Orvosi Hetilap, 1918. december (62. évfolyam, 48-52. szám)

1918-12-15 / 50. szám

1918. 50. sz. ORVOSI HETILAP jelenése, kiváltódása arra vall, hogy a központi idegrendszer a gátló és izgató impulzusoknak kiindulási helyét alkotó készülékei a változó ingerek hatása alatt erőtöltéseiket a maximális feszültség­ állapotáig felgyüjtötték és a roham maga — minden alakjában — e kérgi és kéregalatti köz­pontok erőtöltéseinek kisülése, explosiója. Az erőtöltés e rohamszerű kisülését a legkülönbözőbb alkalmi okok elő­idézhetik, esetleg olyanok, a­melyek a periodicitást a maguk részéről is biztosítják. A parenterális erjedésnek kóros állapotai, a fehérje anyagcsere-zavarai, az ez utóbbiakat esetleg (?) feltételező egyensúlyzavarok az endocrinalis mirigyek rendszerében álla­nak újabban a kutatás előterében és nagy valószínűség sze­rint úgy fogandók fel, mint a betegség manifestatióit kiváltó tényezők. A régi vasomotoros, agyvérszegénységre, stasisra ala­pított rohamelméletek ma már elvesztették talajukat és je­lentőségüket. Mindenesetre azonban úgy látszik, hogy az epilepsiás reagibilitás jelenlétében a vérelosztást rapide meg­változtató, exogén befolyásolt epilepsiás rohamokat kivált­hatnak. 1917 októberében megkíséreltem az epilepsiás roha­moknak mellékvese-kivonatokkal — főleg a nekem hozzá­férhető fonogennal — való kiváltását. E kísérletekre okot elsősorban azok az érdekes combinatiók szolgáltattak, a­melyekben a migraen és az epilepsia megnyilvánulásai egy­mást helyettesítve állhatnak be, annak ismeretével, hogy a hemikraniás rohamok genesisének magyarázatára az úgy­nevezett érgörcselmélet a legelterjedtebb; másodszor az úgy­nevezett initiális elsáppadásnak az epilepsiás kis és nagy rohamok esetén való majdnem szabályszerű jelenléte, és harmadszor a carotisösszenyomásnak és a cocain-injectióknak részben általam is sikerrel való alkalmazása. A rohamok kiváltására a fonogen Richter 1 : 1000 olda­tának 1—1­5 cm3-ét használtam.­­. Az injectióknak körülbelül egynegyede után észleltem többé-kevésbé subjective kellemetlen melléktünetek jelent­kezését, anélkül, hogy a befecskendezések káros következ­ményekkel jártak volna. Összesen 55 fonogen-injectiót végeztem 39 különböző egyénen, még­pedig 19 epilepsiáson (18 genumn és 1 orga­nikus), 7 hysteriás, 5 idősült dementiával járó elmebetegség esetében és 8 idegrendszerileg egészséges egyénen. A 19 epilepsiásból 7 esetben typusos epilepsiás roham jelentkezett az injectio után 1/2—1/2 órán belül. A hysteriás, idősült elmebajos és idegrendszerileg normális egyéneken az esetlegesen jelenlevő adrenalin-melléktüneteken kívül egyéb változás nem volt észlelhető. Kimerítő közlemény következik. Spanyol betegséghez csatlakozó elmezavar. Irta: Strobl W. dr., a nagykállói állami elmegyógyintézet igazgatója. Az 1889—90-es években lezajlott influenza-járvány al­kalmával Introsinski (Inaug.-Dissertation) és Klin (Volk­­mann’s Sammlung klinischer Vorträge) ismertette amaz elme­­betegségeket, amelyek közvetlen az influenzához csatlakozva, utána és mint annak következményei jelentkeztek. A most lezajló spanyol betegség-pandémiával kapcso­latban alkalmunk nyílik az influenzához csatlakozó vagy utána jelentkező ismert hallucinosisoktól, acut és subacut lefolyású elmezavaroktól eltérően, a járvány súlyosságával párhuzamosan, elmebetegségeket észlelni, amelyek rendkívül gyors és súlyos lefolyásúak, így az e vidéken is előfordult járványnyal kapcsolat­ban alkalmam nyílt három elmezavart észlelni, mely a már gyógyulófélben levő tüdőgyuladás után állott be, s átlag 3 nap alatt halálra vezetett. Mindhárom esetben a "beteg láztalan volt, a tüdők felett physikális eltérések már alig voltak, csupán zörejek voltak kis mértékben még hallhatók, megszűnt a nehéz légzés és légszomj is, a közérzet javult, az étvágy és álom is meg­jött, egyedül a szívműködés, az érvelés nem állott párhuzam­ban az általános javulással, úgy hogy még mindig 130 és 150 között ingadozott perczenként, néha kihagyó, arythmiás volt és puha. Ez állapotnak 2112—3 napi fennállása után, minden előzetes subjectiv vagy objectiv tünet nélkül, majdnem villámcsapásszerűen jelentkezett az elmezavar. Tünetei voltak: tömeges érzékcsalódások, teljes zavartság, összefüggéstelen bő­beszéd, nevetgélés, gyönyörködés a hallottakban, látottak­ban és érzettekben, nagyfokú motoros nyugtalanság, kikelés az ágyból, ugrálás, éneklés és táncz, futási hajlam, teljes álmatlanság és az étkezés megtagadása. A hangulat mind­három esetben inkább emelkedett volt, még átmenetileg sem volt lehangoltság, félelem, vagy más a hangulatot és a köz­érzetet kellemetlenül befolyásoló tünet. A halál collapsus következtében állott be. Az egyik eset a következő volt: Egy jó viszonyok között és megelégedésben élő családban előbb a férj, majd a feleség s utána rögtön két gyerek az influenza rendes tüneteivel betegedett meg. Úgy a férjen, mint a feleségen tüdőgyuladás csatlakozott hozzá. A férj tüdőgyuladása 3. napján meghalt. A feleség tüdőgyuladása könnyebb volt, nem volt oly elesett, hogy férje és gyerekei betegségét figyelem­mel ne kísérhette volna. A férje halálát nemcsak, hogy tudo­másul vette, hanem minden visszatartási kísérlet daczára a temetésére is elment, bevonszoltatta magát a kocsiba, s a menet megindulása után csakhamar kollobált és eszméletlen állapotban vitték haza. Otthon magához tért, másnap állapota súlyosbodott, de nemsokára megint javulni kezdett. Daczára ennek és daczára a férje elvesztésén való busulásának, tüdő­gyuladása javult, 10. napra a tüdők fölött a physikális tünetek visszafejlődtek, jobban érezte magát, aludt és enni is kezdett, teljesen láztalan volt, csupán a pulsus volt igen szapora (140) és puha, midőn este minden előzetes jel nélkül hirtelen jókedvű lett, nevetgélve minden összefüggés nélkül beszélt, látta a férjét, a­ki mellette ül, ott látta a tőle előzőleg eltávolított gyerekeit, dicsekedett boldogságával, karjaival ölelő, szájával csókoló mozdulatokat végzett, kikelt az ágyból, hogy egész családjával a paradicsomba menjen, mely közvetlen a szomszédban van és oly nagyon szép. És midőn menési szándékában erőszakkal visszatartották, nem haragudott, hanem mosolyogva mondta: „ne fogjanak, hisz nem futok el.“ Megismerte az orvost, a környezetet, egy-két szóval felelt is a kérdésekre, sőt az orvosságot is elfogadta. Visszautasított azonban minden ételt, sőt a vizet is. Az egész idő alatt nem aludt, sem gyógyszerrel, sem egyéb beavatko­zással álmot vagy megnyugvást nem sikerült létrehozni, ellenkezőleg, nyugtalansága fokozódott s harmadnapra kikelt az ágyból, egy pár lépést tett, majd összeesett és a beállott collapsus exitusba ment át. Spanyol betegségben történt megbetegedése előtt egész­séges, jól táplált és erőteljes volt. Családjában sem fordult elő oly ideg- vagy elmebetegség, amelyből az elméjének megbetegedésére vezető dispositióra lehetett volna gondolni. Férjének elvesztése sem lehetett egyedüli lelki ok az elme­zavar kifejlődésére, mert abba már beletörődni látszott. Legvalószínűbb tehát, hogy a lelki betegség kórokozói, a tüdőgyuladásban jelenlevő coccusok és egyéb bacillusok által produkált toxikus anyagok befolyásolhatták az amúgy is megviselt és kimerült szervezetet és agyat is, hogy annak nagymérvű táplálkozási zavarát s megbetegedését eredmé­nyezték. E mellett látszik bizonyítani a szívnek a viselkedése, a­mely akkor is, mikor minden tünet engedett, javult és mikor a kezelőorvos már a felgyógyulást remélte, állandóan igen gyenge és rossz volt, arhythmiás, puha és szapora érve­lésben nyert kifejezést. Az érvelés egy esetben sem szállt lejebb 130-nál, igen gyakran 150 volt. Csak e feltevés mel­lett magyarázható a súlyos és gyors lefolyású elmezavar is, a­mely éppen a gyors lefolyás miatt nem jut észlelésre elmeorvosnak, ki a legtöbb elmezavart az elmegyógyintézet­ben kénytelen észlelni, a­hová az ilyen beteg egyáltalán nem kerül az idő rövidsége miatt. Épp ezért láttam helyénvalónak az ilyen esetek közlését is. 645

Next