Orvosi Hetilap, 1920. április (64. évfolyam, 14-17. szám)
1920-04-04 / 14. szám
160 ORVOSI HETILAP 1920. 14. sz. Az A-helyzetben a remanentiás inger hatása a jobb és bal oldalon erősíti egymás hatását, mert a két labyrinthusban a folyadékoszlop visszamaradása ellenkező irányban érvényesül és jobboldalt az utriculus felé történő endolymphaelmozdulás azonos effectust vált ki, mint baloldalt a sima vég felé érvényesülő. Ez egymást erősítő hatás eléggé megmagyarázza a tüneteket. A centrifugális hatás, minthogy mindkét oldalon a külső falat érinti, egymás hatását le fogja rontani (folytonos nyíl). A B-helyzetben a remanentiás hatás nulla volna, ha, mint említettem, a cupula elmozdulása volna az ingerkiváltó momentum; ha ellenben a nyomásnak következménye, akkor az egyik oldalon nő, a másikon csökken a nyomás. Az ellentétes oldalak ellentétes hatása tehát ismét erősíti egymás hatását. A centrifugális hatásnak itt szintén nem lesz nagyobb effectusa, minthogy mindkettő egy irányban (folytonos nyíl) érvényesül. Más lesz a helyzet a C-elhelyeződés mellett. Itt a remanentiahatás lerontaná egymás hatását, mert ellentétes irányban érvényesül (pontozott nyíl), de a centrifugális hatás az egyik ívjáratban nagyobb nyomást hoz létre, a cupula irányában, a másikban ellenkezően csökkenti azt, ami végeredményben egymás hatását növeli. A centrifugális hatás felvételével megmagyarázhatjuk, hogy miért maradnak meg forgatás közben a reactiós mozgások és miért múlnak el oly gyorsan annak befejeztével. Megmagyarázhatjuk azonkívül a reactiós mozgások hiányát egyenes vonalú mozgásnál. Igaz, hogy csak a C-helyzetben van a két ívjárat a centrifugális hatásnak állandóan kitéve és így tulajdonképpen csak e helyzetben volna szabad reactiós mozgásnak lennie. Az A- és B-helyzetre fel kell venni, hogy a remanentiás hatás által felidézett centrális ingert nem hagyja többé kialudni a központ a nyomásviszonyok megváltoztatásával, mely igaz ugyan, hogy mindkét oldalt egyenlő erőt fejt ki, mégis könnyen elképzelhető, hogy az egyszer megindított ingernek további fentartójaként szerepel, amint hogy megesik, hogy a fej vízszintes tartásában felidézett horizontális nystagmust a fej 90°-ú elhajlása sem tudja megváltoztatni. A forgatáson kívül, mint tudjuk, calorikus és galván izgatásra is jelentkeznek a labyrinthus-reactiók. A calorikus izgatás következménye, hogy meleg kifecskendezésre a folyadékoszlop a félkörös ívjáratban felszáll, míg a használatosabb hidegvíz kifecskendezésre lesülyed. A Mach-Breuer-elmélet szerint ez a folyadékelmozdulás a hajszálak eltolódását vonja maga után. Épp oly könnyű elképzelni azt is, hogy ez elmozdulásokkor a nyomáskülönbségek az inger irányát meghatározó factorok. Amennyiben a meleg nyomásfokozással jár felszálló iránya miatt, a hideg nyomáscsökkenéssel, leszálló irányának megfelelőleg. Ha 180°-kal megfordítjuk a fej síkját, azzal, hogy nem hajlítjuk hátra, mint rendesen szokásos, hanem előre, az áramlás iránya is megfordul és ennélfogva a nystagmus iránya is. A galván izgatással felesleges külön foglalkozni, miután Brünings kimutatta, hogy szintén folyadékáramláson alapszik. Ezen, hogy úgy mondjam, nyomási elmélet megmagyarázza a labyrinthus-megbetegedések mellett jelentkező tünetek sajátosságát. Jól tudjuk, hogy az összes, a labyrinthus közelében beálló megbetegedésekben a beteg oldal felé irányuló nystagmus és ennek megfelelő ellenoldali félremutatás van jelen, amely addig áll fenn, míg csak a labyrinthus egyáltalában functioképes és csak annak teljes destructiójával vagy időleges functiokiesésével csap át az ellenkező irányba. Breuer elmélete szerint e tüneteket egy az utriculus felé irányuló hajszálelmozdulásnak kellett okoznia. De igen bajos megérteni, hogy miért okozna minden labyrinthitis vagy perilabyrinthitis endolymphaáramlást az utriculus felé és ennek nyomán megfelelő hajszálelgörbülést. Sokkal természetesebb magyarázata a fokozott nyomás, melyet a környezetnek gyuladása folytán fejlődő eleinte serosus, később esetleg nyálkás transsudatio okoz fokozott leukocytabevándorlással, később genysejtek megjelenésével stb. Ezek szerint természetes, hogy a reactiós tüneteknek mindaddig fokozódniuk kell, míg vagy teljesen el nem roncsolódtak az idegvégkészülékek, vagy a toxinok, esetleg maguk a bacteriumok ideiglenesen vagy véglegesen nem tették functioképtelenné azt. Mihelyt ez bekövetkezett, az ellenoldali labyrinthus kerül túlsúlyra és ellenoldali nystagmus, illetve félremutatás áll be. A kóros és egészséges ívjárat működése, azt hiszem, így sokkal világosabb és könnyebben érthető, mint a hajszálelmozdulás felvételével. Nem hallgathatom el azonban, hogy a fent vázolt elmélettel sem tudjuk megmagyarázni a vestibuláris készülék izgatása nyomán jelentkező összes tüneteket, így nehezen magyarázható meg az úgynevezett sipolytünet. Ez tudvalevőleg abból áll, hogy ha labyrinthus megbetegedésekben a horizontális ívjáraton sipoly támad és levegőt fújtatunk be a külső hangvezetőbe, rendesen hasonoldali, ha ellenben levegőt aspirálunk, ellenoldali nystagmust kapunk. Fordítva áll a dolog a promontóriumon ülő fistula esetén. Itt legtöbbször aspiratióra kapunk hasonoldali és komprimálásra ellenoldali nystagmust. A Mach-Breuer-elmélet alapján magyarázva ezt a tünetet, felvették, hogy a horizontális ívjárat sipolya esetén az endolyírphát az utriculus felé nyomva, a hajszálak arra mozdulnak el és így természetesen hasonoldali nystagmust okoznak, míg aspiratiókor a síma vég felé történik az elmozdulás. Ez a magyarázat igen plausibilis is volna, ha a tünetek csakugyan mindig ezt a szabályszerűséget mutatnák, ez azonban nem így van. Azt találjuk azonban, hogy a viszonyok korántsem ily egyszerűek és igen sok a kivétel. Kerbovski sipolytünetek 43 esetét gyűjtötte össze. Ezek közül 18 esetben volt typusos sipolytünet, míg 7 esetben atypusos, vagyis annak ellenkezője, a többi 18 esetben pedig hol nem volt a sipoly daczára sipolytünet, hol pedig megvolt a sipolytünet, daczára annak, hogy a műtét sipolyt nem tudott kimutatni. Sőt Ruttín oly esetet is írt le, amelyben úgy a komprimálás, mint az aspirálás egyforma reactiót váltott ki. A sipolytünet e különös viselkedését Herzog, ki igen behatóan foglalkozott e kérdéssel, azzal magyarázza, hogy a hártyás labyrinthusban fejlődő összenövések megváltoztatják az endolympha tovaterjedésének irányát. A sipolytünetnek magyarázatát következőképp gondolom. A horizontális ívjáraton a komprimálás fokozott nyomással, az aspiratio csökkent nyomással jár, a magyarázat tehát könnyű volna. A sokkal ritkább promontoriális sipolyoknál lehetséges, hogy a statikai szerv structurája olyan, hogy a komprimálás a félkörös ívjárat tartalmára szívólag hat, az aspiratio ellenben komprimálólag. De oly gyakoriak az eltérések, hogy a magyarázat túlságosan a speculatio mezejére vezetne; valószínűleg igaza van Herzognak, hogy a hártyás labyrinthus összetapadásai játszanak itt nagy szerepet. Az elmondottak alapján azt hiszem, sikerült magyarázatot adnom az összes labyrinthusingereknek és az ezek nyomán jelentkező tüneteknek. Ha nem is megtámadhatatlan ez elmélet minden részlete, az ívjáratok functiójának egységesebb 2. ábra. • c