Orvosi Hetilap, 1920. március (64. évfolyam, 10-13. szám)
1920-03-07 / 10. szám
'••• .......---------------------- -- . • ■ ■ .T ...... . . , ' • . T - ” ' ’’ ORVOSI HETILAP 1920. 10. sz. 111 '■1 és ezenkívül tiszta látásra és lelkiismeretességre is igen nagy szükség van. A fentebb felsoroltak alapján legtöbbször már az anamnesis fogja az orvost helyesen vezérelhetni. Számos alkalommal vizsgáltam ily kérdést — főként kórházi rendelésemen — s alig emlékszem, hogy az anamnesisből kibogozható véleményt utólagosan az objectív vizsgálódás eredményének módosítania kellett volna. Egy példával könnyen megvilágítható a kérdés. Amikor arról értesülünk, avagy a későbbi betegségből valószínűséggel kiszámíthatjuk, hogy az atyának syphilises infectiója legalább 10—15 év előtt volt, akkor igen nagy valószínűséggel az 5—8 év előtt kötött házasságból származó utódok syphilistől mentesek maradnak. Klinikailag a vizsgálat ilyenkor quo ad luem csaknem mindig negatív, szintúgy a Wassermann-reactio is negatív szokott lenni. Ugyancsak negatív reactiójú ily esetben az anya vére is, akit ily kérdésben elsősorban kell klinikailag és serológiailag megvizsgálni. Ezek az esetek mind amellett szólnak, hogy a syphilis bizonyos idő múltán már nem szokott fertőzésre vezetni, ha mindjárt a fertőzött egyén később syphilises természetű betegségbe esik is, a vére pedig állandóan positiv Wassermann-reactiót ad (paralysis eseteiben csaknem 100%ban positiv a Wassermann-reactio). Másfelől, ha részben az anamnesisből, részben az atyának későbbi syphilises természetű bajából következtetve megtudjuk, hogy a syphilises infectio például 15—20 éves, akkor a 13 — 17 év előtt kötött házasságból eredő gyermekek syphilises fertőzése éppen úgy lehetséges, mint nem. A végzett Wassermann-reactio ilyenkor gyakran positiv lesz, legtöbbször minden klinikai tünet nélkül. Ez esetben természetesen az anya vére is positiv reactiót szokott adni. Mindezt csupán azért említettük, hogy demonstráljuk positiv Wassermann-reactio esetén a klinikai mérlegelés szükséges voltát. Hiszen látjuk, hogy a positív Wassermannreactio a fertőzőképesség kérdésére egymagában sohasem adhat választ, erre mindig klinikai vizsgálatra és mérlegelésre is van szükség. De véleményem szerint itt is kell bizonyos distinctiónak helyet engedni. Ha fiatal egyének, különösen fiatal nők vérében minden anamnesis és klinikai tünet híjján több ízben positív Wassermann-reactiót találunk, akkor ezt a serológiai eredményt a fertőzőképesség kérdésében legkevésbbé sem hanyagolhatjuk el. Ma már mindennapos tapasztalás, hogy vannak nők, akik a luesnek egyetlen klinikai tünetét sem mutatják s a kiken elejétől kezdve semmi syphilises tünet sem mutatkozott, de a kiknek vére állandóan positív reactiót ad, amihez sokszor az abortusok egész sora csatlakozik. Tudnivaló ugyanis, hogy a nők lueses infectiójának lefolyása nem ritkán eltérő az általánosan ismert typustól, amikor azután sem primaer affectióról, sem általános klinikai tünetekről sem nem hallunk, sem nem tudunk. A fertőzés e módozatára itt nem térek ki, noha egyébként a syphilis tanának igen érdekes fejezetét alkotja s a további vizsgálódás számára még igen hálás feladatot nyújt. Ily módon természetes, hogy a fiatalabb egyén vérében talált positiv Wassermann-reactio nemcsak amellett szól, hogy az illetélyeses beteg, hanem sok valószínűséggel arra is utal, hogy a syphilise még fertőzőképes. Hiszen például egy 18—20 éves nő pozitív Wassermann-reactiója bizonyos ritkább esetek kivételével (veleszületett lues, gyermekkorban acquirált lues) a priori amellett fog szólni, hogy a syphilises betegség még nem régi fertőzés eredménye s ily módon a fertőzőképesség lehetősége bizony még nagyon is fennáll. Különösen fontos ez a mérlegelés a dajkavizsgálat alkalmával. 3. Az antiliteses kezelés eredménytelenségének egyik okáról. E czím alatt néhány példa segítségével azokat az eseteket kívánom megvilágítani, amelyekben tapasztalásom szerint az orvosok egy része nagyrészt positív Wassermannreactio alapján kezel oly, lues nyomán fejlődő betegségeket, melyeknek antilueses kezelése már eleve eredmény nélkül kell hogy maradjon. Ne essünk tévedésbe. Itt legtöbbször nem lueses, tehát spirochaeták okozta folyamatokról van szó, mert hiszen ezek erélyes antilueses beavatkozásunkra csaknem kivétel nélkül gyorsan gyógyulnak. Amiről szó van, az azokra a betegségekre és folyamatokra vonatkozik, melyek a lues nyomán keletkeztek s így másodlagos pathologiai elváltozások. Az ily eseteknek antilueses kúrákkal történő hiábavaló kezelésére Jendrassik mutatott reá több előadásában. E betegségek syphilises alapon keletkeztek, de mivel annak nyomán másodlagos pathologiai folyamatok álltak be, melyek már nem a spirochaeták reactiójaként állanak fenn, antilueses kúrákra rendszerint nem gyógyulnak, jóllehet a Wassermann-reactio positiv volta a syphilis fennforgása mellett szól. A positiv Wassermann-reactiójú betegeknek időnkénti antilueses kezelése magában véve persze helyes lehet, mert anélkül az activnak mutatkozó lues még további kárt tehet a betegben, csak éppen a másodlagos pathológiai elváltozást ne akarjuk kúrákkal gyógyítani, mert ez legalább is kárbaveszett fáradozás. Mindennapos tapasztalás, hogy orvosok a lues révén létrejött defectusokat, amelyek idegpályákra, idegvégkészülékekre vonatkoznak, még hosszú idő múltán is, midőn a lueses folyamat már régen tönkretette azokat, többé-kevésbbé erélyes antilueses kúrákkal akarnak gyógyítani, mert a beteg positív Wassermann-reactiója miatt még luesesnek minősíttetik. Igaz, a beteg valóban még lueses, de az ilyen rokkantságok, defectusok (atrophia n. opt., labyrinthus-süketség, spasmusos járás stb.), bár lueses folyamat eredményei, aligha fognak antisyphilises kezelésre gyógyulni. S itt azt kell mondanunk, hogy mennél nagyobb valamely szövetnek vagy szervnek a dignitása, mennél finomabb annak szerkezete, annál gyorsabban pusztít a lueses folyamat, már aránylag csekély pathológiai elváltozás folyamán is. Ott, ahol az idegrostok helyét kötőszövet vagy egyszerűen rostos heges szövet foglalja el, újabb vezetésről többé nem lehet szó. Pedig mily gyakran látni ily remény és csalódás között hánykolódó szegény beteget, akit csak azért, mert még mindig positív a Wassermann-reactiója, kevés tudással s még kevesebb lelkiismeretességgel hosszú, a szervezetet is legyengítő különböző kúráknak vetnek alá. Csak néhány hete, hogy olyan beteget láttam, aki már a végét járta, de azért 20 éves latens luese miatt (positív Wassermannreactio alapján) orvosától kéneső- és salvarsan-injectiókat kapott. A beteg azóta phthisis palm. et laryngisben már meghalt. Ily esetek, sajnos, nem kis számmal vannak s csaknem minden klinikai disciplinában előfordulnak. Különösen ki kell azonban e helyütt emelnem a csont és csonthártya syphilises megbetegedésének eseteit. Periostealis és csontgummák nyomán nem egyszer kisebb-nagyobb csontnecrosisok állanak be, melyek azután folytonos erős genyedést tartva fenn, esetleg több fistulából, nem gyógyulnak, még ha a legerősebb kúrákat alkalmazzuk is. És ez természetes is. A mi lueses szövet, az meggyógyul, ami azonban a korai felismerés és kezelés híjján a bekövetkezett másodlagos pathologiai elváltozás eredménye, tehát már nem spirochaetás termék, az gyógyulatlan marad. Nagy baj, ha ilyenkor a Wassermann-reactiót hívják segítségül, illetőleg azt rosszul értelmezik, abból indulván ki, hátha nem volt elegendő a kúra s a reactio még positiv. S bizony a Wassermann-reactio ilyenkor legtöbbször még positiv, mire újabb kezelések sora következik. Pedig a megoldás — amennyiben a necrosisos csont helye hozzáférhető — elég egyszerű, mert csak sebészileg kell a beteg csontot kezeltetni. Tehát operatióra van szükség. A tartós positív Wassermann-reactio azonban még ma is sok orvost félrevezet, amikor egyre annak negatívvá válását várják. Tudni kell, hogy e most említett esetek legtöbbször késői lues-esetek, melyekben a Wassermann-reactio positivítása akárhányszor nem változtatható meg, bármily erős kúrák árán sem. A seroreactio tehát sohase legyen ily esetekben egyedüli irányítója a sebészi beavatkozásnak. Sajnos, még némely jónevű, egyébként ki-4 rendrássik: Az idegrendszer luesos megbetegedéséről (Nékám: A nemibetegségek gyógykezelése cz. könyvében) és Orvosegyesület előadása a luesről. .