Orvosi Hetilap, 1916. május (60. évfolyam, 19-22. szám)

1916-05-07 / 19. szám

244 ORVOSI HETILAP désében teljesen megfelel a hysteriásnak, vagyis elterjedése sem az agybeli, sem a gerincvelői, sem a perifériás idegelosztás típusát nem követi, hanem a köznapi ember anatómiai felosztása szerint terjed el: pl. a kézre szorítkozik, vagy az egész felkar anaesthesiás. Az érzéskiesés nem is állandó, ismételt vizsgálatkor kitűnik, hogy a helyét és intenzitását változtathatja, néha olyan végtagon is van, melynek functiójában kóros elváltozást nem találunk. Nagyfokú érzéskiesés daczára az illető jól tudja használni a végtagját. A kiesés minden érzésqualitásra kiterjedhet, más esetben csak a fájdalomérzésre vagy a tapintásra szorítkozik. Számos esetben a hysteriára jellemző nagyfokú concentrikus látótérszűkületet találunk. Ennek daczára a beteg a térben egészen jól tájékozódik. Gyakran a kék szín látóterét a vörösénél szűkebbnek találjuk, ilyen vizsgálatkor megtörténik azonban, hogy bármelyik szín, melyet másodszor vizsgálunk, adja a szűkebb látóteret, ami egyszerűen fáradás tüneteként is értelmezhető. Ugyancsak fáradásos tünet az is, amit a hysteriás látóterek eltolódásának neveznek. A hysteriás látótérszűkület csökken, kisebb szűkület egészen eltűnik, ha a beteget a vizsgálat előtt hosszabb ideig (pár óráig) sötét szobában tartjuk. Ez is elfáradás mellett szól. Valamennyi érzékszerv functiója csökkent lehet, vagy teljesen hiányozhatik. Jellegzetes a hysteriás anaesthesiára is, hogy az orvos maga öntudatlanul is gyakran suggerálja s valószínű, hogy a legtöbb ilyen tünet ilyen eredetű. Mai gondolkozásunk és ismereteink szerint már a tünetek sokfélesége alapján is legvalószínűbbnek látszik, hogy azok eredete psychogen, mégis ezen tünetcsoport első leírója és magyarázója, Erichsen s utána számosan a baj okát szervi elváltozásban keresték. Itt is, mint sok más idegbaj felismerése terén, Charcot volt az, aki éleslátásával a némely amerikai szerzőtől már hangoztatott azon nézet helyességét felismerte, hogy ezen tünetek s a hysteria megnyilvánulása között lényeges különbség nincsen. Charcot hypnosisban traumás neurosisos tüneteket tudott suggerálni; ebből azt következtette, hogy a betegség jelenségei autosuggestio útján keletkeznek, s tisztán psychés eredetűek. Azonban joggal használták fel ellenvetésül azokat az eseteket, melyekben az öntudatlan beteg mindjárt felébredésekor kapja meg a neurosis tüneteit. Charcot autosuggestiós felvételét most is érvényben tartják azokra az esetekre, amelyekben a betegen a trauma után bizonyos, néha elég hosszú idő múlva jelentkeznek a neurosisos tünetek. Ezzel szemben Oppenheim ugyanabban az időben megfigyelései alapján szintén állást foglalt a régi felfogás ellen, azonban ezen baj és a hysteria meg neurasthenia tünetei között oly lényeges különbséget látott, hogy monographiájában tagadta a traumás neurosis tiszta működésbeli voltát és ha nem is látható anatómiai, de legalább is chemiai vagy physikai láthatatlan átalakulásokat vett fel. E két különböző vélemény igen tanulságos s a baj megismerését elősegítő vitára adott alkalmat a párisi és berlini iskola között, mely a betegség lényegét illetőleg megegyezésre mégsem vezetett és jelenleg a háborús neurosisok gazdag anyagának tárgyalásakor Oppenheim, Nonne és követői vitájában folytatódik. Oppenheim utolsó közleményében a túl erős trauma befolyását az idegrendszerre úgy magyarázza, hogy ez mintegy forgalmi akadályt okoz a centrális innervatio mechanismusában, részben azáltal, hogy egyes kapcsolatok megszűnnek, vagy a legfinomabb, a legapróbb részecskék elrendeződésében változás áll elő, részben pedig egyes pályák elzáródása miatt oly vezetési akadály keletkezik a mozgató ingerrel szemben, mely mikroskoppal nem látható és nem okozza egyes idegelemek végleges pusztulását. Szerinte tehát mind a mechanikai, mind a psychés eredetű rázkódtatások súlyos idegrendszeri elváltozásokat okozhatnak, amelyek izgalmi és kiesési tünetekben nyilvánulnak meg. Ha Oppenheim ezen nézetét a neurastheniára vagy a hysteriára is alkalmazni akarná, nem lehetne ellenvetésünk. A magyarázatra ugyan sem bizonyító, sem cáfoló adatokat nem hozhatnánk fel, de logikai gondolkozásunk ilyen theóriának nem mond ellent. Azonos tünetei, azonos keletkezésű és azonos gyógyítású betegségek azonban azonos eredetre is engednek következtetni. Oppenheim felfogásával szemben Nonne álláspontja szerint a traumás neurosis tünetei hysteriás, neurastheniás és hypochondriás tünetekből tevődnek össze, melyekhez vasomotoros zavarok is csatlakoznak s amelyek trauma nélkül is előállhatnak. Nonne a betegség kifejlődésében és makacsságában nagy szerepet juttat a néha rögtön, néha csak későbbi időben támadó kártalanítási képzeteknek, kívánalmaknak, reményeknek. Mi Nonne felosztását is túlságosan részletesnek tartjuk; az eddig észlelt esetek figyelmes elemzése azt mutatja, hogy ezek semmi esetre sem különböznek attól a két fogalomtól, melyet mi, Jendrássik felfogása alapján, mint neurastheniát és hysteriát ismerünk. Jendrássik szerint mind a két betegség öröklött hajlamból, az idegrendszer öröklött sajátos alkotásából származik. A neurastheniás idegrendszere általában is vagy csak bizonyos helyén túlérzékeny, normálos ingerekre is túl erősen reagál, így keletkeznek a kényszerképzetek, a phobiák és a neurastheniások jól ismert egyéb panaszai. Jellegzetes a neurastheniásra, hogy nem suggerálható és indirecte is nehezen befolyásolható. Ezzel szemben a hysteriás idegrendszer characterét éppen a könnyű suggerálhatóság adja meg. Ez a magyarázata annak is, miért utánozza a hysteria valamennyi betegséget. A mi gazdag anyagunk is — több mint 450 esetet volt alkalmam észlelni —, nem tekintve a psychosisba átmenő eseteket, erre a két csoportra oszlik. A beteg anamnesisében is mindig megtaláljuk hysteriájának vagy neurastheniájának a jelen megbetegedés előtti megnyilvánulását, amelyet Kollarits „Charakter und Nervosität“ czímű munkájában oly kitűnően elemez. Az illető előbb is magába zárkózott, csendes természetű volt, társaságba nem szeretett járni vagy félszeg, különczködő, mindig ideges volt, könnyen haragudott és különösen sok neurastheniás characterű beteg már azelőtt is saját magának pontos megfigyelője volt. Feltűnő gyakori az ily egyének neuropathiás terheltsége átöröklődés útján. Kétségkívül nagy befolyással bír még az alkoholismus, a lues és a testi degeneráltság is. A neurastheniás tünetcsoportba tartoznak a depressiós kedélyállapot, a félelemérzések, szívdobogás, gyors elpirulás, izzadás, álmatlanság, izgatottság, hirtelen harag, objectív lelet nélküli fájdalomérzések, fáradtság érzete, kéztremor stb. A hysteriás csoportba soroljuk az organikus jel nélküli bénulásokat, astasia-abasiát, görcsöket, tic-eket, torticollis mentálist, csuklást, a hysteriás typusú anaesthesiát, a látótérszűkületeket stb. Természetesen ezek a tünetek ugyanazon egyénen együtt is előfordulhatnak. A srapnellrobbanást, a légnyomást stb. psychés traumaként kell tekintenünk, mely éppen úgy, mint a békés életben más természetű psychés shock, a lappangó neurastheniát vagy hysteriát felszínre hozza, így a mondottak alapján az egyedüli helyes felfogás az, ha a traumás neurosis minden esetét — kivéve a psychosisokat — a tünetek szerint vagy traumás hysteriának, vagy traumás neurastheniának minősítjük. Keletkezésében semmi esetre sem szerepelnek a Nonne és mások által oly nyomatékkal hangsúlyozott képzetek, melyek békében a kártalanításra, háború idején pedig a szolgálat alól való menekülésre vonatkoznak. Az emberfeletti kívánalmak, nélkülözések, éhezés és elfáradás, valamint a látás és hallás útján ható váratlan és szokatlan benyomások, a félelem és ijedtség elegendő okot szolgáltatnak arra, hogy az amúgy is disponált egyénen a hysteria és neurasthenia legsúlyosabb alakja is hirtelen kifejlődjék. De nemcsak a harctéren és nemcsak a katonákon támad háborús traumás neurosis, hanem az itthonhagyottakon is. A szülők, feleségek jönnek traumás neurasthenia és hys- 1916. 19. sz.