Orvosi Hetilap, 1920. szeptember (64. évfolyam, 36-39. szám)

1920-09-05 / 36. szám

1920. 36. sz. ORVOSI HETILAP 2 negatív. Mindkét reactio ugyan globulin-kicsapódáson alap­szik, de az egyik destillált vízzel való felhígítással, a másik egy neutralis sóval történik, úgy hogy teljes megegyezésre nem is számíthatunk. Bruck vizsgálataira való tekintettel szükségesnek látszott azt is megvizsgálni, hogy mennyiben befolyásolja a savak kémhatása az ammoniumsulfat globulin-reactióját ? Ez irányban is csak hozzávetőleges pontosságú kísér­leteket végezhettem, mivel indicator gyanánt csak phenol­­phtalein állott rendelkezésemre, mely tudvalevőleg nem a neutralitási pontot mutatja, hanem színét csak már lúgos közegben változtatja meg. A titrálásra Bruck nyomán én is Vivo norma! NaOH-oldatot használtam, a­mi szintén kifogá­solható, mivel a lúgok a fehérjét megköthetik. Az így kapott eredmények tehát szintén csak hozzávetőlegesek lehetnek. 68 friss savó közül phenolphtaleinnel lúgos volt 12, a többi savi vagy neutralis. Az 56 fokon inactivált savókból Bruck­­kal szemben csak körülbelül Vé-ben lehetett feltűnőbb aci­­ditás-csökkenést kimutatni, de a több napig állott savók aciditása Bruck-kal egyezőleg erősen fogyott. A globulin kicsaphatóságának alsó határával össze­hasonlítva, e között és a lúgosság között összefüggést nem találtam, flag-számításoknál is, t. i. hogy mennyi Vivo nor­mák NaOH kellett 1 cm3 savó lúgosítására (phenolphtalein­nel mérve), csak alig 0*10—0*15 cms-nyi különbségeket kapunk a könnyebben és nehezebben kicsapható savak között, a­mi olyan csekély, hogy mérési hibának is tekinthető. A globulin-kicsapási eljárást a fentiekben activ savak­kal végeztük. Tekintettel arra, hogy egyes szerzők szerint­­Bruck) az inactiválás után e tekintetben is pontosabb ered­ményekre lehetett számítani, azt 21 savóval (ezek között 6 paralysis progressiva) meg is próbáltam. Az összehasonlító­­lag (activ és inactiv savókkal) történt vizsgálatok eredménye meglepetésszerűleg azt mutatta, hogy valamennyi hígabb, 28 és 29%-os, de még részben 30%-os ammóniumsulfat-con­­centratiónál kicsapódó savóban az activ savók jóval erő­sebb kicsapódást mutattak, sok esetben olyan kifejezetten, hogy ugyanaz a savó activ állapotban erős zavarodást mu­tatott, míg inactiválva egészen tiszta maradt. Részben a 30%-os, de még inkább a 31%-os concentratiónál és azon felül a viszony azonban megváltozik, itt már az inactiv savak adnak erősebb csapadékot. A jelenség magyarázata bizonyára az, hogy az 56°-ra melegítés éppen a globulinok labilisabb féleségeiben (vagy ezekhez csatlakozó másnemű anyagokban) hoz létre chemiai változásokat, a­melyek folytán egyesek egészen meg is semmisülhetnek (complementum-elpusztítás!). Ez különben mások, így Herzfeld és Kiinger nézetével is összhangban van, a­mennyiben az inactiváláskor szerintük a vérsavók könnyebben kicsapódó fehérje-féleséget stabilizáltatnak (a CO2 kiűzése és a meleg által). . A magasabb ammónium-concentratióknál jelentkező több csapadék pedig onnan eredhet, hogy az inactiválási hőfokon az albuminok egy része globulinokká változhatik át s így megszaporítja a csapadékot (Moll).­ Tekintettel arra, hogy a vázolt globulin-kicsapási el­járáshoz meglehetősen sok savó és ammoniumsulfat-oldat kell, megpróbáltam egy másik módszerrel is végrehajtani, és pedig a vérsavónak ugyanazon ammoniumsulfat-concentratio mellett való fokozatos hígításával. Ez az eljárás tehát abban állott, hogy a lemért mennyiségű vérsavót, 0*5 cm3-t, 30%-os concentratiójú ammoniumsulfat-oldattal először a savó 10- szeresére, azaz 5 cm3-re hígítottam és ezután mindig 24— 24 órai állás után tovább (ugyancsak 30%-os concentratiójú ammóniumsulfáttal) az eredeti savómennyiség 20—20, majd 40-szeresére is. A 10-szeres hígításnál rendszerint valamennyi savóban van kicsapódás, a 20-szorosnál már nem mindegyikben és csekélyebb mértékben, a 30-szoros vagy 40-szeres hígításnál már csak egyesek mutatnak zavarodást. Positivnak csak a 30-szoros hígításnál kicsapódók vehetők, a 40-szeresnél csak 14 Hofmeisters Beiträge, 4. az erősen positi­vak zavarosak. A 10-szeres vagy 20-szoros hígításon felül ki nem csapódók tehát negatívnak veendők. Az eszerint és az eredeti eljárás szerint összehason­­lítólag vizsgált 61 savóból (21 paralysis és 40 nem para­lysis) 11 paralytikus savó volt erősen positiv, 7 positiv, 3 negativ, míg a nem paralytikusok közül 1 volt erősen posi­tiv (biztos lues), 12 positiv és 29 negatív. A két eljárással nyert eredmények tehát nagyjában megegyeznek, de ellentétesek is elég szép számmal akadnak, még­pedig az utóbbi, a higításos eljárás rovására. Az ered­mények az eredeti eljárással határozottabbak és finomabbak, a­minek­ az oka abban is keresendő, hogy a higítási eljárásnál nemcsak az alsó kicsapódási határ kimutatásáról van szó, hanem a kicsapódott globulinok újra való feloldásáról is. Ezért az eredeti kisózási eljárást, mely rövidebb is, czél­­szerűbbnek kell tartani. A vázolt globulin-kicsapási eljárás tehát mind a két alakjában a Wassermann-reactióhoz vagy más serológiai reactiókhoz képest igen egyszerűnek tetszik. Nem kell hozzá más a vizsgálandó savon kívül, csak telített ammóniumsulfat­­oldat, destillált víz és néhány kémlőcső és pipetta. A valóságban azonban megvannak ennek a reactiónak is a maga nehézségei. Mindenekelőtt szükségünk van hozzá vegyileg tiszta ammoniumsulfatra, a­melynek beszerzése a háború kitörése óta mind nehezebbé vált. A kapható ammo­niumsulfat gyakran nem neutrális, hanem savi kémhatású és e mellett szennyezett. A különféle eredetű ammoniumsulfatok reactiója között szintén nagy lehet a különbség. Tévedések elkerülése végett vagy kizárólag vegytiszta Merck-féle ammoniumsulfatot kell használni, vagy egy már ismert savon kell a kétes ammo­niumsulfatot a vegytisztával összehasonlítani és ennek meg­felelően az eredményeket helyesbbíteni. Azonkívül a telített oldat készítésekor a hőmérséknek is lényeges befolyása van; hidegben kevesebb, melegben több oldódik, úgy hogy a meleg szobában készített oldatból néhány foknyi lehűléskor is már finom kristályokban csapódik ki az ammoniumsulfat. 10 %-onként 3%-nyi eltérés van az ammoniumsulfat oldható­ságában, úgy hogy a szoba hőmérséke is számbaveendő. * Ismételten hangsúlyozom, hogy mindig összehasonlító­­lag dolgozzunk egyszerre lehetőleg sok savóval, melyek közé már ismert reactiójú savakat is állítsunk be ellenőrzésképpen. Egy most folyó második kísérleti sorozatban nem hasz­nálok telített ammoniumsulfat-oldatot, illetőleg ennek hígítá­sával készült concentratiókat, hanem az alsó kicsapódási határ megállapítására porban lemért ammoniumsulfattól ké­szített oldatokat, melyek grammokban adják a kicsapáshoz szükséges ammoniumsulfat mennyiségét. A destillált viznek is természetesen tisztának kell lennie. Állott destillált víz nem használható, úgyszintén olyan sem, melynek csak kissé nagyobb savtartalma van. Legjobb­ a destillált vizet használat előtt jól felforralni. Tekintettel arra, hogy legtöbbször finom zavarodások megállapításáról van szó, a kémlacsövek a legcsekélyebb mértékben sem lehetnek homályosak. Már egy karczolás az üvegen is zavarólag hathat az eredmény leolvasásakor. Ter­mészetesen a legnagyobb tisztaságot kell szem előtt tartani és destillált vízzel kimosott, szárazon sterilezett kémlőcsöve­­ket és pipettákat kell használni. A vizsgálandó savó egészen tiszta legyen, zavaros vagy véres savók könnyen adnak hamis eredményt. Nagyon festé­kes savók is befolyásolhatják a finomabb árnyalatok meg­ítélését. Én mindig tisztára centrifugált, óvatosan leöntött vagy lepipettázott savót használtam. A savók lehetőleg frissek legyenek, 48 órai állás után ugyanazon savó reactiójában már eltérések mutatkozhatnak, a­miért is legfeljebb 1—2 napos, jégszekrényben tartott, lehetőleg korán centrifugált savak használandók. Legnagyobbak azonban a nehézségek az eredmények leolvasásakor, főleg ha kezdeti opalescentiáról vagy igen finom zavarodásokról van szó. Különösen eleinte nyílik tág tere az egyéni megítélésnek, de gyakorlat után mindenki 359

Next