztja az adhaesiókat s kihozza a hasseb elé a tumort, úgy semmi esetre sem köti alá a rectumot.rdekes az is, hogy daczára a Trendelenburg-féle elhelyezés sajátosságának, a narkosis rendesen kitűnő, ami csak úgy érthető meg, hogy a legerélyesebben hat a chloroform okozta agyanaemia ellen. s nem mulaszthatom még itt felemlíteni, hogy a lobos függelékek exszirpatiójánál láttam először a bacteriológia practikus alkalmazását a sebészetben. Kiindulva Wertheim docens vizsgálataiból, s azon tapasztalati tényből hogy a gonococcusok rendesen csupán localis peritonitist okoznak, s így az általuk termelt genynek a hasüregbe való jutása az életet nem veszélyezteti, holott a strepto- és a staphylococcusoknak ily körülmények között végzetes a hatása (szembetűnő ez az ovarialis abscessusok megoperálásánál). Schauta tanár ilyfajta műtéteinél mindig kéznél áll egy a bacteriologiában jártas segéd kiizzított platin-kacscsal s ha a műtét közben ily genynyel telt tumor megtalál pattanni, azonnal vesz a genyből és górcső alatt megnézi, ami csak pár percz munkája. Ha gonococcusokat találnak, egyszerűen letörlik (esetleg 1:1000 sublimatoldatba mártott s utána jól kifacsart vattatamponnal) a peritoneumról a genyet s szokott módon zárják a hasat. Láttam több ily esetet, a gyógyulás mindig zavartalan volt. Hogyha azonban egyéb pathogen bacteriumok deríttetnek ki, a hasseb teljes bevarrása nélkül Mikulics szerinti tamponadeot, illetőleg a Douglas drainezését végezik. * * * A tapasztalatok, miket a méhen kívüli terhességet illetőleg gyűjteni alkalmam volt, korántsem támaszkodnak az észlelések oly nagy számára, hogy azokból végérvényes következtetések levonására feljogosítottnak érezném magamat, de azért egy és más tekintetben érdemesnek tartom a közlésüket. Az első, ami megragadta a figyelmemet, az, hogy e kóros állapot egyáltalán nem látszik olyan ritkának, mint ahogy ezt még a közelmúltban is hittük. Hatásom alatt az egyes kórodákon körülbelül 160 laparotomiát láttam s ezek között 7 ízben távolíttatott el méhen kivüli pete. Ha hozzáveszem ehhez még azon 6 esetet, melyek exspectativ kezelését észleltem s melyeknél minden tünet szerint ugyanezen betegség állott fenn, azt a benyomást szereztem, hogy a betegség eléggé mindennapi, különösen ha meggondoljuk azt is, hogy hány eset marad még észrevétlenül, illetőleg fel nem ismerve a nagy gyakorlatban. A diagnosis megállapításánál, szerény tapasztalásaim szerint, a locális leletre nagy súly annál kevésbé fordítható, mert a legtöbb esetben oly stádiumban kapjuk megfigyelés alá, midőn szövődmények zavarják a tiszta képet. Rendkívül elősegíti a diagnosist, s tulajdonképen csak ez teszi bizonyossá, hogy ha az anamnesis pontos adatainak a tudomására jutunk. B