Orvosi Hetilap, 1900. november (44. évfolyam, 44-47. szám)
1900-11-18 / 46. szám
735 ORVOSI HETILAP 27., 28. és 29-dikén láztalan, csendes, váladék csekély. 30-dikán igen kevés váladék, sem láz, sem fájdalom nincs, a dobhártya jórészt halvány, úgy hogy ekkor már Politzer-féle légbefúvást alkalmazott. Az állapot napról napra javult, a váladékképződés minimális volt, a dobhártya nagy részt rendes szinti volt, a befúvás alkalmával széles áramban hatolt a fülön át a levegő. Az orrgarat mindig normális volt. Február 2-dikán hajnalban hívták beteghez, mert bal füle az éjjel óta folyton vérzik. A habjárat friss vérrel telt, azt kifecskendezve, sem a hadjáratban, sem a dobhártyán nem találta a vérzésnek semmi okát. A vérzés fellépte annál meglepőbb volt reá nézve, mert beteget előző napon látta és a fül teljes gyógyulása már néhány nap múlva várható volt. Csak ekkor mondották meg a szülők, hogy a családban több haemophil van. A beteg fivérénél egy foghúzás alkalmával alig lehetett a vérzést megállítani, nagybátya gyermekkorában végzett circumcisio alkalmával csaknem elvérzett, anyjának többi fivérei is haemophilek. Ha a gyermekek legkisebb mértékben megütik magukat, nagy sufifusiok keletkeznek. A vérzés fellépte előtt beteg nem ütötte meg magát. A vérzés csillapítására a hadjáratot sterilgazezel tamponálta, de a tampon rövid idő múlva egészen átázott és a fülből a vér ismét folyt. Timsóba mártott gazezel tamponálta ezután erősen a hadjáratot, néhány óra múlva azonban újból átázott a tampon. Meleg, majd hideg kifecskendéseket kísérlett meg, azonban eredmény nélkül. A vérzések negyedik napján a család az előtte régen ismerős Bókay János tanárt óhajtotta lefogyott és folyton, szünet nélkül síró gyermekéhez, akinek ajánlatára belsőleg ergotin-készítményt szedett a gyermek. Minden kezelés daczára a vérzés 8 napig tartott, úgy hogy Bókay tanár a családdal szemben a folytonos vérzés folytán a gyermek élete miatti aggodalmának adott kifejezést. A nyolczadik napon azonban, február 9-dikén megszűnt a vérzés. A fülből való vérzés egész tartama alatt nem folyt le vér a tubán át. A hadjáratból kivett véres alvadék górcső alatt genysejteket tüntetett fel, amelyeket nyák vett körül. A vérzés megszűntével rohamosan következett be a gyógyulás. Röviden elmondja a Haug és Rohrer által leírt, valamint Haug által a múlt évben észlelt, eddig nem ismertetett haemophil esetet. Előadó áttér ezután azokra a vérzésekre, amelyek paracentesis és egyéb intratympanalis műtétek alkalmával a vena jugularis és a carotis megsértése által keletkezhetnek és amelyek esetleg a haemophil vérzésekkel összetéveszthetők. Több boncztani praeparatumot mutat be a vena jugularisnak és carotisnak a dobüreghez való viszonyát illetőleg, az edénycsatornák feltűnően különböző nagyságát és lefutását, a canalisok falainak különbözőségét és könnyű megsérülhetését illetőleg. Guth Samu. Kérdi előadótól, hogy honnan volt a vérzés, ha absolut nem látott sem a dobhártyán, sem a külső hadjáratban semmiféle elváltozást s hogy képzeli, hogy tamponálásra mégis megszűnt a vérzés, nem kereste-e a vérzés eredetét ? Sugár K. Márton: Előadó állítása, hogy szakirodalmunkban eddig csak két haemophiliás fülvérzés van leírva, tévedésen alapszik. Már Haug-nak ismert könyvében, mely a fülbántalmaknak más betegségekkel való összefüggéséről tárgyal, magában három eset van leírva : Rohrer egy esete és Hang két esete. Előadó esete különben nem haemophilia által okozott vérzésnek látszik, mert hiszen a paracentesis után geny ürült ki a dobüregből és az abundáns vérzés csak napok után támadt. Nem tartja továbbá helyesnek szóló, hogy haemophiliáról beszél és dolgozatában per longum et latum a bulbus venae jugularis rendellenes voltáról szól, sőt erre nézve boncztani készítményeket is mutat be, mert a haemophilia congenitalis vérbetegség, vitium primae formationis és a bulbus venae jugularis rendellenességével semminemű összefüggésben nincs. Ha mindent be akar előadásának keretébe vonni, akkor a inkariáló menstruatio is ide tartoznék, melynél a fülzsírmirigyek kivezető csövéből nyomul ki vér, továbbá a külső hangvezeték habituális vérzései, melyek a meatusnak kis kráteralakúlag kifekélyesedett pontjaiból támadnak, mint ezeket Habermann és Urbantschitsch írják le a Schwartzeféle nagy fülészeti kézikönyvben. Ismétlt szóló, a haemophilia congenitalis vérbetegség, melynek magyarázatánál Virchow lelete még a legreálisabb, ki ugyanis szűk, túlságos elastikus, puerilis aortát talált és a hosszantartó vérzést a hajszáledényekben uralkodó fokozott oldalnyomással magyarázza. Fontos ezen lelet már azért is, mert a támadó hydraemikus plethorát több szerző kataphoresis és diuresis előidézése által gyógyítani akarja, nevezetesen pilocarpin-injectiók által, melyekkel évekig tartó haemophiliát kigyógyítani sikerült. A mit előadó végül a gyógykezelésről felemlített, ezt már Bürkner a Penzoldt-Stinzing-féle nagy belgyógyászati kézikönyvben a vérbetegségekről és különösen a leukaemiáról szóló fejezetben helyesebben fejti ki. Ha haemophilia forog fenn, akkor minden beavatkozás az orron keresztül ellenjavalva van, tehát a légdouche, a catheter is, mert az esetek túlnyomó számában a mucosanarium vérzései életveszélyesekké válhatnak. Helytelen tehát, hogy előadó lagelouche-t és paracentesist végzett, mert az irodalom adatai szerint épen a kis sebek vérzései veszélyesek. Tény, hogy a paracentesis is contraindikált és ha biztosan haemophiliás egyénnél feltétlenül szükséges, akkor csak galvanocaustice volna szabad a dobhártyát átfúrni. Tomka Samu , Guth kérdésére azt válaszolta, hogy mint az előadottakból kitűnik, a haemophil vérzés felléptekor még a paracentesis által okozott nyílás a dobhártyán fennállott, bár jelentékenyen kisebbedett. Hogy honnan eredt a vérzés, annak okát csak fülészeti szempontból kereste szóló. Nézte, hogy nem volt-e a külhalljáratban haemorrhagiás tályog, mert ilyenekből is szokott vérzeni és miután sem a halljáratban, sem a dobhártyán nem talált semmit, a vérzést csak a haemophiliára vezethette vissza, hogy már most a haemophilia folytán honnan és hogyan vérzett, azt nem tudhatja, azt nem is kereste. Ami Sugár dr. felszólamlását illeti, abból azt látja, hogy előadását nem érthette meg, mert különben nem mondhatta volna, hogy szóló a vérzést a jugularis megsértéséből akarta magyarázni. Ez eszében sem volt, hisz az ilyen vérzésnek egész más jellege lett volna, nem lassú folyású és nem 8 nappal a műtét után lépett volna fel. Szóló csak a tárgy érdekességénél fogva foglalkozott azzal, hogy a paracentesis alkalmával esetleg a jugularis és carotis is megsérthető és ezen vérzés a haemophiliával volna összetéveszthető. Azt mondja tagtárs, hogy nem lett volna szabad a haemophil betegnél paracentesist végezni, holott ha előadását megértette volna, tudná, hogy csak a vérzés felléptekor mondották a szülők, hogy haemophil család, a vérzés pedig 8 nappal a paracentesis után történt. Addig szóló nem tudhatta, hogy a család haemophil, mert ezt még előtte is titkolták, mert nem igen szeretik, hogyha tudnak róla, hogy a család haemophil. Tehát láthatja tagtárs, hogy szóló észszerűleg és helyesen cselekedett, amikor paracentesist végzett. Nem terjeszkedett ki a haemophilia okára, magyarázatára, mert nem tartozik reá, szóló fülészeti szempontból foglalkozott a tárgygyal, a fülészeti érdekességet méltatta és nem akarta az időt olyan dolgokkal tölteni, ami nem tartozik tulajdonképen a tárgyhoz. Müller Vilmos dr. mint vendég: „Az állandó tüdővész-sanatorium“. Kuthy Dezső: Egy igen nagy thémát érintett az előadó, mely manapság, mint tudjuk, a hygiene és sociologia munkásait világszerte foglalkoztatja, melynek hátterében ott áll az egész nagyszabású társadalmi és hatósági küzdés a decimáló népbetegség ellen, előterében pedig egy rationális alapokon épült klimato-hygienes gyógyításmód, a tüdővész sanatóriumi kezelése. Ennek a therápiának a princípiumait ismerjük. Lényegét illetőleg teljes megegyezés van a szakemberek között, mindössze apró módosítások azok, amikben a kivitel az egyes intézetekben eltér egymástól. Az elérhető eredményeket illetőleg mind bővebb statistikai anyag fekszik előttünk s hovatovább úgy leszen, hogy még azon kollegák is bizonyítani kénytelenek a sanatoriumi therapia sikereit, akik más gyógyító eljárásnak hívei a tüdővészkezelésben. Petruschky a tuberculint tartja ma is a tüdőbeli tuberculosis orvosló szerének, de előrehaladottabb esetekben csak megelőző sanatoriumi kezelés után kívánja a beteget a hosszadalmas tuberculin-kúra alá fogni. Cervello az ő „igazoltjával a palermói sanatoriumban éri el jó eredményeit és igy tovább. Most, midőn a „Budapesti Szegénysorsú Tüdőbetegek Sanatorium- Egyesülete“, melyet eddigelé társadalmunk fölmelegítése a tárgy iránt foglalt el, munkájában odaért, hogy a budakeszi erdőségben, a székesfővárostól kocsin egy órányira, állítandó intézetét, az „Erzsébet királynésanatóriumot“ vagyontalan és szűk vagyonú tüdőbajosok számára még ez évben tető alá hozza, — immár elmondhatjuk, hogy a kir. orvosegyletnek nemsokára módjában lesz a kérdés érdemével behatóan és tüzetesen foglalkozni hazai tapasztalásaink alapján, közelről vett benyomások közvetetlenségével. 1900. 40. sz. A párisi internationalis congressus sebészi szakosztályának ülései. (Folytatás.) Michaux (Páris) 50 műtétet hajtott végre az epeutakon, ezek közül 32 cholecystectomia e műtétet végzi, ha az epehólyag falai megvastagodottak, összehúzódottak, de a hólyag nem inficiált; 6 esetben choledochotomiával kapcsolta össze az eljárást. 28 esetben gyógyulást ért el, 4 betege meghalt. A műtét után 8—14 napig tartó, néha azonban egész évig elhúzódó epefolyás lép fel, melyet a máj alsó felületéről vagy valamely vas aberransból származtat. Reynes (Marseille) appendicitis képe alatt lefolyó cholelithiasist észlelt, melyet transhepatikus cholecystotomiával gyógyított. Jonnesco (Bukarest) az echinococcus hepatis kezeléséről értekezvén, legczélszerűbb eljárásnak a tömlő incisioját, teljes kitisztítását s a tasaknak drainezés nélküli bevarrását tartja, az epeömlés nem contraindicálja ez eljárást, csupán elgenyedt echinococcusoknál s olyanoknál, melyek fala elmeszesedett, ajánlja a nyílt kezelést. Vegas és Cramwell (Buenos-Ayres), kiknek számos alkalmuk volt az echinococcus kezeléséről tapasztalatot szerezniük, amennyiben ez városukban igen elterjedt betegség (25 év alatt egyedül Buenos-Ayresből 906 májbárkony operáltatott a kórházban), ezzel szemben a tasak kivarrását és drainezését ajánlják; ezek közül 95,5% gyógyult meg, míg az anyatömlő kihúzása és a tasak bevarrása mellett 5 5% volt a mortalitás s a teljesen gyógyultaknak látszó esetek 19-26°/o-ában lépett fel utólagos genyedés, mely újbóli megnyitást s drainezést tett szükségessé. A tüdő echinococcusaira a két eljárás egyenértékű ; súlyos, 42’8°/o mortalitással jár az agybárkony s a hasűr multiplex echinococcusainak operatiója. Giordano (Velencze) 72 májtályogot operált 6 év alatt 41,6% mortalitással. A geny 58,4%-ban steril volt, 20'7%-ban amoebák voltak benne s csak 9'6%-ban bact, coli és pyogen microorganismusok. A májtályog aetiologiájában az alkoholismusnak s a rothadó ételeknek nagy szerepet tulajdonít.