Orvosi Hetilap, 1912. augusztus (56. évfolyam, 31-34. szám)
1912-08-11 / 32. szám
1912. 32. sz. ORVOSI HETILAP valamelyikéből. Ezen okból a szerző legészszerűbbnek véli a tüdődaganat korai diagnosisa czéljából a bronchoskopia módszerét, amelynek segítségével nemcsak maga a daganat állapítható meg, hanem ugyancsak annak fekvése és próbakimetszés útján szövettani szerkezete is. A szerző az elmúlt év folyamán négy (részletesen leírt) esetet észlelt: tüdőbántalom volt jelen, melynek természete az ismert klinikai módszerekkel nem volt megállapítható, végül a bronchoskopia útján tüdődaganat jelenlétét és ennek minéműségét sikerült neki meghatároznia. Ezen módszer nélkül a diagnosist egyáltalán nem lehetett volna megállapítani, és ezen eseteiből okulva, a szerző hangsúlyozza, hogy a bronchoskopia intrathoracalis megbetegedések minden kifejezetten esetében rendszeresen alkalmazandó, éppen úgy, mint a többi klinikai vizsgálati módszer. Ha az orvosnak megvan a kellő gyakorlata és szakszerűen végzi, akkor ez a betegre nézve relatíve nem nagyon alkalmatlan és teljesen veszélytelen eljárás, különösen akkor, ha a tracheo-bronchialis nyálkahártya érzéstelenítésére a teljesen méregmentes chininum bimumat, carbamid-ot használjuk. A bronchoskopia bizonyos korlátolt értelemben a tüdődaganatok therápiájában is jó hatású lehet, mindenekelőtt jó természetű daganatok eseteiben, amelyeknek maradandó jó eredménynyel ily módon történt eltávolításáról számolt be Eiken és Spiess. A bronchoskopia módszere ugyancsak jó eredményt biztosít a rossztermészetű daganatok therápiájában is; a tényállás korai felismerése sok kiadástól (sanatorium, utazások) kíméli meg a beteget, az endoskopiás kezeléssel palliatív hasznot nyújthat az orvos. Más gyógyítói tényezőktől, mint pl. a Röntgen-kezeléstől is lehet bizonyos eredményt remélni, de főképpen azért fontos a daganat korai felismerése, mert ilyenkor megvan a lehetősége az operatív gyógyításnak. Az eddigi kedvezőtlen operatív eredmények arra vezetendők vissza, hogy legtöbbször a daganatok már nagy terjedelmet értek el, amidőn műtétre került a sor. (Berliner kiin. Wochensrift, 1912, 25. sz.) Ifj. Hahn Dezső dr. Idegkórtan. Az idegrendszeri lues recidiváit tanulmányozta 80 klinikai eset alapján Romagna-Manoia a következő eredménynyel : A kor, melyben a fertőzés történt, határozott befolyással van a recidivák létrejöttére; betegeinek legnagyobb részében a 15—30. évben történt a fertőzés. A recidivák általában rövid idő múlva követik az idegrendszer első megtámadását, az esetek legnagyobb részében az első éven belül. Habár ezen idő 20 nap és 11 év között változhatik, általában mégis állítható, hogy ha az utolsó recidiva utáni 3 év tünetmentes maradt, többé nem kell félni. A klinikai formák közül recidivára leghajlamosabb a gummás agyalapi meningitis, ezután következik a vegyes alak, ezután az arteriitis cerebralis, végül a peripheriás neuritis. Elősegítik a recidivák létrejöttét a kezelés hiánya vagy tökéletlensége a fertőzés megszerzésekor vagy az első idegrendszeri megnyilvánuláskor, elősegíti az idősült alkoholismus, a neuropathiás terheltség és a rossz tápláltság. Az arteriitis cerebralis lueticát szokták a legsúlyosabb recidivák követni. Legújabb időben sok szó esett azon neurorecidivákról, melyeket salvarsan alkalmazása után észleltek; ezen recidivák rövid idővel a szer alkalmazása után támadnak, változatos klinikai formájúak, gyakori az acusticus bántalmazottsága. Ezzel a szerző szembeállítja azon recidivákat, melyeket saját, csupán kénesővel és jóddal kezelt betegein észlelt; e recidivák egyformaságra, ismétlődésre hajlamosak, ugyancsak systemán belül maradnak s megfelelő beható kezelésre latentiába lépnek. Ezen tapasztalatai alapján a szerző a salvarsannak lényeges befolyást tulajdonít az említett recidivák létrejöttére. (Monatsschrift für Psychiatrie und Neurologie, 1912. július.) L. Gyermekorvoslás. A poliomyelitis bulbaris alakjáról tartott előadást Müller tanár. A spinalis gyermekhűdés acut időszakának sokféle megjelenési formái közül a bulbaris alakra hívja fel a figyelmet. 603 Ezen alakban szerinte igen sokszor történik diagnostikai tévedés, különösen ott, hol a poliomyelitisnek egyedüli tünete az acute jelentkező facialis tűdés, amikor is encephalitis pontisre vagy rheumás paralysisre gondolnak poliomyelitis helyett. A poliomyelitis bulbaris alakját előidézhetjük kísérleti úton majmokon a vírusnak intracerebralis beoltása által. Könnyű a felismerése akkor, ha mindjárt kezdetben klasszikus spinalis paralysissel társul, nehéz azonban, ha önállóan jelentkezik. A legutoljára észlelt nagyobb járvány alkalmával 165 eset közül 21 esetben volt a facialis is érintve. Annál gyakrabban észleljük a bulbaris paralysist, minél további stádiumban kapjuk szemeink elé a poliomyelitis-esetet. Ugyanis a bulbaris paralysis gyakran igen könnyű természetű, de még a súlyosabb alakok is igen gyorsan jöhetnek rendbe, úgy hogy a poliomyelitis többi tünetének reparatiós stádiumában már nyoma sincs. Csak ritkán ér véget a betegség a facialisbénulással; többnyire más bulbaris tünetek, szemizombénulás, beszéd- és nyelészavarok, garathűdés, majd spinalis tünetek jelentkeznek. Igen súlyos esetekben a halált a légzési központ bénulása okozza. Müller igen súlyos bulbaris esetek aránylag gyors gyógyulását látta, de csak kicsiny gyermekeken. Kérdés, miképpen diagnoszálhatjuk a gyermekhűdés bulbaris formáját? Sporadice előforduló esetekben rendkívül nehéz még autopsia útján is. A központi idegrendszert kell vizsgálni mikroskopbe. Kétséges esetekben állatoltást kell végezni vagy serumdiagnosist, mely azonban még nagy nehézségekkel jár. Epidémiák esetén a diagnostikai nehézségek kisebbek, mert ilyenkor a gyanú poliomyelitisze előbb felmerül. Acut gyuladásos facialis bénulás a gyermekkorban ritka, úgy, hogy ha fülbetegséget, vörhenyt, diphtheriát ki tudunk zárni, méltán gondolhatunk poliomyelitisre. A gyermekhűdés lázas erőszakának cardinalis jeleit, az oly typusos hyperaesthesiát és izzadást a bulbaris alakban is megtaláljuk, csakhogy ezen tünet korán jelentkezik és gyorsan múlik el. A hyperaesthesia lehet körülírt, amikor téves diagnosisra vezet, amint az egy esetben történt, hogy appendicitis gyanújával került a szerző elé egy leányka, kin pedig a jobb alhastájra lokalizált érzékenység a poliomyelitis initialis jele volt. Észleleteit igen praktikus felszólítással zárja. Ezen évszázad eleje óta terjed a gyermekhűdés mint járvány Észak- és Közép-Európában és Észak-Amerikában. Az utóbbi 3—4 év alatt csak Észak-Amerikában körülbelül 20.000-re tehető az esetek száma! A járvány leküzdésére a legelső lépések már meg vannak téve, de szükséges volna, hogy a gyermekhüdést, épp úgy mint a vörhenyt, a typhust vagy a járványos agyhártyalobot kötelesek legyenek az orvosok bejelenteni nemcsak epidémia alkalmával, hanem a sporadice előforduló esetekben is, amint az Svédországban történik. (Münch, med. Wochenschrift, 1912, 5. sz.) Ujj dr. Orr-, torok- és gégebajok. Az iköböl mucokeléiről és azok aetiologiájáról ír Rhese (Königsberg). 3 esetét irja le, a melyek közül egyben az iköböl mucokeléje biztosan megállapíttatott, 2 esetben pedig az iköböl tetején kiterjedt defectus volt, amelyen át az élénken pulzáló agyhártya volt látható. Rhese felveszi, hogy a defectusok mucokele nyomása által keletkeztek. Esetei kapcsán a melléküregek mucokeléinek aetiológiáját tárgyalja s a következő következtetésekre jut: A mucokelék keletkezése nem egységes, csak ritkán keletkeznek cystaképződés következtében, rendszerint az ostium elzáródása miatt keletkeznek. A melléküregek nyílásának elzáródását okozhatják: traumák (periostitis), daganatok, magasan fekvő septumdeviatiók, kauterezés, hegképződés és gyuladások; az utóbbiak közül főképpen azok, amelyek az ostium környezetében, az üreg külső felületén folynak le. A mucokelék keletkezéséhez azonban még egyéb tényezők is hozzájárulnak, amelyek fokozott, a nyálkahártya felszívóképességét meghaladó váladékképződést idéznek elő; így : a szűkült nyílás körüli gyűjtőerek compressiója, a nyálkahártyának mirigyekben való gazdagsága stb. Ami a mucokelék gyuladásos keletkezését illeti, erre vonat-