Orvosi Hetilap, 1899. december (43. évfolyam, 49-53. szám)

1899-12-03 / 49. szám

1899. 49. sz. ORVOSI HETILAP theritikus szétesésének nyomait nem kell mikroskoppal keresnünk; ahhoz pedig, hogy ily nagyfokú és kiterjedt mirigytúltengést létrehozzon, bizonyára szükséges, hogy a dysenteria is kiterjedt és nagyfokú lett légyen. Nem fogadható el tehát Luschkai nézete, melyről már fentebb említést tevék, hogy ezen bántalom láb­folyamat eredménye és a­mennyiben annak nyomai ki nem mutat­hatók, az annak tudható be, hogy nagyon enyhe fokban volt jelen. Ez egyéni nézet, mely azonban sem a klinikai tapasztalat, sem a szövettani vizsgálatok részéről igazolást nem nyert. (Folytatása következik.) Közlemény a Kétly Károly tanár vezetése alatt álló II. sz. belgyógyászati klinikáról. A diazoreactio klinikai jelentősége. Honig Izsó dr. klinikai gyakornoktól. (Vége.) VI. eset. Sch. A. 14 éves, cseléd, betegségének hatodik napján jött ugyan már a klinikára, de vizeletét csak 10 nap múlva vizsgáltam meg először. Feltűnő, hogy a reactio kimaradása hat nappal előzte meg a láztalanság beálltát. VII. eset. Sz. B. 28 éves, szabó, eseténél a reactio szintén hosszú idővel, 8 nappal előzte meg a láztalanság első napját. Ennél az esetnél is volt alkalmunk egy ideig a már említett pseudo-reactiot észlelni a további lefolyás alatt és pedig ez esetben a tam­albintól feltételezve. Ezen időszak alatt a beteg egyszerre lázt kapott újólag, úgy hogy egy esetleges recidivára lehetett volna gondolni, azonban, minthogy a reactio állandóan pseudo-alakjában megmaradt, sem intensitásban nem nőtt, sem zöld csapadék nem képződött, valamely súlyos complicatio vagy recidiva már eleve kizárható volt és tényleg a beteg három nap múlva újra láztalan lett. VIII. eset: Sz. G. 32 éves, kereskedő neje. A beteg, a­ki morbus Basedows-ban is szenvedett, bejövetelekor öt nap óta lázas volt; eleinte csak az említett bajával összefüggő lázaknak gondolták, de a később kifejlődő tünetek és a positiv diazoreactio csakhamar útbaigazított a lázak eredete felől, utóbb a Gruber-Vidal-reactio is positív lett. Neve­zetes, hogy ez esetben a diazoreactio kimutathatósága három nappal később szűnt meg, mint a láz. Ez esetben is pseudo-reactio lépett fel és pedig a china decod­um okozta itt a diazotizáló hatást. Az előbbi esetnél említett körülmény, t. i. hogy utólázak esetén valódi diazoreactio nem lép fel, ez eset kapcsán is beigazolást nyert. IX. eset. G. K. 26 éves, inas, enyhe lefolyású typhus-megbetege­­dés volt. X. eset. Sz. J. 39 éves szabónő esete pedig rendkívül protradált lefolyást mutatott; a láz a betegség XLII. napján szűnt csak meg. Ez az eset is érdekes viszonyt derített ki az orvosságok és a diazoreactio között. A beteg t. i. két ízben chinint kapott (3)(0'5 gm. pro die), a­mire a reactio intensitása egyszerre 4 cm3-nyi intensitásáról 1'6—2'0 cm3-re emelkedett, jeléül annak, hogy ha az orvosság okozta diazotizáló hatás tényleges diazoreactioval társul, úgy ez abban nyilvánul, hogy a reactio intensitásában növekedik. XI. eset. F. F. 20 éves, lakatos; a diazoreactio öt nappal előbb szű­nt meg, mint a láz. XII. eset. B. A. 24 éves, postaszolga neje. Ez esetben a diagnosis megejtése sok nehézséget okozott, mert morbus Basedows, osteomalacia és nephritis parenoh. volt jelen e nőnél, midőn egyszerre lázas kezdett lenni; csakhamar ileocoecalis fájdalmasság, hasmenés, lépnagyobbodás csatlakozott hozzá és a diazoreactio is positiv lett, úgy hogy ennek alapján typhusban kerestük a láz okát. De a Ch­uber- iFidad-reactio három ízben is negatív volt, a­miért is szóba jött, hogy nem az egyidejűleg jelenlévő otitis media okozza-e a lázt. Azonban, mivel a beteg lázas megbetegedé­sének csak nyolc­adik napján kezdett fü­lfájdalmakról panaszkodni és a megtörtént paracentesis után is a láz continua continens alakjában fen­­maradt, a negativ serumreactio dactára is typhust vettünk fel, annál is inkább, mert ennek feleltek meg a klinikai tünetek, a lázmenet és az egész lefolyás, továbbá, mert az irodalomban számos eset van feljegyezve, a­hol kifejezett és bonczolás által is igazolt typhusnál a serumreactio állandóan negatív volt. A diazoreactionak állandó jelenléte ez esetben tehát jó diagnostikus szolgálatot tett nekünk. A betegség súlyos voltát tanúsítja az is, hogy a diazoreactio a láz megszűnte után még négy napig maradt kimutatható. Az esetek eme itt közölt rövid vázlatából, az előrebocsátott összefoglaló táblázat alapján, valamint egyéb itt nem részletezett vizsgálataimból a következő diagnostikus és prognostikus követ­keztetések vonhatók le a diazoreactio klinikai jelentőségét illetőleg typhus abdominalisnál: Valamennyi typhus-esetünknél a reactio ki volt mutatható. Mivel az itt közölt esetek legnagyobb része már előrehaladt stá­diumában, az első hét végén vagy a II. hét folyamán került észlelésünk alá, a­midőn a diazoreactio mindig már igen erős­­ mértékben volt jelen, ennélfogva arra nézve, hogy a reactio a megbetegedés mely napján lép fel először a vizeletben, ezen esetek nem nyújtanak felvilágosítást. Azonban voltak eseteink, melyekben csak qualitativ diazoreactio történt, és a­hol a diazoreactio már a betegség 3—4. napján ki volt mutatható. Különben ez iránt az újabb vizsgálók (Krokiewitz,19 Michaelis21 stb) is csak megerősítik a régen megállapított tényt, hogy a reactio a betegség 2—6-dik napján belül szokott megjelenni. Már biztosabb útmutatást nyertünk vizsgálatainkból a diazo­reactio további viselkedését és megszűnését illetőleg. Látjuk ugyanis, hogy a diazoreactio, ha egyszer fellépett, legerősebb intensitásában az első és második héten nyilvánul, majd erősségében fokozatosan csökkenve, legtöbbször a harmadik hét folyamán kimarad, csak a legritkább esetekben húzódik el ennél hosszabb tartamra és ilyenkor mindig maga a betegség is protradált lefolyású. Vizsgálataink alapján kimondhatjuk, hogy a diazoreactio intensitása semmiféle összefüggésben nem áll a vizelet színével, a­mint azt Oliva,22 Dolgon10 és mások állítják, az egyes esetek kapcsán tett pontos feljegyzésekből kitűnik, hogy akár világos, akár sötétsárga volt a vizelet színe, abból semmiféle következte­tést nem lehet vonni a diazoreactiohoz szükséges reagens mennyi­ségére vonatkozólag. A vizelet vegyhatását eseteinknél szintén mindig megfigyel­tük, mivel azonban állandóan savi vegyhatású vizeleteink voltak, nem dönthettük el azon állítást, hogy a diazoreactio alkalikus vizeletben gyengébben volna kimutatható. Az 1. esetnél volt ugyan alkalmunk két napon át alkalikus vizelettel a reactiot végezni, de ez összeesvén a reactionak amúgy is beállott alábbhagyásával, nem jogosít fel arra a következtetésre, hogy alkalikus vizeletben a reactio intensitása csökkenne. A vizelet zavaros, üledékes volta, mennyisége és fajsúlya közeli összefüggésben állván egymáshoz, csak annyiban befolyásolják néha a reactio intensitását, a­mennyi­ben a kisebb mennyiségű vizelet rendszerint concentráltabb oldata lévén a diazoreactiot okozó, eddig még ismeretlen anyagnak, ter­mészetesen kevesebb reagenst fog igényelni, hogy a reactio határát elérjük. A­mi a vizelet fehérjetartalmát illeti, arról 4 eset kapcsán állíthatjuk, hogy egyáltalában semmiféle befolyással sincsen a diazoreactio intensitására vonatkozólag. Azon állítást pedig, hogy nőknél a diazoreactio intensivebben lép fel, eseteink épen nem igazolják. Ezen állítást némelyek valószínűleg egyes esetekben nőknél észlelt kevesebb vizeletmennyiségből vont téves következteté­sek alapján koc­káztathatták. Még egy factor van, a­melylyel a diazoreactio intensitását talán leggyakrabban és legszívesebben próbálták összhangzásba hozni. Igen közelfekvő volt, hogy főkép typhusnál, miután a reactio alábbhagyása sokszor párhuzamosan haladt a hőmérsékkel, a láznak ingadozásaitól tették függővé a reactio intensitását. Azonban számos tapasztalat bizonyítja, hogy a diazoreactio nem függ a láztól, hanem mindkettő ugyanazon kútforrásra vezethető vissza, t. i. a szervezetet megtámadó általános infectióra. És a diazoreactio ezen fertőzés intensitásának, épen úgy, mint a láz, a vizelet toxicitása és a vérben levő toxinok meghatározása, teljesen egyenértékű, csakhogy (a lázat kivéve) kényelmesebb, egyszerűbb kivitele miatt sokkal becsesebb mértéke (Röppen).10 A diazoreactio tehát a typhusnál egy a lázzal teljesen egyen­rangú tünetnek mondható, a­melyet fellépésének és megszűn­ésének időpontját tekintve, hajlandók volnánk a belekben lefolyó beszer­­ződési és fekélyesedési folyamattal összefüggésbe hozni. A láztól való függetlenségét legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy egyáltalában semmi összefüggés nem mutatható ki az ő intensitása és a hő ingadozásai között, a­mint erre az egyes eseteknél már hivatkoztunk, továbbá, hogy a reactio megszűnése és az apyrexia beállta szintén nem mutat szoros kapcsolatot. Vannak ugyan ese­teink, a­hol e kettő összeesik (II. és IV. eset), de legtöbbször a reactio kimaradása már az amphiboi stádiumban szokott bekövet­kezni. A mi eseteink közül is 7-szer, tehát körülbelül 58°/o-ban, megelőzte a reactio eltűnése az első láztalan napot és pedig 1—7 napi tartammal, kivételt képez a III. eset, melynél 15 nappal előzte meg az apyrexia bekövetkeztét, de ennek okát már ott felemlítettük. Azonban legjobban szól a diazoreactionak a láztól való függetlensége mellett két eset kapcsán (VIII. és XII.) tett ama megfigyelésünk, hogy a diazoreactio — bár ritkán — a láztalan ! Luschka: 1. c. 610

Next