Orvosi Hetilap, 1912. július (56. évfolyam, 27-30. szám)
1912-07-28 / 30. szám
1912. 30. sz. ORVOSI HETILAP eredményét csak közvetlenül a peritonitis beállása után látta. Glimm dolgozatából kiderült, hogy bacteriumok és az azokhoz kötött toxinok felszívódását az olaj és különféle olajok intraperitonealis injectiója korlátozza. Wegner és Recklinghausen bebizonyították, hogy az olaj a hasüreg nyirokutait és főleg a rekeszeit tölti meg. Glimm kísérleteiben támaszkodva az intraperitonealis olajinjectiók felszívódást megakadályozó hatására és arra, hogy súlyos peritonitisben a többi eljárás mind czéltalan, ajánlja, hogy a hasüregbe 130 gr. 1%_0S kámforolajat fecskendezzünk be. Hoehne dolgozatában főleg azt vizsgálta, hogy az olajjal való kezeléskor a nyirokúton keresztül nem jut-e a kis vérkörbe zsírembolia és hogy a kísérleti állatok nem-e ezen zsírembolia által pusztulnak el. Kevés olaj nem ártalmas, sokra zsírembóliák keletkeznek. Az olaj a bacteriumok felszívódását akadályozza. Egészen röviden kell megemlékeznem a műtét után támadó hashártyagyuladásnak prophylaxisos kezeléséről kámforolaj által. Ilyen közleményt találunk Burghardt-nál „Zur Frage der Prophylaxe der postoperativen Peritonitis durch Kampferörbehandlung“ (Zentralblatt für Gynäkologie, 1911, 33. sz.) czím alatt. Ő fehér egereket kezelt 10%-os kámforolaj befecskendezésével. Ő is azt látta, a mit Hoehne, hogy az olajbefecskendezés több napra, sőt hétre akadályozza meg a bacteriumok felszívódását. Egy esetben a képződött exsudatum genyében talált csak streptococcusokat, de a peritonealis üregben nem. Kámforolajon kívül thymololajat is használt, de ennek eredményei rosszak voltak. Emberen az olajat műtét közben adjuk, mely valószínűleg csak azért használ, mert rendkívül kismennyiségű fertőző anyag kerül a műtét alkalmával a hasba; amíg ezek szaporodnak, a kámforolaj már kifejtheti izgató hatását. Az emberen a hashártya felszívó képessége más, mint az állaton, legalább e mellett szólnak azon kísérletek, melyeket Hirschl végzett a már kifejlett peritonitisben. Kolb kísérletei szerint a kámforolajat nem szükséges műtét előtt 24 órával adni. 53 tisztátalan esetben 1 kivételével mind meggyógyultak a betegek. Hasonlóan jó eredményekről referál Fehling a müncheni gynaekologiai congressuson 1911-ben. Ő mindenütt, ahol műtét közben a hasüregbe geny került, vagy ahol endogen infectiótól kellett tartani, az inficiált területet, hasüreget vagy parametriumot bőven kezelte 10%-os steril kámforolajjal és a hasüreget zárta. Néha a hasfalat is megolajozta. Lepsises abortus eseteiben a méh kiürítése után kámforolajba áztatott vioformgaze-zal tamponált. (Vége a jövő számban.) Közlés a kolozsvári egyetemi ideg- és elmekórtani klinikáról. (Igazgató: Dr. Lechner Károly, e. ny. r. tanár, udv. tanácsos.) Differentiált a paralysisesek és praecoxosok vérsavója között immun haemolysmproductio kiváltása szempontjából. Irta: Deák István dr. és Benedek László dr. 1911 legelején vizsgálatokat kezdettünk Borsos Imre dr. tanársegéd társaságában, a kinek már a munka kezdetén történt távozásával azokat ketten folytattuk. Vizsgálatainknak czélja volt tanulmányozni a paralysisesek vérsavójával való állatoltásokra kifejlődő kórbonczolástani elváltozásokat, esetleges anyagcsere-anomáliákat és az ezen vérsavók ellen előállott immunserumoknak viselkedését a szorosabb értelemben vett homológ és heterolog vörös vértestekkel szemben és a különböző lipoid és colloid anyagoknak jelenlétében. Az impulzust e vizsgálatokra Max Kauffmann észleletei adták meg, aki ilyen oltásokra előálló kórbonczolástani elváltozásokat ír le (J. Kauffmann: Beitr. zur Path. des Stoffwechsels bei Psychosen, I. k., 1908). Lechner Károly dr. tanár intenziójából vizsgálatainkat a dementia praecoxra is kiterjesztettük, továbbá normális embervérsavóval is rendszeresen oltottunk nyulakat, részben controllképpen, részben azért, mert az így nyert immunserumoknak egyes tulajdonságai éppen a legutóbbi időben élénk viták tárgya voltak. Immunizálásra állandóan a házinyulat használtuk fel. Miután már az első kísérleti sorozatban az általunk előállított különböző immun vérsavaknak viselkedése eddig még le nem írt sajátosságot mutatva, nagyobb eredménynyel kecsegtetett, a kitűzött czéltól eltérve, erőinket főleg ez utóbbira concentráltuk, azt kutatva, hogy váljon az alábbiakban leírandó összefüggés állandó-e, s ha igen, lényegére nézve milyen megfejtést adhatunk, vagy legalább is, hogyan illeszthetjük ezt be az eddigi hasonnemű eredmények keretébe. Az anyagcserevizsgálatok elejtésével nagyobb szabadságot nyertünk az egyes kórformák különböző megjelenési alakjainak felhasználásában. Kísérleteinkhez mindkét kóralakból csak a typusos és biztos eseteket értékesítettük. Vagyis paralysisben azokat, melyekben a megbízható anamnesises adatok mellett a hoszszabb megfigyelés végérvényesen döntött a betegség progrediálásának és a jellegzetes somatikus és psychés tünetek jelenlétének kérdésében és amelyekben a vér serologiai lelete positív eredménynyel járt. Hogy méltán vetettünk az utóbbira is nagy súlyt, kitűnik Kraepelin szavaiból: „Ergibt diese keine Komplementablenkung, so muss eine echte Paralyse als äusserst unwahrscheinlich bezeichnet werden.“ A typusos esetek keretén belül a klinikai alakok között (expansiv, depressiv, demens, stb.) nem tettünk különbséget. A senilis és stationaer formákat, mint a typusosokat kerültük. Nehezebb a jelenben a typusos praecox-eseteknek megjelölése. Eme nehézség elsősorban összefügg azon ellenvetésekkel, melyek a legutóbbi időkben e kóralak elnevezése ellentétettek és amelyek a praecox nosologiai egységét igyekeznek megtámadni. Általánosan ismert tény ugyanis, hogy számos eset észleltetek, mely az előre haladó dementia minden jele nélkül folyt le, másrészt pedig pl. Kraepelin nek 296 eset kapcsán készült Altersdiagrammján is a 25. életéven túli esetek az összeseknek mintegy 40 dorát teszi ki (1. Kraepelin: Psychiatrie, 7. Auflage, 1904, II. köt., 265). Ezenkívül megnehezíti a kijelölést az a körülmény, hogy a kórképet gyakran a circularis elmezavarra jellemző tünetek vezetik be, sőt nemcsak accidentálisan a betegség hevenyés stádiumában, hanem, mint arra Urstein reámutat (Urstein: Die Dementia praecox und ihre Stellung zum manisch-depressiven Irresein, 1909), évekig egyedülállóan uralják azt és csak később csatlakoznak a meglévőkhöz kataton és kiesési tünetek, sőt, mint Löwy azt kifejti, ezen úgynevezett „Regleitpsychose“-k a praecoxban a kiesési tünetekkel tartósan kombinálódhatnak, egymást gyakran elfedve. Szerinte ezen functionális psychés tünetek a psychopathiás constitutióban lelik alapjukat. Annál súlyosabban esik ez a körülmény latba, mivel a circularis elmezavarok első jelentkezési ideje, mint arra E. Meyer is reámutat (Meyer: Die Ursachen der Geisteskrankheiten, 1907, 24. old), éppen a nemi érés idejére esik, vagyis azon életkorra, mely a praecox-szal szoros oki összefüggésben áll. Sőt újabban a praecox „cyklikus formájáról“ is beszélnek és leírnak eseteket, melyekben jól kifejezett kataton tünetek circularis elmezavarhoz hasonlóan, de ettől jól elkülöníthetően mutattak bizonyos periodicitást. (L. Dunton : The cyclic form of Dementia praecox. The American Journal of Insanity 66, 465, 1910 és Barnes, u. o. 65, 1909.) Ezek mellett nem hallgathatjuk el azoknak véleményét sem, akik a koralak cardinalis tünetét — legalább is a kezdetben — nem is annyira az előrehaladó dementiában, hanem a társítási functiókban megnyilvánuló concentrates képesség fogyatékosságában keresik, miközben a szellemi tevékenység constructiós jellege még sokáig épen maradhat (1. Maeder: Jahrb. f. psycho-analyt. und psychopath. Forschung, II. köt.). Erre utalnak egyébként Bleuer „schisophrenia“, továbbá Urstein „intrapsychés ataxia“ elnevezései is. Ugyancsak idevág Zin- 565