Orvosi Hetilap, 1920. március (64. évfolyam, 10-13. szám)

1920-03-07 / 10. szám

'••• .......---------------------- -- . • ■ ■ .T ...... . . , '­ • . T - ” ' ’’ ORVOSI HETILAP 1920. 10. sz. 111 '■1 é­s ezenkívül tiszta látásra és lelkiismeretességre is igen nagy szük­ség van. A fentebb felsoroltak alapján legtöbbször már az anamnesis fogja az orvost helyesen vezérelhetni. Számos alkalommal vizsgáltam ily kérdést — főként kórházi rendelé­semen — s alig emlékszem, hogy az anamnesisből kibogoz­ható véleményt utólagosan az objectív vizsgálódás eredményé­nek­ módosítania kellett volna. Egy példával könnyen meg­világítható a kérdés. A­mikor arról értesülünk, avagy a későbbi betegségből valószínűséggel kiszámíthatjuk, hogy az atyának syphilises infectiója legalább 10—15 év előtt volt, akkor igen nagy valószínűséggel az 5—8 év előtt kötött házasságból származó utódok syphilistől mentesek maradnak. Klinikailag a vizsgálat ilyenkor quo ad luem csaknem mindig negatív, szintúgy a Wassermann-reactio is negatív szokott lenni. Ugyancsak negatív reactiójú ily esetben az anya vére is, a­kit ily kérdésben elsősorban kell klinikailag és sero­­lógiailag megvizsgálni. Ezek az esetek mind amellett szólnak, hogy a syphilis bizonyos idő múltán már nem szokott fertőzésre vezetni, ha mindjárt a fertőzött egyén később syphilises ter­mészetű betegségbe esik is, a vére pedig állandóan positiv Wassermann-reactiót ad (paralysis eseteiben csaknem 100%­­ban positiv a Wassermann-reactio). Másfelől, ha részben az anamnesisből, részben az atyának későbbi syphilises termé­szetű bajából következtetve megtudjuk, hogy a syphilises infectio például 15—20 éves, akkor a 13 — 17 év előtt kötött házasságból eredő gyermekek syphilises fertőzése éppen úgy lehetséges, mint nem. A végzett Wassermann-reactio ilyenkor gyakran positiv lesz, legtöbbször minden klinikai tünet nélkül. Ez esetben természetesen az anya vére is positiv reactiót szokott adni. Mindezt csupán azért említettük, hogy demonstráljuk positiv Wassermann-reactio esetén a klinikai mérlegelés szükséges voltát. Hiszen látjuk, hogy a positív Wassermann­­reactio a fertőzőképesség kérdésére egymagában sohasem adhat választ, erre mindig klinikai vizsgálatra és mérlegelésre is van szükség. De véleményem szerint itt is kell bizonyos distinctiónak helyet engedni. Ha fiatal egyének, különösen fiatal nők vérében minden anamnesis és klinikai tünet híjján több ízben positív Wassermann-reactiót találunk, akkor ezt a serológiai eredményt a fertőzőképesség kérdésében leg­­kevésbbé sem hanyagolhatjuk el. Ma már mindennapos tapasztalás, hogy vannak nők, a­kik a luesnek egyetlen kli­nikai tünetét sem mutatják s a kiken elejétől kezdve semmi syphilises tünet sem mutatkozott, de a kiknek vére állandóan positív reactiót ad, a­mihez sokszor az abortusok egész sora csatlakozik. Tudnivaló ugyanis, hogy a nők lueses infectió­­jának lefolyása nem ritkán eltérő az általánosan ismert typustól, a­mikor azután sem primaer affectióról, sem álta­lános klinikai tünetekről sem nem hallunk, sem nem tudunk. A fertőzés e módozatára itt nem térek ki, noha egyébként a syphilis tanának igen érdekes fejezetét alkotja s a további vizsgálódás számára még igen hálás feladatot nyújt. Ily módon természetes, hogy a fiatalabb egyén vérében talált positiv Wassermann-reactio nemcsak amellett szól, hogy az illeté­lyeses beteg, hanem sok valószínűséggel arra is utal, hogy a syphilise még fertőzőképes. Hiszen például egy 18—20 éves nő pozitív Wassermann-reactiója bizonyos rit­kább esetek kivételével (veleszületett lues, gyermekkorban acquirált lues) a priori amellett fog szólni, hogy a syphilises betegség még nem régi fertőzés eredménye s ily módon a fertőzőképesség lehetősége bizony még nagyon is fennáll. Különösen fontos ez a mérlegelés a dajkavizsgálat alkal­mával. 3. Az antiliteses kezelés eredménytelenségének egyik okáról. E czím alatt néhány példa segítségével azokat az ese­teket kívánom megvilágítani, a­melyekben tapasztalásom sze­rint az orvosok egy része nagyrészt positív Wassermann­­reactio alapján kezel oly, lues nyomán fejlődő betegségeket, melyeknek antilueses kezelése már eleve eredmény nélkül kell hogy maradjon. Ne essünk tévedésbe. Itt legtöbbször nem lueses, tehát spirochaeták okozta folyamatokról van szó, mert hiszen ezek erélyes antilueses beavatkozásunkra csaknem kivétel nélkül gyorsan gyógyulnak. A­miről szó van, az azokra a betegségekre és folyamatokra vonatkozik, melyek a lues nyomán keletkeztek s így másodlagos pathologiai elválto­zások. Az ily eseteknek antilueses kúrákkal történő hiába­való kezelésére Jendrassik mutatott reá több előadásában.­ E betegségek syphilises alapon keletkeztek, de mivel annak nyomán másodlagos pathologiai folyamatok álltak be, melyek már nem a spirochaeták reactiójaként állanak fenn, antilueses kúrákra rendszerint nem gyógyulnak, jóllehet a Wasser­mann-reactio positiv volta a syphilis fennforgása mellett szól. A positiv Wassermann-reactiójú betegeknek időnkénti anti­lueses kezelése magában véve persze helyes lehet, mert anélkül az activnak mutatkozó lues még további kárt tehet a betegben, csak éppen a másodlagos pathológiai elváltozást ne akarjuk kúrákkal gyógyítani, mert ez legalább is kárba­­veszett fáradozás. Mindennapos tapasztalás, hogy orvosok a lues révén létrejött defectusokat, a­melyek idegpályákra, idegvégkészü­lékekre vonatkoznak, még hosszú idő múltán is, midőn a lueses folyamat már régen tönkretette azokat, többé-kevésbbé erélyes antilueses kúrákkal akarnak gyógyítani, mert a beteg positív Wassermann-reactiója miatt még luesesnek minősít­tetik. Igaz, a beteg valóban még lueses, de az ilyen rokkant­ságok, defectusok (atrophia n. opt., labyrinthus-süketség, spas­­musos járás stb.), bár lueses folyamat eredményei, aligha fognak antisyphilises kezelésre gyógyulni. S itt azt kell mon­danunk, hogy mennél nagyobb valamely szövetnek vagy szervnek a dignitása, mennél finomabb annak szerkezete, annál gyorsabban pusztít a lueses folyamat, már aránylag csekély pathológiai elváltozás folyamán is. Ott, a­hol az idegrostok helyét kötőszövet vagy egyszerűen rostos heges szövet foglalja el, újabb vezetésről többé nem lehet szó. Pedig mily gyakran látni ily remény és csalódás között hánykolódó szegény beteget, a­kit csak azért, mert még mindig positív a Wassermann-reactiója, kevés tudással s még kevesebb lelkiismeretességgel hosszú, a szervezetet is legyengítő különböző kúráknak vetnek alá. Csak néhány hete, hogy olyan beteget láttam, a­ki már a végét járta, de azért 20 éves latens luese miatt (positív Wassermann­­reactio alapján) orvosától kéneső- és salvarsan-injectió­­kat kapott. A beteg azóta phthisis palm. et laryngisben már meghalt. Ily esetek, sajnos, nem kis számmal vannak s csak­nem minden klinikai disciplinában előfordulnak. Különösen ki kell azonban e helyütt emelnem a csont és csonthártya syphilises megbetegedésének eseteit. Periostealis és csontgummák nyomán nem egyszer kisebb-nagyobb csont­­necrosisok állanak be, melyek azután folytonos erős genye­­dést tartva fenn, esetleg több fistulából, nem gyógyulnak, még ha a legerősebb kúrákat alkalmazzuk is. És ez természetes is. A mi lueses szövet, az meggyógyul, a­mi azonban a korai felismerés és kezelés híjján a bekövetkezett másod­lagos pathologiai elváltozás eredménye, tehát már nem spiro­­chaetás termék, az gyógyulatlan marad. Nagy baj, ha ilyen­kor a Wassermann-reactiót hívják segítségül, illetőleg azt rosszul értelmezik, abból indulván ki, hátha nem volt ele­gendő a kúra s a reactio még positiv. S bizony a Wasser­mann-reactio ilyenkor legtöbbször még positiv, mire újabb kezelések sora következik. Pedig a megoldás — a­mennyi­ben a necrosisos csont helye hozzáférhető — elég egyszerű, mert csak sebészileg kell a beteg csontot kezeltetni. Tehát operatióra van szükség. A tartós positív Wassermann-reactio azonban még ma is sok orvost félrevezet, a­mikor egyre annak negatívvá válását várják. Tudni kell, hogy e most említett esetek legtöbbször késői lues-esetek, melyekben a Wassermann-reactio positivítása akárhányszor nem változtat­ható meg, bármily erős kúrák árán sem. A seroreactio tehát sohase legyen ily esetekben egyedüli irányítója a sebészi beavatkozásnak. Sajnos, még némely jónevű, egyébként ki-4 rendrássik: Az idegrendszer luesos megbetegedéséről (Nékám: A nemibetegségek gyógykezelése cz. könyvében) és Orvosegyesület elő­adása a luesről. .

Next