Orvosi Hetilap, 1900. november (44. évfolyam, 44-47. szám)

1900-11-18 / 46. szám

735 ORVOSI HETILAP 27., 28. és 29-dikén láztalan, csendes, váladék csekély. 30-dikán igen kevés váladék, sem láz, sem fájdalom nincs, a dob­hártya jórészt halvány, úgy hogy ekkor már Politzer-féle légbefúvást alkalmazott. Az állapot napról napra javult, a váladékképződés mini­mális volt, a dobhártya nagy részt rendes szinti volt, a befúvás alkal­mával széles áramban hatolt a fülön át a levegő. Az orrgarat mindig normális volt. Február 2-dikán hajnalban hívták beteghez, mert bal füle az éjjel óta folyton vérzik. A hab­járat friss vérrel telt, azt kifecskendezve, sem a hadjáratban, sem a dobhártyán nem találta a vérzésnek semmi okát. A vérzés fellépte annál meglepőbb volt reá nézve, mert beteget előző napon látta és a fül teljes gyógyulása már néhány nap múlva vár­ható volt. Csak ekkor mondották meg a szülők, hogy a családban több haemophil van. A beteg fivérénél egy foghúzás alkalmával alig lehetett a vérzést megállítani, nagybátya gyermekkorában végzett circumcisio alkalmával csaknem elvérzett, anyjának többi fivérei is haemophilek. Ha a gyermekek legkisebb mértékben megütik magukat, nagy sufifusiok keletkeznek. A vérzés fellépte előtt beteg nem ütötte meg magát. A vérzés csillapítására a hadjáratot sterilgazezel tamponálta, de a tampon rövid idő múlva egészen átázott és a fülből a vér ismét folyt. Timsóba mártott gazezel tamponálta ezután erősen a hadjáratot, néhány óra múlva azonban újból átázott a tampon. Meleg, majd hideg kifecsken­­déseket kísérlett meg, azonban eredmény nélkül. A vérzések negyedik napján a család az előtte régen ismerős Bókay János tanárt óhajtotta lefogyott és folyton, szünet nélkül síró gyermeké­hez, a­kinek ajánlatára belsőleg ergotin-készítményt szedett a gyermek. Minden kezelés daczára a vérzés 8 napig tartott, úgy hogy Bókay tanár a családdal szemben a folytonos vérzés folytán a gyermek élete miatti aggodalmának adott kifejezést. A nyolczadik napon azonban, február 9-dikén megszűnt a vérzés. A fülből való vérzés egész tartama alatt nem folyt le vér a tubán át. A hadjáratból kivett véres alvadék górcső alatt genysejteket tün­tetett fel, a­melyeket nyák vett körül. A vérzés megszűntével rohamosan következett be a gyógyulás. Röviden elmondja a Haug és Rohrer által leírt, valamint Hau­g által a múlt évben észlelt, eddig nem ismertetett haemophil esetet. Előadó áttér ezután azokra a vérzésekre, a­melyek paracentesis és egyéb intratympanalis műtétek alkalmával a vena jugularis és a carotis megsértése által keletkezhetnek és a­melyek esetleg a haemophil vérzé­sekkel összetéveszthetők. Több boncztani praeparatumot mutat be a vena jugularisnak és carotisnak a dobüreghez való viszonyát illetőleg, az edénycsatornák fel­tűnően különböző nagyságát és lefutását, a canalisok falainak külön­bözőségét és könnyű megsérülhetését illetőleg. Guth Samu­. Kérdi előadótól, hogy honnan volt a vérzés, ha absolut nem látott sem a dobhártyán, sem a külső hadjáratban semmi­féle elváltozást s hogy képzeli, hogy tamponálásra mégis megszűnt a vérzés, nem kereste-e a vérzés eredetét ? Sugár K. Márton: Előadó állítása, hogy szakirodalmunkban eddig csak két haemophiliás fülvérzés van leírva, tévedésen alapszik. Már Haug-nak ismert könyvében, mely a fülbántalmaknak más betegségek­kel való összefüggéséről tárgyal, magában három eset van leírva : Rohrer egy esete és Hang két esete. Előadó esete különben nem haemophilia által okozott vérzésnek látszik, mert hiszen a paracentesis után geny ürült ki a dobüregből és az abundáns vérzés csak napok után támadt. Nem tartja továbbá helyesnek szóló, hogy haemophiliáról beszél és dolgozatában per longum et latum a bulbus venae jugularis rend­ellenes voltáról szól, sőt erre nézve boncztani készítményeket is mutat be, mert a haemophilia congenitalis vérbetegség, vitium primae forma­tionis és a bulbus venae jugularis rendellenességével semminemű össze­függésben nincs. Ha mindent be akar előadásának keretébe vonni, akkor a inka­­riáló menstruatio is ide tartoznék, melynél a fülzsírmirigyek kivezető csövéből nyomul ki vér, továbbá a külső hangvezeték habituális vér­zései, melyek a meatus­nak kis kráteralakúlag kifekélyesedett pontjaiból támadnak, mint ezeket Habermann és Urbantschitsch írják le a Schwartze­­féle nagy fülészeti kézikönyvben. Ismétlt szóló, a haemophilia congenitalis vérbetegség, melynek magyarázatánál Virchow lelete még a legreálisabb, ki ugyanis szűk, túlságos elastikus, puerilis aortát talált és a hosszantartó vérzést a hajszáledényekben uralkodó fokozott oldalnyomással magyarázza. Fontos ezen lelet már azért is, mert a támadó hydraemikus plethorát több szerző kataphoresis és diuresis előidézése által gyógyítani akarja, nevezetesen pilocarpin-injectiók által, melyekkel évekig tartó haemophiliát kigyógyí­tani sikerült. A mit előadó végül a gyógykezelésről felemlített, ezt már Bürkner a Penzoldt-Stinzing-féle nagy belgyógyászati kézikönyvben a vérbeteg­ségekről és különösen a leukaemiáról szóló fejezetben helyesebben fejti ki. Ha haemophilia forog fenn, akkor minden beavatkozás az orron keresztül ellenjavalva van, tehát a légdouche, a catheter is, mert az esetek túlnyomó számában a mucosa­narium vérzései életveszélyesekké válhatnak. Helytelen tehát, hogy előadó lagelouche-t és paracentesist végzett, mert az irodalom adatai szerint épen a kis sebek vérzései veszélyesek. Tény, hogy a paracentesis is contraindikált és ha biztosan haemophiliás egyénnél feltétlenül szükséges, akkor csak galvanocaustice volna szabad a dobhártyát átfúrni. Tomka Samu , Guth kérdésére azt válaszolta, hogy mint az elő­adottakból kitűnik, a haemophil vérzés felléptekor még a paracentesis által okozott nyílás a dobhártyán fennállott, bár jelentékenyen kisebbe­dett. Hogy honnan eredt a vérzés, annak okát csak fülészeti szempont­ból kereste szóló. Nézte, hogy nem volt-e a külhalljáratban haemo­­rrhagiás tályog, mert ilyenekből is szokott vérzeni és miután sem a hall­­járatban, sem a dobhártyán nem talált semmit, a vérzést csak a haemo­­philiára vezethette vissza, hogy már most a haemophilia folytán honnan és hogyan vérzett, azt nem tudhatja, azt nem is kereste. A­mi Sugár dr. felszólamlását illeti, abból azt látja, hogy előadását nem érthette meg, mert különben nem mondhatta volna, hogy szóló a vérzést a jugularis megsértéséből akarta magyarázni. Ez eszében sem volt, hisz az ilyen vérzésnek egész más jellege lett volna, nem lassú folyású és nem 8 nappal a műtét után lépett volna fel. Szóló csak a tárgy érdekességénél fogva foglalkozott azzal, hogy a paracentesis alkalmával esetleg a jugularis és carotis is megsérthető és ezen vérzés a haemophiliával volna összetéveszthető. Azt mondja tagtárs, hogy nem lett volna szabad a haemophil betegnél paracentesist végezni, holott ha előadását megértette volna, tudná, hogy csak a vérzés fel­léptekor mondották a szülők, hogy haemophil család, a vérzés pedig 8 nappal a paracentesis után történt. Addig szóló nem tudhatta, hogy a család haemophil, mert ezt még előtte is titkolták, mert nem igen sze­retik, hogyha tudnak róla, hogy a család haemophil. Tehát láthatja tagtárs, hogy szóló észszerűleg és helyesen cselekedett, a­mikor para­centesist végzett. Nem terjeszkedett ki a haemophilia okára, magyará­zatára, mert nem tartozik reá, szóló fülészeti szempontból foglalkozott a tárgygyal, a fülészeti érdekességet méltatta és nem akarta az időt olyan dolgokkal tölteni, a­mi nem tartozik tulajdonképen a tárgyhoz. Müller Vilmos dr. mint vendég: „Az állandó tüdővész-sana­­torium“. Kuthy Dezső: Egy igen nagy thémát érintett az előadó, mely manapság, mint tudjuk, a hygiene és sociologia munkásait világ­szerte foglalkoztatja, melynek hátterében ott áll az egész nagyszabású társadalmi és hatósági küzdés a decimáló népbetegség ellen, előterében pedig egy rationális alapokon épült klimato-hygienes gyógyításmód, a tüdővész sanatóriumi kezelése. Ennek a therápiának a princípiumait ismerjük. Lényegét illetőleg teljes megegyezés van a szakemberek között, mindössze apró módosítások azok, a­mikben a kivitel az egyes intézetekben eltér egymástól. Az elérhető eredményeket illetőleg mind bővebb statistikai anyag fekszik előttünk s hovatovább úgy leszen, hogy még azon kollegák is bizonyítani kénytelenek a sanatoriumi therapia sikereit, a­kik más gyógyító eljárásnak hívei a tüdővész­­kezelésben. Petruschky a tuberculint tartja ma is a tüdőbeli tuberculosis orvosló szerének, de előrehaladottabb esetekben csak megelőző sana­toriumi kezelés után kívánja a beteget a hosszadalmas tuberculin-kúra alá fogni. Cervello az ő „igazoltjával a palermói sanatoriumban éri el jó eredményeit és igy tovább. Most, midőn a „Budapesti Szegénysorsú Tüdőbetegek Sanatorium- Egyesülete“, melyet eddigelé társadalmunk fölmelegítése a tárgy iránt foglalt el, munkájában odaért, hogy a budakeszi erdőségben, a székes­fővárostól kocsin egy órányira, állítandó intézetét, az „Erzsébet királyné­­sanatóriumot“ vagyontalan és szűk vagyonú tüdőbajosok számára még ez évben tető alá hozza, — immár elmondhatjuk, hogy a kir. orvos­egyletnek nemsokára módjában lesz a kérdés érdemével behatóan és tüzetesen foglalkozni hazai tapasztalásaink alapján, közelről vett be­nyomások közvetetlenségével. 1900. 40. sz. A párisi internationalis congressus sebészi szak­osztályának ülései. (Folytatás.) Michaux (Páris) 50 műtétet hajtott végre az epeutakon, ezek közül 32 cholecystectomia­ e műtétet végzi, ha az epehólyag falai megvastagodottak, összehúzódottak, de a hólyag nem inficiált; 6 eset­ben choledochotomiával kapcsolta össze az eljárást. 28 esetben gyó­gyulást ért el, 4 betege meghalt. A műtét után 8—14 napig tartó, néha azonban egész évig elhúzódó epefolyás lép fel, melyet a máj alsó felületéről vagy valamely vas aberransból származtat. Reynes (Marseille) appendicitis képe alatt lefolyó cholelithiasist észlelt, melyet transhepatikus cholecystotomiával gyógyított. Jonnesco (Bukarest) az echinococcus hepatis kezeléséről értekez­vén, legczélszerű­bb eljárásnak a tömlő incisioját, teljes kitisztítását s a tasaknak drainezés nélküli be­varrását tartja, az epeömlés nem contra­­indicálja ez eljárást, csupán elgenyedt echinococcusoknál s olyanoknál, melyek fala elmeszesedett, ajánlja a nyílt kezelést. Vegas és Cramwell (Buenos-Ayres), kiknek számos alkalmuk volt az echinococcus kezeléséről tapasztalatot szerezniük, a­mennyiben ez városukban igen elterjedt betegség (25 év alatt egyedül Buenos-Ayresből 906 májbárkony operáltatott a kórházban), ezzel szemben a tasak ki­varrását és drainezését ajánlják; ezek közül 95,5% gyógyult meg, míg az anyatömlő kihúzása és a tasak bevarrása mellett 5­ 5% volt a mor­talitás s a teljesen gyógyultaknak látszó esetek 19-26°/o-ában lépett fel utólagos genyedés, mely újbóli megnyitást s drainezést tett szük­ségessé. A tüdő echinococcusaira a két eljárás egyenértékű ; súlyos, 42’8°/o mortalitással jár az agybárkony s a hasűr multiplex echinococcusainak operatiója. Giordano (Velencze) 72 májtályogot operált 6 év alatt 41,6% mortalitással. A geny 58,4%-ban steril volt, 20'7%-ban amoebák voltak benne s csak 9'6%-ban bact, coli és pyogen microorganismusok. A máj­tályog aetiologiájában az alkoholismusnak s a rothadó ételeknek nagy szerepet tulajdonít.

Next