Orvosi Hetilap, 1912. július (56. évfolyam, 27-30. szám)
1912-07-07 / 27. szám
500 ORVOSI HETILAP 1912. 27. sz. sem a minőségükre, sem a közérzetre vagy pedig az anyagcserére semmiféle néven nevezendő befolyással nem bír, tehát a magas nyári hőmérsék nem lehet közvetlen oka a csecsemők nagy nyári halálozásának. Ezen kérdés megvilágítására talán értékesíthetők azon tapasztalatok, amelyeket akkor tehetünk, ha dyspepsiában szenvedő csecsemőknek koncentráltabb sóoldatokat adagolunk. Ismétlések elkerülése végett csak egy kortörténetet közlök, amelyhez hasonlóval azonban többel rendelkezem. 0. 1. 4 hónapos csecsemő. 2 hónapos kora óta mesterségesen táplált. Az utóbbi időben naponta körülbelül 1/4 liter 2/3 tejet és 1/3 teát kapott naponta 6 kockaczukorral, azonkívül 2-szer Nestlé-lisztet vízzel. 1911 május 8.-án betegedett meg. Reggel a tejet kihányta, majd nemsokára nyálkás, túrós széke volt. Egész nap nyugtalan volt, a tejmennyiségnek csak 2/3-át itta meg. A vizsgálat a következő státust mutatta: A jól fejlett, jó szövetfurgora csecsemő súlya 5120 gr. Hőmérése 37 3°. A nyelv kissé bevont, a has erősen meteorismusos. A pharynx kissé belövelt. A bemutatott szék zöldes, túrós, nyálkás. Különben semmi rendellenesség. Május 9.-én súlya 5100 gr. Hőmérsék 37'5°. A csecsemő igen nyugtalan. A nap folyamán egyszer hányt, 5 vizes, nyálkás szék. Diaeta 5-ször 2/3 tej. Május 10.-én súlya 5100 gr., hőmérséke reggel 37'4°, este 37‘7°. Kissé nyugodtabb. 4 vizesnyálkás szék. Május 11.-én 5060 gr., hőmérsék 37‘3°, reggel 8 órakor 200 gr. 2%-os NaCl-oldatot kap, ebből keveset kihány. Hőmérsék 10 órakor 38’3°, 12 órakor 39'5°. A csecsemő rendkívül nyugtalan, déli 12 óráig 8 vizes széke volt, nem akarja a táplálékot elfogadni, délben hányt, majd apathiás lesz; légzéseinek száma perczenként 31, a pulsus igen kicsiny (120). Időnként élesen felsír. Délután 4 óráig még 3 vizes széke volt. Hőmérsék 39’2°. A nyújtott teát kihányja. 30 C°-os fürdőt kap. Este 8 óráig még 2 vizes széke volt. Ekkor rendkívül nyugtalan, időnként élesen felsír, kezével lábával lassú, féregszerű mozdulatokat végez. Hőmérsék 38-2°. Az este 7 órakor ürített vizelet erősen redukál, benne eczetsavra zavarodás keletkezik. Testsúlya 4870 gr. Megiszik 100 gr. hideg teát. Május 12. Éjjel nem volt széke. 4770 gr. Hőmérséke 364°, bőven iszik folyadékot. A légzés és pulsus normalis, 1/3 tej mellett egész nap 1 nyálkás szék. A következő napokon 1/3, majd 12 liter mellett csakhamar reparálódik; súlya május 15.-én 4980 gr. és május 21.-én 5220 gr. Vagyis, amint láthatjuk, a dyspepsiás csecsemő, akinek táplálkozása csak annyiban nem felel meg, hogy daczára dyspepsiájának, a táplálékot nem restringáltuk, 4 gr. NaClnak bevitelére nemcsak magas lázat kap, de súlyos és kifejezett intoxicatiós symptomákkal reagál, mint amilyeneket cholera infantum eseteiben észlelhetünk, sőt vizeletében cukor és fehérje is található. Miképp magyarázhatjuk meg ezen jelenséget? Coblner, aki hasonló észleleteket tett, azt hiszi, hogy a só adagolásánál a felesleges só elhagyja a vért, a szövetekbe diffundál és a szövetekben fokozott sóconcentratiót okoz. Ezáltal a sejteket oly szövetnedv fogja körüláramolni, amelynek osmosisos nyomása lényegesen eltér a normális szövetnedvétől. Ha ezen concentratio-különbség bizonyos fokot ér el — mondja Coblner —, könnyen elgondolható, hogy az ezáltal előidézett physico-chemiai folyamatok ingerként hatnak a sejtre és a rendkívül érzékeny hő- és cukorszabályozó centrum ingerlése által hőingadozásokat és hyperglykaemiát váltanak ki. Gobliner gondolatmenete azonban nem egyeztethető össze több ténynyel. Berend és Teznerd kimutatta, hogy ha a csecsemő szervezetébe nagyobb mennyiségben viszünk be sót, e sónak nagy része nem hagyja el a vért. Ugyanis sóadagolásra csökken a vér refractiója, tehát a vér vizet tart vissza, de a vér vezetőképessége nem változik, tehát a víz arányában sót is kellett visszatartania. Sőt voltak esetek, amelyekben a só ada- 45 golására a vér felhígult, a testsúly pedig csökkent, vagyis a szervezet vizet vesztett és a vérét mégis vízdúsabbá tette, ez pedig másképp nem volt lehetséges, mint hogy a vér a szövetektől vizet vont el. A csecsemő és a felnőtt szervezete között épp az a különbség, hogy míg a felnőtt szervezet a felesleges mennyiségű só káros hatásától úgy szabadul meg, hogy a felesleget elraktározza az izmokban és egyéb szervekben, a csecsemős szervezet ezt nem tudván megtenni, a só felhígítására a szöveteitől vonja el a vizet. A szervezet a vér javára kiüríti a vízdepótit. Ha elegendő mennyiségű vízzel rendelkezik, vagy ha a sómennyiség nem volt túlságos nagy, helyesebben mondva, ha nem volt koncentrált oldatban nyújtva, akkor legfeljebb lázban fog a káros hatás nyilvánulni, mert a szervezet akár dús vízdepótiból, akár a híg oldat felesleges vizéből, könnyen visszatartja a szükséges vízmennyiséget. Ellenben egész más lesz a helyzet, ha oly csecsemőnek adjuk a koncentrált sóoldatot, akinek vízdepóti kiürültek, de vérének sótartalma nem változott. Ilyen a dyspepsiás csecsemő vére. Lusto mutatta ki, hogy a dyspepsiás csecsemő vérének vízgörbéje nyugtalan, ide-odaugró vonal. A szervezet a bél útján vizet veszt el, a vére besűrűsödni készül, de a vízdepótkból csakhamar pótolja ezt, míg ha nagyok ezek a vízveszteségek, még akkor sem sűrűsödik be a vér, mert a vízdepóté k kiürülnek a vér javára. Az ily csecsemő vére a sóadagolásra sódús lesz és a vízdepótiban nem lévén elegendő víz, a szövetnedvekből von el vizet és exsiccálódik. A sófelhalmozódás ez esetben még azért is növekszik, mert amint Berend és Winter kimutatta, ily esetekben csökken a vesék útján való vízkiválasztás és növekszik a bél útján való vízkiválasztás. Mivel pedig a bél útján történő vízveszteség nem jár megfelelő sóveszteséggel, a sók a szervezetben koncentráltabb oldatban fognak visszamaradni, a víztartalom pedig erősen csökkenni fog. Az ilyenkor észlelhető intoxicatiós állapot pedig az exsiccatiónak a következménye. Hogy nem a sófelhalmozódásnak, hanem az exsiccatiónak következménye a sajátságos intoxicatiós állapot, mutatják azon intoxicatiós esetek, amelyeket a „cholera infantum“, a toxicosis kapcsán látunk jelentkezni. Ezen esetekben, amint Reiss, Heim és John, Lust stb. kimutatta, a szervezet rendkívül vízszegény, amit különben a klinikai kórkép is kétségtelenül megmutat (a kutacska erősen besüpped, a felemelt bőrránczok megállanak stb.) és ez esetekben a szervezet nemcsak víz-, de NaCl-szegény is. Olyfokú a NaCl-szegénység, hogy az ily csecsemő a reparatiós szakban, ha női tejet kap, visszatartja ennek összes NaCl-ját, úgy hogy ez a vizeletben még qualitative sem mutatható ki, sőt a NaClszegénység miatt az ily szervezet még vizet sem képes visszatartani, és én ezért ajánlottam én John-nal, hogy ily esetekben a víz és a NaCl pótlására híg sóoldatokat adjunk belsőleg. A sókárosodás és a toxicosison kívül, súlyos parenteralis fertőzések kapcsán is láthatunk hasonló intoxicatiós állapotokat beállani télen is. Ezenfajta intoxicatiókban akárhányszor csak kisfokú hasmenést észlelhetünk. De minden esetben hirtelen erősen esik a súlygörbe és ezt követi az intoxicatiós állapot. Ez esetekben a vízveszteség nem a bél útján, de a tüdők útján történik. Az eredmény azonban ugyanaz, a szervezet beszárad és ennek a beszáradásnak a következménye az intoxicatio. Hiába vonjuk meg itt a táplálékot, az állapot nem javul, mert itt a vízveszteséget nem a táplálék bomlása a bélben okozza, hanem a parenterális fertőzés. Vagyis láthatjuk, hogy a Finkelstein által oly klasszikusan leírt intoxicaciós állapot igen különböző úton keletkezik, de minden esetben a közös, a jellegzetes folyamat: a szövetek beszáradása. Akár azáltal vesztenek a szövetek vizet, hogy a vérben felhalmozódik a só és így a vérnek adják át a vizüket, akár a hasmenés folytán a bélen ürül ki a víz, akár az infectio okozta állapot folytán a tüdők útján vesztik el vizüket, az eredmény ugyanaz. A szövetek beszáradnak és ez 4 Jahrbuch für Kinderheilkunde, 1911, 23. kötet, 230. old. 5 Monatsschrift für Kinderheilkunde, X. kötet, 212. oldal. 6 Jahrbuch für Kinderheilkunde, 1911, 23. kötet, 85. oldal.