Orvosi Hetilap, 1920. október (64. évfolyam, 40-44. szám)
1920-10-03 / 40. szám
390 ORVOSI HETILAP 1920. 40. sz. számmal találunk plasmasejteket és egy-két eosinophil granulatiójú sejtet. Az üreg lumenéből a legtöbb metszetben kiesett a tartalom. Az egyikben, szemcsés alapanyagban nagy számmal találunk leukocytákat, amelyek nagyon rosszul festődnek. A másik csomócska elhelyeződése az előbbihez hasonló, de nem egy, hanem egy nagyobb és három kisebb üregből áll, amelyek szerkezete az előbbiéhez hasonló. A szövettani vizsgálattal annyi megállapítható, hogy a bélbeli csomócskákban talált lemezes szerkezetű anyag minden valószínűség szerint chitinburok, s így a képlet valamilyen betokolt állati parasita lehet. Az agyvelőben talált csomót is csak rövid ideig tartó decalcinálás után tudtuk sorozatosan felmetszeni. Mint a mikroskopi praeparatumok mutatják, a csomó az agyvelőkéregben ül, közvetlenül a felszín alatt. Méretei: legnagyobb hossza: 23 mm,, legnagyobb szélessége: 12 mm. Falát változó vastagságú, van Giesen szerint halvány rózsaszínre festődő réteg alkotja, amelynek rostos, illetve lemezes szerkezete van. Az egyes lemezek azonban változó vastagságúak és lefutásuk többyire nem párhuzamos, hanem szabálytalan, úgy hogy a megvastagodott lemezrendszerek néha az agyvelő tekervényeire emlékeztető képet mutatnak. A lemezek hézagaiban kis számmal hosszúkás, megnyúlt sejtek vannak. A csomócska körül sejtszegény, meglehetősen dúsan szőtt gliából álló réteget találunk, mely éles határ nélkül megy át a környező agyszövetbe. Távolabb az erek közül, főleg ezeknek ú. n. nyirokhüvelyében plasmasejtekből álló széles köpeny van, amelyet a csomótól meglehetősen távol is még felismerünk, de az agyvelőnek másik lebenyéből származó metszetekben hiányzik. Gyenge nagyítással nézve, a halványan festődő anyagban a tokon belül magfestést nem látunk. Erősebb nagyítással vizsgálva (különösen szűk diaphragma mellett) felismerünk két ovális területet (nagyságuk átlag: 018X024 mm.), amelyeket kifelé élesen szembetűnő vonal határol, befelé pedig sugaras szerkezetet mutatnak. Magfestés nem látszik bennük, hiszen, mint említettük, a szövet el volt meszesedve, de azért a szerkezet számos metszetben jól felismerhető. Ezenkívül a szemcsés alapanyag egyik tágabb hézagjában horgoknak darabjait látjuk. Különböző mélységből származó metszetekbe a horgoknak különböző részei jutottak, így vannak metszetek, amelyekben kizárólag a horgoknak hegyei láthatók ferdén metszve, szabályos félköralakban elhelyezve, vannak olyanok, amelyekben a horgok középső, kétoldalt éles szegéllyel határolt része van meg, és olyan helyeket is találunk, amelyeken ezeknek két kis tapadó dudorral bíró alsó része látható. Össszehasonlítottuk e horgokat echinococcus-horgokkal: ezeknél a mi esetünkben talált horgok körülbelül három-négyszer nagyobbak, kettős conturjuk van, nem annyira íveltek. Így a talált képlet nem lehet echinococcus. A leírt ovalis alakú, sugaras szerkezetet mutató területek szivatálcsáknak felelnek meg s így az egész képletet cysticersus cellulosaenak tartjuk. A cysticercus cellulosae a taenia soliumnak (pántlikagiliszta) tömlős fejlődési alakja. Az ember belében élősködő e parasitának fején négy tapadó tárcsa és egy rostellum van, közötte két sor horog. Az érett peték kijutva a bélcsatornából, sertéseket fertőzhetnek és ezek gyomrán át az izomzatba juthatnak, ahol belőlük (illetőleg egy közbeeső fejlődési alakból: az onkosphaerából) tömlőcske fejlődik: az ú. n. borsóka (cysticercus), amelynek belsejében fejszerű képlet van, ugyancsak szívótárcsával és kettős horogkoszorúval. Ez a fejlődési alak létrejöhet az emberben is, ha a taenia solium petéivel fertőzi magát, és az agyban, szemben, bélfalban, bőr alatt, izmokban alkothat kisebb-nagyobb tömlőket. Ily tömlőket találtunk esetünkben a bélben és az agyvelő kérgében, amelyben jól felismertük a horgokat és a szívótárcsák egy részét. Az anamnesisből nincsen adatunk arra nézve, hogy volt-e a betegnek bélférge? Lehet hogy nem volt, talán volt egy hozzátartozójának, mert az ember a petéket kívülről is felveheti. A cysticercusok előfordulása a bélfalban könnyen megérthető. Már sokkal nehezebben magyarázható az, hogy miért oly gyakoriak az agyvelőben. Talán a szövetek helyi dispositiójának különbözőségét kell felvennünk: t. i. hogy különösen jó fejlődési talaj számára az agyburok, úgy mint a trichináknak az izomzat, így üressel 87 cysticercuseset közül 72-szer találta az agyvelőben, Müller pedig 36 eset közül 21-szer. Kétségtelen, hogy a cysticercus kihalóban lévő parasita, aminek az oka az, hogy a hivatalos húsvizsgálat megóvja az embereket a taenia soliumtól s így közvetve a cysticercustól is. A német szerzők által összeállított bonczolási statisztikák feltűnő módon mutatják a cysticercusok számának csökkenését a húsvizsgálatok óta, így érthető az is, hogy az agyvelő-cysticercusokra vonatkozó adatokat főleg a régebbi irodalomban találunk. Igen gyakori lelet, hogy cysticercus egyidejűleg fordult elő a bőrben és az agyvelőben. Ez utóbbi helyen természetesen localisatiója szerint különböző tüneteket okozott. Gyakori az, hogy az agyvelőben számos cysticercus volt. Kétségtelen, hogy a legtöbb cysticercus-esetet nem közölték. Az irodalomba főleg ennek válfaja, a cysticercus racemosus és azok az esetek kerültek, amelyekben nagyon praegnans tüneteket, esetleg hirtelen halált okoztak, a negyedik agykamrában való elhelyezkedésük miatt. Az én esetemhez hasonlót, ahol cysticercus kéregepilepsiát okozott, a számomra hozzáférhető irodalomban csak keveset találtam. Donath írt le egy esetet, amelyben az enyémhez hasonló epilepsiát okozott a 3 cm. hosszú és 15 cm. széles cysticercus. Műtéti eltávolítása után az illető meggyógyult. Hasonló ehhez Mayás esete, de itt a bőrben is voltak cysticercusok. Magát említi Tietze-Troje esetét, amelyben az epilepsiában elhalt egyénben két cysticercust találtak : egy élőt és egy elhaltat; a bőrben nem volt. Henneberg több agyvelő-cysticercus-esetet ismertet, köztük az egyikben typusos corticalis epilepsiát okozott egy cysticercus. Sato 31 oly esetről tud, amelyben agyvelő-cysticercus mellett epilepsiát észleltek, ezek közül 15 esetben volt a cysticercus az agyvelő kéregben vagy a burkokban. Felemlíti, hogy agyvelő-cysticercust nagyobbára idősebb egyénekben találtak. Felmerül már most a kérdés, hogy összefüggésbe hozhatjuk-e az epilepsiát ezen esetben a cysticercussal. A nexus első pillanatra nem látszik bizonyosnak, mert hisz a cysticercus már rég ott volt, már el is volt halva, sőt részben el is volt már meszesedve. Növekedőben levő képlet esetén könnyebben tudja az ember elképzelni az összefüggést, mint elhalt, részben elmeszesedett s így környezetére látszólag semmi újabb hatást nem gyakorló képlet esetén. Az agycysticercusok tünettanában a klinikusok felveszik, hogy az élő cysticercus mozog, helyét változtatja izomzata segélyével s így kelt izgalmat. Úgy hiszem azonban mégis, hogy ebben az esetben a cysticercus volt a kiváltója az epilepsiának, nem tömegével, hanem bizonyos anyagok révén, amelyek belőle kijutottak. Ismeretes, hogy az élősdiek e csoportjának teste (illetőleg a hólyagfolyadék) a szervezetre nézve idegen anyagokat (például borostyánkősavat) tartalmaz. Ez anyagok olyanok lehetnek, hogy a szervezetbe jutva, mérgező hatást fejtenek ki. Az irodalomban ismételten közöltek eseteket, amelyekben máj echinococcus megrepedése, máskor pedig echinococcus punctiója után súlyos mérgezés-tünetek állottak be s a beteg bele is pusztult. Marchana azt mondja, hogy az elhalt parasiták több toxint termelnek, én azonban fontosabbnak hiszem azt, hogy tartalmuk könnyebben juthat a környezetbe akkor, amikor a chitin-burok a parasita elhalása után duzzad s szétfoszlik. Valószínű különben, hogy például az echinococcushólyag-punctio után bekövetkező urticaria, a különféle toxikus jelenségek, a néha röviddel utána shockszerűen bekövetkező halál — amint ezt egy szerző is megjegyzi — nem közvetlen toxikus hatás, hanem anaphylaxiás jelenség. Erre utal egyrészt az, hogy néha csak oly kis mennyiség jutott a hólyagtartalomból a szövetekbe, hogy direct toxikus hatást nem fejthetett ki, másrészt a tünetek minősége (urticaria) és gyors megjelenése is anaphylaxia mellett szól. Anaphylaxiás jelenség azonban csak úgy képzelhető el, ha megelőzte a szervezetnek az illető anyagokkal való sensibilizálása. Hogy ez valóban bekövetkezhetik, arra azokból a reactiókból gondolhatunk, amelyeket például az echinococcusos betegek vérében látunk; az eosinophilia, a gyakori positiv praecipitatio és complementumkötés mind e mellett szól. .