Orvosi Hetilap, 1918. július (62. évfolyam, 27-30. szám)
1918-07-07 / 27. szám
366 ORVOSI HETILAP És ezzel el kell ismernünk, hogy a traumás neurosis és a hysteria nem azonos kórforma. Ez ellen azt lehetne felhozni, hogy már azért is azonosak, mert a tüneteik egyformák. Azonban általános természettudományi elv szerint nem az ad hoc egyenlő tünetek bizonyítják azonos voltukat, hanem az eredetük. Így észlelhető több betegségben febris continua ugyanazon tárgyi és egyéni tünetekkel és mégis megtanultuk, hogy ezektől eltekintsünk és az eredetük, a kórokozójuk külön voltát keressük. Hiszen éppen ezen alapszik a diagnostika nehézsége, hogy a tünetek hasonlatossága, sőt azonos volta arra kényszerít bennünket, hogy napokig, sőt hetekig és hónapokig vagyunk kénytelenek várni azon czélból, hogy különböző tünet is mutatkozzék. Elég utalnunk a kiütéssel járó betegségek, továbbá a typhus és meningitis, a paralysis progressiva és agylues közötti hasonlatosságra. Itt nem a tünetek döntenek a legtöbb esetben, mert hasonlatosságuk folytán nem is dönthetnének, hanem a betegség okozója, illetve ugyanazon kórokozónak a szervezet különböző részeire gyakorolt hatása. A bennünket itt foglalkoztató két kórformára vonatkozólag pedig világos, hogy eredetük nem azonos. És ha mégis valaki a tünetek azonos voltára akarna súlyt fektetni, akkor ezt lehetne neki felelni: igaz, hogy néhány tünet, mint a bőr anaesthesiája, analgesiája, vagy ezeknek előfordulása az egyik testféren, továbbá a látótér szűkülése, hiányzó cornealis és garatreflexek mindkét kórformában azonosak. Azonban traumás neurosis esetében e tünetek lassan, egymásután el-eltünedeznek és a legtöbb esetben restitutio ad integrum áll be. Ez a restitutio sok esetben abban a pillanatban fog beállani, amelyben az általános béke biztos. Azonban az említett azonos tünetek is különböző lefolyást mutatnak. A hysteriában a leírt tünetek mind sűrűbben jelentkeznek és elhalványodásuk csakis a climax után várható. Traumás neurosis esetében ellenben a tünetek rögtön a trauma keletkezése után vagy napokkal, legfeljebb hetekkel utána mutatkoznak, egy-három éven belül a legtöbb esetben megszűnnek és ezzel, bizonyos ingerültségi állapotot nem számítva, a betegség befejeződött. Igaz, hogy van — szerencsére kisszámú — traumás neurosis-eset, amely sok évig tart. Eddig a hasonló tünetekről volt szó. De ne felejtsük el, hogy különböző tünetek is vannak, így traumás neurosis legtöbb esetében reszketés észlelhető, ami hysteria eseteiben ritka. Ritka ellenben az előbbiben az aphonia. Ha pedig előfordul és elmarad, tapasztalatom szerint sohasem tér vissza, holott hysteriában az aphonia gyakoribb és ha el is áll, megint jelentkezik. A lényeges különbség a két kórforma között azonban a lelki állapot. Mindenki ismeri a hysteriára jellegző lelki tüneteket: változó, kapkodó hangulat, összeférhetetlenség, önzés, hazudozás, túlzás, kegyetlenség, színészkedés, a saját egyénnek minden áron való előtérbe helyezése. Ellenben a traumás neurosisban szenvedő beteg hangulata a betegség elején nyomott, siránkozó, de mindig egyenletes, csak lassan, de egyenletesen javul. Csak néha tör ki sírógörcsben, különösen, ha sok egyénnel kénytelen beszélni, amint például a traumás neurosisban szenvedő katonák többnyire akkor legizgatottabbak és sírógörcsre hajlamosak, ha kénytelenek újból orvosi szemlére jelentkezni. A traumás neurosisban szenvedő ember tehát nyugodt, hangulata, különösen eleinte, nyomott, nem akar szerepet játszani, nem kegyetlen, nem hazudik Örül, ha békében hagyják, nem bánt másokat. Annak tudata, hogy nagy veszélyből menekült, türelmesebbé és belátóbbá tette. A hysteriás továbbá lusta és ha dolgozik, munkája nem kitartó, minden megszakításra van valami kifogása. A traumás neurosisban szenvedő ellenben a betegsége elején csakugyan nem tud dolgozni. De azután hamar megjő a belátása, hogy dolgoznia kell, hogy hangulatát az egyenletes munka csak javítja. Ha azután állapota javul, ez munkakedvét fokozza. Boldog, hogy nem szellemi nyomorék és hogy hasznos munkát végezhet. Amit minden ilyen ember keres, az csak a nyugodt, zajtalan környezet, holott a hysteriás mindig színészképpen viselkedik, zajos környezetet keres, amely előtt kizárhatja tehetségét, benyomásait, érzelmeit, terveit; amit ő keres, az az elismerés, a zaj, saját énjének a visszhangja. Tehát jogunkban van állítani, hogy a sok megegyező tünet ellenére is a különbség a hysteria és a traumás neurosis között lényeges, mert lelki különbségen alapszik. Még egy ellenvetés hozható fel, hogy t. i. hysteriás hajlamú ember háborúban a megrendítő események hatása alatt traumás neurosisban betegszik meg. Ez a lehetőség persze nem tagadható és tekintve a hysteriának férfiakon észlelt, eddig nem sejtett méretekben való elterjedését, nem is lesz olyan ritkaság. De ebből még nem következik az, hogy minden hysteriás hajlamú ember okvetlenül traumás neurosisban betegszik meg; a tapasztalat ugyanis mutatja, hogy éppen hysteriás egyének, nők és férfiak, idegrendítő helyzetben néha egészséges idegzetűekkel szemben jobban állják meg helyüket, valószínűleg mivel érzékszerveik tompábbak és mivel önzésük folytán sociális érzésük és érzelmük befogadó képessége csökkent. De más bizonyíték is van arra, hogy a hysteriás hajlamú katona nem okvetlenül betegszik meg traumás neurosisban. Tapasztaltam ugyanis, hogy bizonyos egyéneken (akik, úgy mint társaik, a legerősebb pergőtűznek voltak kitéve, anélkül, hogy traumás neurosisban betegedtek volna meg) csak későbben, valamely más, nem ideges természetű betegség alkalmából szinte véletlenül tűnt fel, hogy hysteriások. E hajlam tünetei nem értelmezhetők traumás neurosis tüneteinek, mert az illetőnek nincs panasza, amely traumás neurosisra engedne következtetni, és hogy ilyen betegség subjectív panaszok nélkül létezhetnek, nem tételezhető fel. Másrészről megengedhető, hogy az eseteknek a statisztikával ki nem mutatható számában a traumás neurosis valamely hysteriás egyénre mintegy rá van oltva. Vájjon az ilyen combinatio éppen a traumás neurosis legsúlyosabb eseteiben tűnik-e szemünk elé, az a legtöbb esetben nem lesz kipuhatolható,legfeljebb az olyanokban, amelyekben igen súlyos traumás neurosis olyan egyéneken jelentkezik, akiken a hysteria a háború előtt kétséget kizáró módon volt megállapítva. # * * A normális lelki állapotok keletkezését illetőleg a legtöbb esetben semmit sem tudunk. Még nehezebben sikerül a kóros állapotok keletkezésére némi fényt vetni, és ha e czikk czélja nem is lehet a traumás neurosis lélektanát fejtegetni, mégis nagy vonásokban a következőket akarom e dologról mondani, támaszkodván azon összefüggésre, amelyet a traumás neurosis helyi tünetei és a betegnek a trauma pillanatában elfoglalt testtartása között találtam, amint ezt nekem ilyen betegek számtalan esetben elbeszélték. A traumás neurosis tüneteinek keletkezését magyarázó felfogás, ha a betegség lelki oldala egyáltalában megmagyarázható, a következőnek látszik: Tegyük fel, hogy valamely katona fülsiketítő pergőtűzben traumás neurosisban betegszik meg és a jobb keze reszket. Tegyük továbbá fel, hogy az idegbaj keletkezése idejében nem veszítette el öntudatát, és hogy a kritikus pillanatra vissza tud emlékezni. Ha megkérdezzük, hogy miképpen betegedett meg, azt válaszolja, hogy gránát vagy más nagyobb löveg felrobbant előtte, ő elesett vagy a löveg által feltúrt föld eltemette. Jobb oldalára esett és azóta reszket. Más katona meg azt beszéli el, hogy hasonló körülmények között a bal oldalára esett és azóta reszket a bal karja vagy talán a bal lába is. Ha mind a négy végtagjára esik, akkor mind a négy végtagja reszket. Ha hátára esik, ebben érez fájdalmat. Ha a gránát „szele“ haladt el az arcza előtt, akkor mimikai izmai reszketnek és talán dadog is. E mellett mindenféle combinatio is előfordulhat. Hogy volna már most a végtagoknak, a törzs és a fej izmainak leírt beteges mozgása legkönnyebben megmagyarázható ? 1918. 27. sz