Orvosi Hetilap, 1920. március (64. évfolyam, 10-13. szám)
1920-03-28 / 13. szám
146 ORVOSI HETILAP 1920. 13. sz. teriologiájának, a fertőzés módjának, az átvihetőségnek. Érthetőnek tartja, ha az autorok azon a véleményen vannak, hogy a purpurénak bizonyos alakjai — foudroyans purpura kis epidémiáiról Guelliot tesz említést — „fertőzésesek és ragályosok“! Minthogy Grünnig (St. Petersburger med. Wochenschrift, 1893, 12. sz.) 1893-ban purpurát látott egyidőben három fiatal egyénen, kik szoros együttlétben éltek egymással s minthogy Foerster (Gerhardt: Handbuch der Kinderkrankheiten, III. köt., 1878, 220. oldal) leírja, hogy egy család három gyermeke egyidőben purpuréban betegedett meg. Werner-Schultz kénytelen ennek a betegségnek fertőzéses természetére gondolni, aminthogy Leigh Day (Brit. Med. Journal, 1909, nov. 13., 1405. oldal, id. Werner- Schultz nyomán) átvihetőségét is mérlegeli egy 5 éves fiúra vonatkozó esete kapcsán, kinek nagyanyja és egy nagynénje, kik a szomszédságban laktak, ugyanabban az időben purpuréban szenvedtek és más esetek a környéken nem fordultak elő. Mindenesetre tanulságos észlelések, csakhogy jelentőségük nem abban tételezendő fel, hogy a purpura talán fertőzéses és contagiosus természetű betegség, hanem abban, hogy a milieu-elméletet hathatósan erősítik. Ezekhez az észlelésekhez fűzött következtetések is bizonyítják, hogy tudományunkban, nagyon sajnos, csak homály és félreértés terjesztésére hivatott daos uralkodik a fertőzéses és a contagiosus jelzők igazi értelmének meghatározásában. Én itt nem tudok eligazodni. Igazán nem tudom magamnak megmagyarázni, hogy a mai orvosi tudomány mit ért „fertőzéses és contagiosus“ betegség alatt? Épp ezért legalább én előttem nem eléggé érthető, amikor Werner Schultz (i. h.) a következőket írja: »Man wird angesichts des so gut wie immer negativen Befundes sicherer Übertragungen annehmen können, dass sowohl der Morbus Werlhof, wie die essentielle athrombopenische Purpura nicht direkt von Mensch zu Mensch übertragen werden. Damit soll für die letztere der infektiöse Charakter nicht überhaupt geleugnet werden.« Gondolom, hogy mit akar mondani, de nem látom tisztán, hogy a valóságban mit akar ezzel kifejezni. A fentebbi észlelések jelentősége abban nyilvánul, hogy egy ártalomra egy egyén egyszerű diathesises manifestatióval, a másik koordinált különkészültségnél fogva ennek a diathesises manifestatiónak anaphylaxiás módosulatával a vörhenynyel, a harmadik koordinált különkészültségnél fogva a vörhenyexanthema aequivalensével, purpurával, vagyis a diathesises manifestatiónak más természetű anaphylaxiás módosulatával reagált. Mert kétségtelen, hogy a purpura a vörheny-exanthema aequivalense, mind a kettő anaphylaxiás természetű s nemcsak egyszerűen diathesises manifestatio. Hogy a purpura a vörhenyexanthema aequivalense, még a következő tények erősítik. Ismeretes, hogy akárhány esetben a vörhenyexanthema urticariával kombinálva jelentkezhetik. Leggyakrabban láthatni ezt a combinatiót abban az allergiás reactióban, melyet sérumbetegségnek mondunk. Ismeretes továbbá, hogy akárhányszor megesik, hogy genyedéses anginához nem vörheny-exanthema, hanem urticaria társul s hogy a vörheny-recidiva megnyilatkozik anginában és hozzája csatlakozó urticariában. A vörhenyexanthemának aequivalense tehát az anginához társuló urticaria. Analyzáljuk már most, hogy az urticaria és purpura minő relatióban van egymással. Glanzmann (i. h.), aki a purpuramegbetegedéseket 2 főcsoportra (mindkét főcsoportban vannak alcsoportok, de ezek fölsorolásától itt eltekinthetünk) : anaphylactoid purpurára és morbus maculosus Werbofi ra osztja, s az első főcsoport különös kísérő jelenségei közé első helyre teszi az urticariát. (A többi kísérő jelenség közül felhívom a figyelmet különösen az ízületek megduzzadására a purpura rheumatica és a haemorrhagiás nephritisre, mint amelyek identikusok a vörhenynek ugyanilyen természetű szövődményeivel.) Litten (Die Deutsche Klinik. 3. 1903) ellene fordul a purpuramegbetegedések polymorphismusos fölfogásának és Werner Schultz (i. h.) szerint az unitarismusos fölfogásnak hódol, amikor a következőket mondja : „dass es sich bei den einzelnen Purpuraerkrankungen nicht um essentielle Unterschiede, sondern lediglich um gleiche, nur graduell verschiedene, d. h. auf der Intensität beruhende Erkrankungen handelt.“ Litten nyomán Werner Schultz a purpura urticans kategóriát a következőkben vázolja: Bőrvérzések mellett a köztakarón urticaria tör elő, ami mellett az egyes papulák haemorrhagiás jelleget ölthetnek. Az urticaria eruptiói egyszersmind petechiákkal ismételten vagy ilyenekkel váltakozva jelentkeznek. Az esetek hetekig, sőt hónapokig elhúzódhatnak és gyomortünetek nem szoktak hiányozni. Az urticaria tehát purpura eseteiben csakúgy, mint vörheny eseteiben aequivalens bőrjelenség. Purpura és vörhenyexanthema azonban egyszersmind anaphylactoid manifestatiók, mint természetesen az urticaria is az, melyet azonban ezentúl figyelmen kívül hagyunk. Hogy az exanthemák általában csakúgy, mint az urticaria, szénaláz, stb. is anaphylaxia-szerű manifestatiók, már régebben sokan állították azoknak a meglepő kísérleti eredményeknek az alapján, melyeket nevezetesen Friedberger és iskolája az állati, mesterségesen előidézett anaphylaxia-kutatás terén közölt. A sérumbetegségben előálló exanthemák valóban nagyon valószínűvé teszik a gondolatot, hogy az exanthemák általában anaphylactoid úton jönnek létre. A contagiumos exanthemák, pl. a kanyaró pathogenesisében én mindössze azt a véleményemet nyilvánítottam, hogy tekintettel a beteg leheletében foglalt aktiváló componens minimális és az általa aktivált reactio hatalmas voltára, az aránytalanság az anaphylaxiával való analógiára enged következtetést. Most már térjünk át annak az ismertetésére, hogy napjainkban a purpura anaphylactoid úton való támadásának kérdése hogyan is áll. Az elmélet, hogy a purpuracsoportok egy része anaphylactoid úton keletkezik, nem egészen új keletű. Oder-en, E. Frank-on kívül (1. Werner Schulz-nál) újabban Glanzmann (i. h.) fejtette ki tüzetesebben ezt az elméletet, melynek értelmében a purpura pathogenesise fertőzésen, avagy más úton történő sensibilisation, pl. nem eléggé hasított fehérjének a béltractusból való felszívódásán alapulna. Minthogy saját felfogásom értelmében igen sok ma fertőzésnek mondott betegség pathogenesisében elsődlegesen sensibilisatio kell hogy érvényre jusson, baktériumos componensek csak másodlagosan lépnek actioba. Különben is megszívlelendő, hogy a purpura klinikai lefolyásában az angina nem obligát jellemű, legalább nem az eddigi tapasztalatok szerint. Pedig legfeljebb az angina pathogenesisében gondolhatnának némelyek exogen fertőzésre. A purpura más nyilvánulásai avagy szövődményei aligha igénylik valamilyen exogén fertőzésnek a föltételezését. Különben is a purpura bakteriológiája mi újat sem hozott, legkevésbbé „specifikus kórokozót“. Sőt ellenkezőleg : a klinikai megfigyelés megállapította, hogy betegségekhez, amelyek pathogenesisében staphylococcusok, streptococcusok, pneumococcusok, gonococcusok, pyocyaneusbacillusok, bact. coli, bact. typhi, malariaplasmodiumok stb. játszanak szerepet, társulhatnak úgy purpura-, mint vörhenyjelenségek. De a más után, esetleg eléggé nem hasított fehérjék révén történő sensibilisatiónak feltételezése purpura eseteiben hatalmas támaszt kapott az égési vörhenyben. Itt valóban senki sem tagadhatja, hogy a sensibilisatio aképpen jó létre, hogy a combustio processusa következtében előállott mérgező anyagok jutnak felszívódásra. Azt hiszem, azt is sikerült annak idejében eléggé plausibilis színben feltüntetnem, hogy ezek parenterálisan hasított fehérjederivátumok. Abból kiindulva, hogy a sensibilisatio révén keletkező anaphylatoxin egyéb tüneteken kívül purpurát is idézhet . Megjegyzés a correctura alkalmával. Osztályomon éppen most (márczius 10.) van egy 10 éves fiú, kinek igen intensív vörheny-exanthemája fennállásának 6. napján halványul, ellenben a törzsön hatalmas urticaria tör elő.