Orvosi Hetilap, 1920. december (64. évfolyam, 49-52. szám)
1920-12-05 / 49. szám
468 ORVOSI HETILAP 1920. 49. sz. elváltozásokkal járó lúdtalpaknál szokott bekövetkezni, nem is a fiatal korban jelentkezett és gyorsan a fixatiós stádiumba jutott lúdtalpaknál, hanem a 30. éven túl jelentkező, még mobilis lúdtalpaknál. Sokszor a lúdtalp igen kevéssé kifejezett, csak valgitas van jelen s ez sem valami nagy; néha csak a láb harántboltozata van lesülyedve. Gyakran aránytalanul kicsiny a lábon található elváltozás az általa létrehozott távolhatáshoz viszonyítva. Ezért igen gyakoriak a diagnostikai tévedések. A hibás diagnosis rendszerint: rheumatismus, köszvény, gonorrhoea, tuberculosis, polyarthritis, lues, athropathia tabetica stb. Az ilyen betegek aztán éveken át fürdőkúrákon, iszap-, tango-, hőlégkezelésen, diathermián, villamos kezelésen, jód- és salicyl-kúrákon, izületi punctión és öblítésen mentek át, némelyek lueskúrákat végeztek, mások hónapokig tartó ágyban fekvésre vagy gipszkötésre, rögzítő készülék viselésére voltak ítélve. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mily gyakoriak ezek a megbetegedések; az alsó végtag izületi megbetegedéseinek legnagyobb része statikai alapon fejlődik és csak így gyógyítható. Aránylag ritka a térdizületnek az a statikai megbetegedése, amelyet a varus értelmében való deformatio okoz; előfordulhat ez mint statikai következmény, pes equinovarus, crus varum, coxa vara befolyása alatt. Előfordulhat az az eset is, hogy crus varum mellett compensates pes valgus áll fenn és ez utóbbi a valgus értelmében befolyásolja a térdizületet, a crus varum daczára. A térdizület statikai megbetegedését nemcsak a láb statikájának megváltozása válthatja ki, hanem a medenczének és a csípőizületnek minden olyan megváltozása is, amely a térdizület normális súlyvonalát eltolja (az ízületet desequilibrirozza), így például a térd ugyanazon a módon változik el, ha akár a láb felől, akár a medencze részéről szenvedi el a súlyvonalnak a valgitás felé való eltolását, illetve megtöretését; az esetek túlnyomó részében természetesen a leggyakoribb megbetegedés: a lúdtalp az alapja a megváltozott végtagstatikának. A statikai térdizületi megbetegedések prognosisa általában véve jó. A helyes diagnosis máris megadja a helyes kezelés módját és ennek eredményei még előrehaladott esetekben is igen jók, néha szinte csodálatosak. Kezelés: a normális statika helyreállítása. Pontosan ki kell kutatni a statikai hibát és ezt statikai eszközökkel korrigálni kell. Ezért a kezelés nagyon individuális. A valgás értelmében történt deformatióknál és ízfelszínincongruentiáknál nagyszerű és gyors eredményt lehet elérni helyes lábtartással, jó czipővel, jó betétekkel. A correctióval megváltoztatott statika eleinte okozhatja ugyan a fájdalmak múló megnövekedését, mert a már többé-kevésbbé deformált ízületek nehezen tűrik a helyes statikát, de néhány nap elteltével ezek a fájdalmak csökkennek, a lábos tünetek elmúlnak, a savós izületi izzadmány kisebbedik, majd eltűnik, a térdizület visszakapja normális configuratióját, elmúlik az ízületnek nyomásra való érzékenysége, a fennálló contractura, javul a vérkeringés és csökken a varicositás is. Elmarad az azelőtt gyakori beékelődés, legkésőbb múlik el az ízület ropogása. Kezdő esetekben a statikai kezelés mellett teljesen felesleges a fürdők, hő, massage alkalmazása; előrehaladottabb, kifejezett csontelváltozással járó esetekben a hőhatások hathatósan előmozdíthatják a helyes statika helyreállítására irányuló eszközök hatását, de a massage ezen esetekben is felesleges, sőt a közvetlen és az ízületre alkalmazott massage a periosteum izgatása által káros hatású is lehet. Igen jó hatást fejt ki az átmetszett faéken való járás és minden oly tornagyakorlat, amely a normális statika helyreállását elősegíti. (Folytatása következik.) Az adenotomiáról. Megjegyzések Wein Z. dr. czikkéhez. Irta: Liebermann Tódor dr., műtőorvos. Wein dr. czikke tudományos szempontból feltétlenül igen fontos megállapításokat közöl, amennyiben az orrgaratüreg anatómiáját kiépíti és annak eddig tudatosan kellő figyelemben még nem részesített configuratiójára hívja fel a figyelmet. Ezzel a lépéssel nagyot haladtunk megismerésünkben, mert most már értjük, hogy ellentétben a szakemberek nagy többségével, miért akadtak olyanok (például Denker), akik az adenoidoknak curette-tel való műtevésével egyáltalán nem voltak megelégedve, azt elvetik és helyette más eljárásokat dolgoztak ki. Világos, hogy a műtét „megbízhatatlanságát“ a Weinféle cristapharyngis individuálisan különböző fejlettsége okozza. Ami azonban a Wein által módosított technikát illeti, legyen szabad néhány körülményre rámutatni, mely miatt követését teljesen ebben a formában czélszerűtlennek találom, habár a czél, amely felé haladnunk kell, feltétlenül az, melyre Wein rámutatott. A Wein-féle „endoskopia“, helyesebben rhinoskopia anterior, melyet az adenotomia ellenőrzésére kíván felhasználni, köztudomásúan az orrgaratüregnek csak igen kis részét tudja megmutatni, még akkor is, ha mind a két orrfél átjárható. Hát még ha nem az! De még normális viszonyok között is: nem láthatjuk élülről az orrgaratüreg tetejét (hiszen mindig kénytelenek vagyunk a rhinoskopia posteriori segítségül hívni annak inspectiója kedvéért, és kivihetetlensége esetén a palpatiót), nem, vagy alig, a tubaszájadzást, egyáltalán az üreg lateralis és felső részeit, melyeknek szemmeltartása pedig éppen adenoid vegetatiók esetén felnőtteken a legfontosabb volna, amennyiben a műtét módosítását elfogadnánk. Minden mást mellőzve, kérdésesnek látszik, helyes-e hozzászokni oly technikához, mely már eleve is csak az esetek kis részében lehet jobb, mint az eddigi ? De ha tovább megyünk, akkor meg kell gondolnunk, hogy a rhinoskopozás kizárja azt, hogy műtét közben a segéd a beteg fejét előrebuktassa, amely mozdulat, ha nem is mindig, de többnyire igen fontos tényezője az adenotomia jó sikerének, amelyről lemondanunk aligha lesz érdemes. Meggondolandó továbbá, hogy az adenotomnak nyelvlaposz nélkül való bevezetése, ha kétségtelenül lehetséges is, de mindenesetre sokkal nehezebb, különösen rosszul tartó, görcsösen szorító egyénen, másrészt pedig kosaras adenotomnál már csak azért sem üdvös, mert a kosár fogai könnyen beleakadnak az uvulába. Fogatlan adenotomot használni pedig a műtéti módosítás kedvéért az aspiratio veszélye miatt nem igen lesz tanácsos. Ha még hozzávesszük ehhez, hogy novocainozás esetén is marad annyi vérszivárgás a sebfelületről, hogy legfeljebb közvetlenül a műtétet követő pillanatokban ellenőrizhetjük a garatnak az