Orvosi Hetilap, 1912. július (56. évfolyam, 27-30. szám)

1912-07-28 / 30. szám

1912. 30. sz. ORVOSI HETILAP eredményét csak közvetlenül a peritonitis beállása után látta. Glimm dolgozatából kiderült, hogy bacteriumok és az azokhoz kötött toxinok felszívódását az olaj és különféle olajok intraperitonealis injectiója korlátozza. Wegner és Reck­linghausen bebizonyították, hogy az olaj a hasüreg nyirok­­utait és főleg a rekeszeit tölti meg. Glimm kísérleteiben tá­maszkodva az intraperitonealis olajinjectiók felszívódást meg­akadályozó hatására és arra, hogy súlyos peritonitisben a többi eljárás mind czéltalan, ajánlja, hogy a hasüregbe 130 gr. 1%_0S kámforolajat fecskendezzünk be. Hoehne dolgozatá­ban főleg azt vizsgálta, hogy az olajjal való kezeléskor a nyirokúton keresztül nem jut-e a kis vérkörbe zsírembolia és hogy a kísérleti állatok nem-e ezen zsírembolia által pusz­tulnak el. Kevés olaj nem ártalmas, sokra zsírembóliák kelet­keznek. Az olaj a bacteriumok felszívódását akadályozza. Egészen röviden kell megemlékeznem a műtét után támadó hashártyagyuladásnak prophylaxisos kezeléséről kámfor­olaj által. Ilyen közleményt találunk Burghardt-nál „Zur Frage der Prophylaxe der postoperativen Peritonitis durch Kampfer­örbehandlung“ (Zentralblatt für Gynäkologie, 1911, 33. sz.) czím alatt. Ő fehér egereket kezelt 10%-os kámforolaj be­fecskendezésével. Ő is azt látta, a mit Hoehne, hogy az olaj­befecskendezés több napra, sőt hétre akadályozza meg a bacteriumok felszívódását. Egy esetben a képződött exsuda­tum genyében talált csak streptococcusokat, de a peritonealis üregben nem. Kámforolajon kívül thymololajat is használt, de ennek eredményei rosszak voltak. Emberen az olajat mű­tét közben adjuk, mely valószínűleg csak azért használ, mert rendkívül kismennyiségű fertőző anyag kerül a műtét alkal­mával a hasba; a­míg ezek szaporodnak, a kámforolaj már kifejtheti izgató hatását. Az emberen a hashártya felszívó képessége más, mint az állaton, legalább e mellett szólnak azon kísérletek, melyeket Hirschl végzett a már kifejlett peri­tonitisben. Kolb kísérletei szerint a kámforolajat nem szüksé­ges műtét előtt 24 órával adni. 53 tisztátalan esetben 1 kivételével mind meggyógyultak a betegek. Hasonlóan jó ered­ményekről referál Fehling a müncheni gynaekologiai congres­­suson 1911-ben. Ő mindenütt, a­hol műtét közben a has­üregbe geny került, vagy a­hol endogen infectiótól kellett tartani, az inficiált területet, hasüreget vagy parametriumot bőven kezelte 10%-os steril kámforolajjal és a hasüreget zárta. Néha a hasfalat is megolajozta. Lepsises abortus ese­teiben a méh kiürítése után kámforolajba áztatott vioform­­gaze-zal tamponált. (Vége a jövő számban.) Közlés a kolozsvári egyetemi ideg- és elmekórtani klini­káról. (Igazgató: Dr. Lechner Károly, e. ny. r. tanár, udv. tanácsos.) Differentiált a paralysisesek és praecoxosok vérsavója között immun haemolysm­productio kiváltása szempontjából. Irta: Deák István dr. és Benedek László dr. 1911 legelején vizsgálatokat kezdettünk Borsos Imre dr. tanársegéd társaságában, a kinek már a munka kezdetén tör­tént távozásával azokat ketten folytattuk. Vizsgálatainknak czélja volt tanulmányozni a paralysise­sek vérsavójával való állatoltásokra kifejlődő kórbonczolástani elváltozásokat, esetleges anyagcsere-anomáliákat és az ezen vérsavók ellen előállott immunserumoknak viselkedését a szo­rosabb értelemben vett homológ és heterolog vörös vértestek­kel szemben és a különböző lipoid és colloid anyagoknak jelenlétében. Az impulzust e vizsgálatokra Max Kauffmann észleletei adták meg, a­ki ilyen oltásokra előálló kórbonczolástani el­változásokat ír le (J. Kauffmann: Beitr. zur Path. des Stoff­wechsels bei Psychosen, I. k., 1908). Lechner Károly dr. tanár intenziójából vizsgálatainkat a dementia praecoxra is kiterjesztettük, továbbá normális ember­­vérsavóval is rendszeresen oltottunk nyulakat, részben controll­­képpen, részben azért, mert az így nyert immunserumoknak egyes tulajdonságai éppen a legutóbbi időben élénk viták tárgya voltak. Immunizálásra állandóan a házinyulat használtuk fel. Miután már az első kísérleti sorozatban az általunk elő­állított különböző immun vérsavaknak viselkedése eddig még le nem írt sajátosságot mutatva, nagyobb eredménynyel kecsegtetett, a kitűzött czéltól eltérve, erőinket főleg ez utób­bira concentráltuk, azt kutatva, hogy váljon az alábbiakban leírandó összefüggés állandó-e, s ha igen, lényegére nézve milyen megfejtést adhatunk, vagy legalább is, hogyan illeszt­hetjük ezt be az eddigi hasonnemű eredmények keretébe. Az anyagcserevizsgálatok elejtésével nagyobb szabadsá­got nyertünk az egyes kórformák különböző megjelenési alak­jainak felhasználásában. Kísérleteinkhez mindkét kóralakból csak a typusos és biztos eseteket értékesítettük. Vagyis paralysisben azokat, melyekben a megbízható anamnesises adatok mellett a hosz­­szabb megfigyelés végérvényesen döntött a betegség progre­­diálásának és a jellegzetes somatikus és psychés tünetek jelenlétének kérdésében és a­melyekben a vér serologiai lelete positív eredménynyel járt. Hogy méltán vetettünk az utóbbira is nagy súlyt, kitűnik Kraepelin szavaiból: „Ergibt diese keine Komplementablenkung, so muss eine echte Paralyse als äusserst unwahrscheinlich bezeichnet werden.“ A typusos esetek keretén belül a klinikai alakok között (expansiv, de­pressiv, demens, stb.) nem tettünk különbséget. A senilis és stationaer formákat, mint a typusosokat kerültük. Nehezebb a jelenben a typusos praecox-eseteknek meg­jelölése. Eme nehézség elsősorban összefügg azon ellenveté­sekkel, melyek a legutóbbi időkben e kóralak elnevezése ellen­tétettek és a­melyek a praecox nosologiai egységét igyekez­nek megtámadni. Általánosan ismert tény ugyanis, hogy szá­mos eset észleltetek, mely az előre haladó dementia minden jele nélkül folyt le, másrészt pedig pl. Kraepelin­ nek 296 eset kapcsán készült Altersdiagrammján is a 25. életéven túli ese­tek az összeseknek mintegy 40 dorát teszi ki (1. Kraepelin: Psychiatrie, 7. Auflage, 1904, II. köt., 265). Ezenkívül megnehezíti a kijelölést az a körülmény, hogy a kórképet gyakran a circularis elmezavarra jellemző tünetek vezetik be, sőt nemcsak accidentálisan a betegség hevenyés stádiumában, hanem, mint arra Urstein reámutat (Urstein: Die Dementia praecox und ihre Stellung zum manisch-depressiven Irresein, 1909), évekig egyedülállóan uralják azt és csak később csatlakoznak a meglévőkhöz kataton és kiesési tüne­tek, sőt, mint Löwy azt kifejti, ezen úgynevezett „Regleit­­psychose“-k a praecoxban a kiesési tünetekkel tartósan kom­binálódhatnak, egymást gyakran elfedve. Szerinte ezen func­tionális psychés tünetek a psychopathiás constitutióban lelik alapjukat. Annál súlyosabban esik ez a körülmény latba, mivel a circularis elmezavarok első jelentkezési ideje, mint arra E. Meyer is reámutat (Meyer: Die Ursachen der Geistes­krankheiten, 1907, 24. old), éppen a nemi érés idejére esik, vagyis azon életkorra, mely a praecox-szal szoros oki össze­függésben áll. Sőt újabban a praecox „cyklikus formájáról“ is beszélnek és leírnak eseteket, melyekben jól kifejezett kata­ton tünetek circularis elmezavarhoz hasonlóan, de ettől jól el­különíthetően mutattak bizonyos periodicitást. (L. Dunton : The cyclic form of Dementia praecox. The American Journal of Insanity 66, 465, 1910 és Barnes, u. o. 65, 1909.) Ezek mellett nem hallgathatjuk el azoknak véleményét sem, a­kik a koralak cardinalis tünetét — legalább is a kez­detben — nem is annyira az előrehaladó dementiában, hanem a társítási functiókban megnyilvánuló concentrates képesség fogyatékosságában keresik, miközben a szellemi tevékenység constructiós jellege még sokáig épen maradhat (1. Maeder: Jahrb. f. psycho-analyt. und psychopath. Forschung, II. köt.). Erre utalnak egyébként Bleuer „schisophrenia“, továbbá Urstein „intrapsychés ataxia“ elnevezései is. Ugyancsak idevág Zin- 565

Next