Orvosi Hetilap, 1920. március (64. évfolyam, 10-13. szám)

1920-03-28 / 13. szám

146 ORVOSI HETILAP 1920. 13. sz. teriologiájának, a fertőzés módjának, az átvihetőségnek. Ért­hetőnek tartja, ha az autorok azon a véleményen vannak, hogy a purpurénak bizonyos alakjai — foudroyans pur­pura kis epidémiáiról Guelliot tesz említést — „fertőzésesek és ragályosok“! Minthogy Grünnig (St. Petersburger med. Wochenschrift, 1893, 12. sz.) 1893-ban purpurát látott egy­­időben három fiatal egyénen, kik szoros együttlétben éltek egymással s minthogy Foerster (Gerhardt: Handbuch der Kinderkrankheiten, III. köt.­­, 1878, 220. oldal) leírja, hogy egy család három gyermeke egyidőben purpuréban betege­dett meg. Werner-Schultz kénytelen ennek a betegségnek fertőzéses természetére gondolni, a­minthogy Leigh Day (Brit. Med. Journal, 1909, nov. 13., 1405. oldal, id. Werner- Schultz nyomán) átvihetőségét is mérlegeli egy 5 éves fiúra vonatkozó esete kapcsán, kinek nagyanyja és egy nagynénje, kik a szomszédságban laktak, ugyanabban az időben purpuré­ban szenvedtek és más esetek a környéken nem fordultak elő. Mindenesetre tanulságos észlelések, csakhogy jelentő­ségük nem abban tételezendő fel, hogy a purpura talán fertőzéses és contagiosus­ természetű betegség, hanem abban, hogy a milieu-elméletet hathatósan erősítik. Ezekhez az észlelésekhez fűzött következtetések is bizonyítják, hogy tudományunkban, nagyon sajnos, csak homály és félreértés terjesztésére hivatott d­aos uralkodik a fertőzéses és a contagiosus jelzők igazi értelmének meghatározásában. Én itt nem tudok eligazodni. Igazán nem tudom magamnak megmagyarázni, hogy a mai orvosi tudomány mit ért „fer­tőzéses és contagiosus“ betegség alatt? Épp ezért legalább én előttem nem eléggé érthető, a­mikor Werner­ Schultz (i. h.) a következőket írja: »Man wird angesichts des so gut wie immer negativen Befundes sicherer Übertragungen annehmen können, dass sowohl der Morbus Werlhof, wie die essentielle athrombo­­penische Purpura nicht direkt von Mensch zu Mensch über­tragen werden. Damit soll für die letztere der infektiöse Charak­ter nicht überhaupt geleugnet werden.« Gondolom, hogy mit akar mondani, de nem látom tisztán, hogy a valóságban mit akar ezzel kifejezni. A fentebbi észlelések jelentősége abban nyilvánul, hogy egy ártalomra egy egyén egyszerű diathesises manifes­­tatióval, a másik koordinált különkészültségnél fogva ennek a diathesises manifestatiónak anaphylaxiás módosulatával a vörhenynyel, a harmadik koordinált különkészültségnél fogva a vörhenyexanthema aequivalensével, purpurával, vagyis a diathesises manifestatiónak más természetű anaphylaxiás módo­sulatával reagált. Mert kétségtelen, hogy a purpura a vör­­heny-exanthema aequivalense, mind a kettő anaphylaxiás ter­mészetű s nemcsak egyszerűen diathesises manifestatio. Hogy a purpura a vörhenyexanthema aequivalense, még a követ­kező tények erősítik. Ismeretes, hogy akárhány esetben a vör­henyexanthema urticariával kombinálva jelentkezhetik. Leg­gyakrabban láthatni ezt a combinatiót abban az allergiás reactióban, melyet sérumbetegségnek mondunk. Ismeretes továbbá, hogy akárhányszor megesik, hogy genyedéses angi­nához nem vörheny-exanthema, hanem urticaria társul s hogy a vörheny-recidiva megnyilatkozik anginában és hozzája csat­lakozó urticariában. A vörhenyexanthemának aequivalense tehát az anginához társuló urticaria. Analyzáljuk már most, hogy az urticaria és purpura minő relatióban van egymással. Glanzmann (i. h.), a­ki a purpuramegbetegedéseket 2 főcsoportra (mindkét főcso­portban vannak alcsoportok, de ezek fölsorolásától itt el­tekinthetünk) : anaphylactoid purpurára és morbus maculosus Werb­ofi­ ra osztja, s az első főcsoport különös kísérő jelenségei közé első helyre teszi az urticariát. (A többi kísérő jelenség közül felhívom a figyelmet különösen az ízületek megduzza­­dására a purpura rheumatica és a haemorrhagiás nephritisre, mint a­melyek identikusok a v­örhenynek ugyanilyen termé­szetű szövődményeivel.) Litten (Die Deutsche Klinik. 3. 1903) ellene fordul a purpuramegbetegedések polymorphismusos fölfogásának és Werner­ Schultz (i. h.) szerint az unitarismusos fölfogásnak hódol, a­mikor a következőket mondja : „dass es sich bei den ein­zelnen Purpuraerkrankungen nicht um essentielle Unter­schiede, sondern lediglich um gleiche, nur graduell verschie­dene, d. h. auf der Intensität beruhende Erkrankungen handelt.“ Litten nyomán Werner­ Schultz a purpura urticans kate­góriát a következőkben vázolja: Bőrvérzések mellett a köztaka­rón urticaria tör elő, a­mi mellett az egyes papulák hae­morrhagiás jelleget ölthetnek. Az urticaria eruptiói egyszers­mind petechiákkal ismételten vagy ilyenekkel váltakozva jelentkeznek. Az esetek hetekig, sőt hónapokig elhúzódhatnak és gyomortünetek nem szoktak hiányozni. Az urticaria tehát purpura eseteiben csakúgy, mint vör­heny eseteiben aequivalens bőrjelenség. Purpura és vörhenyexanthema azonban egyszersmind anaphylactoid manifestatiók, mint természetesen az urticaria is az, melyet azonban ezentúl figyelmen kívül hagyunk. Hogy az exanthemák általában csakúgy, mint az urti­caria, szénaláz, stb. is anaphylaxia-szerű manifestatiók, már régebben sokan állították azoknak a meglepő kísérleti ered­ményeknek az alapján, melyeket nevezetesen Friedberger és iskolája az állati, mesterségesen előidézett anaphylaxia-kutatás terén közölt. A sérumbetegségben előálló exanthemák való­ban nagyon valószínűvé teszik a gondolatot, hogy az exan­themák általában anaphylactoid úton jönnek létre. A con­­tagiumos exanthemák, pl. a kanyaró pathogenesisében én mind­össze azt a véleményemet nyilvánítottam, hogy tekintettel a beteg leheletében foglalt aktiváló componens minimális és az általa aktivált reactio hatalmas voltára, az aránytalanság az anaphylaxiával való analógiára enged következtetést. Most már térjünk át annak az ismertetésére, hogy nap­jainkban a purpura anaphylactoid úton való támadásának kérdése hogyan is áll. Az elmélet, hogy a purpuracsoportok egy része ana­phylactoid úton keletkezik, nem egészen új keletű. Od­er-en, E. Frank-on kívül (1. Werner Schulz-nál) újabban Glanzmann (i. h.) fejtette ki tüzetesebben ezt az elméletet, melynek értel­mében a purpura pathogenesise fertőzésen, avagy más úton történő sensibilisation, pl. nem eléggé hasított fehérjének a béltractusból való felszívódásán alapulna. Minthogy saját fel­fogásom értelmében igen sok ma fertőzésnek mondott beteg­ség pathogenesisében elsődlegesen sensibilisatio kell hogy érvényre jusson, baktériumos componensek csak másodlago­san lépnek actioba. Különben is megszívlelendő, hogy a pur­pura klinikai lefolyásában az angina nem obligát jellemű, legalább nem az eddigi tapasztalatok szerint. Pedig leg­feljebb az angina pathogenesisében gondolhatnának néme­lyek exogen fertőzésre. A purpura más nyilvánulásai avagy szövődményei aligha igénylik valamilyen exogén fertőzésnek a föltételezését. Különben is a purpura bakteriológiája mi újat sem hozott, legkevésbbé „specifikus kórokozót“. Sőt ellen­kezőleg : a klinikai megfigyelés megállapította, hogy beteg­ségekhez, a­melyek pathogenesisében staphylococcusok, strep­­tococcusok, pneumococcusok, gonococcusok, pyocyaneus­­bacillusok, bact. coli, bact. typhi, malariaplasmodiumok stb. játszanak szerepet, társulhatnak úgy purpura-, mint vörheny­­jelenségek. De a más után, esetleg eléggé nem hasított fehérjék révén történő sensibilisatiónak feltételezése purpura ese­teiben hatalmas támaszt kapott az égési vörheny­ben. Itt valóban senki sem tagadhatja, hogy a sensibilisatio aképpen jó létre, hogy a combustio processusa következtében előállott mérgező anyagok jutnak felszívódásra. Azt hiszem, azt is sikerült annak idejében eléggé plausibilis színben feltün­tetnem, hogy ezek parenterálisan hasított fehérjederivátumok. Abból kiindulva, hogy a sensibilisatio révén keletkező anaphylatoxin egyéb tüneteken kívül purpurát is idézhet . Megjegyzés a correctura alkalmával. Osztályomon éppen most (márczius 10.) van egy 10 éves fiú, kinek igen intensív vörheny-exan­­themája fennállásának 6. napján halványul, ellenben a törzsön hatalmas urticaria tör elő.

Next