Orvosi Hetilap, 1894. február (38. évfolyam, 5-8. szám)
1894-02-11 / 6. szám
Harmincznyolczadik évfolyam. 6. SZülk. Budapest, 1894 február 11. ORVOSI HETILAP Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐGYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KORBUVÁRLAT KÖZLÖNYE. EREDETI KÖZLEMÉNYEK „Carcinosis miliaris acuta“ esete sokszoros rákemboliákkal." Irta Mégay Gyula dr., kórboncztani tanársegéd Kolozsvárit. A rák, mint mindnyájan tudjuk, fellépésétől kezdve mindvégig lassan terjedő, idült lefolyású betegség képét szokta mutatni: a beteg lassanként fogy, ereje hanyatlik s küleme mindinkább az ú. n. rákos cachexia jellegét mutatja; míg végre évek, de néha csak évtizedek múltán bekövetkezik a legtöbbször kikerülhetetlen halálos kimenetel. Öntudatunkban a rákról alkotott képzeteinkkel az idült lefolyásnak és lassú terjedésnek a fogalma annyira összeforrott, hogy meglep, ha mégis akadunk olyan esetekre is, melyekben a rák heveny lefolyású. Az ilyen ritka esetekben, mint már Demme is kimutatta, a rák mindig úgy lesz heveny betegséggé, hogy egy régi rákos daganat egyszerre több vagy sok szervben számos apró, tehát „miliaris“ rákos csomócskát hoz létre. Ilyenkor az idült rák kórképét, meglehetősen jellemzően, többé-kevésbé heves lázroham szokta félbeszakítani s ettől kezdve már az egész kórkép heveny betegség jellegét ölti. Ez a heveny betegség azután agyi tünetek, légzési nedélyek, emésztési zavarok kíséretében rendesen a 3 és 10-dik nap között halállal végződik. Miután e kóralak sok tekintetben hasonlít a heveny miliaris gümőkórhoz, igen találóan „heveny miliaris carcinosisnak“ neveztetik. Kórismérése e bajnak az élőben nehéz és egyáltalában csak úgy lehetséges, ha előbb sikerült kimutatni az elsődleges rákot. Az acut miliaris carcinosis eseteit felette gyéren találjuk feljegyezve, sőt úgy látszik e betegségnek német irodalma manapság is három, már meglehetősen régi munkára szorítkodozik, ú. m. 1. Köhler: Die Krebs-und Scheinkrebs-Krankheiten 1853. 2. Demme: Beobachzagen Uber carcinosis miliaris acuta (Schweizer Monatschrift für praktische Medizin, 1858.) 3. Johannes Erichsen: Zwei Fälle von carcinosis acuta miliaris (Virchow Archívuma 1861). Ezeknek előrebocsátása után áttérek most saját esetünk tárgyalására. Özv. K J.-né, 59 éves, süteményárusné, 1892. november 24-dikén mint lázas beteg felvétetett a „Karolina“-kórház női körosztályába, s másnap meghalt, a nélkül, hogy kórisméje meg volna állapítva. A bonczleletből a minket itt közelebbről érdeklő rész a következőkben foglalható össze: A kisebb termetű, jól táplált női hulla bőrszíne általában halvány, a háton egészen halvány hullafoltokkal. A kézhátakon, a mellkason, s a térdek táján a bőrben, utóbbi helyen akár négykrajczárosnyi terjedelmű felületes vérbeszűrődések láthatók. A kemény hurok könnyen levonható, megvastagodott s belső felületén majdnem mindenütt szürkés vöröses vérbe hártyával bevont, mely helyenként vérömlecses. A hasűrben szabad folyadék nincs. A hashártya általában sima, fénylő, de úgy faji, mint zsigeri felületén egyenként és szétszórtan (helyenként sűrűn egymás mellett) mákszem, egész kölesnyi, sőt akár lencsényi tejfehér kemény szemcséket találtunk, melyek közül a nagyobbak központi besüppedést mutattak. A zsírdús cseplesz felfelé húzódván, az antrum pyloritáján úgy összeforrott a gyomorral, hogy az illető gyomorrészlettel együtt libatojásnyi, külső részében zsíros dudorokkal áthatott tömött csomót képez. A megkeményedett gyomorfal hashártyája egyébként sima. A szív középnagyságú, elég vastagon zsírral bevont, a szívburok zsigeri felületén, mely egyébként sima és halvány, a jobb pitvar kaloldalán egy lencsényi, a hashártyán lévőkhez hasonló fehér csomó látható. A szív izomzata kissé barna, középvastag, kissé törékeny; az endocardium vékony, a jobb gyomrocsban a sövényen és az egyik szemölcsizmon néhány köles, egész lencsényi fehér csomócska. A jobb tüdő felső lebenyének külső oldalán néhány porzószemnyi fehéres szürkés pontocska látszik a pleurán. A hörg közötti és a légcső közötti nyirokmirigyek akár diónyira megnagyobbodva nagyobbrészt feketék, a szélükben azonban néhány köles, egész babnyi tejfehér csomó van. A jobboldali kulcscsont fölötti nyirokmirigyek mogyorónyiak, tömöttek, fehérek s egymással összeforrva tyúktojásnyi csomót képeznek. A gyomor kicsiny és a pylorus táján lévő megkeményedett részlete a kis és nagy cseplesszel összeforrt, maga a pylorus azonban mintegy 3 cm.-nyi alsó részletében összenövésektől ment maradt. A gyomor fala az összenőtt részletnek megfelelően női tenyér kiterjedésben akár 18 mm.-re megvastagodott. Legnagyobb mértékben van megvastagodva a submucosa, mely a meglehetősen vastag muscularisnál is mintegy kétszerre vastagabb. E helyen a gyomorfal tömött kérges, belfelülete egyenetlen, de folytonossághiány a nyákhártyában alig van. A kérges megvastagodásnak megfelelően a lumen szűkült ugyan, de mutatóujjamat mégis könnyen átdughattam a szűkült részen. A gyomor szomszédságában a nyirokmirigyek mogyoró- egész diónyi csomókká alakultak át, melyeknek fakó fehéres metszlapjáról tejszerű nedv vonható le. A hasnyálmirigy állománya kemény, habár zsírszövettel gazdagon át van hatva. A fodormirigyek nagyobbrészt aprók, de a duodenum felé fekvők tetemesen megnagyobbodottak, némelyek akár diónyiak, tömöttek s fehéres fakó metszlapjükről tejszerű nedv vonható le. A retroperitonealis nyirokmirigyek szintén megnagyobbodvak, akár mogyorónyiak, különben az előbbiekhez hasonlók. Az eset górcsővi vizsgálatának eredménye röviden a következő: Hogy a gyomorban talált eltérés egy régi kérges rostos rák, abban a makroskopikus lelet után pillanatig sem kételkedtünk, de e gyomorrákot górcsövileg kimutatni még sem volt olyan könnyű, mint az ember gondolná. Hogy a rákot, illetve a jellemző hámmeneteket és fészkeket kimutathassam, nem kevesebb mint 24, különböző részletekből vett górcsövi készítményt kellett csinálnom, melyek közül a legtöbben csak az látható, hogy a gyomorfal összes rétegei meg vannak vastagodva, különösen a submucosa. A vastag nyákhártyában a mirigyek is hosszúra nyúltak, de a kissé festenyzett muscularis mucosaen túl már nincs hámmenet. A tetemesen megvastagodott submucosa meglehetősen sejtdús rostos kötőszövetből áll, melyben a Bemutatás az Erdélyi Múzeum-Egylet orvosi szakosztályának 1893. évi május havi ülésén.